[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Népirtás a Felvidéken (8. rész)

szerző: Papp Zoltán 2016-12-04

 

Népirtás a Felvidéken (8. rész)

 

Ifjúkorom

 

Szüleim jövedelme nagyon kevéske volt, jött az eddig tartott állatokhoz, a kecsketenyésztés. A szomszéd telek megvásárlása után, a takarmányt meg tudták termelni. Szemes kukorica, lucernaszéna télire, meg amit a szabad domboldalon sikerült kaszálni és megszárítani. Leírom gazdálkodásuk kis részletét, mert tanmesének is megjárja, hogy az üzletből, a lehető legkevesebbet vásárolják. Nyáron a kettő-négy kecskénk (biztosították a család tej- és tejtermékszükségletét), szinte kizárólag akáclevélen élt. Az akácgallyat a hegy korlátlan mennyiségben adta. Sarlóval meghúztuk az ágat, könnyen eltört, majd ponyvába tettük, megtapostuk, hogy a tüske ne szúrjon és vittük az istállóba. Édesanyám naponta 4 ponyva akácot vitt le a hegyről, segíteni csak a nyári szünetben tudtunk. A kecskék lerágták a leveleket. Utána az ágakat levélmaradékokkal a nyulak elé raktuk, ők fehérre rágták. Aztán a megszáradt gallyak, igen jól szolgáltak gyújtósnak. A tengeri utolsó kapálását a terület egy részén nem végezték el, mert a magas növényzet között a gyom megnyúlt, és gyomlálással jó zöldtakarmányt adott. 

 

Szüleim sorsukat jó kedéllyel, nagy adag öniróniával viselték, panaszukra nem emlékszem. Pénz nálunk soha nem volt téma. Szlovákul nem tudtak, értettek egy keveset. Ők itt születtek, itthon vannak, joguk van eldönteni, megtanulnak-e egy idegen nyelvet vagy nem. A hatvanas évek vége felé, édesanyámnál egy régi oltás helyén, rákot állapítottak meg. Bekerült a kassai kórház onkológiai osztályára, ahol sokáig semmiféle kezelést nem kapott. Apu tanácsot kért pesti orvosrokonainktól, kivette a kassai kórházból és elvitte Pestre. Ott sugárkezelést és kemoterápiát kapott, unokatestvéremnél lakott. A gond az volt, miből honorálják a kezeléseket. Mindketten tudtak kézimunkázni, próbálkoztak már korábban is szőnyegkészítéssel. Kapható volt az ún. kongré alapszövet, amire csomózni lehetett. Apu rajzolta a mintákat, ő készítette szögekből a megfelelő tűket. A megrajzolt mintákat, régi gyapjú ruhaneműkből bontott fonalból csomózták. 60 000 csomó volt egy négyzetméteren. Készítettek arab imaszőnyeg másolatokat, indiai mogul szőnyegek másolatait, egyiptomi falfestmények másolatait, honfoglaláskori motívumokat, vallásos témájú szőnyegeket. Ötletük fényesen bevált. Szőnyegeik helyettesítették a pénzt, sok pénzt. Anyu évente több hónapot töltött Pesten, és kb. ötéves kezelés után kimondták, hogy egészséges. A csomózás maradt, a minőség javult, bár az alapanyag műszál lett. Minden ellenszolgáltatást szőnyeggel tudtak le később is, és nekünk is jutott jónéhány. 

Templomunkat holland lelkészek is látogatták. Természetesen a parókián álltak meg először, megcsodálták ők is a szőnyegeket. Venni akartak belőlük, vettek is. Visszajáró vásárlók lettek, bizonyos témájú szőnyegeket rendeltek is. Így jutottak szüleim néhány guldenhez, ebből tudtak a kassai Tuzexben (valutás üzlet) vásárolni pár hiánycikket. Egy szőnyeg elkészítése hónapokba telt, ezekből szüleimnek hálistennek elég jutott. Édesanyám betöltötte nyolcvannyolcadik évét, látása gyenge, de azért leszámolós mintájú szőnyegeket még ma is csomóz.

 

Még nem voltam 14 éves, mikor középiskolába mentem, ahol mindenki bentlakó volt, még a helybeliek is. A fegyelem egy sokkal régebbi világot idézett. 24 km-re voltam Szentestől, a karácsonyi szünetre másodszor indultam haza szeptembertől. Érdekes társaság jött össze Szenctől, Ágcsernyőig. Minden tájszólás képviselve volt. Rengeteget sportoltunk, minden diák vagy hangszeren játszott, vagy táncolt, vagy énekelt, vagy mindben részt vett. Kb. százan voltunk négy osztályban, és csak egyetlenegy kisgéresi fiú maradt ki minden kultúrcsoportból. Volt egy 33 tagú szimfonikus zenekarunk, több tánczenekar, fiú, lány és vegyes népizenekar. Egyik tanárunk, Bohony Ernő, Jókáról származott, felesége Mária néni, ifjúkorában színésznő volt. Kémiát, fizikát, számtant tanított, de főként a kultúrcsportokkal foglalkozott olyan odaadással és kitartással, hogy mély tisztelettel tudok csak emlékezni rá, pedig de sokat megmosolyogtuk, szidtuk. 

 

Háromnegyedévre kémiából négyest kaptam. Felsőseink kiokosítottak, gyorsan találtam egy enyhén repedt furulyát. Viasszal betömtem, fújogattam, míg egyszer meghallotta. Valami fogalmam volt a zenéről, mert otthon a szüleim parancsára gyakorolnom kellett acélvázas pianínónkon, de akkor a foci győzött. Erre a hangszerre akkor nem volt szükség, kaptam egy esz-klarinétot. Félévre kémiából egyesem lett. Aztán b-klarinét, majd b-tenor szaxofon. Megpróbáltam az akkor divatba jövő gitárt is, mindezt kottaismeret nélkül. Ebből a zeneileg képzetlen társaságból csinált Ernő bácsi zenekarokat, énekkart, tánccsoportot. Így jutottunk el telente műsorainkkal Bodrogköz legtöbb falujába. 

 

Internátusunkban egyetlen táskarádió volt, a Gergely Karcsié, hálistennek a mi szobánkban. Éjjel két óra körül elég tisztán bejött a Rádio Luxembourg, és benne a Beatles. Zenéjüket az állami adók nem közvetítették, onnan tudtunk létezésükről, hogy szidták őket, ez keltette fel érdeklődésünket. Péntek és szombat éjjel volt erőnk rádiózni. Az iskola olyan elfoglaltságot biztosított, hogy talán egyetlen középiskola volt a miénk, ahol senki sem cigarettázott. Nem azért, mintha nem akart volna senki, sőt a 18 évnél idősebbeknek szülői beleegyezéssel engedélyezték volna, egyszerűen nem volt időnk rágyújtani. Reggel hatkor ébresztő, reggeli torna kint, -5 fokig meztelen felsőtesttel. Tanítás után sport, zene, körök. Öttől hatig stúdium a tantermekben, vacsora, majd héttől kilencig stúdium. TV-t csak hétvégén nézhettünk a folyosón, közösen. Tisztálkodás, tízkor lámpaoltás. Ha valamelyik szobában ezt elfelejtették, az egész társulat pizsamában 4 büntetőkört futott az iskola körül. Csak szombaton nem volt stúdium, vasárnap 9–11 között már igen. Ezt az időt szinte teljesen olvasásra fordítottam. 

 

Mikor a nevelő belépett az osztályba ellenőrizni, mindig ugyazzal a mozdulattal, egy fordulattal zárta be az ajtót. Ekkor csúszott be a könyvem a padba és hajoltam figyelmesen füzetem fölé. Gyakran szerveztek az akkor nagyon sikeres TV műsorok nyomán, „Ki Mit Tud” és „Ki Miben Tudós”, iskolai vetélkedőket. Harmadikos voltam mikor csodák-csodája, kéthetes magyarországi tanulmányutat intéztek el tanáraink, minisztériumi különengedéllyel. Két autóbusszal, sátrakkal mentünk Tokaj, Nyíregyháza, Debrecen, Békéscsaba, Makó, Szeged, Izsák, Dunaföldvár, Siófok, Budapest útvonalon. Én már három évvel korábban, szüleimmel részt vettem hasonló körúton, akkor várakat, múzeumokat, most istállókat, ültetvényeket néztünk. Ennek ellenére, felejthetetlen út volt. Ahol ránk esteledett, felvertük a sátrakat egy réten, tűzrakás, vacsora. 

 

Nádudvaron volt az ország egyik leghíresebb gazdasága. A TSz elnöke két busz diákot várt Csehszlovákiából. Felkészült, tolmáccsal fogadott minket. Magyartanárunk közel kétméteres volt, a busz lépcsőjén állva szemrebbenés nélkül végighallgatta a tolmácsolt üdvözlő szöveget, majd elnézést kért ékes magyar nyelven, hogy nagyon sajnálja, hogy a szlovák szöveget a hallgatóság nem értette stb. Az elnök megölelte, utána megmutatott egy baromfitelepet, éti csigával teli akácossal körülültetve. Aztán mi lepődtünk meg, mert olyan cigányzenés díszvacsorát kaptunk, mintha valamilyen országos küldöttség lennénk. 

 

Szegedtől északra, egy este a szokásos módon vertük fel sátrainkat az útszéli réten. Nemsokára egy idősebb ember állt meg mellettünk, és meghívott minket tanyaközpontjukba. TV-jük is van, mondta. Nálunk akkor már szinte minden családnak volt, ott még nem. Aztán a TV nézésből nem lett semmi, mert bográcsgulyás volt a folytatás, könnyeztünk a paprikától, bor is került, a hangunkat is megeresztettük. Ez volt az utolsó olyan kirándulásom, amikor még nem voltak kijelölt kempingek, szabadon táboroztunk ahol tetszett. Egy koronáért 1,70 forintot kaptunk, egy komoly ebéd a vendéglőkben kb. 8 forintba került. 16 éves Krőzusok voltunk. Siófokon a Fogasban fogast ehettünk, ezt csak harminc év múlva ismételhettem meg. Pesten még egy pulóvert is vettem magamnak, megkerestem egyik egyetemista unokatestvéremet, megnéztünk egy Honvéd-FTC meccset is. 

 

Ahogy a kispesti villamosra vártunk, az egyik kocsiban egy ásító férfire figyeltem fel, megismertem, a nagykövesdi lelkész Izsák Jóska bácsi volt, mint később megtudtam, sok NB I-es mérkőzésre utazott Pestre. Az első magyar futballcsapatot apám nyakából néztem meg Nagykaposon, 56 vagy 57-ben. A Tatabánya vendégszerepelt, az igazi értéke a meccsnek Grosics Gyula volt. Egyik félidőben a kaposi csapatban védett. Az Aranycsapat angliai győzelméről nem sokkal azelőtt mozifilmet nézhettünk. Nem is számított fiúnak, aki a csapat összeállítását ne tudta volna. 

 

Felejthetetlen a „Barátság kőolajvezeték” megnyitása, ahova zenekarunkat meghívták forradalmi dalokat játszani. Ami addig elképzelhetetlen volt, az orosz határ tiltott zónájába engedtek, pódium, szövegek oroszul meg szlovákul. Aki hallgatta, az mind magyar volt. Ami igazán megmaradt bennem az a kárpátaljai gyerekek egyenruhája, meg az orosz szónok széles pantallója, és ukrán kivarrott gallérú inge. 

 

Aztán jött egy fuvallat és mindenki láthatta az orátor dróttal befűzött cipőjét. Zenekarunk minden május 1-jén reggel hatkor, egy traktorvontatta pótkocsiról ébresztette a dolgozó népet. Aztán a kötelező felvonulás CsISz ingben, hallgattuk délutánig a szocialista fejlődés útján elért óriási sikereket. A köznép boldogan fogyasztotta, a csak ezen a napon árusított pilzeni sört és banánt. Transzparensek tömege mindenfelé. Való- színűleg több textilgyárnak adott munkát az erre való vászon szövése. A nyolcvanas években üzemeink a felvonulásban résztvevőknek napidíjat fizettek, külön premizálva a transzparensek cipelőit. Szpartakiádokat is szerveztek, mint minden kötelező tömegrendezvénytől, ettől is undorodtam. Kimenőnk nem volt, nagyon sokat olvastam és asztaliteniszeztem. Ez is hobbim maradt máig. 

 

Származásom, gyerekkorom és olvasmányaim, egy életre meghatározták nézeteimet. A világ változik körülöttem, kívülről nézve biztosan igen, belülről biztosan nem változtam. Szeretek minden szépet és jót, tisztelem a munkát, elismerem a teljesítményt. Megszállottan szeretem nemzetemet, és ugyanígy nem szeretem bántalmazóit. Rövidebben nem tudom okát adni miért is döntöttem úgy, hogy néhány dologról megírom véleményemet. Nem történelmet akarok írni, csak olyan dolgokról véleményt mondani, amire eddig nem figyeltek fel, amit máig elhallgatnak, vagy nézetem szerint hamisítanak. Ezek után nem várhat senki tőlem úgynevezett objektív szemléletet. Szeretem a vitákat, szeretem a szőrszálak hasogatását. Tanulni lehet belőle, előre visz. /folytatjuk/

 

Kapcsolódó cikkek:

https://www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-7-resz_3537

https://www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-6-resz_3515

https://www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-5-resz_3489 

https://www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-4-resz_3470

https://www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-3-resz_3449

https://www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-2-resz_344

https://www.rovart.com/hu/nepirtas-a-felvideken-1-resz_3407

 

 

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :