[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

MakaiHU

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Népirtás a Felvidéken (12. rész)

szerző: Papp Zoltán 2018-03-19

 

Népirtás a Felvidéken (12. rész)

 

 

Diktátumok idején

 

Az osztrák-magyar monarchia 1914-ben háborút kezdett, amelyből világháború lett. A külügy és a hadügyminisztérium közös volt, tehát Magyarországnak sem joga, sem módja nem volt önálló lépésekre. A cseheknek sem, és nem is tettek semmit a háborús részvétel ellen. A szlovák katonák az osztrák irányítás alatti magyar hadseregben szolgáltak. Egyforma erőbedobással harcoltak együtt, a vereségig. A cseh emigráció ügyesen hazudva, meglovagolva a franciák németgyűlöletét, kihasználva nem is titkolt szándékukat, hogy franciabarát szövetségesek legyenek Németország keleti határain, elérték a monarchia szétverését a magyarok rovására. Mosolyogva állapították meg Masarykék, hogy nem is tudnak olyan blőd tervezetet kitalálni, amit az antant ne fogadna el. 

 

Az érthető, hogy a csehek vissza akarták állítani államukat. Az ellenben, hogy ez egy kitalált Csehszlovákia lett semmi más, mint egy kelet felé történő cseh hódítás. Először is kitalálták a csehszlovák nemzetet. Mégpedig azért kellett kitalálni, mert az új országban kétszerannyi német volt, mint szlovák. A nyugattal ezt a hazugságot játszva megetették, mert nem is érdekelt senkit. A minap mondta az egyik nagy szlovák, Čarnogursky, hogy márpedig egyetlen csehszlovák ember sem létezett. A kis feledékeny. Pedig ez volt Csehszlovákia létrejöttének alapja. A háború volt a határhúzások, országkreálások állítólagos oka, elfelejtve, hogy együtt vettünk részt benne. Sőt, olyan lett a felhang, mintha a csehek az antant oldalán harcoltak volna, a szlovákok meg akartak volna. Aztán 1918. X. 28-án kikiáltották a Csehszlovák köztársaságot. Egy demokratikus országot, ahol a lakosság nagy része nemsokára megtudta, hogy hoppá, ki vagyunk kiáltva. 

 

Legjellemzőbb a szlovák önjelölt vezetés reakciója. Pár nappal a kikiáltás után egyetértettek azzal, hogy ki vannak kiáltva. Persze, mostanában, ha egy elnyomott, de véletlenül nem szláv nép, szerencsétlenségére mondjuk albán, kikiáltja Koszovót, ahol óriási albán többség van ma, rájuk küldték volna a Seatót is. Sőt, a minap Szerbia a hágai bíróság véleményét kérdezte a kikiáltás jogosságáról. Szlovákia máig nem ismerte el. Nem Csehszlovákia kikiáltása, nem Erdély Romániához csatolása miatt, nem Jugoszlávia megalakítása ügyében érdeklődnek jogosságról, dehogy. Mert nekünk mindent szabad, másnak meg, amit engedünk. Ez annyira bejött nekik, hogy elhitték ez normális, és főként jogos. Minden megnyilatkozásuk ezt sugallja. Pont fordítottja ennek a magyar felfogás, hogy nekünk meg semmit sem szabad, mert bűnösök vagyunk, és ez is rögződött. 1918-ban minden nemzetközi szerződés nélkül a csehszlovák hadsereg megkezdte Észak-Magyarország megszállását. Senki nem tudta, hol van Csehszlovákia határa, de egy demokratikus ország ilyen csekélységekre nem ad. Megszálljuk, és majd megtudja a világ, hol is van Csehszlovákia történelmi határa. Míg ez kisült, volt ilyen történelmi határ négy is. Szlovák részről minden éven megemlékeznek a Rózsahegy-Černovai vérengzésről, ahol szlovák származású magyar csendőrök lázadó civilekre lőttek. Mi meg pirulva elhallgatjuk, hogy hány civilt gyilkolt meg a csehszlovák hadsereg bosszúból, mert a szedett-vedett Vöröshadsereg elől futottak. Igaz, a vöröskatonáknak, akik nem is voltak annyira vörösök, volt egy gyűlöletes hibájuk: fegyverük volt. Ez pedig helytelen. 

 

Buzitán 12 helybeli embert gyilkoltak meg 1919. június 2-án. Hétfői nap volt, és nagy küzdelem lehetett, ha a násznép közé gránátot kellett dobni. Fekvőbeteget is öltek, majd békésen raboltak és gyújtogattak. A meggyilkoltak között két nő volt és három 71 éves férfi. Az egyik áldozat 17 éves volt. Hogy akkor itt nem voltak harcok, bizonyítja a csehszlovák hadsereg híradása arról, hogy a magyarok április 4—5-én támadtak az Ortás-tető felől, Reste felé kergetve őket, akik persze győzelmeket aratva vonultak vissza minden taktikai alakulatukkal együtt egy francia tiszt, Roton őrnagy parancsnoksága alatt egészen Bártfáig. Erről aztán a teljesen demokratikus Csehszlovákiában nem volt ildomos beszélni, s ha igen, akkor azzal a csúsztatással, hogy utcai harcok voltak, meg hogy a násznépnek a vörösök fegyvereket osztogattak. 

 

A visszacsatolás után gyűjtés indult egy emlékmű készítésére, de közbejött a háború. Utána megint néma csend lett itt, Magyarországon pedig a téma nem is ismert, hiszen nyilvánosságra soha nem került. Pozsonyban hét embert gyilkoltak meg, 23 ember súlyosan sérült. Ungváron a nyílt utcán ölik meg Pós Lajos újságírót. Kassán megöltek egy 30 éves nőt és egy 14 éves kislányt. Ki tudja hány civil halálos áldozata, sebesültje volt a megszállásnak, nem találkoztam még egy olyan munkával sem, amely feldolgozná az akkor elkövetett bűntetteket. 

 

Ez nem kisebbítheti más népek ártatlan áldozatai iránt érzett tiszteletet, fájdalmat. Csak ismét az ismert kettős látás. A magyar rossz, tehát áldozat csak a másik oldalon lehet. A magyar esetleg elnyerte méltó büntetését, azt sem teljesen, mert még ha megfogyva is, de van. Nem tudok más hangnemet választani, mert kitartó, folyamatos hazudozásukra megfelelő nincs. Tényekkel érvelni felesleges, mindenre van rögzített szabványszövegük. Természetesen kézenfekvő volt, lépéseiket a judeobolsevikok magyarországi hatalomra jutásának ellenlépéseként magyarázni. Foglaltak, annektáltak. Aztán az ún. béketárgyalásokon, szentesítették a sokadjára megállapított határokat. Még a cseheket is meglepte, hogy hozzájutottak Kárpátaljához. Érdekes módon a történelmi határok általában a vasútvonalakat követték itt is, Erdélyben is. Mivel a vasutakkal városokat kötnek össze, nagyon sok nagyvárosunk került egy sínpár miatt más országba. A határokat nagyjából úgy huzigálták, mint a Szaharában. Azokat a területeinket szakították ki keleten és északon, amelyeket a törökök nem szálltak meg. Amíg az alföldeken a magyar lakosság szinte teljesen elfogyott, megsemmisült, ezalatt a tót, oláh lakosság viszonylagos nyugalomban szaporodott. Döbbenetes durvasággal szaggattak szét egy népet, még csak eszükbe se jutott a jog, a sokat emlegetett emberi jog, amit ma ők tanítanak nekünk. A zulukra, sziúkra, jobban figyelt a világ, mint ránk. 

 

Más népek is szenvedtek történelmük során, de megbocsátható nekem, hogy a családomat érintő égbekiáltó gazság, valahogy jobban érint. Nagyszüleim korosztálya haláláig nem hitte, hogy ez az állapot komoly lehet és nem átmeneti. Hogyan lehet egy országot szétszabdalni, hogyan lehet családokat szétszakítani, hogyan lehet emberek sorsát kettétörni, jogtalanul, ok nélkül. Valahogy nem tudták megérteni, mivel érdemelték ki a csehek keleti gyarmatszerzésüket. A csehek úgy is viselkedtek, mint a gyarmatosítók. Átvették a hivatalokat, cseh vagy szlovák nyelvtudáshoz kötöttek minden legapróbb tisztséget is, hűségesküt követeltek minden közalkalmazottól. Céljukat gyorsan elérték, a teljesen tönkretett Magyarországra üldözték így a magyar középosztály nagy részét. Minden rendőr, finánc cseh volt. A tótok is hamar rájöttek, hogy a csehek őket ugyan nem bántják nyíltan, de lenézik és nem tartják őket egyenrangú társnak. Egyik nagy hazafiuk a kettőből, Hlinka már 1925 táján kijelentette, hogy a csehek nagyobb kárt okoztak a tótoknak öt év alatt, mint a magyarok egyáltalán. Mikor elment a franciáknak panaszkodni a csehekre, lecsukták. Lecsukták Tukát is, aki ki merte mondani, hogy az ún. „mártoni deklaráció”, amiben kinyilatkoztatták csatlakozásukat Csehszlovákiához, tíz évre született. Az, hogy hogyan kiálthatták ki Csehszlovákiát, amihez csak pár nap múlva csatlakoztak a szlovákok, mit is számít demokratáéknál. Így a kitalált csehszlovák nemzet szlovák része nagyon gyorsan elkezdte nem szeretni a cseh részt. 

 

A ruszinokból hülyét csináltak, semmit sem adtak meg nekik, amit a hazaárulásukért megígértek. Ott még jobban elfoglaltak mindent. Vendéglőktől üzemekig mindent. Jöttek a cseh jövő hivatalnokai, egy szál kockás nadrágban. A helybéliek szelíd sajnálattal nézték őket, majd néhány év múlva irigyen, hogy ugyanezek komoly házakban, úri módon, és főleg úri gesztusokkal élnek, pedig az úriemberre szavuk és értelmezésük sincs. Néha nézem a cseh TV állomásokat, népes vita- műsorokban még ma is úgy beszélnek Kárpátaljáról, mintha az egy röpke percig is jogosan az övék lett volna. Meg sem fordul a fejükben, valószínűleg nem is tudják, hogy az a terület ezer évig egy másik ország szerves része volt. A keleti gyarmataik történelme 1920-ban kezdődik. Ami az első bécsi döntés után történt a gyarmatosító csehekkel, igen tanulságos és jellemző. Bevagonírozták néhány év alatt összeszedett vagyonukat és hazaindultak. Haza is vitték volna a zsákmányt, ha a cseh határ előtt a csehszlovák nemzet szlovák része meg nem állítja őket, majd egy szál gatyára könnyítve málhájukat, érzékeny búcsút nem vesz tőlük. Erről a számunkra enyhén szólva humoros eseményről azóta alig esett néhány szó, a csehek is szerényen hallgatnak. Az meg teljesen tragikomikus, milyen könnyed gesztussal adták oda Kárpátalját az oroszoknak annak fejében, hogy ők segítsenek hárommillió németet elüldözni, háborús bűnösnek nyilvánítva nőket, gyerekeket és öregeket. Az meg minősíthetetlen aljasság, ahogy francia tisztecskék, néha ezredesek dönthették el, Magyarország melyik részét szállhatják meg a csehek, románok. Honnan vették a jogot, hacsak nem onnan, hogy őket jelölte ki hivatalosan az Úr mások ügyeiben dönteni. 

 

Hagyományos németgyűlöletük miatt, miattuk robbant ki a második világháború, angol-amerikai jóváhagyással, az igazi kiváltó okokról, az első világháború általuk kikényszerített gyászos lezárásáról, azóta is hallgatva. Ma is minden vezetőjük ripacsra jellemző mosolygással tolakszik előre, ahol csak megjelenik, és mindig van ötlete mások ügyében, ami normális ésszel ugyan érthetetlen, de egyéni. Minden alap nélkül védik szláv szövetségeseiket, szerb népirtás, minden orosz rémtett stb. De az algériai egymillió halott, Vietnam, Korzika, Elzász meg a többi afrikai rémtett, az nekik jogos. Sok ismerősöm csodálkozik, miért spanyol a konyakom, és ha a család nőinek illatszert veszek, miért csak annak van jó illata, amelyik olasz, argentin vagy perui. Szlovákia urai, ha ritkán is, de eldadogjuk, hogy mi bizony, itthon vagyunk, a trianoni diktátum megkérdőjelezésével vádolnak. Nem kell az érvénytelent kérdőjelezni. Olyan szerződés, akár pogárjogi, akár nemzetközi, amit kényszer alatt íratnak alá, semmis. A semmist még semmisebbé nem mi, hanem Szlovákia tette, mikor 1938-ban kivált Csehszlovákiából, pedig Szlovákiáról a diktátumban szó sincs. Ugyanezt megismételték a délszlávok többször, majd a szlovákok még egyszer 1993-ban, a csehekkel együtt. Őket ez nem zavarja, a nekünk mindent szabad, alapján. 

 

2009. március 15-én kitüntettek egy Csongrád megyei bírónőt, aki 2009-ben megtiltotta egy többek között Trianonnal foglalkozni szándékozó egyesület alapítását, bejegyzését. Mi valóban ilyenek volnánk? Nem hiszem, ez is a 89-es balga naivitás eredménye, mert ez a bírónő 77-től bírónő. Az ő agya egy a bizonyítékok közül, mit tehet ma is velünk az el nem számoltatott, teljes kommunista kádertömeg. A kitüntetését március 15-én és nem április 4-én kapta, hogy tudtunkra adják, veletek mindent megcsinálhatunk. Akik bűnt követnek el, bűnözők. A bűnözőket minden állam megbünteti. A kommunista diktatúra folyamatos bűneinek elkövetői minden számonkérés nélkül, büszkén, mellveregetve uralkodnak tovább. A túszokkal való visszaélés, zsarolás bűntett mindenütt. Mi vagyunk a szenvedő kivétel. Minket túszokként kezelnek Szlovákiában, Romá- niában, Szerbiában, Ukrajnában, Horvátországban büntetlenül. Győztesként tárgyalnak Magyarországgal, mert túszként kaptak minket a nagyhatalmaktól. Ezzel a helyzettel a lehető legaljasabb módon élnek vissza, mert pontosan tudják, bármit megtehetnek velünk a híres Európai Únió védelme alatt. Az úgynevezett nagyhatalmak, az európai kisebbségek jogvédelmét szóba sem hozzák, mert akkor saját bűneik is nyilvánosságra kerülnének. Hogy is beszélhetnének jogokról az angolok, franciák, spanyolok, mikor alantasabb módon csak Afrikában foglalkoznak a kisebbségekkel, mint ők. Idei példa a román és szlovák viselkedés Magyarország elnökével szemben. Ha ez az angol királynővel történik? Kizárnának, megvonnának, elítélnének, kikényszerítenének, izolálnának, mert ez tilos, egy uniós államfővel ilyet nem tehetnek. De ha csak magyar? Zsarolnak, mert zsarolhatnak, az unió pedig sunyin hagyja olyan érvekkel, ami meghazudtol minden emberi és nemzetközi jogot. 

 

Napjainkban megint mindennaposak lettek támadásaik ellenünk. Nyelvtörvény, hazafisági törvény stb. Ennek kapcsán került elő a szlovák himnusz (mert kötelezően énekeltetik), amit egy magyar népdal dallamára írtak. Leírják, hogy ez a népdal Bartók gyűjtésében fordul elő. Igaz, hogy ott is, de az is igaz, hogy Erdélyi János 1847-ben kiadott gyűjteményében is szerepel az ”Azt mondják, nem adnak engem galambomnak...” öt versszakban. Azt pedig, hogy mióta énekeljük ugyanerre a dallamra a nem kevésbé ismert ”Szomorú disznószar, de megöregedtél...” szövegű népdalt, nem merem megkockáztatni. Azért jegyzem meg ezt, mert még ráfognák Bartókra, hogy ő vette át Matúška dallamát. A nagy államnyelv védelem közepette, ahol bírságot róhatnak ki a hibás nyelvhasználatért, ahol vizsgálnák a hivatalnokok nyelvtudását, nevetséges, de igaz, hogy a nemrég módosított szövegű himnuszuk nyelvtanilag hibás. A Tátra szlovákul csak többesszámban használható: Tatry. A himnuszuk így kezdődik: Nad Tatrou, a Tátra fölött. A Tatra, így használva, autómárka. Ejnye-bejnye. 

 

Kapcsolódó cikkek:

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-11-resz_3628

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-10-resz_3611

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-9-resz_3584

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-8-resz_3551

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-7-resz_3537

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-6-resz_3515

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-5-resz_3489

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-4-resz_3470

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-3-resz_3449

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-2-resz_3442

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-1-resz_3407

 

 

 

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :