[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

karácsony nagyinál

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

wmu meghosszabbitott

 

LitFest

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Odüsszeusz mítoszának operafeldolgozásai

szerző: Lovas Emőke 2012-01-19

 

Odüsszeusz mítoszának operafeldolgozásai


Ulysses mint univerzális létmetafora

(Luigi Dallapiccola: Ulysse)


 

Luigi Dallapiccola 1968-ban fejezte be Ulysse című operáját, amelynek megkomponálása nyolc évig tartott. Odüsszeusz létszorongatottsága miatti nyugtalansága jelenik meg itt is. Számára a hazatérés, csakúgy, mint Márai Ulyssese számára, maga a halál, míg az utazás „univerzális létmetafora“.
Luigi Dallapiccola librettója tartalmazza Homérosz, Antonio Machado és Thomas Mann sorait, de jelen van például Dante és Joyce mítoszértelmezése is.

 

A szerző műve legelején felteszi a kérdést, hogy vajon miért folytatja Odüsszeusz a vándorlását. Ez a kérdés válik majd központivá a későbbiekben is. Viszont az örök keresés és úton levés okait nem a trójai háború alatti és azt követő eseményekben találja meg, és nem is Poszeidón bosszúját, a hét napig tartó vihart okolja érte. Dallapiccola szerint ennek oka sokkal inkább Odüsszeuszban magában rejlik. Ebben az operában ezáltal nem igazán az egyes szereplők közötti konfliktusok kapnak hangsúlyt, hanem – például az olasz operahagyománnyal ellentétben – Odüsszeusznak a saját magával szembeni belső konfliktusai.
 

A zeneszerző ezzel az utolsó színpadi művével tesz pontot egy  nála folyamatosan visszatérő téma végére, amely nem más, mint a hatalmi kiszolgáltatottság, űzöttség, erkölcs, szabadságigény problémája, amely elsősorban a két világháború között őt ért megpróbáltatásokból eredeztethető. (Családjával együtt 1917-ben Grazba internálták.)

 

Kalüpszó, Kirké, Pénelopé, Nauszikaá alakja és Odüsszeusz édesanyja szimbolikus értelmet is hordoznak. Kalüpszó a tudásszomjat jelképezi, Kirké önismeretre tanítja, Pénelopé a visszatérés szimbóluma (aki csupán gondolati szinten van jelen a mű nagy részében, de nagyon erőteljesen), Nauszikaá az álom irracionaitását képviseli, édesanyja pedig az ember esendőségének allegóriája. Pénelopé és Kalüpszó szerepét egyébként ugyanaz az énekesnő énekli, így az örök visszatérés és örök menekülés méginkább egymásnak feszül.

 

Érdekes az a mód, ahogy Dallapiccola az idődimenziókkal játszik. A szereplők, főként Odüsszeusz különböző életkorait zenei stílusváltásokkal jelzi, de árnyalja a jelen, a jövő és az emlékezet tónusait is. Alkinoosz, a phaiák király palotájában csakúgy, mint Hádész birodalmában kizökken az idő, múlt és jövő keveredik össze, és a zene mindezt a keveredést érzékenyen jelzi, árnyalja.
Francois-Gildas Tual szerint, írja Csehy Zoltán, az opera szerkezete egy megfeszített íjhoz hasonlatos, amelynek egyik szélső pontja Kalüpszó nyitóáriája („Magányos a te szíved, magányos a tenger“), másik pontja pedig az ezzel zeneileg rokon Odüsszeusz-monológ. Az opera központi jelenete az alvilágban játszódik.

 

Az opera elején Odüsszeusz Ithakába tart. A Kalüpszó által felajánlott halhatatlanság egyáltalán nem vonzó számára, és ezzel meg is alázza őt.
Ennek az útra kelésnek a gondolatisága Kavafisz Ithaka című versével rokonítható:

„Ha elindulsz Ithaka felé,
imádkozz, hogy utad sokáig tartson,
legyen kalanddal s tanulsággal teljes.

(...)

Köszönd csodás utadat Ithakának:
nélküle nem indultál volna el,
s most semmije sem lesz, mit adhat néked.

 

Szegényen vár s nem vádolod, hogy megcsalt,
mert bölcs lettél, ismeretekben gazdag,
és rájöttél, Ithaka mit jelent.“

 

Az utazás itt olyan univerzális metaforája a létezésnek, melyben a cél az örökkévalóságba való visszatérés, viszont az odáig vezető útban rejlik maga az élet. Bár az így megszerzett emberi tudás és tapasztalat nem érhet fel az istenek mindenttudásával, mégsincs más lehetősége az embernek, mint az út, ami sokáig tart, és nem vár a megérkezéstől már semmit. Mivel a megérkezés maga a halál.

 

Odüsszeusz alakját az utazás „kényszere“ tartja mindvégig távol, elhatárolódva nem csak fizikailag azoktól, akiket szeret. Az ő nyugtalanságát, szünet nélküli csodálkozását a világra, az ismeretlenre foglalja össze az opera során többször megismételt mondat: „A csodálkozás, a nézés, majd újra a csodálkozás.“  („To gaze and to marvel, than to return to my gazing.“) Dallapiccola operájában Odüsszeusznak örök utazást szán és jósol, hogy megismerje a világát és önmagát.
 

 
Ulysses, a hadifogoly

(Rolf Liebermann: Penelope)

 

 

A Penelope, Rolf Liebermann operája, politikai mondanivalójú mű (is), közvetlenül a háború után megtörtént cselekményével, ami abszurd ugyan, de igaz. A szerzők célja mindenekelőtt az volt, hogy a cselekmény éppen emiatt ne fulladjon naturalista melodrámába. Ezért vontak párhuzamot a férjét húsz éven át váró Penelope és a mai történet közé. A mű az antik mítosznak és egy modern tragédiának a szintézise. A történetben Odüsszeusz mítoszának egy egészen új megközelítését látjuk. Ez a mű nem a görög hős, hanem az őt hazaváró nő tragédiáját és belső harcait ábrázolja.
 

Egy berlini nő, aki – miután Szibériában egy hadifogolytáborban eltűnt férjét halottnak nyilvánították – újra férjhez ment, egy napon üzenetet kap a vöröskereszttől, hogy újra felbukkant első férje másnap a berlini vonatállomásra érkezik. A nő az állomáson a férfire várva tudja meg, hogy az az úton elhunyt. Hazaérve hiába szólította második férjét, az, hogy segítsen feleségének megoldani egy megoldhatatlannak látszó, abszurd helyzetet, felakasztotta magát, míg az asszony távol volt.
 

Ez az újsághír inspirálta Rolf Liebermannt és librettóíróját, Heinrich Strobelt a Penelope című opera megkomponálására, melynek bemutatója az 1954-es évre volt kitűzve, a Salzburgi Ünnepi Játékok keretén belül. A bemutatón egyébként Széll György, magyar származású karmester vezényelt.

 

Az opera két stílusszinten játszódik. Egyfelől ott a klasszikus antik keret –  a krétai-mükénéi kultúra hagyományai –, ami mintegy hátterét adja a történetnek, másfelől viszont az abszurd, parodisztikus alaptörténet. Rolf Liebermann a zenéjében jól érzékelteti a két szint közötti különbségeket, átmenetet.

Az első felvonás első játékszintjén Penelope nappal szőtt, éjjel lebontott halotti lepelt sző a kérők folyamatos unszolása közepette, hogy válasszon egyet közülük. Majd úgy dönt, hogy felfedi szörnyű vízióját a többiek előtt, melyet a „kegyes sors eddig elrejtett a szerencsés szemek elől“.
 

Itt vált át a cselekmény a második játékszintre, amely egy kellemes szalonban játszódik, Ercole márki villájában. A friss házaspár, Penelope és a márki éppen a saját boldogságáról énekel, amikor a hír jön, hogy Odüsszeusz, az asszony első férje úton van hazafelé. Penelope fél ugyan, és vonakodik fogadni Odüsszeuszt, de Ercole rábeszéli őt, hogy menjen elé.
Ezt a jelenetet szakítja félbe a kérők és Telemakhos gúnyos közjátéka. Télemakhos nem érti, hogy miért tűri mindezt az anyja, és miért nem dobta már ki mindegyikőjüket. Viszont a fényes fogadtatásnak és viszontlátási ünnepnek folytatódnia kell. A tömeg szarkasztikusan, szinte kabaréba illő jelenettel fogadja Odüsszeuszt. Achilleusz Pénelopé tudtára adja, hogy férje a hazatérés okozta nagy örömöt nem volt képes elviselni, és az úton belehalt.
 

A második felvonás ugyanúgy kezdődik, ugyanazzal a görög kerettel, mint az első. A kérők kórusa és Telemakhos Homérosz szavaival énekli Penelope dicsőségét, és gúnyolja őt, amiért első férjét elveszejti, hogy a másodikkal boldogan élhessen.
A második színtéren viszont éppen Penelope hazatérésének lehetünk tanúi. Hazaérve második férjének igyekszik elújságolni a megkönnyebbült, bár magát a történtekért hibásnak érző és Odüsszeusz hazatérése miatti boldogságtól mélyen megrendült asszony, hogy immár semmi nem áll boldogságuk útjába, de Encore nem felel hívó szavára, ugyanis öngyilkos lett, hogy ezzel segítse Penelopét, akinek választania kellett volna a két szeretett férfi között. Penelope ezt látva összeomlik.
 

Az opera legvégén Odüsszeusz jelenik meg, klasszikus homéroszi jelmezében, és magához emeli az első játékszíntérre Penelopét. Itt tudjuk meg, hogy valójában ő is elesett Trójánál a többi görög hőssel együtt, csupán a költészet tartotta életben, és tette lehetővé találkozásukat, adott erőt és reményt az embernek elviselni bánattal teli sorsát.

 

Az alaptörténetben kialakult megoldhatatlan helyzetet, azaz annak kérdését, hogy az asszony helyesen vagy helytelenül tette-e, hogy nem várt, oldja meg a Liebermann-Strobel szerzőpáros azzal, hogy a történetet az irodalom, a poétika felé tereli, és az egészet egy költészetet dicsőítő himnuszban olvasztja össze. A költészet képes arra, hogy az élet problémáit kibogozza, és Odüsszeusz megtalálhassa asszonyát.

 

Folyt. köv.


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :

név: lousers e-mail: faggsvx@freemail.hu dátum: 2012-05-16
Törölt hozzászólás