[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Mussolini, a látnok...?

szerző: Kiss László 2011-11-28

 

Mussolini, a látnok...?

Benito Amilcare Andrea Mussolini, a XX. század egyik emblematikus figurája, sokkal inkább Augustus császárt komikusan utánzó pózban, groteszk mimikával, csapongó, zavaros fantasztaként jelenik meg előttünk, mintsem nagy gondolkodóként. 
  

Mussolini neve hallatán a legtöbb embernek egy szó jut az eszébe: pojáca. És ez nem is áll messze az igazságtól. A Duce a hangzatos világmegváltástól, az új társadalmi rend felépítésétől Hitler szánalmas kiszolgálásáig, a másodrendű "diktátorocska" szerepig jutott. Mégis, aki sokat beszél, sokat ír - márpedig ő így tett - talán a nagy számok törvénye alapján, mondhat nagy igazságot, megfogalmazhat érdekes dolgokat is. Általában nem szokás a történelem negatív személyiségeitől pozitív dolgokat idézni. Én most mégis ezt teszem, leszögezve, hogy ezzel egyáltalán nem áll szándékomban a Mussoliniről alkotott általános kép megváltoztatása. 
 

A közelmúltban akadt tehát a kezembe a későbbi olasz diktátor egy 1918-as írása:
"...termelni, termelni, termelni! Nemcsak azért, hogy a holnap Olaszországa kevésbé legyen szegény, mint a tegnapi volt, hanem azért is, hogy Olaszország szabad legyen. Hiába vívtuk meg a háborúnkat, ha a holnapi Olaszország nem rendelkezhet, amennyire csak lehetséges, független nemzetgazdasággal. A nagy nemzetek közötti konkurrenciaharc holnap elkerülhetetlenül lezajlik. Azt akarjuk, hogy Olaszországot szétzúzzák? Ha károsítjuk a termelőerőket, Olaszország a másodrangú nemzetek sorában találja magát." 
Mussolini, mint oly sok diktátor, az ideológiai paletta számos színét kipróbálta, míg eljutott a nagyrészt maga kreálta fasizmushoz. Volt ő szocialista, dédelgetett kommunista eszméket. Ezekkel internacionalista mivoltjuk miatt szakított. A XX. század első felében ez nagyon jellemző volt. Sokan otthagyták a baloldalt, mert hiányolták abból a nemzeti érzést.  
 

Az egyébként tanítói végzettségű, újságírást gyakorló, sebesült veterán katona 1921-ben megalakította a Nemzeti Fasiszta Pártot. (A fasiszta szó a latin fascesből ered, ami a rómaiak egykori hatalmi jelvénye volt, a vesszőnyalábba kötött bárd. Olaszországban már a XIX. században is működtek kicsiny politikai csoportosulások, melyeket fascióknak neveztek.) A fasiszták az olasz föld- és gyárfoglaló mozgalom idején szereztek tekintélyt és népszerűséget, mert el tudták hitetni a királlyal, a politikai elittel és a lakossággal, hogy csak ők tudják elejét venni a kommunista fordulatnak. A dolog ugyan megoldódott minden beavatkozás nélkül, de Mussolini népszerűsége hatalmasra nőtt. Jól ki tudta használni a "megcsonkított győzelem" miatti elégedetlenséget is. 1922-ben a "marcia su Romá"-val kikényszerítette, hogy a király kinevezze miniszterelnöknek, ami tekinthető törvényesnek is, hiszen a fasiszta pártnak ekkor már volt parlamenti képviselete. 
 

A Duce azonnal hozzálátott a totális állam kiépítéséhez. Felszámolta a többpártrendszert, a parlamentalizmust. A baloldal, az osztályharc kiiktatására úgynevezett korporációkat hozott létre. Az egyes termelési ágakban a munkaadók, a munkavállalók és az értelmiségiek egy közös testületet hoztak létre. Ezekből alakult az országos központi kongresszus, mely a kormány (Mussolini) tanácsadó testületeként működött. A diktatúra mégsem volt teljes, mert a király maradt. Mussolini, taktikai okokból feladta sokat hangoztatott köztársasági érzelmét. (A király le is váltja majd a háború végén a népszerűségét vesztett diktátort.)  
 

Minden antidemokratikus lépése ellenére a húszas-harmincas évek Mussolini sikertörténete. A nagyhangú diktátor, úgy tűnik, cselekszik. Fellendül a gazdaság. Sokat hangoztatta, nem rombolni kell, hanem építeni. A legtöbb olasz város infrastruktúráját ekkor modernizálják, közművek épülnek, sok az új állami beruházás. A magyar Rákosi előtt majdnem három évtizeddel "búzacsatát" vív. A propaganda persze jóval nagyobb, mint az eredmények, de az olaszok bizakodóak, ezt nagyon jól mutatja a nagyságrendekkel megugró gyermekvállalási kedv is. A korábban agresszívnek tűnő Mussolini - Fiume elfoglalását leszámítva - békés külpolitikát folytat. XI. Pius pápával 1929-ben megkötötte a lateráni szerződést, mely máig hatóan meghatározza a Vatikán korábban nem tisztázott státuszát. Diplomáciai kapcsolatot létesít a Szovjetunióval, mi több, örök barátsági szerződést köt a vesztes Magyarországgal. A náci Németországgal sokáig tartózkodóan viselkedik. 
 

Az állam ugyan totális volt, de két dologban alapvetően különbözött Hitler birodalmától: az olaszok többsége békében, nyugalomban élt, nem volt mindennapi rettegés. És nem volt antiszemitizmus. Ezek csak német követelésre, a háború alatt jelennek meg.
A békeévekben a fasiszta állam sikereit sokan követendő példaként állították saját hazájuk elé. Elismerően szólt az ellenlábas Lenin, sőt, még Winston Churchill is többször méltatta Mussolinit.  
 

Közben Mussolini filozófiája lényegesen átalakult. Feladja a tömegek nagy szerepének elvét, s csak egy elit, tehát ő maga szükségességét vallja. Államképében az egyén csak egy fogaskerék a gépezetben, melynek egyetlen feladata, hogy az elit utasításait maradéktalanul végrehajtsa. 
 

Mussolini 1918-as idézete még a nemzetmentő, zavaros bal-jobboldali korszakából való. Közhelynek tűnhet, de igaz, termelni kell. Egy országnak létérdeke, hogy valamelyes gazdasági függetlenséget tudjon biztosítani magának. Teljes persze nem létezik, akkor sem létezett. De ha a termelőkapacitás nagy része idegen kézbe kerül, akkor idegen érdekeket is fog szolgálni. Mindez nem jelentkezik problémaként, amíg a gazdaság prosperál. Viszont válság idején a nemzetközi cégek vagy gazdasági érdekből, vagy a még mindig fellelhető nemzeti öntudatból, hazai kormányaik nyomására, külföldi csápjaiktól fognak megszabadulni. Közép-Kelet-Európa kis államai éppen most tapasztalják meg ezt a kiszolgáltatottságot. Nemzetgazdaságuk gyakorlatilag már nem lévén, a nagy gazdasági hatalmak (cégek) játékszerévé váltak. Ez nem összeesküvés-elmélet, teljesen érthető, mindenki saját érdekeit követi. Üzletben, a pénzvilágban nincsen barát vagy ellenség. A kormányok a hazai munkaerő megtartására (s így a fogyasztás fenntartására) adnak támogatást, nem a külföldire. A kis országokra a szerény felvevőpiac szerepe hárul. Ha valaki ebből ki akar törni, nem tud. Hitelek nyújtásával függésben tartják őket. A hitelt nyújtónak soha nem érdeke, hogy a hiteles mindent kifizessen, legfeljebb az, hogy a hitelállomány nagysága ne veszélyeztesse a fizetőképességet.

 

Mussolini fogalmazta meg azt is, hogy a modern pénz fedezete az áru. Ma ezt már nehéz értelmezni. Áru minden országban van, de ott nem képezi a fizetőeszköz fedezetét, ahol az nem saját. Könnyű tehát manipulálni egy kis ország pénzének értékét. A fizetőeszköz és a gazdaság színvonala között mára kis népeknél nincs semmi összefüggés, pedig kellene hogy legyen. Magyarország viszonylatában például egy év alatt 40%-kal nőtt a svájci frank értéke a forinthoz képest. Ez közgazdasági törvényszerűségek alapján csak úgy lenne lehetséges, ha a svájci gazdaság ennyivel növekedett volna, vagy a magyar ennyivel visszaesik. Szó sincs egyikről sem. Mindez pénzügyi manipuláció. 
 

Mussolini és Hitler szótárában gyakran szerepel a "jövőbeni nagy harc." Idézetünkben az olasz diktátor lényegében az országokon, kontinenseken átnyúló tőkét, corporátiók létrejöttét fogalmazta meg. Tehát a globalizációról beszél. Megállapítása mindenképpen jövőbe mutató és találó, a kis nemzetekre nézve mindenképpen.
Kérdés, hogy ez kivédhető-e, vagy sem. Amennyiben a kis országok elfogadják a nagyok által diktált, s látszólag helyes gazdasági elveket (tőke, munkaerő szabad áramlása, szabad kereskedelem), akkor semmiképp. És ha elutasítják? Létezik-e egyáltalán másik út?

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :