[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

MakaiHU

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Musinszký Claudia versei (2. rész)

szerző: Kovács Ágnes 2014-05-08

 

Musinszký Claudia versei (2. rész)

 

Ha meghalok

 

Bőröm szinte áttetsző lesz,
kék hajamban csillagok.

Szemem éjszakát szegélyez,

párnáim a hajnalok.

Beteg gyerek ablakába
jégvirágot rajzolok,

megvert asszony kőszívéből

forrásvizet fakasztok.
Elalszom, ha nem kellek már,

s édes szóra ébredek:
Gyere tündér! szól az Isten

Edd meg a reggelidet!

 


                  Akkor találkozunk

   mikor a szenvedés virágos rétté válik,
  és minden csalódás pipacsként virágzik,
       ólmos sóhajaink piheként szállnak,
         sérüléseink pillangókká válnak,
 könnyeinkből a Nap szivárványt sző az égre,
a fájdalom nagy hajója elúszik a messzeségbe,
                 ott állunk majd a parton,
               szemeink be lesznek kötve,
             de meg ne kérdezd, ki vagyok,
                   mert elveszek örökre. 

 

 

                         Játék az élet

Sem gondolataim, sem érzéseim nincsenek.
Ilyenkor végeznek magukkal a jó emberek.
      Aki meg nem jó, az feszt tovább él.
          Naponta, hetente lelket cserél.

          Játékból vannak a belső szervei,
         bőre alatt színes rugók húzódnak.
            Műanyagból vannak az idegei,
       nem bánja, ha a démonok beszólnak.
A drótszempillát papírszemhéjára ragasztja,
csörgős játékszívét night-clubbokban elissza.

 

 

Hófehérke már a spájzban van

Kérlek, hagyd azt a buta politikát.
Minden rendszer megbukik, tudod.

A forradalmat majd privatizálják,

vagy ha nem, hát bundázva volt.
Ne hajszold magad, az emberek gyávák.
Nincs igaz hitű bigott.

Halva szeretnéd látni a fasisztát,
pedig lehet, hogy ő az elnyomott.
Most haragszol, tudom, és butának tartasz,

de látod, már fontos vagy nekem.
Szent nyugtalanságod szerelemig borzaszt,
mégis szeretnélek békében látni, velem.

 


              Nem vagyok már semmi

      Mikor megláttalak, félemberré lettem,
              és egyre csak fogyatkozom.
Nem vagyok már semmi, csak tehetetlen képlet,
               elguruló kavics, sírhalom.
Elnémuló dallam, amit senki meg nem hallott,
       pedig meg akart szólalni az ajkadon.
     Egy diónyi élet, egy kisujjnyi remény
                és kétmaroknyi fájdalom.

 

 

Önéletrajz

 

Testet öltöttem szégyenemben,

amiért elárultam a Végtelent.

És attól kezdve már csak gurultam lefelé a lejtőn.

Egyre árvább lettem, cserebogarakat dédelgettem,

megtanultam, hogy a gonosz nem szelídül meg

attól, ha rámosolygok,

hogy a szavaim nem jutnak túl a kerítésen,

megtanultam az út szélén heverni és kivárni,

míg árkot ás nekem az idő, és belefordítanak

a halál - még nálam is ziláltabb angyalai.

Bárcsak végigvezettél volna az életen, 

mint egy régi házon.

 


                      Júlia, a kirekesztett

               Az a baj, hogy semmibe vettél.

                    Madárnak néztél teljesen.
Nem tévedtél sokat, mert vannak szárnyacskáim,
      még ha súlyos bocitestem nem is bírják el...
          Vicces is lenne, ha felröppennék néha, 

           a szomszédok ujjal mutogatnának rám.
          Nem értenék, hogy lehetek ilyen céda, 

         a bevett szokások nem érdekelnek már?
           Aztán elbújnának egy jól megtermett,

                           régi sláger mögé:
                 "Júlia nem akar a földön járni, 

                  felszállt inkább a fejünk fölé..."

 

 

                                     Még mindig

 

                  Hiába jutottam el a bűntelenségig,

               még mindig itt ülök bíráim árnyékában.

              Valahogy nem sikerül kiröppenni a körből.

               Az álarcok is elfogytak lelkem rommá lőtt 

                                    kulisszái mögül,

                      így hát mindenért felelnem kell.

 

 

                                   Vereség

 

    Elég erős vagyok ahhoz, hogy megváltsam a poklot.

(gondoltam, és a remény volt a legnagyobb baklövésem.)

 

            Lelkem foszlányai vékony fehér zászlók,

                 megadják magukat a szélcsendben.

 

 

Ki támasztja fel bennem a meglincselt királylányt?

                            Arcomra feketedtek a könnyek,
                  sósav volt bennük és csillagok szénpora.
         Betűikre hullanak a könyvek,

az értelem: szegényes vágyak ostora.
                      De ami a tűzben elváltozik,
                                annak lelke van, és illata.
                                        Aki a semmire várakozik,
                                                       javíthatatlan ostoba.

 


Nem számít

 

Nem számít semmi, 

csak hogy jönni lássalak.

Nem számít, ha soha meg sem érkezel.

Csak jönni lássalak 

fagyban, fényben, sötétben.

Nem számít, ha soha nem érsz el.

Mert én tudom: ha nem lennénk

agyakba zárva,

tér és idő közé szorítva,

idegekre kötve,

testekbe lökve,

már megérkeztél volna szerelmem.

 

 

                    A Jóreménytelenség foka

Míg reméltem, csak remegtem, mint egy fázó falevél.
          Amióta nem remélek, törzs vagyok, kevély.
      Koronátlan, lombtalan törzs, kemény, mint a tél.
          Visszanyesett egy ismeretlen, erős déli szél.

 

 

                      Reszkess, drága!

   Csak a bosszú angyalai cikáznak fölöttem,
őrangyalomat már gyerekkoromban megöltem.
   (Mert balfasz volt, és nem vigyázott rám.)
       Te se törődsz velem édes, lám-lám...

 

 

    A harmadik

Egy harmadikat érzek.
   Az talán a végzet.
Kettőnk között fázik,
 jobban szeret téged.

Egy harmadikat látok.
    Az talán egy átok.
Mindkettőnkkel játszik,
  engem szeret, fázok.

Egy harmadikat nézek.
   Az egy puha fészek.
 Jó kis helynek látszik,
    nem érem el, félek.

 


Kinyírtalak

Úgy hiányzik az a könnyű lelked,
mint a tollpihe, mit felkapott a szél.
Pedig hazudtál. Hazudtál. Miér´?

Úgy hibádzik az a kékes tested,
mint egy hulla, amit megcsípett a dér.
Az álom is lassan utolér.

 

 

Parasztok vagytok, testvéreim?

Én nem bánom, hogy szétloptok,
hogy kitapossátok szép belem.
Én csak paranoiás vagyok,
ezt úgyis csak beképzelem.
Nem is igaz, kedveseim,
hogy sznobok vagytok és seggfejek,
csak nem szedem a gyógyszereim,
azért nem vagytok jó fejek.
Tévedek, ha úgy gondolom,
elment már az eszetek.
Az egészet csak álmodom,
mert józan vagyok, és beteg.

 

 

Az üldözöttnek

 

Az üldözöttek tudják, hogy a vétel megszakad.

Az üldözöttek ismerik az egérutakat.

Az üldözött csak ritkán alszik. Hálóinge kín.

Ha alszik is, a lelke éber. Virraszt odakinn.

 

Az üldözöttnek kiszúrhatják mind a két szemét.

Ismeri a sötétséget, mint a tenyerét.

Az üldözöttnek várnia kell, míg a Nap lemegy.

Fényből van, de nem láthatja meg a kék eget.

 

Az üldözött számba vesz minden elképzelhetőt.

Az üldözöttnek szenvedés, ha észreveszik őt.

Megtanulja, hova tűnjön, hogy változzon át.

Hogy titkolja el az Istent, ha megkínozzák.

 


Nem akarok látni

nem akarom tudni, hogy nem jön el a hajnal,
és hogy meghalt a nekem kirendelt őrangyal,
én lelki szegény akarok lenni.

Nem akarom látni, hogy reszket a kezed,
és hogy az én utam sehová se vezet,
én lelki szegény akarok lenni.

Nem akarom tudni hogy csak egy anyám van,
és hogy gonosz vagyok, gonoszabb, mint százan,
én lelki szegény akarok lenni.

És nem akarok félni a sötétségben,
ott lenni, amikor eljönnek értem,
lelki szegény akarok lenni.

 

 

Istenem, csak te

Istenem, engem csak te szerettél.
Bocsásd meg, hogy én gyűlöltelek.
Engem egyedül csak te értettél.
Bocsásd meg, hogy nem értettelek.

Te voltál csak, aki látott engem,
bocsásd meg hogy én nem láttalak.
Míg őrizted titkainkat bennem,
könnyű szívvel elárultalak.

Hiába mutattál bármi szépet,
az engem soha el nem talált.
Elárultam magamat és téged,
nem érdemlek mást, csak kínhalált.

Hiába meséltél annyi éjjel,
nem akartalak meghallani.
Sértett voltam, büszke is, de hidd el,
nem tudtalak volna bántani.

Nem akartam mondani, hogy unlak,
hogy szebb mesékre vágyom hajnalig,
mert hajnalban az ördög visz el, tudtad?

(Nem akartam elbúcsúzni így.)

 

 

Igaz történet

Mondtam, tulajdonképp segíteni jöttem.
Sajnállak titeket, nincs veletek Isten.
Na hát akkor igyekezz! Mutasd, amit tudsz!
(Mondta a két kis köcsög fekete mágus.)
S akkor megpróbáltam szeretetet adni,
ők meg erre majdnem megfojtottak, vagy mi.
Azután a szívemet változtatták kővé.
Olyan rossz volt, higgyétek el, járna érte lóvé.

 


                      Csodálatos magány

              Néha belehallgatok a csendbe,
       hogy halljam, szólít-e valaki a távolból.
              De mindenki valaki máshoz szól.

               Néha belehallgatok a fejembe,
hogy halljam, szólok-e valakihez magányomból.
        De csak magamhoz szólok egy álomból. 

 


Emlékeztető

Ahányszor a csillagokra nézel,
tudd, hogy engem akkor megidézel.
Ahányszor a holdat megbámulod,
lásd, hogy megsebzett szívem zavarod.
Ahányszor a szellő megsimogat,
emlékezz, hogy kezemet eltoltad.
Ahányszor leguggolsz egy virághoz,
csúnyának lássad, mert még hiányolsz.
Ahányszor csak kicsordul a véred,
hidd, hogy mást szerettél, én meg téged.
Ahányszor a magány szaggat széjjel,
gondolj reám kínnal egész éjjel.
Ahányszor csak vége van a napnak,
jusson eszedbe, hogy kikacaglak.

 

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :