[kapcsolat]   husken

mamü

 

horrorvacui

 

bojarcuk

 

mizsák

 

Géresi

 

Karácsony nagyinál 2019

 

retRock

 

eNRA RV 2019

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Zeman Zoltán
<<< Vissza a főldalra

Nyári workshopok

szerző: SZABÓ OTTÓ 2010-08-27

 

Nyári workshopok

Július 31-től augusztus 7-ig tartott a Tornaljához közeli Méhiben a "JRD Art Camp", amelyen a Rovásból ketten is részt vettünk, Tóth József és én. Nem írom, hogy jómagam, mert eléggé hülyén hangzik. Különben is, eléggé rossz magam, ezért is jött velem Jóska. Meg másért is.


Egy többé-kevésbé elhagyatott földműves szövetkezet gazzal benőtt udvarán, erősen rozsdáló, hajdan gépcsodáknak számító roncsok és bedőlt falú, rozzant tetőszerkezetű istállók közé csempésztünk egy kis művészetet, valami érdekes effektust. Próbáltuk az öröklét atomját feltalálni az enyészetben, aztán rászedtük magunkat is, hogy megtaláltuk.
A pillanat nem az időhöz tartozik, mondta Kierkegaard, hanem az öröklét első visszatükröződése a létben... Ilyen transzcendens pillanatokra vadászunk mindannyian, nemcsak képzőművészek. Keressük evésben, ivásban, szerelemben, véljük felfedezni édességekben, különösen fűszerezett ételkülönlegességekben, alkoholban, szexben és erotikában, füstben és drogokban, hisszük, hogy elvezet hozzá a kábulat, az extázis, a jóllakottság, az orgazmus, az elégedettség... aztán a pillanat, mint gyors folyón suhanó hab, tovaszáll. Marad a másnaposság, a gyomorrontás, a fejfájás, a bűntudat és a folyamatos lelkiismeretfurdalás. A művészetet illetően a folyamatos elégedetlenség és az örök hiányérzet. Meg a bizonytalanság, vagy nem?

Pótkocsiból pódiumot készítettünk, szénaszedő utánfutóból, pontosabban annak rozsdás emlékéből táncszínpadot, háromszintes galériát a hajdani magtár rozzant épületéből. Olcsó, műszálas drapériákba csomagolt régi autógumikból és rakodó-palettákból kiváló térkiegészítő díszletet kreáltunk, színpadi fényekből, zenéből és különféle hangeffektusokból pedig szuper hangulatot.

Tóth Jóskával a magtár felső emeletét választottuk, amelyet a lépcső fakonstrukciója középen két egyforma, kb. 8 m x 8 m-es térré osztott. A rágcsálók jellegzetes szaga és a vastag porréteg meghatározta a hangulatot. Mintha a régi világ sírkamráját tártuk volna fel, úgy nehezedett ránk a múlt. Szorongást váltott ki az alig kétméteres belmagasság, a sápadt porcsíkokon beszűrődő fény, a minden lépésnél reccsenő fapadló és a félhomály.

A nemrég elbukott szocialista rendszerre reagáltunk mindketten, amely az emberi tudatokban valójában máig megmaradt. Azok tudatát, akik akkor még nem éltek nacionalista és fasiszta tanítók, politikusok és önjelölt népművelők épp mostanság alakítják. Elsősorban az ideológiák küzdelme a lelkünkért volt az, ami izgatott mindkettőnket.
Jóska telerakta a termet kenyerekkel, amelyekre rávetítette a miatyánk szövegét. A kenyér, amelyért imádkoznak a keresztények, a kenyér, amelyért dolgoznak a szocialista földműves szövetkezetekben, a kenyér, amely megváltónk teste, a kenyér, amely az állam szimbóluma, a kenyér, amely az emberi munka dicsősége. A kenyér az isteni gondviselés szimbóluma! Kenyér. Chlieb.
Én Illyés Gyula versét, az Egy mondat a zsarnokságról címűt dolgoztam fel, összesen három 8 m x 1.4 m-es képen. Céltalan ecsethúzások helyett betűket festettem, betűket betűkre. Betűkkel árnyékoltam, betűkkel szineztem. Pasztózusan, lazúrosan. Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van... Ismeritek...

A projektet az Art Eko Polgári Társulás koordinálta Peter Kočiš vezetésével. Résztvevő művészek: Róbert Farkaš fotós, Viktor Fehér, Michal Holý, Jakub Pišek, Beáta Kolbašovská - street art és új médiák, Szabó Ottó és Tóth József festőművészek, Pavol Matia, Martin Kováčik, Luboš Bibig filmesek, Zuzana Psotková és Jana Wernerová színészek Szlovákiából, Jan Komárek intermediális művész Csehországból, Andrea Miltner táncművész Angliából, Horváth Orsi Magyarországról, Tomasz Jurecki Lengyelországból...



Augusztus 20-tól 22-ig zajlott Pesten, az Erzsébet híd és a Lánchíd közötti alsó rakparton, az ArtMozaik Külhoni Művészeti Fesztivál, amelyre immár második alkalommal kaptunk meghívást. Hatan vettünk rajta részt: Szászi Zoltán, Molnár István, Szaszák György, Suchoža József, Tóth József és én, Szabó Ottó.

Jó buli volt. Zoli szabadon improvizálva megénekelte Móni gitárjátékára az éppen aktuális hangulatot, saját verseit szavalva, és bluesban előadva állította meg a járókelőket, az előtte mozgó tömegről, mint valami állami ünnepségről, kapásból tudósított, olyan ötletesen és akkora tehetséggel, hogy még azokat meglepte vele, akik ezeregy éve ismerjük.
Jóska, Józsi és én 2 m x 3 m-es farostlemezekre festettünk.
Tóth Jóska nonfiguratív kompozíciója egymást többé-kevésbé átfedő színrétegekre épült, vonalai és felületei, érdekes téreffektusai egy kereső ember vívódásai. Gyakorta használ betűket, szövegrészleteket, képeinek hatása kézzel írott jegyzetek összemosódott, vizes, egymáshoz tapadt füzetlapjait, egymáson átszűrődő tintafoltjait idézi.
Suchoža Józsi vastag rétegekben a szlovák és a magyar zászló színeiből építette fel gesztus-festészetét, amelyet saját lelki vívódása inspirált elemi erővel.
Én pedig folytattam a Méhiben elkezdett, betűkre épülő formanyelvet. Itt Márton László Bowen monológja, sötétben című versének szövegét írtam egymásra. Hol szabadság van, ott szabadság van...
Gyuri fotózott, valamint elkészített egy kitűnő dokumentációt a Rovás alkotóművészeiről, amelyet egy nagy plazmamonitoron folyamatosan kivetítettünk.
Rengeteg ember volt, legkevesebb háromszázezren láttak minket.
Tisztában vagyok vele, hogy a magas művészetnek nevezett izét nem lehet ilyen körülmények között méltó módon bemutatni. Az izé különben is izé. A hangulata is az. Olyan izé. Komoly. Komolykodó. Képmutató. Önámító.

A hangulatunk jó volt, a garniszálló szomorúszemű alkalmazottai kedvesek voltak, a kaja a külvárosi nonstop Üvegtigrisben ehető, a tüzijáték látványos, a Gerbaudban a zserbó méregdrága, a Mo-ban a somlói haluska szuper (bár hiányzott kissé a pirított szalonna a tetejéről), a parlament előtt a bronzcipők hátborzongatóak, a Duna hasonló a Dunajhoz, Budapest viszont utánozhatatlan. A közlekedés pedig hajmeresztő.
 
 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :

név: maya e-mail: bottmaya@gmail.com dátum: 2010-09-07
jó képeket festettetek!!!! :)