[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

MakaiHU

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Nagy király, vagy tékozló, gyenge kezű? 2. rész

szerző: Kiss László 2014-04-08

 

Nagy király, vagy tékozló, gyenge kezű? 2. rész

     

    II. András külpolitikáját is érte, éri sok kritika. Itt van például rögtön Halics ügye. A Kijevi Fejedelemség, Kijevi Rusz széttagolódása után önállósodott területre többen pályáztak. Oroszok, lengyelek és magyarok is. 

     
     A történet nem András királysága idején kezdődik. Már apja, III. Béla is kiterjesztette hatalmát Halicsra, s a trónra másodszülött fiát, Andrást ültette. A kor szokásainak megfelelően az uralkodó igyekezett másod- harmadszülött fiainak is valamiféle trónt szerezni, hogy ne bontakozzon ki trónviszály a királyfiak között. De András gyermekkori uralma nem volt tartós Halicsban. Miután hosszas küzdelemben megszerzi a magyar trónt, azonnal elkezd érdeklődni Halics iránt. Lehet, hogy gyermekkori emlékek is közrejátszanak ebben, de dinasztikusak biztosan. Teljesen természetes ekkor, hogy egy király, állam igyekszik területét bővíteni, uralma alá vonni meggyengült szomszédait. András maga, hadvezérei, fiai számtalanszor járnak a területen. Második, harmadik fiának igyekszik biztosítani azt, többször is trónra ülteti őket, de van, hogy az erdélyi vajda uralja Halicsot. Időnként lengyel szövetségben vagyunk, máskor lengyelek, oroszok ellen harcolunk. 
   
     András, ha személyesen jelen van, mindig győz, de ahogy kiteszi a lábát, a magyar uralom egy év alatt szinte mindig összeomlik. Mondják, András legidősebb fia, IV. Béla bölcsebb volt, feladta Halicsot. Lehet, hogy ez igaz. Még apja megbízásából ő is vezetett egy hadjáratot hercegként. Nagyon elbizakodott volt, de súlyos vereséget szenvedett. Lehet, hogy királyként ezek az emlékek kísértették, s mondott le Halicsról.
   
     Lehet-e II. Andrást Halicsért hibáztatni? A térségben Magyarország képviselte ekkor a legerősebb expanziós erőt. A kísérlet logikus volt, hasonló szituációban más állam, király is így cselekedett volna. Nem gondolom, hogy II. Andrásnak előre kellett volna látnia, hogy a területet nem tudja tartósan megszerezni. Ez utólagos vélemény a király tettéről, mely a végeredmény ismeretében mondatott ki. Senki nem szokta elmarasztalni az angolokat a százéves háborúért, melyet Franciaország megszerzéséért vívtak, s elvesztettek.
A XI-XIII. században az ország fogalma még nagyon bonyolult, semmiképpen nem azt jelenti, melyet ma értünk alatta. Keveredett a családi (királyi, főúri) birtok, az egyéni, dinasztikus érdekek fogalmával. Elég ha megemlítjük Csehország középkori státuszát. Az államalapítók megszerzik ugyan a királyi címet, s a cseh király a Német-római Birodalom császárát választó hét fejedelem egyike, de elméletileg Csehország a birodalom része, a cseh király pedig a császár hűbérese. Elméletileg. Tehát a gyakorlatban néha egyáltalán, máskor nagyon is. Elég nehéz átrágni magunkat ezen a bonyolult jogi formulán, s még ha megemlítjük, hogy a cseh egyház a mainz-i érsek alá volt rendelve...
   
     Több magyar királyunk (köztük II. András is) harcolt a dalmát tengerpart gazdag kereskedővárosaiért. A küzdelem Velencével változatos volt, ugyanúgy, mint a halicsi ügy. Zára városa számtalanszor cserélt gazdát, talán többször is, mint Halics. A horvát-magyar perszonálunió ellenére a magyar uralom Dalmáciában nem tekinthető stabilnak az Árpádházi-királyok idején, de még utódaik alatt sem. 
   Mégsem szokták elmarasztalni a magyar királyokat a tárgyalt időszakban Dalmáciáért vívott meddő, de legalábbis nem kielégítő eredményű küzdelmükért. Talán azért, mert ezek a városok gazdagok voltak, s a nyugati kultúrkörhöz (értsd: római katolikus vallás) tartoztak, míg Halics a keletet, s a szegénységet jelképezi? Nem lehet, hogy ezek csak XX. századi, s jelenkori sztereotípiánk kivetülései? Nem biztos, hogy II. András idején a kelet-nyugat fogalmakat úgy értelmezték, ahogy ezt ma mi tesszük.
   
     Andrást rendszerint elmarasztalják keresztes hadjáratáért is. Igaz, semmilyen eredményt nem ért el. Hosszú ideig vonakodott is ettől, de a pápának adott szava, s az erre kapott pénz (melyet ő a bátyja elleni harcokra költött) kötelezte, így királyként beváltotta ígéretét. A Szentföldre elsősorban magyar hadakat vitt, de a döntő ütközet elmaradt. Nem találkoztak az ellenséggel, de az sem nagyon kereste őket. Így aztán egy muszlim vár bevételéhez fogtak, egyesek szerint kevés lelkesedéssel, mely kudarcba is fulladt. De végül is András vereséget nem szenvedett, azt nem lehet mondani. Már a kortársaknak is feltűnt, hogy nem nagyon érdekelte ez az egész, furcsán, mai értelemben turistaként viselkedett. A várostrom alatt utazgatott, felkereste a szent helyeket, vagyonokat költött ereklyékre. Hazafelé pedig minden útbaeső uralkodót felkeresett, s három fiát házasítgatta ezen dinasztiák leányaival, melyekből később nemigen lett semmi.
Az egész hadjárat persze rengetegbe került, s jócskán eladósította Andrást, de a királynak volt hitele...
   
     Nagy király volt tehát, vagy tékozló gyenge kezű? 
   
     A királyi birtokállomány eladományozása nem a gyengekezűség jele, hiszen ez a folyamat a gazdaságilag fejlettebb Nyugat-Európában is lezajlott. Azért számon lehet kérni, hogy erre Magyarország fel volt-e készülve? II. András megtalálta a kieső jövedelem pótlását, s új alapokra helyezte az államháztartást. Folyamatosan pénzzavarral küszködött ugyan, de ez köszönhető költséges külpolitikájának is, másrészt semmi különleges nincs abban, ha egy uralkodó, egy dinasztia el van adósodva, ez még nem feltétlenül jelenti kicsiségét. Elég ha a Habsburgokat nézzük: alig volt olyan időszak, amikor nem volt tengernyi hitelük (a Fuggerek miattuk mentek csődbe), mégis Európa, s különösen Közép-Európa legnagyobb államalkotó dinasztiáját tisztelhetjük bennük.
   
     Annyi tény, hogy II. András egy nagyhatalmat kormányzott. Magyarországot nem ő tette nagyhatalommá, de megőrizte ebben a státuszban. Európai szinten aktívan politizált, bekapcsolódott - támogatóként - az invesztitúra-háborúba. Hódított, háborúzott, megvédte az országot, például Ausztriával szemben is. A Szentföldről kiszorult Német Lovagrendet befogadta az országba, de amikor azok a Barcaságban már önálló államiságra törtek, haddal könnyedén kiverte az országból a rettegett lovagrandet (mely ezután még évszázadokig zaklatta a balti népeket).
   Nagyvonalú európai uralkodó volt, akinek az Aranybulla kiadásával sem csorbult a hatalma, hiszen maga is megszegte számtalanszor, s nem történt semmi. Az ország bonyolult társadalmi-gazdasági változáson ment át, s András nem mindig döntött helyesen a különböző érdekcsoportok igényei mentén (megtiltotta például a tized pénzbeni szedését, ami a pénzgazdálkodásban lényeges visszalépés). Viszonylag lanyhán büntette meg felesége gyilkosait, de valószínűbb, hogy belátta, az idegenek túlzott támogatása helytelen volt, minthogy nem lett volna ereje a bosszúra. 
   
     II. András idején a korábbiakhoz képest változatos és bonyolult belpolitikai folyamatok zajlottak - mint általában az európai államokban -, de Magyarország egysége, ereje, nagyhatalmi státusza megkérdőjelezhetetlen volt uralma idején, s országon belül a trónja stabil, a király tekintélye kikezdhetetlen.
   
     Tehát nagy király volt, vagy nem?   
 

Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :