[kapcsolat]   husken

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Miért szeretjük a horrort?

szerző: Gyenes Gábor 2012-05-26

 

Miért szeretjük a horrort?

                

         A horror az a műfaj, amely a félelemkeltésen kívül látszólag semmivel sem foglalkozik, ráadásul a cél eléréséért minden eszközzel hajlandó dolgozni, én mégis szeretem. Mivel ez a műfaj szinte teljesen mellőzi a belső mélyebb tartalmakat (ha úgy tetszik, mondanivalót),  jellemfejlődést, elveket,  így  meglehetősen egyenes vonalú, csak a borzongást hajhászó ponyvának is bizonyulhat. 

         Pedig tényleges félelmet, borzongást csak úgy lehet elérni, ha valamely belső neurózisunkat a tudatunk védőpajzsán rést találva pontosan célozzák meg, s találják el. Így a minőségi horrorhoz legalábbis ez a fajta céllövő profizmus mindenképpen szükséges. Ha azt vizsgáljuk, hogy a horror maga miként lát bennünket, szerintem kimondottan érdekes eredményekhez tudunk jutni. Mik a műfaj célpontjai? Mitől félünk?

 

         Legegyszerűbb, legáltalánosabb, legösszefogóbb s ugyanakkor legsemmitmondóbb válasznak az „ismeretlentől“ való félelmet mondhatnánk. No most, ezt a kategóriát nyomban bontanám is tovább az ismeretlen erők, az ismeretlenek és önmagunk ismeretlen részeinek fogalmaira.

 

I.  Ismeretlen erők

 

Ez a kategória az ismert világon túli tartományt jelöli, titokzatos erőket, a természetfelettit, a halált, s az azon túlit. Ide tartoznak a misztikus horrorok, a szellem- és démontörténetek, az átok és a varázslat. A halálon innen és túl, a fizikai világ és a természetfeletti erők konfrontációiban zajlanak az események.

  • Gyakori elemek: a gyerekmédiumok pizsamában, a magától becsapódó konyhakredenc és a visítozó, harmincas, szőke nő.
  • Példák: Guillermo del Toro filmjei, általában a japán horrorok s ennek amerikai remake-jei, elsősorban a Kör című mozi, a Hatodik érzék, Paranormális tevékenységek, The Others.

 

II. Ismeretlenek

 

Az ember egyik legrondább tulajdonságára, az idegengyűlöletre és az empátia hiányára építenek az ebbe a halmazba tartozó filmek. Az "ismeretlenek" ugyanis azon embercsoportokat jelölik, akikkel  a városi ill. a kertvárosi középosztály nem tud azonosulni: A) a szegényeket, B) az arisztokratákat és a C) vidékieket.

A) A szegénység „zombik“ formájában szokott megjelenni, darabosan mozgó, tudatmentes állapotban vonagló, húsra éhes élőhalottakként. Bár lassúak és mindenféle értelemnek híján vannak, számuk exponenciálisan nő, s többségi fölénnyel tudják sarokba szorítani  a tisztes, adófizető állampolgárt. A zombik megeszik vagy harapás útján fertőzik élőhalottá áldozataikat. Középosztálybéli hősünk hát vagy otthonában barrikádolja el magát, s deszkázza be a nyílászárókat, vagy harcba száll, és ilyenkor minden morális gátlás nélkül lőheti főbe, robbanthatja, kaszabolhatja az élőhalottakat, hiszen „nem lehet velük azonosulni“, tudatmentes lények, amelyeket csak az éhség hajtja. Igazából segít rajtuk azzal, hogy megszünteti nyomorék létüket, így fordítva vissza a világot a természetes kerékvágásba. A legliberálisabb zombifilmben (Romero: Holtak városa) is minimum gettóba zárják a bűzös éhenkórászokat.

  • Gyakori elemek: családtag élőhalottá válása, a tahó, agresszív fegyvermániások helyzetbe kerülése és hősi halála, sikertelen katonai beavatkozás, sok visítozó, különféle korú és hajszínű nő.
  • Példák: George A. Romero komplett életműve, Danny Boyle: 28 nap múlva, és a mindenkinek kötelező, kiváló zombiparódia, a Shaun of the death.

B) Az arisztokrácia a finom modorú vámpír, a bizonyos értelemben felsőbb rendű ember, ki legyőzte a halált, örök időben él, s így műveltsége, anyagi háttere, szellemi mélységei bőven felülmúlják a célcsoport mutatóit. A vámpír legfőbb problémája a halhatatlanság okozta sivár unalom és az embervér beszerzése. Alapvető különbség a vámpír és a zombi között, hogy a vámpír tudatos, és valamilyen esztétikai, szexuális vagy morális alapon választja ki áldozatait, míg a zombi tudatmantesen zabál meg mindent, mi ember. A vérszívás eleve szofisztikáltabb, szimbolikusabb, mint a  veszett emberevés. Inkább egy energia jogtalan megszerzéséről van itt szó, mintsem kannibalizmusról. A vámpírt azért utáljuk, mert intelligensebb, finomabb, műveltebb, mint mi, ráadásul a halál sem fenyegeti, s mindezt a mi vérünkből, a gondosan termelt nedveinkből "finanszírozza". Ismert még a morálisan tiszta, vámpír kasztba tartozó, de az emberi jólétért harcoló típus, az Interjú a vámpírral-ból ismert absztináló Brad Pitt, vagy Wesley Snipes a Blade-ből. Az utóbbi tényleges hős, Széchenyi grófhoz hasonlóan kasztja előjogait a középosztály fellendítésére használja.

  • Gyakori elemek: az osztályok közötti szerelem: azaz vámpír és ember románca, az elszegényedett arisztokrata dekadens képe – azaz az embervérdiéta okozta, szörnnyé alacsonyodott vámpír látványa, Isten egyértelmű állásfoglalása s ítélete: a napfény fájdalmas hatásai a vérszívókra.
  • Példák: Interjú a vámpírral, Drakula, Blade.

C) A vidékiek. Ez egy kimondottan amerikai horrortípus. Az USA-ban ugyanis az európai falvaknak a ranchek felelnek meg, s így a családok nem tömörülnek, hanem elszórtan, izoláltan élnek, több kilométerre egymástól. Szinte semmi közös nincs az amerikai városi és vidéki létben, semmilyen kapcsolódási pont. A zsúfolt közösségi létforma irtózik az izoláltságtól, alapból feltételez bizonyos mértékű degeneráltságot. Így a lakókocsival kirándulni induló laza és vonzó urbánus fiatalok izzadt, tahó, szexuálisan aberrált csürhének látják a föld művelőit, s mikor lerobban a furgon, be is igazolódik lesújtó véleményük.

  • Gyakori elemek: lepusztult benzinkút, alkoholista kutassal, döglött állatok az út mellett, a nagydarab, baltás vagy bozótvágókéses, vagy motorfűrészes, benga gyilkos; sikítozó húszas szőkék.
  • Példák: Péntek 13., A texasi láncfűrészes mészárlás, Sziklák szeme.

 

III. Önmagunk ismeretlen részei

 

Ez egy pszichológiai kategória, egyszerűsítve azt mondhatnánk, hogy a bennünk lévő tudatos és ösztönlény harcának illusztrációja. Leglátványosabban a farkasember példája fejezi ki ezt a jelenséget, mely valahol a skizofrén, kettéhasadt személyiségből indul ki. Ugyanakkor nemcsak a patologikus, hanem a teljesen hétköznapi kettősséget is szimbolizálja: a kontroll alatt tartott és a „kirúgok a hámból“ állapotot. Az átlagember története, aki a telihold vagy más körülmény hatására állattá, azaz ösztönlénnyé alakul, majd végigdorbézolja az éjszakát, s hajnalban másnaposan, kiszolgáltatva, szakadt ruhában ébred valahol az erdőben vagy a külvárosban. Semmire sem emlékszik, a sajtóból tudja meg, mit művelt az éjjel, s önmagával kezd el harcolni, hogy apollóni kontroll alatt tartsa lénye dionüsszoszi részét. Az esetek többségében hősünk szerelme is beavatott, és igyekszik is segíteni, támogatni, ahol csak tud. A harc persze bukásra van ítélve, és bipoláris hősünk végül elkárhozik.

  • Gyakori elemek: az átváltozós jelenet, a zsebben talált amputált ujjak, a szerelem csatát nyerése, majd a háború elvesztése.
  • Példák: Farkasember, A farkas.

 

Az egyes kategóriák persze nem vegytiszták, számos fúziót is ismerünk. A vámpír-farkasember-zombi attribútumok számos esetben együttesen lépnek fel, a zombifilm vegyülhet a misztikussal (REC I.- II. – a felosztás szerint: II. A+I.), a misztikus a pszichológiaival (Ragyogás – a felosztás szerint: I.+ III.), stb.

Hozzá kell tenni, hogy a fenti kategorizáció csak a filmes horrorokra érvényes, mivel az irodalmi és kultúrtörténeti kiindulópontokat jelentősen átértelmezte a mozi médiuma. A filmes vámpírnak vajmi kevés köze van ókori görög eredetihez, s a filmes zombinak a woodoos archetípushoz. Akinek eszébe jutna valamilyen fontosabb kihagyott típus, kérem, írja meg a fórumba, vagy akár mást is.

  


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :

név: tibi e-mail: szanti@post.sk dátum: 2012-05-29
Igen ez eddig rendben, hisz a mi utcáinkon is elég zombi kóborol, akik látszólag csak enni-inni szeretnének. Meg az a kép is megvan, ahogy a tesco előtt tömörülnek és sorsot húznak, hogy ki próbáljon átjutni az ellenőrzésen. Ezeket a zombikat nem kell agyonütni (néha ezt elvégzik egymással), jobb esetben elég elhessegetni – mit akar ez tőlem? miért tőlem? alapon. A szintén idézett 28 nap múlva címűben ezt ugye az alkotók olyan irányba terelik, hogy a zombikat ki lehet éheztetni, nem kell sem az ásó, sem a kapa. A jóléti társadalom képmutatása szépen kirajzolódik egy ilyen filmben, végső soron az embert annak a képével szembesítik, amivé ő semmi pénzér nem akar válni, inkább becsukná a szemét. Attól még erősebb a kép, ha arra gondolok, hogy eredetileg én lennék az a bizonyos fogyasztó, csak sokkal szofisztikáltabban működöm. Vagy tenném, ha szabad volna. Mert ha van rá lehetőség, akkor tobzódni tudok az örömökben és a drága időmet annak szentelem, hogy minél több dolgot gyűjtsek magam köré, amit trendinek vagy hasznosnak érzek (és becsapva érzem magam, ha tönkremegy a jótállás lejárta előtt). A pláza törvényeivel (ahogy a jóléti társadalommal is) csak akkor van gond, ha válogatás nélkül fogadom el őket, mert a Holtak hajnalában is az a konklúzió, hogy végül nem fog menedéket nyújtani.
Még egy rövid példa: A REC c. filmben például valamilyen reality-show moderátora vagy milye kerül pácba egy zombi-járvány sújtotta belvárosi lakóházban, ahol kiderül, hogy a lakók afféle klasszikus „jószomszédok” (Azt nyilatkozzák, hogy van egy őrült öregasszony a felső emeleten, vagy lehet, hogy a házban lakó kínaiak tehetnek az egészről). Tehát az idegenektől, ill. az ismeretlentől való fóbia a közhangulatban itt is jelen van, és ott tartunk, hogy ha van egy konfliktus vagy probléma, amit a szőnyeg alá lehet söpörni, akkor az fog végül rosszul járni, aki nem vagy hanyagul foglalkozik vele.
Alapvetően egyetértek veled, illetve elfogadom azt a magyarázatot, hogy a zombik a szegényebb réteg megtestesítői lehetnek (ez kézzelfogható), de hozzátenném az „is” kötőszót is. Talán az előbbi hozzászólásban kicsit pontatlan voltam. Általánosabban ugyanis azt próbáltam boncolgatni, hogy a zombi számomra leginkább egy hatásos díszlet ezekben a filmekben, amely nem csak a szegényproblémára figyelmeztet (mert ez sem csak a fogyasztói társadalomban probléma). Mert ha áldozatként próbálok tekinteni a zombitömeg elől menekülőkre, akkor szeretném megérteni, hogy miben hibáztak (ez ugye a horrorfilmek egyik vezérfonala).
név: gabor e-mail: gyenesgabor@gmail.com dátum: 2012-05-28
Igen, lehetne kulon kategóriája az invázióhorrornak- amely vagy egy morbid hipochondria, vagy idegenektol való félelembol indul ki, a biohorrornak, (Hitchcock Madarakja, vagy Shyamalan próbálkozásai) esetleg a Frankenstein- szeru ember alkotta monstrumokról szólóaknak. Bizony, a II.-es kategóriába még jó tobb alcsoport is elférne. A zombik mint konzumtársadalom- hát igen, szószerintibb fogyasztót, mint a zombit nehezen tudnánk elképzelni. Viszont a konzumtársadalom pont arról szól, hogy míg az egyik fél fogyasztani szeretne, addig a másik tukmálni. Így van ki a száz, illetve a száztíz, vagy mégtobb... A zombit, szerencsétlent- épphogy nem hagyják fogyasztani. Minduntalan fejbetosszák ásóval meg mivel. Tobb esetben is- az emlíettt Holtak hajnalában is csak be szeretnének jutni az éloholtak a plázába, de a jómódúak nem engedik oket. Kizárják a jóléti társadalomból.
név: Tibi e-mail: szanti@post.sk dátum: 2012-05-28
Szia Gábor,

érdekes a választott téma. Teljesen egyetértek veled azzal kapcsolatban, hogy a horrorfilm mint kifejezőeszköz „termékenyen” járul hozzá mindenféle kulturális, társadalmi vagy akár pszichológiai kérdés elgondolásához. Szintén az „életképességét”, a zsáner sokszínűségét bizonyítja, hogy mennyire rugalmasan igazodik a gyorsan változó közízléshez. Ahogyan a félelmeinket is különféleképpen éljük meg, miközben a tárgyuk nagyon gyakran ugyanaz. Mivel jómagam nem vagyok a horrorfilmek kritikátlan rajongója, érdekesebb dolognak tartom, ahogy a műfaj folyamatosan a saját történetét írja, könnnyedén játszik valósággal és fikcióval.
Az általad válaszott kiindulóponthoz – félelem az ismeretlentől – nem igazán van mit hozzáfűzni. Úgy gondolom viszont, hogy a II. kategóriádba sorolható alkotásokat nem lehet elintézni csak az ismeretlenektől való fóbiával. Ez ugyanúgy fő eleme a horrorisztikus elemeket tartalmazó sci-fik nagy részének (lásd a Nyolcadik utas a halál, A dolog c. filmeket, vagy az utóbbi évek egyik nagyon jól sikerült darabját, a District 9-et). Az effajta félelmek eredőjét, az idegen-inváziót inkább lehetett az általad is említett Romero-klasszikusokban elhárítani csupán középosztálybeli álhatatossággal, az utóbbi évek nézhető zombifilmjeiben éppen hogy az unalomig kielégített (kertvárosi) polgárok éheznek meg az emberhúsra (pl. a legjobban sikerült Romero-remake-ben –Holtak hajnala – , vagy ide sorolnám még a Tébolyultakat, a REC I-II-t vagy a városi kereteket „kitágító” általad is említett Boyle-filmet, Legenda vagyok-ot stb.). Ezekben a zombik aktívan benépesítik az egész világot, de ettől még nem tartom jöttment idegeneknek őket. Bár némelyik történet happy enddel végződik, de azokban is csak az elfajzottaktól sikerül megtisztítani a környéket, s ez már inkább csak hatáskeltésként működik, a főhősök pozitív fejlődésen nem fognak átesni. Közhelynek számít, de a hangsúly végig a fogyasztáson és pusztításon van, az átalakult világ ezért is értelmezhető a konzumtársadalom kritikájaként. A zombifilmekben a kannibalizmus szinte természetesnek hat. Na ez talán túlzás, viszont kevésbé rémisztő, mint a jelenséget önmagában körüljáró Cannibal holocaust vagy a mexikói szegénynegyedbe helyező Vagyunk, akik vagyunk. Ez utóbbiakban is jelen van a társadalomkritika, mint nagyon sok horrorfilmben, csak más szemszögből. A zombifilmekben viszont az előhalott nem jóllakni akar, hanem zabálni: Zombivilágban zombiétvággyal lehet csak érvényesülni...
Vámpíréknál tényleg érdekes az öröklét problémája. Ezt persze sokféle módon lehet megközelíteni. Az említett unatkozó, bohém vámpír mellett említést érdemel a maga egzisztenciális és ehhez kapcsolódó morális problémáival küszködő teremtmény, aki már vagy még majdnem-ember. Csak éppen nehezen hisszük el neki, mármint az őszinteségét. Persze vannak kivételek, Brad Pittnek az Interjúban, asszem, sokan elhiszik. Pedig Tom Cruise ugyanebben a filmben sokkal hitelesebb. Nekem a legemlékezetesebb a vámpírhősök karakteresebb figurái közül ezidáig a Szomjúság c. dél-koreai film szerzetes főhőse volt, aki abszolút kiszolgáltatottan vagy inkább esetlenül fogadja az új adottságát, amíg rá nem érez a dolgok ízére... Hát nem Brad Pitt, de azért ajánlom mindenkinek