[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

filmvetítés

 

Logopédiai előadás

 

két százalék

 

NuridsányÉva

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Zeman Zoltán
<<< Vissza a főldalra

Népirtás a Felvidéken (20. rész)

szerző: Papp Zoltán 2018-09-03

 

Népirtás a Felvidéken (20. rész)

 

 

Jogaimról 

 

Ha emberke születik a földre, abban a pillanatban rendelkezik minden embernek járó joggal. Ezeket a jogokat szavatoló nemzetközi szerződéseket aki írni tud, mindenki aláírta. Kötelezte magát minden európai, északamerikai állam, hogy ezeket beépíti alkotmányába és törvényeivel betartatja. 

 

Aztán telik-múlik az idő, az emberke felnő és ember lesz. Hallja, hogy ő kisebbségi, és a jogait a többségtől kapja. Aztán hallja, hogy sokkal többet kap, mint ami járna, mert a rabszolgának és a jobbágynak sokkal kevesebb volt, amit el kell, hogy ismerjek. Rádöbben, hogy jogai mégse természetesek azért mert ő ember, hanem kapja. Igen, ha jókedve van annak, aki úgy érzi hogy jogokat oszthat, akkor kapja. Ha nincs jókedve akkor nem kapja, vagy azt is megkurtítják, amit eddig kapott attól, aki úgy érzi, hogy joga van adni és elvenni. Nem olyan régen, de mégis megszűnt a rabszolgaság, mert nem emberi, ha egy embernek nincsenek jogai, más mondja meg mit tehet, mit nem tehet. Megszűnt a jobbágyság is, mert embertelen, hogy egy ember jogtalan, nem választhat, nem válaszhatják, helyette és róla más dönt. Egyenrangúak lettek a nők is, mégse lehet, hogy nem képviselhetik érdekeiket. 

 

Se rabszolga, se jobbágy, se nő nem vagyok. Magyar embernek születtem szülőföldemen, őseim földjén. Jogaim, emberi jogaim mégsem illetnek meg természetesen, habár vagyok, és ezt igazolni is tudom. Rám a jogokat tukmálják, ha kell nekem, ha nem, állandóan adják, majd veszik. Hogy ne értsem, kétértelműen fogalmazzák. Ha a jogokat kapnom kell, akkor egyszer már megkérdezhetnének, egyáltalán kellenek-e nekem az ilyen jogok. Hát nem kellenek. 

Csak annyi történt, hogy amit az USA születésénél megfogalmaztak, amit a francia forradalmárok hirdettek, amit Helsinkiben aláírtak, nem vonatkozik rám. Annyi igen, hogy dolgozhatok, utazhatok, fizethetem az adókat. Emberi jogaimat akkor és úgy változtatják, ahogy akarják, önrendelkezési jogaink pedig még nyomokban sem léteznek. 

 

Félnek a választások veszélyességétől, ezért kezdtek, ahol csak tudtak, figyelmen kívül hagyva tradíciókat és történelmi régiókat, szlovák többségű járásokat, választási körzeteket alakítani. Erőszakkal, szemtelenül. A legmarkánsabb példa talán Tornalja, azért mert megváltoztatta városa nevét (majdnem a történelmire), büntetésből megszüntették, mint járási székhelyt, azt áttették Nagyrőcére. Az uralkodó többség azt, hogy „itt mi vagyunk az urak” gyakran nyíltan hangoztatja, azt elfelejtve, hogy úr, szolga nélkül nincs (én meg nem vállalom önként), még csak azt a fáradtságot sem veszi, hogy az egyenlőség látszatát keltse. Biztosak benne, hogy azok, akik hasonlóan bánnak kisebbségeikkel, nem vetik soha szemükre. 

 

Amíg minden fórumon az unalomig nem lesz emlegetve helyzetünk (példa a csehek, tótok, propagandája a múlt század elején, Scotus Viatorral stb.), ne is várjunk semmit. Ha nemzetünket magyar kommunisták és izraeli-magyar kettős állampolgárságú képviselők fogják képviselni, addig gyorsan romlik helyzetünk. Választott szlovák vezetőinkre sok minden ráfogható. Hatalomvágy, kapzsiság, sovinizmus, lopás. Olyanra, akire ráfogható lett volna a műveltség, emberség, tisztesség, még nem találtam. Ha végre-valahára tudatosítaná a miniszterelnök, miniszterek, államelnök, képviselő, hogy bérért dolgozik. Aki pedig bérért dolgozik, az alkalmazott. Az enyém, mindnyájunké, akik vagy adót fizetünk, vagy az ő bérükkel csökkentett juttatásokat, nyugdíjt stb. kapunk. 

 

Ne jogokat osztogasson, hanem azzal törődjön, ami szent kötelessége, hogy ne csorbuljanak emberi jogaim. Érdekes a nyugdíjakról szajkózott és még a nyugdíjasokkal is elhitetett hazugság. Ki fog a nyugdíjasokra dolgozni? Nyugdíjjárulékot fizettem negyven évig. Nem emlékszem, hogy megengedtem volna valakinek, hogy elherdálja, Kubába küldje, orosz hadsereget etessen, pártembereket gazdagítson. Rám ne dolgozzon senki, kérjék számon az elvtársakon és utódaikon: elvtárs hová tetted? Nem adták meg a jogot arra, hogy eldönthessem fizetek-e járulékot, vagy félreteszem és nem jár nyugdíj. Nem, törvény kényszerített a befizetésre, őket pedig törvény kötelezte, hogy vigyázzanak rá (állami jótállással) és gyarapítsák. 

 

Egészségügyi ellátásunkra ugyanez érvényes. Azért fizettünk egészségesen, hogy gyógyítsanak betegségünkben. Azt sem kérdezték meg soha, hogy a rossz gazdálkodás, a szétlopott közvagyon miatt megengedem-e, hogy a kontómra hitelt vegyenek. Ezek után azt hiszik, hogy ők az urak. Azt elismerném úriembernek (még a fogalom is ismeretlen előttük), aki, ha nem tudja cselédei járandóságát kifizetni, főbelövi magát. Hitelt kellene felvenni a koporsókra. Alkotmánnyal szabályozott országokban az állam elszámol adófizető polgárával, és nem hazudik sajnálkozva, hogy csökken a népesség, öregedik a társadalom, ki fog az öregekre, betegekre dolgozni. Úgy emlékszem magamra dolgoztam, és mivel a munka kötelező volt, mindenki dolgozott magára. Azt is megmagyarázták, sokat kell dolgoznunk a létminimumért, hogy a jövőnk fényes legyen. Azért vették el összekuporgatott pénzünket művileg megemelve a tartós fogyasztási cikkek árát, hogy a művileg alacsony élelmiszerárakkal, ámítani tudjanak. Üres boltok, szinte bármilyen áru megszerzése a sikeres vadászat élményével ért fel. Semminek nem volt igazi értéke. Majdnem mindenből hiánycikket csináltak, hogy zsebekbe dugott pénzekért, azért nagynehezen megszerezhessük. Úgy termeltünk többezer vagon terményt, hogy ha hétfőn délután nem jutott kenyér, akkor azon a héten olyat ettünk, mint a sár. Azért, mert a pékségnek csak a munkaszüneti napon volt módja megfelelő ideig keleszteni. Falun kiflit, brióst hónapokig nem vehettünk. Annyi jó minőségű hízóállatot a történelmünkben soha nem tenyésztettünk, mint 1960-89 között. Néztük a szegényes hentesüzleteket és dühösek voltunk. A kampókon sötétvörös argentin marhahús lógott, amit a németek kivágtak és 1:5 arányban cseréltek érte velünk jó húsért. A szállítást lengyel teherkocsikkal bonyolították, az érthetőség miatt. 

Nem volt kavics, tégla, deszka, cement, cső, meg semmi sem. Hivatalosan. Kellő helyen kopogtatva volt, féláron. A dolgozó olyan cikkekkel töltötte fel hazai készleteit, amit munkahelyén elmozdíthatott. A takarítónő tisztítószerekkel látta el környezetét, a traktorista gázolajban, szerszámokban dúskált. Aki a tejcsarnok áruit szállította, ementáli sajttal etette háziállatait. Elképesztő világ volt. 

 

Ami elképesztőbb, az az emberek emlékezete. Nagy részük visszavágyja ezt a világot, mert ugyan bezárva, szegényesen élt, de személyes felelősség nélkül. És lophatott. Megkapták azt a hazug érzést, hogy szabadon szidhatják a pártonkívüli, magasabb végzettségű vezetőket. Tették is kidüllesztett kebellel úgy érezve, hogy az elvtársaktól döntési jogot kaptak. Úgy rendezték át a társadalmat, hogy egy mesteriskolával sokkal több jövedelemhez jutottak, mint egyetemi végzetteséggel. Így fokozatosan elnőiesedtek a magasabb végzettséget igénylő munkakörök. Ha férfi tanítóképzőbe ment, lesajnálva megmosolyogták, mert az biztos volt, hogy egy családot nem tud majd eltartani. A tanári, tanítói, jogi, orvosi pályákra, szinte csak nők jelentkeztek. Ezzel a pártvezetés két célt is elért. Műveletlen, könnyen kezelhető férfiakat kapott, és félelemben tartható értelmiséget. 

Mennyire markánsan megmutatkozott ez a ferde állapot 89 után, mikor a nők csakhamar sokkal többet kerestek, mint férjeik, ami rengeteg válást okozott. Hogy is viselhette el a szerelő férj, hogy lebecsült üzemi jogász felesége egyszerre megbecsült ügyvéddé vált, őt pedig egy megszokott lopásért elengedték munkahelyéről. Annyira deformálták az értékrendet, hogy tíz-tizenöt év sem állította helyre. Mert a szociban mindenkinek volt munkája, jövedelme. 

Igen, szövetkezetünkbe 250 munkahelyre 500-an jöttek be reggelente. Külön feladatként kapta a vezetés, hogy évente 2 állatorvost, 4 mezőgazdasági mérnököt, 12 középiskolást vegyen fel, igénytől függetlenül. 

 

Épültek az irodaházak, amelyek már az átadásnál szűkek voltak. Aztán bővültek, újra megteltek a régiek is, amik helyett az újak épültek. Egy dolog nem nőtt, a bér. Így vált életünk könnyen kiszámíthatóvá, tervezhetővé. 1973-ban ugyanannyit kerestem, mint 1989-ben. A különbség csak annyi volt, hogy az ugyanannyi a felét érte. Érdekes a jövedelmeink alakulásának összehasonlítása, magyarországi kollégáinkéval. 70-től úgy 77- ig, ha mifelénk jártak, meghívtuk őket, mert megengedhettük magunknak. 77 után fordult a kocka. Kádárék a felvett hiteleket felélték, a jövedelmek nőttek, a vendéglátás színvonalának megtartása már nekünk okozott gondot. Az áruválaszték is szegényesebb lett nálunk. Az igaz, hogy lett szabadszombatunk, lett jogos szabadságunk, kaptunk építkezési támogatást, de ezek távolról nem egyenlítették ki a kereset értékcsökkenését. Meg is mosolygott minket mindenki, aki ilyen-olyan úton mellékjövedelemhez jutott. És tíz emberből nyolcnak jutott, kinek több, kinek kevesebb, de mindenesetre több jövedelemhez jutottak, mint azok, akik csak bérből éltek. Hiába volt húszéves gyakorlat után magasabb fixem, mint nyolcadikos padtársamnak, akiből villanyszerelő lett, összjövedelmét 140, 150 év ledolgozása után sem értem volna utol. 

 

Ezzel is, mint bezártságunkkal, teljes tehetetlenségünkben, magunk és agyunk védelmében megbékültünk. A sors külön kegyének tartom, hogy bár infarktus után, de megérhettem a változást. Nem vártam és nem is kaptam egy igazságos világot, de hogy mást, az biztos. Pedig tényleg azt hittük, hogy „örök időkre a Szovjetunióval”, meg a „párt és a nép egységéért” meg többezer butábbnál butább jelszó közt, a szocialista munka hőseinek képét nézegetve úton-útfélen, éljük le nem túl hosszúra szabott életünket. 

 

 

Kapcsolódó cikkek:

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-19-resz_3895

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-18-resz_3894

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-17-resz_3893

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-15-resz_3891

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-14-resz_3890

www.rovart.com/hu/nepiras-a-felvideken-13-resz_3786

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-12-resz_3785

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-11-resz_3628

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-10-resz_3611

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-9-resz_3584

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-8-resz_3551

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-7-resz_3537

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-6-resz_3515

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-5-resz_3489

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-4-resz_3470

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-3-resz_3449

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-2-resz_3442

www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-1-resz_3407

 

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :