[kapcsolat]   husken

prosecco kóstolás

 

BistRovásHU

 

Ropás

 

oti kiállítása

 

ÉLŐ ZENE

 

Kodály

 

Dráb

 

30 éve szabadon

 

horrorvacui

 

eNRA RV 2019

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Zeman Zoltán
<<< Vissza a főldalra

Megtanultam egy japán szót

szerző: Veress Zsuzsa 2014-02-07

 

Megtanultam egy japán szót

 

A „kjú” azt jelenti, hogy: kilenc. Tehát Murakami Haruki 1Q84 című regénye számára maga a nyelv kínálta tálcán a szójátékot. A magyar fordítás szellemes és találó: Ezerkülöncszáznyolcvannégy.

A cím alapján azt hittem, hogy egyfajta hist-fi (historical fiction, a sci-fi mintájára most találtam ki ezt a műfaji kategóriát) – mint amilyen a napjainkban divatozó, pl. Hitlert vagy Sztálint középpontba állító, alternatív történelmet bemutató szatírák. Gondoltam, hogy akkor most nem Hitler és nem Sztálin, hanem a Big Brother újjáélesztéséről lesz szó valami antiutópiában.

 

De nem erről van szó. Az 1Q84 valóban 1984-ben, Japánban játszódik, valós társadalmi-politikai eseményekkel a háttérben. És nem alternatív történelem, hanem egy alternatív világ képződik meg a regényben, amelyben két hold világít az éjszakai égbolton, amelyben a Big Brother ellentéteként fontos szerepet játszanak a „little people”, afféle pár centis, rémisztő manócskák, akik a levegőégből szőnek gubót.

Az Orwell-utalás persze egyértelmű, viszont csak sokára derül ki, hogy mi köze van Murakami Haruki regényének a klasszikus antiutópiához.

 

A könyv fejezetenként váltogatja a két (később három) főhős szemszögéből elmesélt cselekményszálakat, melyeknek először látszólag nincs semmi közük egymáshoz, de aztán fokozatosan közelítenek, míg végül összeérnek. 

 

Ennek a pofonegyszerű, de mutatós szerkesztésnek egyik főhőse egy Aomame nevű fiatal nő. (Nevének jelentése „zöldbab”. Na, tessék! Máris nem igaz cikkem címe…) Aomame bérgyilkos: olyan férfiakat öl meg profi „akupunktúrás” módszerrel, akik a családon belüli erőszak névvel jelölt bűncselekményt követték el nők kárára; természetesen a törvényes bizonyítás-büntetés lehetősége nélkül – hiszen ezért is van szükség a hősnőre. Aomame persze közelről érintett, akárcsak megbízója: neki legjobb barátnője, a megbízó előkelő öreg hölgynek pedig várandós leánya lett egy-egy brutális férfi halálos áldozata. A regény folyamán válik kéjgyilkosság áldozatává Aomame új barátnője, egy rendőrnő is, akit gyerekkorában szexuális zaklatás ért bátyja és nagybátyja részéről.

 

A páros számú fejezetek főhőse egy Tengo nevű férfi, aki matematikát tanít egyetemi előkészítőn, de írói ambíciói vannak. Az ő cselekményszála azzal indul, hogy egy nagy könyvkiadó szerkesztője veszélyes vállalkozásra veszi rá. Egy dyslexiás – és viselkedésében autista-gyanús -tizenhét éves lány hihetetlenül fantáziadús, zseniális, ugyanakkor nyelvileg szegényes szövegét kell olvashatóvá átírnia, kifejezetten abból a célból, hogy a lány a legrangosabb japán irodalmi díjat elnyerhesse, a kiadó betegre kereshesse magát a könyvön – s persze Tengo közreműködéséről nem tudhat senki. A lány regényének címe: A légből szőtt gubó. Emlékszünk még rá, hogy a lány regényének címében szereplő tárgy a „little people” terméke.

 

Az 1Q84 két cselekményszála tehát úgy függ össze, hogy az derül ki, hogy a fiatal lány regénye egyáltalán nem zseniális fantázia terméke, hanem egy olyan, rémálomba illő történet, mely a lánnyal valóban megtörtént gyerekkorában, amikor is egy vallásos kommuna tagjaként érte brutális erőszak. A „little people” transzcendens hangjait meghalló szektavezér, a Big Brother, pedig nem más, mint a lány apja. A világtól elzárkózó, illetve alternatív világot építő kommunája pedig olyan totális diktatúra, mely Orwell regényét idézi. No és Aomame életének legfontosabb feladata, a legfőbb célszemély, akit likvidálnia kell, természetesen a Big Brother. 

Aomame múltjáról egyébként megtudjuk azt is, hogy azért volt lidércnyomás, mert szülei a Jehova Tanúi szekta tagjaiként sivár, és elviselhetetlennek érzett gyerekkorba kényszerítették bele. Az egyetlen ember, aki gyerekként észrevette az ő gyermeki szenvedését, éppen Tengo volt, a másik cselekményszál hőse. 

 

A cselekmény tehát sokszorosan összefonódó szálakból szövődik, bonyolult, kifejezetten krimiszerűen izgalmas, és - az alternatív világ, a „little people” jelenléte miatt – szürreális is. Matematikai és zenei összefüggések is segítik összeszőni és értelmezni ezt a bonyolultságot. De a nyelvezet egyszerű, szinte már túlságosan is.

 

Ez a puritanizmus emlékeztet a tradicionális japán lakások, avagy a japánkertek, ikebanák elrendezésére. Sima, egyszerű, letisztult formák, geometria. Valahogy az üresség dominál.

Akárcsak a skandináv lakberendezés, bútorstílus.

 

Mint ahogy a szereplők viszonyai is ilyenek. 

Mindannyian sérültek. Érzelmi nyomorékok. Ez leginkább a legintimebb emberi együttléteikben, szexuális kapcsolataikban ragadható meg. Ebben a regényben az agresszivitás áll a nemek viszonyának középpontjában, hiszen brutalitás, nemi erőszak, perverzitás jellemzi Aomame célszemélyeit – ő pedig szintén hidegen és kiszámítottan erőszakot követ el ezeken a férfiakon. Minden fontos szereplő magánéletéről is olvashatunk. Nos, szexuális életük nem csak a felelősségtől, de mindenféle érzelmi kockázattól és mellékhatástól is mentes. Teljesen személytelen. Higiénikusan, sterilen csinálják – ugyanúgy, mint ahogy odafigyelnek a test- és egészségmánia egyéb tényezőire is: izmaik karbantartására, vagy a vitamindús táplálkozásra.

Nem kétséges, hogy a szerzőnek általában, és ennek a regénynek speciálisan, nagyban hozzájárul a népszerűségéhez a nagyszámú erotikus, vagy akár a pornográfia határát súroló jelenet. Nyilván ízlés dolga: rám úgy hat mindez, mintha nyakig ülnék egy kád jeges vízben.

És erről megint eszembe jut Skandinávia. Még akár Bergman is, a maga jeleneteivel egy házasságból, avagy például a Rítus című filmjének hideg erotizmusa.

 

Nem véletlen a skandinávok kétszeri idézése.

 

Stieg Larsson a krimiirodalom immáron klasszikussá vált ikonfigurája. A tetovált lány című bestsellere szintén trilógia, akárcsak Murakami Haruki 1Q84-e. A nők elleni hímagresszivitás mindkettőjük fontos mondanivalója. Miközben szórakoztatnak-izgatnak, a nők jogaiért agitálnak is. Jó, tudom, hogy a populáris irodalom más… És mindez lehet véletlen is.

 

Murakami Haruki szinte olyan „mesterien” szövi a szálakat ebben a regénytrilógiában, akár a populáris irodalom. És a szürreális – Orwell-utalásos – matematikai-zenei felépítésű könyvében érinti a modern Japán politikai mozgalmait is, meg olyan fontos társadalmi kérdéseket, mint amilyen a vallásos szekták diktatúrája, de legfőképpen a gyerekek és a nők ellen, családon belül elkövetett erőszak.

Hát, hiszen szép ez a szerzőtől, férfi létére… persze, láttunk már erre példát, amikor a XIX. század irodalmában a polgári házasság válságát kevésbé a nők írták meg, inkább köszönhető ez pl. a Flaubert, meg a Maupassant, meg a Tolsztoj meg az Ibsen nevű uraknak. Köszönjük is nekik, szépen.

 

Azt olvasom – Murakami Haruki könyvének fülszövegében is és az interneten is – hogy évek óta Nobel-várományos, hogy milliós példányszámban veszik, hogy rajongói klubokba tömörülnek világszerte.

Én meg úgy vagyok vele, mint Umberto Eco A rózsa neve című, klasszikussá vált bestsellerével: bár némileg felületesnek tartom, és üzleti szempontokat profi módon kezelőnek – azért szakmailag is jellemzi a professzionalizmus, és  kétségen kívül: szórakoztató olvasni.

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :