[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Nagyhét, húsvét

szerző: Ady Endre, Szászi Zoltán 2012-04-02

 

Nagyhét, húsvét

Ady Endre: A feltámadás ünnepén

 

Nem merek örülni a húsvétnak. Félénk kishitűséggel az jut az eszembe, vajon elhiszik, hogy akad még olyan ember, aki hisz az eszme diadalának, s aki ünnepel a diadal ünnepén?!!
 
Mert a mi korunkban nem szabad hevülni. Ma már az idealizmust nemcsak védeni, de megsiratni sem szabad. Józannak, okosnak, hidegnek kell lenni, s ami fő: türelmesnek.
 
A mi korunk már ünnepelni is csak türelmességből ünnepel. Az elődök ünnepeltek, ünnepeljünk mi is.
De szükségét az ünnepnek nem érzik, jelentőségét nem akarják tudni, értékét nem képesek az egész emberiség közkincsévé tenni.
Nagyon elkopott már a mi hitünk. Pedig a hit szüli az eszmét, s a hit viszi diadalra is. A hit ad célt az embernek, cél nélkül nincs élet, csak tengődés és vegetáció.
 
Úgy rémlik nekem néha, hogy az a kor támadt fel, amely az istenembert szülte.
 
Cél, melegség, szeretet, ideál, lélek nélkül bolyong az ember, s amit tesz, az öntudatlan, amivel dicsekszik, beteges láz, megbomlott agyvelő. Mondom, hogy nekem úgy rémlik néha.
 
Úgy érzem, hogy a Messiásnak ismét meg kell születni. Nem hat már az emberre semmi, csak a halál példája. Mert a haláltól mindig rettegett és mindig rettegni fog az ember.
 
Fél a haláltól. Ez is öntudatlan nála. Mert ha ereje volna a halállal leszámolni, hinne a feltámadásban is!...
Feltámadás... Ma a feltámadást ünnepeljük.
 
A hit ünnepe lenne a mai nap!...
 
...És én hiszek. Az én szívem átfogja a nagy ünnep varázsa, s megtelik hittel, reménnyel, büszkeséggel.
 
Mióta a földre szállt Igazság meghalt a kereszten csúfos halállal, de feltámadt az egész mindenséget beragyogó diadallal, hányszor tévelyedett el már az emberiség!...
 
De a feltámadás ereje mindig megmenti. A Messiás még mindig a földön van. S míg egy ember van, ki az eszme diadalában hinni tud, folyik a megváltás.
 
A megváltás pedig feltámadást jelent!...
 
...Ez az én hitem, ez az én vigasztalásom a feltámadás ünnepén!...
 

Ünnep előtt, csendesen…

 

Csak várni és lesni a postást, jön-e már, hozza-e a fehér cetlit, amin rajta van az e havi járandóság. Ilyen itt a mindennapok varázsos egymás utáni kopogása. Csak várni és reménykedni, hogy a hetente kényszerített bejelentkezések végeredményeként végre akadjon már valami emberhez méltó munka. Csak lesni és várni a jobb időt, hogy legalább a kertbe kiültetett növénykék gyarapodjanak már, hogy legalább azért a retekért, hagymáért ne kelljen pénzt adni. 
 
Csak lesni és várni, hát csak ez marad már? Ez marad már. A hivatalos statisztika nem igazán érdekel. Az érdekel, van-e miből az egyedül élő nőnek gyerekét iskolába küldenie, az érdekel, az elesett, évek óta, önhibáján kívül állástalanná vált kisemberért ki szólal meg? Akinek az aprópénzt a buszsofőr arrogánsan visszalöki, ha a városba kíván menni. Az érdekel, milyen Európa lesz itt, milyen európaiak leszünk, ha nem is tudják az utcán járók-kelők, mire megy itt a játszma. Mire megy? Fásulttá, arctalanná tenni a tömeget és egyben manipulálhatóvá is.
 
Nagyhét van. Valami belső tartalék után kotor az ember. Én is. Jó, jobb szeretne lenni, hinni szeretne, bízni, tudni, érte is szól, érte is van minden, aminek ő is része. Nagyhét van, a kereszteken lila fátyol, a harangok szava Rómába költözik, az ég kárpitján a nap hasogat réseket, hogy melengesse a kései fagyok szorításában megdermedt földet. Didergek a böjti szelek szorításában, a lelkem is vacog. Túl mélyek a sebek. 
 
Tele vagyok kérdéssel. Átüt-e a felhőkön, átüt-e a magukba burkolódzott, fázós lelkű emberek félelempáncélján a megváltás dicsőségének híre? Megszabadul-e a cetlit váró, a postást leső, a hetente munkahivatalba járó irgalmatlan félelmeinek démonától? Megtörik-e a jég a szívek körül? Nagyhét van. Várakozás, elmélkedés, keresés és bűnbánat hete. Böjt, tisztulás, hiterősödés ideje. Mustármagnyi sem már, csak mikroszkopikus töredék a hajdan erőt és életet adó? Elkopott frázis lett? Tapasztalom: igen. Hamis, szoknyavadász, részeges és hazug pap mutatja be az oltári szentséget, az első sorokban azok ájtatoskodnak, akik korábban feljelentgették a templomjárókat. Elmorzsolják a hitet a gonoszságukkal.
 
A szájakban még az áldozás íze, s rá máris ömlik a szavak és gondolatok szennye. Lélektisztulást várnék! Valami örömöt. Kevesebbet fájjon. Meleget, simogatót várok, és nem félelmetes démonok vonulását, nem az álmatlan éjszakákat megszálló sötét suhogást. 
 
Egy galambot várnék, azt kívánom látni, ahogyan beleröppen a fénybe, és árnyéka mögül megtisztult emberi arcok néznek egymásra. Békével, megelégedéssel, polgárként, európaiként, telve lendülettel, bizakodással és szeretettel. Bízva. Talpon állva. Mindörökké!
 
Reménytelen… 
 
(sz.z.)

Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :