[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Mi lett hova?

szerző: Veress Zsuzsa 2018-03-27

 

Mi lett hova?

 

Varró Dániel huszonegy éves volt, amikor a Bögre azúrral az egész ország „varródanija” lett.

 

Most viszont már negyvenes, és három kisfiú apja. Enyhén túlsúlyos, rövidlátó, kedvesen mackós kinézetű pasi.

 

A 2016-ban megjelent Mi lett hova? című verseskötete – sok-sok más siker után – mintha mégis visszakanyarodna a legelejére. Hiszen a Bögre azúrban legtöbben a „Boci, boci tarka” dalocskának bravúros átírásait élvezték. És akkor ennek a fontos, legutóbbi összefoglaló kötetnek is ez a záróciklusa: újabb „bocikat” – nem kevésbé briliáns – parafrázisokat olvashatunk.

 

Na jó – de mi volt közben?

 

„Harminckét év elslattyogott,

nem történt semmi nagy dolog,

kis ez,

kis az.” (Harminckét éves múltam – önfelköszöntő költemény)

 

Nos, igen. A József Attila-átirat évekkel a kötet megjelenése előtt született, de a könyv hátlapján mégis ez az idézet szerepel.

 

Varró Dániel annak a nemzedéknek a tagja, mely ifjúkorában már nem szeretett beülni a moziba kóla és popcorn nélkül… verset nemigen ír kézzel… olyan kávéházakba jár, ahol van wifi... mindenféle elektronikus kütyüvel veszi körül magát... és Pest környéki családi házában időnként „sültfővárosiként” tanácstalankodik.

 

„Jártamban-keltemben szétnézek kertemben,

 eltekintek balra,

s lám, mittudomén milyen nevű növény

 kúszik ott a falra.

...

Kis madárka szól a fogalmam sincs róla

 milyen fának ágán….

 

Egymást ordibálja túl a sok madárka,

 nem mondható el, hogy

gyönyörűszép trillát hallat, sokkal inkább

 arrogánsan vernyog...” (Urbánus költő a virágoskertben)

 

A költő nem politikus alkat, és nem kitárulkozó típus. Távol állnak tőle az úgynevezett nemzeti sorskérdések, csakúgy, mint a megrázó vallomások –  mintha nem is lennének az emberi léttel kapcsolatos problémái. Legalábbis nem ír ilyenekről.

Ellenben hétköznapi életének apró-cseprő bénázásait szívesen osztja meg a nagyvilággal, méghozzá szívderítően jópofa öniróniával.

 

„A költő nemrég szerzett jogosítványt…

...Hogy a lámpánál néha még lefulladt,

s csak állt hülyén a zöldnél, más dolog,

nagyot sóhajtott a költő ilyenkor,

és szélvédője bepárásodott,

nem látott mást, csak kívülről magát, hogy

akár egy ócska vígjátékpanel,

a páralefújó után matatva

az ablaktörlőt indította el…

...dudák mérgét nemesen állta ki,

s új horizontok nyíltak meg előtte,

mert elfelejtett sávot váltani... (Jogosítvány)

 

Negyvenhez közeledve, persze, valamire való lírikusnak illik bizonyos témákkal foglalkoznia. Ilyen például a hitvesi költészet is. Hogy néz ez ki varródanisan? Hát így:

 

„...Ó, mennyivel könnyebb annak vallomást tenni, kincsem, – aki messze van, vagy ad abszurdum nincsen, – mintsem – annak, – akivel még letöltendő házaséveink vannak... és jó, Petőfinek a kebelére tevé le a fejét szeptember végén Szendrey Júlia, – de ettől a költő arra gondolt, hogy ki kell neki mindjárt múlnia, – és jól megzsarolta lelkileg a nejét, hogy mi lesz, ha el meri dobni az özvegyi fátylat…

...és nem lehet csak úgy következmények nélkül kritizálni a múzsa céklás-répás krumpliját, – a hitvesi költészet ezért olyan komplikált.” (A hitvesi költészet nehézségeiről)

 

A másik kötelező téma egy befutott, középkorú lírikus számára a létösszegzés.

A Leltár című vers Kosztolányi klasszikus darabját, a Boldog, szomorú dalt idézi meg, miközben a végén Vajda Jánost is evokálja:

 

„Aszongya, hogy. Van öt dioptriája,

van húszkilónyi súlyfeleslege…

...Kihúzott verssorok, kihízott

nadrágok, elfelejtett névnapok,

volt egy hattyúi kép, az is hova lett,

meg a múlt ifjúság tündér tava…

S kiszól a hitves a fürdőszobából:

>Mit keresel, szívem? Mi lett hova?>”

 

Az ember azt mondaná, hogy a Varró Dániel-verseknek nincs tétje.

 

De hát egyrészt a „Mi lett hova?” kérdés majdnem olyan szívbemarkoló, mint Kosztolányi verszárlata: „Itthon vagyok itt e világban / S már nem vagyok otthon az égben.”

 

Másrészt – a kötet egyetlen szabadversében –  így szól a költő hitvallása: ”... a saját különbejáratú lelkivilágunkban mások szeme láttára dagonyázni azaz pontosan fogalmazni a legnagyobb modortalanság”

 

Utoljára, de nem utolsósorban: az irodalom alapvetően nyelvből van.

Varró Dániel nyelvkészsége pedig párját ritkítja. A változatos és bonyolult versformák úgy csurognak a keze  – bocsánat: klaviatúrája – alól, hogy még Weöres Sándor is megnyalná utána mind a tíz ujját.

 

Rácz Nóra illusztrációi pazarul illeszkednek a szövegekhez.

És ami a szövegeket illeti: Örülhetünk és köszönetet mondhatunk, hogy – a rengeteg sokkoló, brutális, egzisztenciálisan tragikus kortárs irodalmi mű mellett – van egy ilyen derűs, jóindulatú, szikrázó humorú kötet.

 

 

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :