[kapcsolat]   husken

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Mikola Szjadrisztij

szerző: Gyenes Gábor 2010-09-06

 

Mikola Szjadrisztij

    Arisztotelész szerint a „szép“ alapvető feltétele a megfelelő méret. Ebben az esetben nem a helyes arányokról, hanem a műalkotás adekvát nagyságáról van szó. Az arisztotelészi megközelítésben a szóban forgó helyes méret az, amely mellett az ember érzékelni képes a műalkotást. Tulajdonképpen arról van szó, hogy az alkotás ne legyen se túl nagy, se túl kicsi, mert hát ugye, ha olyan nagy, hogy már nem látjuk, vagy olyan kicsi, hogy még nem, akkor nehéz lenne az esztétikai érdemeiről értekezni.
    Mint oly sok más paradigma, az előbb felvázolt sem érvényes teljesen. Abból indul ki ugyanis, hogy a művek feltétlenül az embernek készülnek. Ismerünk viszont olyan alkotásokat, amelyeknek éppen abban rejlik az erejük, hogy szemlátomást valaki mással akarnak kommunikálni. Gondoljunk csak a perui Nazca-vonalakra. A jelenkorban egy következő jelentős változással kell számolni: mégpedig hogy sokkal többet képes látni az ember. Látjuk az erődeinket, várkastélyainkat és településeinket, erdeinket és folyómedreinket, sőt az egész bolygónkat felülről (most már egészen biztosan nem lapos), ugyanakkor a légy összetett szemét, sejtstruktúrákat, sőt a molekulákat is. Képet kapunk a makro- és mikrovilágról, szemünk már hozzá is szokott a látványhoz. Ezek új vizuális információk, amelyek eléréséhez számos gép és ezek fejlesztése szükségeltetett. A huszadik századig a közembernek nem nagyon volt alkalma az ilyen látványhoz. A land art számos műve csak helikopterből látható egészben, és mégis az embernek készül. Ezek az alkotások -- ellentétben a Nazca-vonalakkal -- már tudják, hogy van helikopterünk.
    Az optika fejlődésével csak idő kérdése volt, mikor kezd el az ember a mikroművek alkotásába. Új dimmenzió ez, olyan világ, amelyet csak közvetve tudunk érzékelni, mikroszkóp nélkül távol marad tőlünk.
    A múlt héten Szentendrén voltunk kirándulni, és többek között A mikrovilág c. kiállítást néztük meg. Állítólag a tárlat a világ legkisebb műalkotásaiból áll, amit könnyen el is hiszünk. Mikola Szjadrisztij kyjevi matematikus munkái tulajdonképpen üvegbúrák alatt megvilágított miniatűr üveglapocskához rögzített szöszök – amíg bele nem nézünk a ráirányított mikroszkópba. Aztán kiderül, hogy mákszem az, csak hát félbe van vágva, és aranyból készült parányi edénycsendélet pihen a tetején, vagy felhozhatnám a tű fokába helyezett tevekaravánt és piramist, vagy akár a megpatkolt bolhát. Vannak itt kökénymagból készült domborművek, hajszál keresztmetszetébe helyezett aranylakat és annak alkatrészei, és van pókhálóval fűzött legkisebb könyv. Mindez lehetne olcsó látványosság is, ha nem emberi kézzel készülne. Mikola Szjadrisztij saját maga által készített eszközökkel ugyan, de ezeket is a hüvelyk és mutatóujj között tartva készíti alkotásait. Elmondása szerint a munka annyira finom mozdulatokat igényel, hogy zavaró a légzése és a szívdobogása, így a lélegzetét visszafogva két szívdobbanás között óriási koncentrációval tud csak dolgozni.
    A kiállított anyag érdekessége kizárólag parányi méretükből fakad. Ha képzeletben felnagyítjuk a műtárgyakat, nem marad bennük semmi szellemiség. Ebben az esetben a méret a lényeg, az a távolság, amely a műtárgy és a néző dimenziója között támad: a mikroszkóp szükségessége.
    A motívumok objektivitása (Szjadrisztij szinte kizárólag parafrázisokat készít, ismert artefaktumokat zsugorít le) és a taglalt dimenziótávolság valami olyat sugall a nézőnek, mintha a tárlat „átmenteni“ lenne hívatott valamit - képeslap emberi kultúrából.
    A 21. század emberének a „kicsi“ pozitív attribútum, a „hely“ ügyesebb kihasználását jelenti, mivel egyre inkább híján vagyunk a térnek. Drága az ingatlanok négyzetmétere, nincs elég férőhely a merevlemezen, az idén vásárolt USB-kulcs (amire 50000-szer férne fel József Attila összese, az ugyebár csak szöveg) is butácskának bizonyul. Mikola Szjadrisztij munkái valahol a monumentális művek által kiváltott bűntudatos káprázatunkkal szemben egy „morálisan helyénvalóbb“ tiszteletetnek örvendenek. Mi is váltja ki a tiszteletünket? A roppant emberi erőfeszítés, ami ezeknél a műveknél is jelen van, megint csak a méretük által.

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :