[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Megtanultam egy japán szót

szerző: Veress Zsuzsa 2014-02-07

 

Megtanultam egy japán szót

 

A „kjú” azt jelenti, hogy: kilenc. Tehát Murakami Haruki 1Q84 című regénye számára maga a nyelv kínálta tálcán a szójátékot. A magyar fordítás szellemes és találó: Ezerkülöncszáznyolcvannégy.

A cím alapján azt hittem, hogy egyfajta hist-fi (historical fiction, a sci-fi mintájára most találtam ki ezt a műfaji kategóriát) – mint amilyen a napjainkban divatozó, pl. Hitlert vagy Sztálint középpontba állító, alternatív történelmet bemutató szatírák. Gondoltam, hogy akkor most nem Hitler és nem Sztálin, hanem a Big Brother újjáélesztéséről lesz szó valami antiutópiában.

 

De nem erről van szó. Az 1Q84 valóban 1984-ben, Japánban játszódik, valós társadalmi-politikai eseményekkel a háttérben. És nem alternatív történelem, hanem egy alternatív világ képződik meg a regényben, amelyben két hold világít az éjszakai égbolton, amelyben a Big Brother ellentéteként fontos szerepet játszanak a „little people”, afféle pár centis, rémisztő manócskák, akik a levegőégből szőnek gubót.

Az Orwell-utalás persze egyértelmű, viszont csak sokára derül ki, hogy mi köze van Murakami Haruki regényének a klasszikus antiutópiához.

 

A könyv fejezetenként váltogatja a két (később három) főhős szemszögéből elmesélt cselekményszálakat, melyeknek először látszólag nincs semmi közük egymáshoz, de aztán fokozatosan közelítenek, míg végül összeérnek. 

 

Ennek a pofonegyszerű, de mutatós szerkesztésnek egyik főhőse egy Aomame nevű fiatal nő. (Nevének jelentése „zöldbab”. Na, tessék! Máris nem igaz cikkem címe…) Aomame bérgyilkos: olyan férfiakat öl meg profi „akupunktúrás” módszerrel, akik a családon belüli erőszak névvel jelölt bűncselekményt követték el nők kárára; természetesen a törvényes bizonyítás-büntetés lehetősége nélkül – hiszen ezért is van szükség a hősnőre. Aomame persze közelről érintett, akárcsak megbízója: neki legjobb barátnője, a megbízó előkelő öreg hölgynek pedig várandós leánya lett egy-egy brutális férfi halálos áldozata. A regény folyamán válik kéjgyilkosság áldozatává Aomame új barátnője, egy rendőrnő is, akit gyerekkorában szexuális zaklatás ért bátyja és nagybátyja részéről.

 

A páros számú fejezetek főhőse egy Tengo nevű férfi, aki matematikát tanít egyetemi előkészítőn, de írói ambíciói vannak. Az ő cselekményszála azzal indul, hogy egy nagy könyvkiadó szerkesztője veszélyes vállalkozásra veszi rá. Egy dyslexiás – és viselkedésében autista-gyanús -tizenhét éves lány hihetetlenül fantáziadús, zseniális, ugyanakkor nyelvileg szegényes szövegét kell olvashatóvá átírnia, kifejezetten abból a célból, hogy a lány a legrangosabb japán irodalmi díjat elnyerhesse, a kiadó betegre kereshesse magát a könyvön – s persze Tengo közreműködéséről nem tudhat senki. A lány regényének címe: A légből szőtt gubó. Emlékszünk még rá, hogy a lány regényének címében szereplő tárgy a „little people” terméke.

 

Az 1Q84 két cselekményszála tehát úgy függ össze, hogy az derül ki, hogy a fiatal lány regénye egyáltalán nem zseniális fantázia terméke, hanem egy olyan, rémálomba illő történet, mely a lánnyal valóban megtörtént gyerekkorában, amikor is egy vallásos kommuna tagjaként érte brutális erőszak. A „little people” transzcendens hangjait meghalló szektavezér, a Big Brother, pedig nem más, mint a lány apja. A világtól elzárkózó, illetve alternatív világot építő kommunája pedig olyan totális diktatúra, mely Orwell regényét idézi. No és Aomame életének legfontosabb feladata, a legfőbb célszemély, akit likvidálnia kell, természetesen a Big Brother. 

Aomame múltjáról egyébként megtudjuk azt is, hogy azért volt lidércnyomás, mert szülei a Jehova Tanúi szekta tagjaiként sivár, és elviselhetetlennek érzett gyerekkorba kényszerítették bele. Az egyetlen ember, aki gyerekként észrevette az ő gyermeki szenvedését, éppen Tengo volt, a másik cselekményszál hőse. 

 

A cselekmény tehát sokszorosan összefonódó szálakból szövődik, bonyolult, kifejezetten krimiszerűen izgalmas, és - az alternatív világ, a „little people” jelenléte miatt – szürreális is. Matematikai és zenei összefüggések is segítik összeszőni és értelmezni ezt a bonyolultságot. De a nyelvezet egyszerű, szinte már túlságosan is.

 

Ez a puritanizmus emlékeztet a tradicionális japán lakások, avagy a japánkertek, ikebanák elrendezésére. Sima, egyszerű, letisztult formák, geometria. Valahogy az üresség dominál.

Akárcsak a skandináv lakberendezés, bútorstílus.

 

Mint ahogy a szereplők viszonyai is ilyenek. 

Mindannyian sérültek. Érzelmi nyomorékok. Ez leginkább a legintimebb emberi együttléteikben, szexuális kapcsolataikban ragadható meg. Ebben a regényben az agresszivitás áll a nemek viszonyának középpontjában, hiszen brutalitás, nemi erőszak, perverzitás jellemzi Aomame célszemélyeit – ő pedig szintén hidegen és kiszámítottan erőszakot követ el ezeken a férfiakon. Minden fontos szereplő magánéletéről is olvashatunk. Nos, szexuális életük nem csak a felelősségtől, de mindenféle érzelmi kockázattól és mellékhatástól is mentes. Teljesen személytelen. Higiénikusan, sterilen csinálják – ugyanúgy, mint ahogy odafigyelnek a test- és egészségmánia egyéb tényezőire is: izmaik karbantartására, vagy a vitamindús táplálkozásra.

Nem kétséges, hogy a szerzőnek általában, és ennek a regénynek speciálisan, nagyban hozzájárul a népszerűségéhez a nagyszámú erotikus, vagy akár a pornográfia határát súroló jelenet. Nyilván ízlés dolga: rám úgy hat mindez, mintha nyakig ülnék egy kád jeges vízben.

És erről megint eszembe jut Skandinávia. Még akár Bergman is, a maga jeleneteivel egy házasságból, avagy például a Rítus című filmjének hideg erotizmusa.

 

Nem véletlen a skandinávok kétszeri idézése.

 

Stieg Larsson a krimiirodalom immáron klasszikussá vált ikonfigurája. A tetovált lány című bestsellere szintén trilógia, akárcsak Murakami Haruki 1Q84-e. A nők elleni hímagresszivitás mindkettőjük fontos mondanivalója. Miközben szórakoztatnak-izgatnak, a nők jogaiért agitálnak is. Jó, tudom, hogy a populáris irodalom más… És mindez lehet véletlen is.

 

Murakami Haruki szinte olyan „mesterien” szövi a szálakat ebben a regénytrilógiában, akár a populáris irodalom. És a szürreális – Orwell-utalásos – matematikai-zenei felépítésű könyvében érinti a modern Japán politikai mozgalmait is, meg olyan fontos társadalmi kérdéseket, mint amilyen a vallásos szekták diktatúrája, de legfőképpen a gyerekek és a nők ellen, családon belül elkövetett erőszak.

Hát, hiszen szép ez a szerzőtől, férfi létére… persze, láttunk már erre példát, amikor a XIX. század irodalmában a polgári házasság válságát kevésbé a nők írták meg, inkább köszönhető ez pl. a Flaubert, meg a Maupassant, meg a Tolsztoj meg az Ibsen nevű uraknak. Köszönjük is nekik, szépen.

 

Azt olvasom – Murakami Haruki könyvének fülszövegében is és az interneten is – hogy évek óta Nobel-várományos, hogy milliós példányszámban veszik, hogy rajongói klubokba tömörülnek világszerte.

Én meg úgy vagyok vele, mint Umberto Eco A rózsa neve című, klasszikussá vált bestsellerével: bár némileg felületesnek tartom, és üzleti szempontokat profi módon kezelőnek – azért szakmailag is jellemzi a professzionalizmus, és  kétségen kívül: szórakoztató olvasni.

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :