[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

MakaiHU

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Népirtás a Felvidéken (5. rész)

szerző: Papp Zoltán 2016-06-20

 

Népirtás a Felvidéken (5. rész)

 

Sorsok

 

Jellemző felvidéki sors édesapámé, aki a monarchiában született 1916-ban. Az alapiskolát Ungváron fejezte be, majd a Munkácsi Kereskedelmi Akadémián érettségizett. Aztán a teológia Losoncon és Patakon. Végzett, pappá szentelték, majd rövid idő múlva kitört a háború. 

 

Gyakran emlegette utolsó találkozásukat fiútestvéreivel Kaposon. Ez már az USA hadbalépése után történt. Míg a humán beállítottságú többség biztos volt a németek győzelmében, Gábor bátyja (hadi gyárban volt főmérnök) figyelmeztette őket, vigyázzanak magukra, mert ez a háború elveszett. Mosolyukra elmagyarázta, hogy ez a háború a technika háborúja, és egy-egy amerikai gyár nagyobb kapacitással bír, mint az egész német ipar, nem beszélve a nyersanyagbázisokról. Kell egy kevés idő a fegyvergyártásra való átállásra, azután óriási fölényben lesznek, mint ahogy lettek is. 

 

1943-ban bevonult Kassára. A történelmi egyházak papjait együtt képezték ki a katonai alapokra. Apám tábori lelkész főhadnagy volt az orosz fronton. Ott aztán látta azt a hadviselést, amiről nem is álmodtak. Hogy például nyolcvan éves anyó géppuskázik kéménye mögül a menetoszlopba, egyedül hagyva egy faluban. Vagy tizenéves lánykák aknát raknak le. Látták az elfogott magyar katonák megcsonkított holttestét az ablakokba kirakva. És temették az alföldi magyar bakákat, 2000 kilométerre határainktól. S hogy még keservesebb legyen: olvasták a hátországban támasz nélkül maradt, megkárosított asszonyok panaszait, akiket megloptak az otthon dekkoló, basáskodó kishivatalnokok. 

 

Brianszkig jutottak, majd a visszavonulás Varsóig (már majdnem tényleges tisztek nélkül). Varsó mellett, egy ribizlibokrokkal beültetett dombról nézték a varsói felkelést. Elbeszéléséből tudtam meg, hogyan hagyták cserben a lengyeleket az oroszok,  hogyan vonultak vissza a városból, engedve a német megtorlást. Látott az égő Varsóból kijönni olyan nőt, aki őrülten, lábánál fogva húzta maga után halott gyermekét. 

 

Végiggyalogolták fél Lengyelországot. A lengyeleket azzal jellemezte, hogy halálosan gyűlölték a németeket, és halálosan rettegtek az oroszoktól. Onnan Ostrava és Bécs érintésével Magyarországra érkezett és leszerelt. Rövid idővel hazaérkezése után Nagykaposra is bejöttek az oroszok. Megúszta a lágerbe hurcolást, azért, mert itthon is temetni kellett. 

 

Majd anélkül, hogy elvették volna, vagy lemondott volna magyar állampolgárságáról, jött Csehszlovákia. Öt évig állampolgárság nélkül élt, állami fizetés nélkül, mert nem vallotta magát szlováknak, aztán csehszlovák állampolgárként. Azok a lelkészek akik reszlovakizáltak, visszamenőleg is megkapták fizetésüket. Megérte még Csehszlovákia szétválását is, nehogy csak négy államban éljen egy 25 km átmérőjű területen. 

 

Nagyszüleim és szüleim életét, a trianoni diktátum tette rettenetessé. Mind- nyájuk élete egy-egy regény. Apósomat Edelényben látta meg Isten szent napja. Nyilván megtetszett neki, mert olyan jó embert alkotott belőle, aki nem is tudott rossz lenni, akárhogy bántották. A sorsom szerencsés, mert ismerhettem, ő képviseli agyamban ma is a rendes embert. Mindenben humort látott, mindenkit felvidított, olyan embert nem ismertem, aki ne szerette volna. Asztalos lett, majd a magyar hadsereg bakája, aki az erdélyi harcok után Linznél, szerencséjére amerikai fogságba esett. Pesten keresztül hazaért, dolgozni kezdett és nevelte három gyermekét. Anyósommal a semmiből házat építettek, éltek egy életet, amiben regényes elem nem sok volt, munka és tisztesség annál inkább. Méhészkedni is próbált, apámtól kapta segítségnek „Örösi” szakkönyvét. Próbálkozásának végét, sajátos stílusában mondta el nekem: „Késő ősszel kimentem a kaptárokhoz, mondom méheimnek. Mindent megadtam nektek, amire szükségetek volt. Azt hiszem jogos elvárnom az egyenjogúságot. Én levágtam a disznót, kolbász a füstön, betapostam a káposztát, krumpli a pincében, felkészültem a télre. Tavasszal én kimentem a kertbe, ők nem.” Így zárta le a méhészkedést. Jászón őt mindenki mosolyogva szólította meg. Természetes, hogy ezek a tények meghatározták és meghatározzák gondolkozásmódunkat. Nemzettudatunk sértetlen maradt, gondolkozásmódunkat hasonló sorsúak értik csak igazán. /folytatjuk/

 

Kapcsolódó cikkek:

https://www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-4-resz_3470

https://www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-3-resz_3449

https://www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-2-resz_344

https://www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-1-resz_3407

 

 

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :