[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

természet

 

MMA irodalmi

 

Hadifogoly

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Zeman Zoltán
<<< Vissza a főldalra

Nádas Péter: Egy családregény vége

szerző: Lovas Emőke 2012-11-08

 

Nádas Péter: Egy családregény vége

 

„Nincs idő! ez a tévedés, idő nincs! csak én, én, én vagyok! Csak én vagyok az aktuális jelenvaló! Én!“

 

 

Nádas Péter Egy családregény vége című műve ugyan formailag a kisregény és a regény határán helyezkedik el, mégis nagy formátumú témája az, amelyik a regény mellett teszi le végérvényesen a voksot.
Simon Péter saját maga által elmesélt története, egy kisfiúé, akinek anyja meghalt, apja távol van, akit a nagyszülei nevelnek, és aki majd egy háborús áldozatok és politikai foglyok gyermekeinek fenttartott intézetbe kerül, nem csak Simon Péter története. Az elbeszélő én „dolga“ nem csak az egyes szám első személyű történetmondás, hanem a történetek folyamatos meghallgatása, utánzása, a régire való emlékezés, a folyamatosság megőrzése egy többezer éves családtörténetben.

 

A terek, amelyekben mindez végbemegy, nem csak egy ódon családi ház labirintusszerű szobái és egy másik pincéje, nem csak kertek, villanásszerű pesti utcák, hanem a Nádas Péterre annyira jellemzően tükrökkel nagyított kamarajelenetek helyszínei, a nagypolgári társaság hanyatlása, a természet nagyepikája, a zsidó-keresztény néptörténet, a mondák, mítoszok világa.

És ezt a szimultán gyermeki elbeszélést és annak idejét erősíti meg a mitikussal keresztezett történeti idő, a hagyomány átvivőjének, a nagyapának és a hagyomány meghallgatójának (különböző) ideje. És persze a politikai idő, a koncepciós perek, kémkedések, fekete autók ideje. Mindez egyszerre van jelen a műben, folyamatos bizonytalanságban. Az olvasó dolga annak elfogadása, hogy most igenis minden egyszerre fog történni. Nincs elő- és utóidejűség. Erre utal a többszöri fejezetbekezdés: „amikor a nagypapa meghalt“, „amikor a nagymama meghalt“, amikor még mindketten éltek vagy már egyikük sem? Mindenesetre Simon Péter érzékelésében ezek az idők összefolynak, és általunk, olvasók által sem szálazhatók ketté.

 

„A hal nyitogatta a száját, mozgatta a kopoltyúját és úszkált a kádban. A nagymama azt mondta, pénteken megesszük. Elképzeltem a keresztfát. Az előszobában, a tükör alatt, a fiókban tartották a kalapácsot, a harapófogót, a fűrészt és a szögeket. Néztem a tenyerem, de nem mertem beleverni a szöget. A hal úgy úszkált, mintha keresne valami kijáratot.“1

Nádas mondja egyik interjújában: „Milyen a valóságos idő, és milyen idő lakozik a mondatokban? A mondatok folyamatosan követik egymást, de az életben nincs folyamatosság. (...) Keményen harcoltam az idővel, és ez rendkívül fontos volt számomra... Az idő kérdése voltaképpen egzisztenciális kérdés  volt. Elkerültem a nagy, átfogó formákat; az elbeszélő és az idő problémáját egyre rövidebb formákban igyekeztem megoldani. A rövid forma segített befejezni, amit elkezdtem, és elfogadható szerkezeteket tudtam csinálni.“2

 

Viszont nem csak a gyermeki látószög és időfelfogás érzékelhető itt szemben egymással, hanem az egyes mesenyelvek is. Egyrészt a telt, jelentéses, a család őstörténetére vonatkozó nagyapamesék nyelve, másrészt az apa hazug, értelmetlen, félbehagyott mesevilága és a nagymama saját halála után „elhangzó“ meséje, Genaéva legendája.

Balassa Péter szerint a Családregény értelmezhető függőbben maradó kérdésként is.3 Egyrészt kérdéses az, hogy Simon Péter létezése elég garancia-e arra, hogy ezt a hagyományt átveszi valaki. Hogy mindez, mint teher, elviselhető-e egy kamaszfiú számára. Másrészt meddig lehetséges a két időnek, jelennek és történelemnek, nagyapa és fiú idejének az együttartása? Létezik-e egyáltalán ez a folyamatosság?
 

Mennyiben értelmezhető családtörténetnek, egy család genealógiájának valami, ami többezer éves távlatokban gondolkozik?

A fiúra mindenképpen a továbbmondhatóság vár(na), az ősi tudás továbbvitele (a nagymama szemét is úgy zárja le, állát úgy köti fel, mint egy nem-gyermek, mint aki mindezt nem először csinálja, mint ennek a stabil tudásnak a hordozója). A  nagyapa ezt megvalósíthatónak is látja a regény elején. A törést az apa, a kettőjük között lévő lépcsőfok, hazugsága, hamis tanúzása okozza. Ő az, aki először „megszakítja a láncot“, a továbbmondást.
„Eljött az idő. Látom. Értelmed kinyílik az időre. Látom. Ez nagy dolog. Segítsünk kinyitni a kapukat, jó?“4 – mondja a nagyapa a történetmesélés elején.
„Tévedtem volna? Legtartósabbak a halott mítoszok! Te is azt hiszed? Igen. Tévedtem volna?“ – kérdezi aztán kétségbeesetten az unokáját, miután végighallgatta fiának hamis tanúzását a rádióban, ahol saját apjának halálát hazudja, csak hogy megmagyarázzon egy hirtelen jött pesti utat.5
 

Tehát, ha a nagyapa egyes megnyilatkozásai a történet továbbvihetősége mellett szavaznak is, maga a regény ennek a tagadásává válik, a távolodás tendenciáit igazolja. Rendre visszatérnek az Emlékiratok „nincs tovább“-jának különböző variánsai.6 Balassa szerint a tagadás az egyetlen esély a menekülésre, a könyv minden ismert és megjelenített kollektív mintára is egyértelmű nemet mond.7

 

Az a módszer is ezt igazolja, ahogyan Nádas a nyelvvel és a csöndekkel bánik a műben. A történetmondás idejének felbomlását, majd végét jelzik az apának a szavak leértékelésével kapcsolatos kijelentései8, a nagyapának és unokának a mesélés pontosságának sérüléséről szóló kijelentései9, Simon Péter „intézeti csöndje“ pedig végkép befejezi azt. 
 „Most, itt, közöttünk is felütötte a fejét a bűn. (...) Iszonyatos, szörnyű bűn. Két napra teljes csendet rendeltünk el, hogy mindenki magába szálljon, s elgondolkodhasson a történteken. Ha innen, tőlem majd kilépsz, és ott! Látod? Ott a negyedik oszlop harmadik sorában hagytunk neked egy üres helyet! attól kezdve két napig te sem szólhatsz senkihez, és hozzád sem szólhat senki sem. És most menj!“10

 

Érdekes – és Nádasra oly jellemző – a mondatok, az óriásbekezdések, a szöveg zeneisége. A lélegzetvétel témává tevése (együttlégzés, még lélegzés, már nem lélegzés stb.) és a végigkomponált, egyenesen megtartott gyerekhang, a versszerű ismétlések.
Így ír erről Nádas: „A zene, ugye, nem tökéletesen kitöltött csend. Mindig marad csend két hang között, ezért hallunk két egymás mellett elhangzó hangot két egymás mellett elhangzó hangnak. (...) A zenében viszont tudhatók a nagyobb összefüggések is, hogy mi egy klasszikus zeneműben a viszony két tétel között, azaz mitől hangsúlyos a tételközti csönd. (...) egy-egy műfajban szinte elő van írva, hogyan kell ezeknek egymást követniük (...). Ugyanezeket a tartalmakat kellett nekem kidolgoznom (...). Mindenesetre a Családregénytől kezdve minden szó hangalakját külön megnéztem, elkezdtem mérni ezeket a ritmusokat.“11

 

A mű nyelvét és jelentéssíkjait, azok ritmusát, nagymértékben meghatározzák a metaforák, mint a világról szerezhető tudás artikulációjának eszközei.12
Az Egy családregény vége metaforái több kategóriába vagy csoportba sorolhatóak. Az első ilyen metaforacsoport a kert, fa, növények világa. Ezeknek megjelenése formálisan is egybeesik a regény kezdetével. Ez a mitikus-paradicsomi tér ad helyet az embergyerekek játékainak, mint a benne lévő titok élő lényeinek. A szél nélkül ringatózó levél pedig, és a gyermekek félelme, hogy a levél mond valamit, amit ők képtelenek megérteni és majd jön a megtorlás emiatt, az 50-es évek totalitárius politikai tapasztalataira reflektál.
Fogarassy Miklós egyenesen a felnőttek rejtőzködő viselkedésének metaforáját látja benne. Nádas kertjét ő továbbá az „elveszett éden“ és a „goldingi sziget“ világirodalmi mintáival társítja.13

 

A másik nagyon fontos metafora a vér mint univerzális áldozati matéria, a gyilkosság-fantázia eleme és a vérségi-nemzettségi lét, kötelék alapja.
„Eszembe jutott, hogy elájultam. És minden vérem kifolyik... De hiába várom, nem jöhet, a nagymama benn fekszik a szobában, és most már, ha kifolyik a vérem, én is meghalok. Akkor mégis most vágtam meg az ujjamat.“14
Ezekben a vér momentumokban (is), az áldozati bárány, mint egyik vezető szimbólumban, a gödölye-motívumban látja Balassa Péter a Mészöly-hatást megjelenni. A bárány magába sűríti a szabadulás, a kivonulás, az identitás, az áldozat történelmét.
„Még fönn van a nap, de már sietősek a zajok, mert mihelyt lejjebb ereszkedik, mindenütt ölni kezdik majd a bárányokat... A báránynak... egyévesnek kell lennie és csak hím lehet; aznap este mindenütt a menekülés emlékének szentelt sietős, élvezet nélküli evés; a bárány vérét megenni sem szabad, bűn! csontját nem törheted! az a családtag, aki nem vesz a páskavacsorából, bárány helyett és édes kásába mártott keserű fű helyett: halált egyen!“
„Amikor eszed a bárányt, akkor is a menekülésre gondolsz.“15

 

Hasonlóan sokrétű a kő-elem is a történetben. Az elbeszélő keresztnevének (Péter) közismert jelentése ugyanúgy, mint a zsidó halotti és emlékező szokás eszköze.
„Amíg eloltottam a villanyokat, becsúsztattam a zsebembe egy kavicsot. Ezt a kavicsot a kertben találtam, amikor a gödröt akartam ásni, hogy eltemessem a nagymamát.“16
Továbbá Rugási Gyula hívja fel a figyelmet a fekete-fehér kövezetről szóló emlékfoszlányra is: ez fedi a fürdőszoba padlóját, ahol a hal a földre esik és fekete-fehér a csempe a nevelőintézetben is, ahol Simon Péter elájul, mintegy ezzel az ájulással zárva le az egész regényen át „hömpölygő“, megszakítások nélküli gondolat- és asszociációfolyamot.17

 

A zsidó hagyományra utal a képtilalom megjelenése is a regényben. A belső hallás elsőbbségét támasztja alá, teremti meg az a tény, hogy a nagyapa nyelvileg erősen stilizált meséi mindig a homályba burkolózó szobában, a padláson, sötétedéskor hangoznak el.
Balassa szerint ilyen értelemben a könyv mottóját az egész regény támasztja alá, értelmezi. Az, amire fény derül, nem változik meg, csupán önmagával való azonossága válik világossá, az egészhez fűződő viszonya, szerepe az egészben, mert minden emberben benne van a fény és a sötét hatalma, ereje is.18

 

A következő és egyben a fénnyel nagyon is összefüggő metafora a tükör. Nádasnak mint fotográfusnak „munkaeszköze“, a gyermeki szövegréteg nagyításainak, a gyermek nárcizmusának (és a már említett kamarajelenetek felnagyításának) legfontosabb „megvalósítója“ ez a tükör. A testnek mint igazság, fény, megváltás (templom) hordozójának és a „küllemnek a hazug boldogságát“ elutasító nagyapának az ellentétjét hangsúlyozza.
 

Balassa Péter Nádas-monográfiájában emeli ki az állatmetaforák három szintjét a Családregényben.
Az első szintre a mítoszok, nagyapa-történetek szörnyállatait teszi, összefonódva az 50-es évek szorongásaival.
A második szinten a pontos, végiggondolt etikai dimenzió „eszközállatát“, a kutyát említi, aki hasonlít az emberre. Felakasztása, kővel való megdobálása szintén értelmezhető a gyermek reflexiójaként a koncepciós perek, politikai kivégzések borzalmára.
A harmadik szinten a bárány és a hal van, mint keresztény szimbólum. Számos Családregény-recenzió említi a könyv egyik legszebb részeként a hal kommentált boncolását, istenemberi természetének bemutatását.19

 

A metaforák rendszere is leginkább az érzékeléssel, a hallással, tapintással, látással, ízleléssel függ össze. Nádas ezt az érzékelést „szenzuális közösség“-nek nevezi, és minden ember kollektív tudását érti alatta. Ezzel a szenzualitással teremthető meg a politikai kollektivitás is, ezen alapozódik meg, mint az ember már létező közösségén.
„...egy ilyen általános alanyban, ahogy addig írtam, nem tudok többé beszélni, nem tudok gondolkodni, mert nem érdekel. (...) Ragaszkodnom kell tehát az egyetlen személyhez. Ez lett az első személyű elbeszélő, akitől aztán jó ideig el sem tudtam szakadni. Holott egy ilyen első személyű elbeszélő valójában nincs.“20

 

Az Egy családregény vége nem (csak) Simon Péter története, hanem az európai embernek, az európai személyiségnek, identitáskeresésének, testi-lelki önmegismerésének tragédiája. A nagyapa szerint a történeteknek hét köre van. De melyik lesz Simon Péter köre? Valóban benne integrálódik az egész nemzettség?21 Ő még ebben a történetben van? Vagy már átlépett egy másikba?

 

 

1NÁDAS Péter, Egy családregény vége. Szépirodalmi Zsebkönyvtár, Budapest, 1981, 82.
2BALASSA Péter, Tagadás és meneklés, In. Nádas Péter, Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 1997, 103.
3Vö. Uo.
4 NÁDAS Péter, Egy családregény vége, Szépirodalmi Zsebkönyvtár, Budapest, 1981, 91.
5Uo, 191.
6Vö. BALASSA Péter, Tagadás és menekülés, In. Nádas Péter, Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 1997.
7Vö. Uo.
8„Ne haragudjon, apám, de ez olyan patetikusan szép, hogy hányni kell! Mindig utáltam a szóvirágait! Mocskos vágyai szellemmé szublimálva!“
9„Ezt nem is lehet tudni, nagyapa, mert ennek egyáltalán nincsen értelme, ez nem jelent semmit. Semmit se jelent.“
10Uo. 217.
11MIHANCSIK Zsófia, Nincs mennyezet, nincs födém, Beszélgetés Nádas Péterrel, Jelenkor Kiadó, Pécs, 2006, 115-116.
12Vö. Northrop Foye
13Vö. BALASSA Péter, Metaforák és szimbólumok hálójában, In. Nádas Péter, Kalligram, Budapest, 1997.
14NÁDAS Péter, Egy családregény vége, Szépirodalmi Zsebkönyvtár, Budapest, 1981.
15Vö. BALASSA Péter, Metaforák és szimbólumok hálójában, In. Nádas Péter, Kalligram, 1997, 127.
16NÁDAS Péter, Egy családregény vége, Szépirodalmi Zsebkönyvtár, Budapest, 1981.
17Vö. BALASSA Péter, Metaforák és szimbólumok hálójában, In. Nádas Péter, Kalligram, 1997, 129-132.
18Vö. Uo., 142-144.
19Vö. Uo., 129.
20MIHANCSIK Zsófia, Nincs mennyezet, nincs födém, Beszélgetés Nádas Péterrel, Jelenkor Kiadó, Pécs, 2006, 113.
21(kétezer év-L.E.) Nem nagy idő. Bennem találkoztak.“- mondja Simon Péter.
  „Akkor én még nem tudhattam, azért jövök a világra, hogy a törvényt beteljesítsem, a végzetet, s így vezessem vissza a nagy folyót oda, ahonnan kétezer évvel ezelőtt elindult kanyarogni szerteszét.“

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :