föld és por szeretnék lenni dombok oldalán
jó öreg tőkék gyökerét táplálva ölelkezni a napfénnyel
kicsiny szőlőszemek ezerében elkeveredve
merülni isteni végtelenbe 

bor lenni föld fény 
tűzszín illatmélység
kioldó elevenség

vén szájába csordulnék
oldanék emlékezést ifjú ereiben
serkenteném hevét

vágyat csorgatnék szép lány ágyékába
ha karcsú pohárba belekacsintva
kacérkodna velem

 
lennék oldás és értelem
vihart simító kedves szomorúság
pille álom szárnyát simító
gazdag éji szeretkezésben fáradó vér
mi maggá válik gyönyörű ölben el nem vetél
szép gyermekek nemzésében lennék erő

hullámzás gyász partjain
mi elmossa mi vélt s valós
azt engedi átszüremleni a nap felé fordított poháron
mit széppé old az emlékezés

por szeretnék lenni lágy domboldalon
szeressen engem a lét

időt hagyjon átformálódni esőben fürdő röggé

bor legyek csiklandón csobogjak alá
fogaid szép szikláin bele mélységeidbe
kútjaidon átforralva ereiden át
felszaladjak szép bozontos kontyod alá
mint pirulás
kulcscsontodtól homlokodig futó heve
egy simogató csók után

lustít a ser kriglik sorjázó csörömpölésében nem hallom
hol a mélység
vadítanak égetett szeszek kupicái

csak bor simít magamhoz
létet látni
merengni tűnt falevél ifjuságán nézni ereit
 

benne folyt a létezés
mézgás ragadós váladéka
egy végtelen szeretkezés
a nyár önti hevét
 

izzadó arcok zsíros csillogásába
törölközik a lanyha szél
karcsú poharam becézve
látom az ég peremén

már készül az este dombot ölel a sötétség
karók közt Dionüsszosz dülöngél
csipeget innen onnan kacarász
látja bújni a lányokat
pincesor végén susorászni
tegnapi csókról
víg lampionokról esnek éjjeli lepkék abroszomra
 

ez az este
furcsa köpeny
oly hirtelen betakart már
kezemben toll 
poharam írja körül részeg darázs
míg én írnám a verset
súg felém kicsi szájával a kedves
csókolni akarna fürtjein kacéran végigsimít
ajkából testmeleg vörösbor ömlik át számba
tudom már
hosszú lesz ez az éj

elmész

a fürt szakad
gömbjeit fürge kéz becézi
már csak nézi a szár

mily messze száll ez

a mostani nyártól zamatos illat

a föld piheg még
öreges mozdulatokkal
felhőket húz már magára
lesben a tél de még messze még nem omlott el a hév

hordók hasában nemsokára kotyog az első újbor
újból áldoz az ember

kenyeret tép csak úgy állva kicsit
kevéske szalonna is hozzá
majd estére kész lesz a gulyás is
meg lesz még a hátsó hordók őrizte óbor
fényben megfürdő csobogása
ez kíséri el a nyárból lepergő
perctöredéket a szívbe