[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

MakaiHU

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Népirtás a Felvidéken (11. rész)

szerző: Papp Zoltán 2017-05-24

 

Népirtás a Felvidéken (11. rész)

 

Észrevételeim 

 

László Gyula sem a kettős, vagy többszöri honfoglalás híveként kezdte leírni kutatásait, nézeteit. Első könyvében meg sem említi. Milyen boldog voltam, amikor először olvastam a kettős honfoglalásról! Nagyon régóta volt bennem az az érzés, hogy honfoglalásunk–letelepedésünk úgy nem lehetett, ahogyan a történelemkönyveinkben van. A választ nem tudtam, nem is foglalkozhattam vele mélyrehatóan, de az érzés bennem volt. Sok olyan általánosan elfogadott magyarázata van történelmünknek, ahol hasonló kétségeim vannak, az ókortól a máig. 

Gyertek, új László Gyulák! Ha valaki csak azért ír a történelemről, vagy történelemkönyvet, hogy átfogalmazza, cifrázza mások írásait, inkább olvasson! Lapozzon bele Glatz Ferenc kiterjedt munkáiba és rájön, hogy ami kiterjedt, az még nem biztos, hogy jó munka. 

Azt sem értem meg, miért zavarja érzékeny fülünket a szittya szó. Lankadatlanul a görög szkítát használjuk, pedig a mi nyelvünkön az a népesség, amelynek őseink tagjai voltak, szittya. Talán azért nevezzük őket görögül, mert konok kisnemeseinket gúnyolódva nevezték így. Ősi nemzetségeink a szittyának nevezett népek közt eltöltöttek néhány évezredet, harcolva egymással, segítve egymást külső támadás idején. A szittya népek közé tartoztak a hunok, avarok, besenyők, kunok, bolgárok, jazygok, szarmaták és ki tudja hány, feledésbe merült, kihalt nép. 

 

Herodotosz többet foglalkozik velük – velünk, mint mi, őseinkkel. Az általa ismert világ északi részének meghatározó népei voltak 2500 évvel ezelőtt. Szállásterületüket a Kárpát-medencétől, a Kaspi-tengertől keletre fekvő síkságokig írja le. Törzseinktől nyugatra szinte csak keltákat ismer. Ezeknek a népeknek elkülönül az életmódjuk, harcmodoruk, minden más néptől. Kötelékük annyira laza volt, hogy teljesen mindegy, milyen nyelven beszéltek, elég volt, ha fejedelmeiknek megvolt a rokonság-tudata. Hiába nincs rá megfogható bizonyíték, az avart, a hunokat rokonnépnek tartjuk. 

 

Miért nem fordul/fordult elő ilyen feltevés vagy érzés a longobárdokkal, herulokkal vagy más medencénkben megforduló népekkel kapcsolatban? Azért, mert biztosan tudták őseink is, kik lehetnek rokonaink és kik nem. Különleges nyelvünk megmaradása azt bizonyítja, hogy törzseink környezetükben mindig meghatározó szerepet töltöttek be, ellenkező esetben kihalt volna nyelvünk, mint a kun, besenyő, hún, avar vagy jász. A bolgár királylista, az Árpádok származástudata és sok minden más is bizonyítja ezt. Látjuk, a Kárpát-medencébe került szittya népek milyen tartós hatással voltak egymásra. Képzeljük el többezer évre visszatekintve, hogyan hatottak egymásra ezek az állandó mozgásban levő népek. Minden vásár, minden vonulás, minden háború, minden találkozás másokkal, új tanulságokkal, kifejezésekkel gazdagította őket. Honnan hozhatták jó palócaink, az Ipoly mentén előforduló Csalomija falunevet, vagy a Galamija dűlőnevet? Régen is ellesték, és átvették egymástól az ésszerűbbet, a jobbat. Nem lehet az igaz, hogy mindig csak mi vettünk át szavakat, mesterségeket, nyilvánvaló, hogy ugyanannyit tanultak tőlünk más népek.

 

1990-ben szövetkezetem elnöke Moszkvában volt továbbképzésen, hogy az orosz vezetés diktatúrát lazító terveit átvegyék. Ki tudja hogyan, lehetőséget kapott meglátogatni azt az észak-kaukázusi lágert, ahol apja meghalt egy kőbányában. Hozott akkor a nalcsiki múzeumról egy könyvecskét. Mintha honfoglaláskori leleteinket látnám. Láttam könyvekben a pétervári múzeumok szittya anyagát, de az észak-kaukázusi leletek nagyon megleptek. 

Tényleg, a pusztákat ugyan milyen megfontolásból hívjuk sztyeppének? Akkor nevezzük jó fekete földünket is csernozjomnak. Magyar szó nem kezdődik szk-val, vagy szty-vel. Történelemkönyveinkben, ha arról van szó, hogy egy hozzánk vagy a szittya népekhez kötődő leletet találtak, a helyet így írják le: a dél-orosz sztyeppéken. Nem Etelközben, nem a Kaukázustól északra stb., mert sejtetni kell, hogy az orosz terület. 

Nevezhetnénk füves síkságainkat ugyanezzel a logikával prérinek, vagy pampának. Ezek is legalább annyira magyar hangzásúak, mint a sztyeppe. Jókainál is szittya a szittya. 

 

Az is zavar, sérti a fülemet, amikor hallom vagy olvasom a magyar sajtóban, kiadványokban, hogy Szlovákia várai, kastélyai. Amikor ezek épültek, ilyen nevű állam álom se volt. A szlovákok ezt nem így használják. Ők röviden és szerényen, a mi váraink, a mi kastélyainkról beszélnek. A várakat nem a magyar király vagy főembere építtette, hanem a kőműves építette, majd a magyarok elvették. Ma is, húsz évvel a kom- munizmus bukása után is azt sugallják, nem a tulajdonos az építő, hanem a dolgozó. 

 

Erdélybe készülve, ajándékba egy Pesten kiadott ”Felvidék” című könyvet vettem. Műanyagba volt csomagolva, nem akartam feltépni, csak itthon néztem át. Nem vihettem el, mert a kiadvány a tótokról szólt, szinte teljesen elfelejtve, hogy ami itt régebbi mint 89 év, azt Magyarország és a magyarok építették. Aztán megnyugodtam, amikor láttam, hogy melyik magyarországi napilap munkatársának internacionalista munkája. Beszélhetnénk még alagutakról, vasutakról, postáról, színházakról, régiségekről, műkincsekről stb. 

 

Régen hozakodnak már elő azzal, hogy bizony, vissza kell követelni Magyarországtól a Szlovákiából jogtalanul elhurcolt műkincseket, akkor, amikor ilyen országról még nem is hallott senki. Azok a magyar állam tulajdonában voltak és egyik megyéből egy másikba kerültek. Az, hogy ezekhez semmi közük és a meglevőket is ellopták, elvették vagy államosították valakiktől, nem számít. Mint shogyan az sem, hogy ezeket az értékeket Csehszlovákia lopta, kapta, államosította. Csehszlovákia államosított amerikai tulajdont is. A rendszerváltás után különösebb vita nélkül kifizették, elszámolták. Ugyan miben különbözött ez a magyaroktól államosított értékektől, legyen az állami, egyházi, vagy magántulajdon?

 

Mind gyakrabban látok dícsérő értekezéseket arisztokráciánkról. Milyen odaadással védték országunkat, támogatták kultúránkat, építgették szép kastélyainkat. Van ebben is igazság, de történt néhány dolog hosszú történelmünkben, amit ajánlanék nem elfeledni. Elsősorban azt, hogy főuraink, főpapjaink kezében volt az ország javainak döntő része, ezeket a dicső tetteket más nem tehette. 1526-ig választott királyainkat szolgálták vagy támadták, gyarapították vagyonukat odaadással, vagy éppen erőszakkal. Ha sikerült a szerencsés oldalon állniuk, megtartották, ha nem, elvesztették birtokaikat, mint akármelyik más európai országban. 

Mohács után teljesen más lett a helyzet. Erdély kivételével országunkban idegenek uralkodtak, akiket bizony nem szerettünk. Még csak olyan célzással sem találkoztam, hogy egy becsületes magyar ember elfogadta, szerette, tisztelte volna a Habsburgokat. Arra sem, hogy ők minket. Próbáltuk elhinni, hogy van egy királyságunk, ők tudták, hogy van egy tartományuk. Bocskai, Bethlen, Thököly, Rákóczi, 1848, nem a szeretet és elégedettség bizonyítékai. Felsorolni sem lehet a Habsburgok nálunk elkövetett bűneit, hiszen a ritka békeidőkben is ellenséges gyarmatként kezelték Magyarországot. Mi pedig közel 400 éves uralmuk alatt egyértelműen hazaárulónak hívtuk kiszolgálóikat, magyar támogatóikat. 

 

Ha az nyilvánvaló, hogy a velük szembenállók vagyonát elkobozták, akkor az is nyilvánvaló, hogy akik ezt megkapták vagy sajátjukat megtartották, azok elárulták a hazát. Katolikus főpapjaink között egyről tudok, aki szembeszállt a hatalommal mellettünk, bár az igaz, hogy alig volt köztük magyar származású. Azok az idegenek, akik magyarországon főurak lettek, hazaszerető magyaroktól elkobzott birtokokba ültetve ellenségeink voltak, akkor is ha Loire-menti stílusban kastélyt építettek, vagy behoztak néhány szimmentháli marhát. 

 

Arra nincs megfelelő kifejezésem készletemben, hogy magyar parlamenti képviselő, az ország képviseletét rábízná egy Habsburgra. Akkor is meglepett volna ilyen őrült ötlet, ha vicclapban olvasom. Járjuk végig Magyarországot. Nem hiszem, hogy van arra példa a világtörténelemben, hogy annyi rombolást hagyott volna maga után egy uralkodóház a saját országában, mint a Habsburg. Valakinek össze kellene számolnia, hány gyönyörű várunkat rombolták le, robbantották fel. Tették ezt országukban. Ezeket a rémtetteket ki sem lehet találni, ez is csak itt, velünk fordulhatott elő. És csak ennyit mondunk, az osztrákok lerombolták. 

 

Ezután már csak az következhet – szerintem még megérjük –, hogy trónunkat Lenin vagy Sztálin utódjának ajánljuk fel. Gondolom, sokan örülnének kies hazánkban, ha netán el is fogadnák. Például az 1948 táján született Iván nevű országgyűlési képviselő. Akinek akkor ilyen nevet adtak szülei, lelkendezne. Őt megértem, azt nem értem, milyen fintora ez megint sorsunknak, hogy ilyen emberek ülhetnek választott parlamentünkben. 

 

Minket magyarokat, nagyon kevesen szeretnek. Talán csak a rokonoknak kikiáltott finnek, észtek. Mások vagyunk, igaz, nem is nagyon igyekszünk a sikeresebbektől tanulni, másokhoz alkalmazkodni. Jellemvonásaink, nyelvünk elválaszt minket minden más néptől. Van, amire büszkék lehetünk, és van sok olyan jellegzetességünk, amire nem. Mi, akiket sorsunk rákényszerített egy más néppel való együttélésre, ezeket a nemzeti különbségeket talán jobban látjuk. Bizonyára vannak tulajdonságaink, amiken nem tudunk változtatni, vannak amiken megmaradásunk érdekében nem szabad változtatnunk, és vannak olyanok, amiken változtatnunk kellene. Nézem az ünneplést magyar módra, azóta nagyon tisztelem a hétköznapokat. Nézem az újratemetéseket magyar módra, azóta azt az elsőt is sokallom. Hiábavaló kutatni a feltaláltat, át kell venni, alkalmazni kell. A gazdasági életben a tanulást, a fejlettebb módszerek átvételét kikényszeríti a verseny. Országunkat pedig vezethetik műveletlen, önző, kártékony elemek csak azért, mert gátlástalanok. 

 

Amiből legegyszerűbb lenne tanulni, az a történelem, történelmünk. Arra tanítottam beosztottjaimat, gyerekeimet, hogy hibázni szabad. Aki fél hibázni, lépésképtelenné válik, fél minden újtól, kicsinyhitű lesz. A hibát megismételni nem szabad. 

 

Az állam kicsinyített mása a család. A család a legkisebb önállóan működő társadalmi és gazdasági egység. Ahogy egy család társadalmi és gazdasági sikere a vezetőjén múlik, ugyanez vonatkozik az államra is. A család társadalmi sikere, elismertsége a családtagok tanultságán, műveltségén, jóakaratán múlik. A családot igazán irányító családfő mindig a legrátermettebb lesz, néhol a férfi, máshol a nő, néha a legidősebb, néha nem. A család bevétele csak az, ami kintről jön, kiadása csak az, ami kifelé megy. Semmit nem változtat rajta a családon belüli elosztás. Politológusok, szociológusok ezrei nyüzsögnek mindenfelé, nyögdécselve próbálják homályossá tenni, amit két mondattal le lehet zárni.

 

Közgazdászok elemeznek, tanítanak, írnak vastagabbnál vastagabb, érthetetlennél érthetetlenebb műveket, pedig egy állam bevétele is csak a kivitel, kiadása csak a behozatal. Ha nem a kiviteli többletből fejlesztünk, eladósodunk, majd elvesztjük önállóságunkat, mint a legkisebb család. A székely is addig tarthatja meg tartását, amíg többé-kevésbé önellátó. Mihelyt elindul anyaországi mintára, a hitelből élés útján, függetlensége akkor szűnik meg. Bármennyire nem felemelő, érdekeket csak komoly anyagi háttérrel rendelkező egyén, család, nemzet, ország tud érvényesíteni. Országunknak súlya, sikere akkor volt, ha anyagi helyzete rendben volt, ami bizony, nem volt sűrűn. Hitelekkel terhelten, csak nevetségesen ugrabugrálni, hősködni lehet. Tompa írja egyik versében, hogy nem annyira gyűlöletes neki az éhhalál, mint a koldulás. Törté- nelmünk, népünk hősiességéről, és tragédiáinkról szól. Sehol nem találkoztam azzal a megállapítással, hogy valójában 1100 év alatt mi nem nyertünk háborút. Csatákat igen, háborút soha. Az biztosan nem róható fel nekünk, hogy nem próbálkoztunk. Sokszor felkeltünk, lázadtunk, és vesztettünk. Akkor miért próbálkoztunk? Lehet, hogy baj van az önértékelésünkkel? Nem lehet, biztos. Ma is, hogy milyen oktalan gőggel néz egy gyalogmagyar a szlovákra, románra, az elképesztő. Ezt teszi árnyaltabban a magyar politika is. 

 

Egyházainknak is figyelmébe ajánlanám nagy szeretettel az idő múlását, úgy a mai magyar állampolgárnak is. Nem biztos, hogy igaz az az egyértelműen rögződött állítás, hogy a magyar ember dolgos, szorgalmas és ügyes, nagyon ügyes. Igen, ilyen magyar is van. Mint ahogyan van ilyen tót, ruszin, német. Kanadában járva felfigyeltem arra, mennyi sok ukrán név jelenik meg Edmonton környékén. Utánanéztem, nagy részük az amerikai fogságba gyalogolt, Vlaszov féle ukrán hadsereg katonáinak leszármazottja. A valóságban Prágából ők, és nem a cseh felkelők verték ki a németeket, akik még szembe akarták fordítani őket az oroszokkal. Az ukránok, tudva, hogy ez végzetes, Prágából az akkor már Pilzent elfoglaló amerikaiakhoz masíroztak és adták meg magukat. 

 

Elterjedt nézet ma is nálunk az oroszok, ukránok lustasága. Akik otthon lusták, hogy lehet, hogy Albertában szorgalmasak, gazdagabbak, mint az angolszászok, akik irigylik is őket. Más körülmények közé kerültek, másképp dolgoznak. A kilátástalanság, a bizony- talanság, soha senkit jó munkára nem serkentett. Ha nehéz is, el kell fogadnunk, hogy nagyon sok magyar ember buta, lusta, csaló, tisztességtelen. Balszerencsémre többnyire ilyenekkel hozott össze a sors, pedig zömében magasabb végzettségű emberekkel kerültem üzleti kapcsolatba. Szégyellem leírni, de a szlovák üzlettársaimról sokkal jobb a véleményem. A véletlent a nagy számok törvénye kizárja. Nem lehet nem odafigyelni az ifjabb generáció véleményére. Harmincegyéves fiamnak és hasonló korú felvidéki baráti körének véleménye a mai magyar átlagfiatalról, átlagemberről lesújtó. Véleményüket személyes tapasztalatuk formálta. Utazás, tanulás, munka Magyarországon. 

Magam is sokkal elfogultabban néztem a magyarságra, amíg nem volt az utazások korlátozása miatt lehetőségem több személyes tapasztalatszerzésre. Mennyire mélyen beleette magát a kommunista egypártrendszer az agyakba, legjobban talán az ország kettészakításának folytonosan sulykolt bűne jellemzi. A magyar jobboldal képes volt engedély nélkül választást nyerni és volt olyan szemtelen, hogy nem állt be a szoci táborba. Mert ha beáll, akkor nincs szakadás. Miért nem álltak a szocik és az ún. liberálisok a jobboldal mögé, elkerülve a szakadást, meg sem fordul ferdült agyukban. Hiszen csak ők vezethetnek, a lenini utat csak ők ismerik, és aki nem velük van, ellenük van, vagyis a nép ellen. 

 

A mai magyar állampolgár szellemi színvonalát semmi sem jellemezhetné jobban, mint a gyászos népszavazás a kettős állampolgárságról. Teljesen felesleges érvként felhozni a tényleg aljas kommunista propagandát. Magyarországon is az választhat, aki betöltötte tizennyolcadik életévét és írástudó. Ha pedig egy magyar ember mindkettőnek megfelel, akkor nem hihette volna el választott kommunista képviselőinek buta, alantas hazugságait. Elhitte, az pedig azt jelenti, hogy igen nagy a baj. Az sem lenne hiábavaló, ha a számtalan médiaszakértő meg elemző megnézné a szlovák TV-k műsorát, legyen az köz- vagy kereskedelmi tévé. Még csak mutatóba sem találna olyan gusztustalan, primitív, Mónika, Győzike, és rengeteg hasonló magas nézettségű, nézhetetlen műsort. Valóság-show sincs, és a szlovák lakosság mégis kibírja hiányát. 

Látnának elegáns, szép és akármennyire meglepő, okos műsorvezetőket. A trágár szöveg sem mindennapos. A politikai műsoraik sem elfogultan alákérdezősek, igyekeznek a pártatlanságra, és az is természetes, hogy az élesebb kérdéseket a kormánypártiak kapják. 

 

A magyar TV-kben magasabb színvonalú, érdekesebb műsorok a nívós vetélkedők, talán éppen ezért alig van már belőlük. Nézem a cseh TV-ket is, a helyzet ugyanaz, náluk még a politikai vitaműsorokból is sokkal kevesebb van. Azt hiszem, tudják, hogy a lakosság a híreket érti, hiszen csehül beszélnek. Öniróniájuk van a cseheknek is, a szlovákoknak is, de az öngyalázást nem ismerik. Szeretek minden sportot, rengeteg sportközvetítést nézek. Az atlantai olimpia óta, a sportesemények közvetítése (néhány jó riportert kivéve) hallgathatatlan. Felkészületlen, tudálékos, beszédhibás emberek hada rontja a sportközvetítés élvezetét. Aztán jönnek a nyakkendős, magyarázó szakemberek. Ha nem ment volna mellé, akkor bement volna, jobb a 2:1, mint az 1:2 stb. Csak annyit kellene tudatosítani a szerkesztőknek, hogy a néző nem vak, és ma már általában jó minőségű színes készülékeken nézi az adást. 

 

Az irodalmunk olyan, hogy már csak ezért megéri magyarnak születni. Nincs értelme az összehasonlításoknak, azt úgyis csak mi tudnánk, mert gyönyörű nyelvünket nagyon kevesen beszéljük az egyre népesebb Földön, ahol sajnos, mi meg egyre kevesebben vagyunk. Elég sok nagyváros van már, amelynek több lakosa van, mint magyar a bolygónkon. 

 

Irodalmunkra elfogultság nélkül nem tudok gondolni. Amilyen egyedülálló nyelvünk, ilyen irodalmunk is. Legalább ennyire egyedi és különleges a táncunk. Nem is a lépései, hanem a kifejezésmódja, komolysága és méltósága miatt. Néptáncunkban a nő kíséri, kiegészíti a férfi táncát. A férfi tánca tényleg férfias a nőé tényleg nőies. Kifejezi a mindenkori magyar falu életfelfogását.

 

 Kapcsolódó cikkek:

https://www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-10-resz_3611

https://www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-9-resz_3584

https://www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-8-resz_3551

https://www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-7-resz_3537

https://www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-6-resz_3515

https://www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-5-resz_3489 

https://www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-4-resz_3470

https://www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-3-resz_3449

https://www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-2-resz_344

https://www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-1-resz_3407

 

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :