[kapcsolat]   husken

100

 

Rozália

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Zeman Zoltán
<<< Vissza a főldalra

Még mindig Trianon - 3. rész

szerző: Kiss László 2020-08-23

 

Még mindig Trianon - 3. rész

 

Ondrej Ficeri 3. pontja: Elmulasztották a nem domináns etnikai csoportok (erőszakos vagy természetes) asszimilálását. (Ebből a szempontból Magyarországon úgy maradt a latin 1844-ig országos igazgatási nyelv, hogy a szomszédos Csehországban a háborús leveretés következtében 1627-ben már a cseh rovására terjesztették ki a német nyelv jogait.) 

A megállapítás igaz, egyet kell értenünk vele. Bár végletes, s a valóság ennél árnyaltabb. S hogy mindennek a jelentősége pozitív, vagy negatív, az megint nézőpont kérdése. Az ország területi épsége szempontjából tehát igazolható lenne, ha asszimiláltuk volna a nemzetiségeket? A természetes mindenképpen. De az erőszakos? A középkorban nincs nemzetiségi kérdés, ezt rögzítettük. Az újkorban megjelenő nacionalizmus felébresztette a nemzeti öntudatot az államalkotó népekben, s némi késéssel a nemzetiségekben is. Tehát ezt kellett volna eltipornunk az ország egysége érdekében. Érdekes megállapítás ez egy szlovák történésztől, hiszen akkor ma nem lenne szlovák nép, s Szlovákia. A románokat, szerbeket át lehetett volna kergetni saját országukba (Román Fejedelemség, Szerb Fejedelemség, később mindkettő királyság), de szlovákok ma nem lennének, ha ezt a terminológiát követjük. Nem állíthatjuk azt (bár a kérdés Ficeri-i felvetése csábít erre), hogy a magyar uralkodó körök humanizmustól, liberalizmustól vezérelve folytattak ilyen „laza” nemzetiségi politikát a 19. században, de azt sem állíthatjuk, hogy naivitásból. Ha más nem, 1848-49 feltárta ezeket a problémákat (a románok időszakos, a szerbek állandó magyarellenes küzdelme a szabadságharc alatt). Ironikus, s Ficeri egyszerű megállapítására talán jó válasz a helyzet összetettségére, hogy mikor a szerbek Bécs felbujtására a magyarokra támadtak, elsőként egy német falut mészároltak le…

Tehát a magyar uralkodó körök a 19. században már igenis látták a nemzetiségi kérdést, de hogy ettől országuk integritását kellett volna félteniük? Ez megint a későbbi események visszavetítése, s a jövőbe látás számonkérése az adott kor emberein. Ismert mondás, ha tudom, hogy elesek, leülök előtte. Ha a németek tudták volna, mi lesz Sztálingrádnál, oda mennek?

Már a reformkori országgyűléseken is foglalkoztak a nemzetiségekkel. Végül is az lett a megállapítás, Magyarországon élnek nemzetiségek, de az államalkotó nemzet a magyar. Aztán a forradalomban született „áprilisi törvények”, lényegében Magyarország alkotmánya. Még a magyarországi iskolákban is úgy tanítják ma is, egyik hiányossága, hogy nem foglalkozott a nemzetiségekkel. Ez így nem igaz. Igenis foglalkoztak a törvények összeállításakor, de az lett a konklúzió, a jogok és kötelességek Magyarország minden állampolgárára egyformán vonatkoznak, épp az lenne a diszkrimináció, ha elkülönítenék a magyarokat és nem magyarokat. Területi és kulturális autonómia akkor még elég homályos fogalmak voltak, az ébredező nemzetiségi mozgalmak sem nagyon fogalmaztak meg konkrét törekvéseket. A magyar országgyűlés a területi autonómiát elutasította, ez igaz, de a reformkorban, forradalom és szabadságharc alatt inkább az az érdekes, és szerintem pozitív, hogy egyáltalán felvetődött. Viszont a szabadságharc végén, a rövid életű Szemere kormány idején Eötvös József nevével fémjelezve született egy korát megelőző, s – véleményem szerint - ma is példaértékű liberális nemzetiségi törvény. Igaz, a szabadságharc után, a hadiállapot elmúltával, győztes béke esetén lépett volna életbe. De ne sopánkodjunk, hogy nekünk magyaroknak minden csak „majdnem” sikerül. A törvény, apróbb módosításokkal, életbe lépett a kiegyezést követően. Csak néhány pontjára mutatok rá. Azon településeken, ahol a nemzetiségi aránya elérte a 20%-ot (igen, nem elírás, 20%-ot), ott a magyar állam pénzén nemzetiségi nyelvű iskolát kellett nyitni, s nem volt magyar nyelv tantárgy.

(A dualizmus második szakaszában, amikor már megijedtünk a nemzetiségektől, és állítólag kemény nemzetiségellenes politikába kezdtünk, ez úgy módosult, hogy a nemzetiségi iskolákban is kötelezővé tették a magyar nyelv oktatását. Kérdés: a mai határon túli magyar tannyelvű iskolákban nincs szlovák, román, szerb, stb, nyelv óra? S miért is ne lenne? Aki határon túl él, nem érdeke-e, hogy megtanuljon jól a többség nyelvén? De, érdeke. Ezen „bekeményítés” evolúciója nagyon sajátságos és magyaros. Mondhatni visszafelé sült el. Az történt ugyanis, hogy főleg vidéken, rengeteg magyar gyereket írattak a szülők nemzetiségi iskolába, mert érthető módon a magyar gyereknek a magyar nyelv órákra nem kellett bejárnia, így dolgozhatott otthon, csavaroghatott, …)

Az Eötvös-féle nemzetiségi törvényből még: a nemzetiségi állampolgár írásban anyanyelvén fordulhatott bármilyen hatósághoz (még az országgyűléshez is). Amennyiben nem volt a hivatalban azt a nyelvet bíró személy, a hivatal költségén le kellett a levelet fordíttatni.

Mindez a természetes asszimilációt segítette elő? Valószínűleg. De történelmünk hosszabb nyugalmi időszakaiban mindig nőtt a magyarok aránya. Az államalapítástól a tatárjárásig fokozatosan (bár pontos adataink nincsenek). A tatárjárástól újra kellett kezdeni, de sikerült, Mátyásig, Mohácsig megint nőtt a magyarok aránya. A török megint padlóra küldött, az ország – magyarok lakta - közepe kiürült. Tovább rontotta a helyzetet Bécs betelepítése. Mégis a reformkorig, forradalomig folyamatosan nő a magyarok aránya. A kiegyezést követően a liberális elveknek, de még inkább a példa nélküli gazdasági fejlődésnek köszönhetően megint dinamikusan nőtt a magyarok aránya, az ekkor már fokozatosan erősödő nemzetiségi törekvések dacára. Itt meg kell jegyezni, több százezres nagyságrendű a vegyes házasság. A különböző nemzetiségek és magyarok között nagyon eltérő arányban, de hatalmas tömeget jelentett. Könnyű volt a cseheknek kimutatni Trianon után, hogy Kassán alig él magyar, mit akarnak hát..? Tömegeket üldöztek el, s hamisítottak is, de: vegyesházasságban egy pár népszámláláskor a Magyar Állam területén a „magyar nemzetiségű”-t ikszelte be, a Cseh Állam kérdőívén a többség már a szlovákot. A kisember élni akar, gyereket nevelni, ehhez állás kell, megélhetés… S a vegyes házasságokban született, felnövő gyerekek? Ha apám magyar, anyám szlovák, a magyar államban magyar vagyok, a csehszlovákban szlovák. Ez evidens, nem? Őket megalkuvással, a hatalomhoz való simulással sem vádolhatja senki.

A természetes asszimiláció tehát jelen volt Magyarország történetében, külső okok miatt nem jutottunk el a „teljes” szintre. Az erőszakos nem jellemezte Magyarországot, bár, ha lett volna is, a történelem aligha állítana minket pellengérre 19. századi tetteinkért. Erőszakos asszimilációs politikánk legendája csak a Magyar Állam területéből a vártnál is nagyobbat kapók önigazolása Trianon után. S végül Ficeri sem állítja ezt rólunk, éppen azt állítja, hogy ezt elmulasztottuk. Hogy ez most vád, vagy dicséret? Ki-ki döntse el.

Amit a nyelvről ír, kissé zavaros –  legalábbis számomra. Igaz, hogy Magyarországon csak 1844-ben lett hivatalos nyelv a magyar, addig a latin volt. De ez valami elmaradást jelentene? S miért említi a cseheket? Hogy a latint leváltotta ott a német? A német, nem a cseh. A cseheket fehérhegyi vereségük után tartománnyá degradálták a Habsburgok, s erős németesítés folyt legalább két évszázadig. Ehhez képest példaértékű, hogy megmaradtak. De Magyarországon a – legalábbis erőszakos - németesítés megbukott. A Rákóczi-szabadságharc reális kompromisszummal záródott, Magyarországot nem tudták lenyelni a Habsburgok (előző cikk), mint a cseheket. Egy belső önállóságot, korlátozott szuverenitást megtartottunk. A latin nyelv az egyház nyelve, szent nyelv (a középkorban mindenhol ez volt az államiság? írásbeliség? nyelve). Legalábbis a törvényeket ezen a nyelven jegyezték le. Nehogy azt higgyük, hogy egy francia, angol városban, faluban latinul beszéltek. Maximum a misén hallottak latint – azt sem értették. Így volt ez nálunk is. S mivel hazánkban a Pázmány neve által fémjelzett ellenreformáció – katolikus megújulás - újra katolikus többséget teremtett, s mivel a Habsburgok is katolikusok, akikkel jól-rosszul összekerültünk, így a latin evidencia volt, maradt. Ebbe nem lehetett belekötni. De mikor II. József bevezette a németet, híres-hírhedt rendeletével, rögtön felbuzdult bennünk az egészséges nacionalizmus. Német...? Akkor már miért nem magyar...? (Egyébként egész nemzetté válásunk elindítója ilyeténképp, akaratlanul, a kalapos király volt, sokat köszönhetünk neki.) Megbuktattuk nyelvrendeletét, a németesítést. De mivel, tetszik, nem tetszik, a Habsburg birodalomba voltunk ágyazva, maradt a latin (azért ne vigyük túlzásba…). De nem a német, s ez a lényeg. Azt se felejtsük el, hogy Magyarország legnagyobb nemzetisége, súlyát, jelentőségét tekintve a német volt. Mivel a Habsburgok nyelve is az, nem volt célszerű a magyar nyelv erőltetésével a hazai németséget provokálni, mert rájuk egy kicsit, mint a hatalommal összekötő kapocs, köldökzsinór tekintettünk. A társadalmi fejlődés, a politikai helyzet mondhatni a reformkorban ért arra a szintre, hogy a magyar legyen a hivatalos nyelv. Ami persze rögtön kiváltotta a nemzetiségek ellenállását, mint nálunk II. József a némettel. De: semmiképp nem állíthatjuk, hogy a latin nyelv késői fenntartása a magyar uralkodó rétegek részéről nemzetiségkímélő politika lett volna, de azt állíthatjuk, hogy hozzájárult a nemzetiségek fennmaradásához, mert a magyar nyelv 1844-től jóval korábbi hivatalossá tétele a nemzeti öntudatra még nem, vagy alig-alig eljutott nemzetiségek hathatós asszimilálóciós eszköze lett volna. Tehát akkor ez mulasztás, vagy sem..? Ki-ki döntse el.

Folytatása következik…

 

Fotó: Parameter.sk  

Kapcsolódó cikkek:

Még mindig Trianon (1. rész): https://www.rovart.com/hu/meg-mindig-trianon-1-resz_4184

Még mindig Trianon (2. rész): www.rovart.com/hu/meg-mindig-trianon-2-resz_4190


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :