[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

MakaiHU

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Népirtás a Felvidéken (10. rész)

szerző: Papp Zoltán 2017-04-18

 

Népirtás a Felvidéken (10. rész)

 

Nem tudom hazámnak nevezni a mai gyökértelen, csalással, rablással, aljas visszaélésekkel kialakított műországot. Ahol bűnösnek születtem, és érvényes törvényei szerint ma is megillet a kollektív bűnös jelzője. Az én hazám az az ország, amelyet őseim foglaltak el, határait kialakították, lakták és építették. 

 

Észrevettem nyelvünknek egy olyan csodáját, amely határkövek, mezsgyék nélkül teljes pontossággal jelöli ki határainkat. Sehol nem találkoztam ezzel a megközelítéssel, így magamnak tulajdonítom a felfedezés jogát. Helységneveink nagy része közvetelenül honfoglalás utáni. Településszerkezetünk akár nemzetségi, akár fejedelmi-királyi tulajdonon jött létre, egy-két emberöltő alatt kialakult. I. István törvénye a templomépítésről ezt igazolja. Újabb településnevek a gyepűvonalakon kívül keletkeztek. A gyepűk kiépítésénél, egy teljesen ésszerű szempont érvényesült. A honfoglalás utáni évtizedek hadjáratainak iránya nyugati és déli volt. Észak és kelet felé értelmetlen lett volna, hiszen arrafelé olyan ország, ahol zsákmányra lehetett volna számítani, nem volt. Hogy az őrzéshez kevés harcos is elegendő legyen, ezért – és nem az esetleges támadásoktól félve, – alakítottak ki állandó védelmi vonalakat. Mivel nem is jött komoly keleti támadás, felszámolták az első gyepűt és a természetes határokon levő országhatárra tolták ki a második gyepűvonalat. Amilyen következetességgel számolták fel az első gyepűn kívüli gyér népességet, ugyanígy történt a második gyepűvonalnál is. Utána következett az első és második gyepű közti lakatlan terület benépesítése. A székelységen kívül csak idegeneket telepítettek ezekre a területekre. Nagy csoportokban német népességet, folyamatosan szlávokat és oláhokat. 

 

Ha arra a kérdésre felelünk: hova? – a magyar területeken két ragot használunk: -ba, -be, és -ra, -re. Tehát megyünk Gyergyószentmiklósra, Kézdivásárhelyre, Eszékre, Szabadká- ra, Zsolnára, Poprádra, Munkácsra, Máramarosszigetre, Lendvára, Nándorfehérvárra stb. Megyünk Nagy- és Kisszebenbe, Esztergomba, Debrecenbe is. Ellenben határainkon kívül, vagy inkább azokon a területeken amiket nem tartottunk magunkénak, a hova? kérdésre a válasz mindig a -ba, -be: Krakkóba, Mexikóba, Berlinbe, Zágrábba, stb. Azoknál a helységneveknél is, amelyeknek magyar nevet adtunk ugyanez a helyzet. Boroszlóba, Bécsbe, Prágába, Velencébe stb. Ha így körülmegyünk medencénken, tökéletesen megrajzolhatjuk helységneveink ragozása szerint azt a határt, amin belül van a hazám. Az pedig, hogy ezt ma milyen országnak hívják, vagy mi van a táblákra írva, zavaró ugyan nagyon, de teljesen mellékes. 

 

Jó lenne, ha ez a felfedezés kinyitná a magyar állampogárok szemét. Ne csodálkozzanak, ha magyar szót hallanak a mai határokon kívül, hálistennek ilyenek évről-évre kevesebben vannak. Ennél természetesebben semmi sem mutatja igazi határainkat. Ezt nem húzták idegen hatalmak, ez a nyelvünkben rögződött kitörölhetetlenül. Aki nem tudja mi az övé, azt sem tudhatja, mit loptak el tőle. Sok nyelvészeti fejtegetést olvastam. Volt, amivel egyetértettem, volt ami felháborított. Jellemző tudósainkra, hogy erre a szemünket kiverő, fülünknek természetes, területmeghatározó ragozásra nem jöttek rá. Valószínűleg azért, mert minden idejüket elvette szavaink, helységneveink idegen eredetének tudálékos, spekulatív bizonygatása. Hallom a magyar TV-ben, hogy Tokaj, az szláv eredetű név. Ezt olyan simán, teljes bizonyossággal mondják, mintha igaz lenne. Olvasom egy szlovák írásban a Tokaj szó a szláv „stokaj” összefolyás szóból ered. Csakhogy az összefolyás az „sútok”. Na most, ha ebből el lehet jutni a Tokajig, vagy számítógépes variálás kell, vagy rosszindulatú spekuláció. Akkor ugyan miből lett a Miskolc melletti Kistokaj. 

Nem kevésbé érdekes Pécs, amely szabvány szerint szláv eredetű szó. Mert ugye a „pec” az sütő vagy kemence, ettől kézenfekvőbb érv nincs is. Csak azt nem értem, hogy miért pont ők nem nevezik így. A csehek lefordították Pécs német nevét, az „Öt templom” elnevezést. 

A Pest is a „pec” hozadéka, vagy nem? Hogy a pest égetőt, kemencét jelentett az biztos, de azt, hogy szláv eredetű, az annyira biztos, mint nem. 

Zemplén is szláv szóból ered, mert a „zem” az földet jelent. Igen, azt jelenti, de mit jelent a ”plén”. Nem tudjuk, de nem is érdekes, ott van a „zem”. 

A Balaton, szerintük és a mi kisokosaink szerint is, természetesen szláv eredetű. Blatenské jazero-ból (ami azt akarja jelenteni, hogy Sáros tó) vettük át slendriánul, mert elmaradott nyelvünk alkalmatlan volt a helyes kiejtésre. Az meg senkit sem érdekel, hogy a hevesi Balaton község mikor volt „Sáros tó”. Lehet, hogy azért kapott ilyen nevet, hogy csapdába ejtse a szlovák és a magyar nyelvészeket. 

 

Van a Szepsi síkságon egy vízfolyás, amely az Ida patak vizét vezeti a Bódvába, a Kanyapta. Régen a Nagyida és Torna között elterülő síkságot nevezték így. Az Ida patak elmocsarasodott területét lecsapoló ásott csatorna is ezt a nevet kapta. Ez aztán megmozgatta a lelkes szlovák agyat, jött is a megoldás. Hallotta a bennszülöttektől Alsóláncon, hogy régen a kendert vízben áztatták. Jó nyom, gondolta, mert ugye, ha tótul a kender=konope, az áztatás=máčanie, akkor a kenderáztató lehetne konotope, ez meg már majdnem Kanyapta. Leírva az eredmény a következő: a Kanyapta elnevezés szláv eredetű... 

 

Ha akarom, nincs olyan név, szó, amelynek szláv, görög vagy baszk eredetét ne tudnám kiötleni. Elég egy betű, aztán a mese. S mivel nyelvészeink egymást túllicitálva igyekeztek szavaink idegen eredetét bizonygatni, a módszer sikeres lett. Természetesen átvettünk szavakat. Nemcsak mi, mások is, sőt tőlünk is vettek át. A szlovák logika szerint a Washington szó magyar eredetű. A páncélzat vasing lehetett, ebből a szóból alakult tán, vagy ton. Nemsokára tudósaink kisütik, hogy őseink nem is beszéltek. Pedig igen. Egy olyan nyelven, amelynek alapszavai egyszótagúak. Testrészek: kéz, fej, láb, haj..., család: férj, fiú, vő, nász, öcs..., természet: hó, víz, hold, kő..., tárgyak: kés, íj, kard, réz..., tevékenység: ül, fut, lő, száll, ás..., egyéb szavak: jobb, ki, be, le... 

 

Nem kell nyelvészkedni, nem kell hasonlítani, nem kell elemezni, nyelvünk ősi nyelv, egy az önálló, alapnyelvek közül. Minden használati tárgyat, ékszert is magától értetődően másoktól vettünk át. A gatyát a voguloktól, a kenyeret a törököktől, a karkötőt az irániaktól, a botot az ugorok keletre vándorolt törzseitől. A nagyszentmiklósi aranykincs a hivatalos történészi álláspont szerint tömören, perzsa-kaukázusi-középázsiai-bizánci hatást mutat. Szerintem ugyanúgy kínai-északlaoszi-mükénei hatást is mutat. Az is lehet, hogy egy, vagy több aranyműves szépet akart csinálni és ilyenre sikerült. Egy biztos, ivócsészéit lemásolták a kínaiak is, vagy fordítva. Vagy a kínaiak is átvették a perzsa-kaukázusi stb. ötvösöktől. 

 

Egy másik csodája nyelvünknek-írásunknak állandóan foglalkoztat. Erre sem találtam semmilyen elfogadható magyarázatot. Nyelvemlékeinkből nem sok maradt meg, de bizonyossá teszik, hogy nyelvünk nagyon keveset változott több ezer év alatt. Ha hozzávesszük, hogy ezeket zömében nem magyar származású ember írta vagy másolta, ez még nyilvánvalóbb. Hogy létezik az, hogy abban a korban ismerték és írták azokat a betűket, amit rajtunk kívül így, senki sem használ, ismer. A gy, ly, ny, sz, ty, zs, cs és s. Természetesen ezeket a betűket más nyelv is ismeri, de még csak hasonló módon sem írja. Ezek a betűk megjelennek már az első nyelvemlékeinkben is. Az „sz” a „ny” pl. az Ómagyar Mária siralomban. 

 

Nézzük egyik betűnket, a „gy”-t, amelyet a Képes Krónika már így ír. Idegen nyelvekben hasonló betű nem létezik. A latinbetűs magyar írásnak semmiféle szabálya a középkorban nem volt. Nyelvtanítás sem volt. Hogy lehet az, hogy a kézzel írt-másolt szövegekben, amelyeket egymástól távol, soknemzetiségű emberek-szerzetesek írtak le, a „gy”csak a g-gy formában jelenik meg. Kellett, hogy legyen egy kiindulópont, egy írás, amit írástudóink továbbalakítottak, nyelvünk egyediségét megtartva. Ezek az írástudók sok országból jöttek, különböző iskolákba jártak. Mégis egységesen írták a gy-t, az sz-t, stb. Miért nem alkalmazták az állítólag régebbi írásbeliséggel rendelkező nyelvek gy-sz betűjét, ha minden mást átvettünk. Azok az írástudók, akik az első latinbetűs magyar szövegeket írták, ismerniük kellett a rovásírásban egy jeggyel írt betűknek, egy ismeretlen által kitalált, latinbetűs, kétjegyű alakját. Nem is próbálkoztak az ismert nyelvekben alkalmazott betűkkel, hanem ezeket a hangokat így, két jeggyel írták. Ezeket, az akkor kitalált latin betűket azóta sem változtattuk. Legtovább tartott a mai c-cs betűink kialakulása, de meglepő a „ly” korai megjelenése. Az is érdekes, hogy ezekre a betűkre a rovásírásunknak külön betűje van, így biztos, hogy rovásírásunkat nyelvünkre találták ki. Erre sokan felfigyeltek már, de a latin írásunkba került, abban nem ismert 14 betű bekerülését későbbre teszik, és jelentőségét lebecsülik. Nem lehet véletlen a rovásírás leggyakoribb előfordulása a Székelyföldön. Mint az sem, hogy ott él a hun eredet hite. 

 

A kétjegyű betűk írása nyelvemlékeinkben bizonyíték arra, hogy a magyar nyelven való írás sokkal gyakoribb volt, mint ahogy eddig feltételezték. Véletlenek ebben nem lehetségesek. Ha írásunkat ebből a szempontból elemeznék szakembereink, biztosan jónéhány új felfedezés gyarapítaná őstörténetünket. Sok helyen olvasom tudósainktól, hogy a rovásírás egy viszonylag új dolog, amit a magyarkodók fújnak fel ősiségünk bizonygatására. Kérem, lapozzák fel a Thúróczy-krónika székelyekről szóló fejezetét. Nem találgat, hanem kijelentő mondatokban teljes természetességgel ír róla, mint közismert írásról. Egyetértek László Gyula nézeteivel. A történelem nem az egyszer eldöntött, egyszer leírt meghatározások dogmája. Másoknál elfogadjuk, hogy az új kutatási módszerek majdnem minden nap, újabb és újabb meglepetéseket hoznak. A dél-amerikai ásatások, a Tarim-medence múmiái, és sok más felfedezés, meglepő eredményeket hoz napvilágra. Olyan történelmi dogmák dőlnek meg a tények súlya alatt, amiknek tagadásáért, tanáraink nemrég még buktattak volna. El kellene hinnünk végre, hogy a mi nemzetünk történelme sem elrendelt, változtathatatlan. /folytatjuk/

 

 Kapcsolódó cikkek:

https://www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-9-resz_3584

https://www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-8-resz_3551

https://www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-7-resz_3537

https://www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-6-resz_3515

https://www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-5-resz_3489 

https://www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-4-resz_3470

https://www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-3-resz_3449

https://www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-2-resz_344

https://www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-1-resz_3407

 

 

 

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :