[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

karácsony nagyinál

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

wmu meghosszabbitott

 

LitFest

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Palimpszesztek 4.

szerző: Veress Zsuzsa 2011-03-27

 

Palimpszesztek 4.

 

Essék szó arról a költőről is, akihez az utóbbi félszáz évben a legtöbb hódolat tódult a pályatársaktól, persze költemények formájában; aki harminckét évesen halt meg 1937 decemberében (és most már soha többé nem fog), de 1994-ben megjelent egy verseskötet „legszebb öregkori verseiből”; akinek műveit a legtöbbször levakarták és újraírták – egyszóval, a legtöbb palimpszeszt eredetijéről.

 

Azazhogy nem is róla fog szó esni. Mert beletörne a bicskám, előre tudom már most is.

Tapasztalatból tudom: többször megpróbáltam írni róla, és nem megy. Túl közel van. Tehát: ”Mégsem tudok írni ma rólad”.

De azért Születésnapomra című versének két palimpszesztjét bemutatom.

 

A harminc-harmincöt év körüli életkor kiemelt szerepet játszott mindig is. Már Dante ezzel kezdte azt a Színjátékot, mely az utókortól kiérdemelte a „divina” jelzőt: „Az emberélet útjának felén / egy nagy, sötétlő erdőbe jutottam, / mivel az igaz utat nem lelém…” És nem olyan sokkal később a középkor másik legnagyobb költője, Villon is hasonlóan indította Nagy Testamentumát: „Én már harminc éves koromban / kiittam mindazt, ami szégyen. / Egészen bölcs nem vagyok, azonban / nem is vagyok bolond egészen.”

 

A modern létösszegzések is e körül az életkor körül sűrűsödnek össze – Berzsenyitől Arany Jánoson, Kosztolányin át mostani célszemélyünkig. Ez természetes is: ilyenkor az ember már nem egészen fiatal, tehát van mire visszatekinteni – de még nem is egészen öreg, tehát van mire előretekinteni. A „krisztusi kor” archetipikus: ebben az életkorban lehet megváltani a világot.

Az eredeti vers zárlata be is jelent egy ilyen, nagyigényű szándékot, avagy nevezhetjük próféciának is.

 

Kovács András Ferenc (a továbbiakban közhasználatú nevén: KAF) 1995-ös verse már címével utal (a levakart szöveg címén kívül) arra, hogy talán a palimpszesztírás még irodalmi lopásnak számít a befogadók körében, tehát külön felhívja erre a figyelmet, mintegy támadási felületet kínálva. Miközben verse tökéletesen leköveti az eredeti minden formai sajátosságát, rögtön az elején elkövet egy „szabálysértést”: a bűvös harminckét év helyett nála két évvel idősebb kor szerepel. És az eredeti tíz versszakával szemben az övé csak hét szakaszból áll, ez azonban a teljesség száma. (Akár utalásként is felfogható a megidézett költő egy másik közkinccsé vált versére, A hetedikre.)

 

Varró Dániel (mindannyiunk számára egyszerűen csak a „varródani”) palimpszesztje viszont ennek duplája, azaz tizennégy versszakból áll. És egészen friss: az ÉS ez évi február 4-i számában jelent meg.

 

Mindkét kortárs költő bravúrosan játszik az eredetivel. A legszembetűnőbb ez a versszakzáró kéttagú szavak esetében, ahol is mindketten sziporkáznak, és versenyre kelnek a „fura / ura”, vagy a „sekély / e kéj” pazar ötleteivel. Jobbnál jobb szójátékok és ritka rímek szerepelnek a palimpszesztekben. KAF-nál a „se bű / se báj” az egyik legjobb megoldás – Varró Daninál a

„gügye /ügye”.

KAF még az eredeti „gagyog / s ragyog”-jára való utalást is beépítette, szabálytalan helyen, szellemesen. Varró Dani pedig – szintén szabálysértő helyen – egy kitűnő szemrímet is produkált: „ kisfiam - kifli, jam”. / szemrím: csak leírva rímel, olvasva nem. Ilyet eddig csak idegen nyelvű versekben láttam.)

 

Még mindig csak a nyelvnél maradva, azt mondhatjuk, hogy látszik a két palimpszeszt írója közötti korkülönbség ezen is, illetve kettejük eltérő felfogása is a költői szerepről.

KAF nyelvezete játékos és önironikus ugyan, amiként ezt az eredetihez való hasonlóság is megkívánja, ám választékos és felülstilizált – szintén az ősmintának megfelelően.

Varró Dani viszont elkövet nyelvi vétséget is. Rögtön ott van az első sorban a „sinen / se nem” szándékos pongyolasága. És bőségesen szerepelnek nála mai utcanyelvi, avagy vulgáris szavak, kifejezések is, amilyen pl. a „teperés”, a „szar ügy”, a „basszus”; vagy az, hogy a „Harminckét évem elszelelt” sor helyett nála ez szerepel: „Harminckét év elslattyogott.” Ezek a slamposságok az örök kamasz, a felnőni nem tudó „mindenkidanija” szerep kellékei – miközben középkorúságról, őszülésről, a szemöldökök között megjelent ráncról panaszkodik… És (figyelem!) miközben felettébb költői, artisztikus sorok tarkítják a verset, mint amilyen például „A volna lettbe billen épp” mondat – a zárlat Kosztolányi Hajnali részegségére utaló szépségességéről már nem is beszélve.

 

Varró Dani ezen kívül is játszik más hagyományokkal, nem csak a híres születésnapi vers eredetijével. Hiszen az első versszak Petőfit evokálja. A „Mi nem lettem, már nem leszek, / tűzoltó, juhász, pl. ezek, / sem ács / se más” versszak pedig frivol hanyagsággal egymás mellé teszi az Altató kulcsszavait, a szerzőjének mártírsorsára, messiás-szerepére való utalással. Avagy egyáltalán: a Messiásra való utalással.

 

Helyben vagyunk. Azon a helyen tudniillik, hogy a krisztusi korban lehet megváltani a világot. A Születésnapomra című, 1937-es vers szerzője egész életének, nagyratörő nemzetnevelői törekvéseinek kudarcát fogalmazza meg a játék (hülyéskedés) módszerével: így szelídíthető meg a nagy vadállat, a vereség. De a végső győzelem igényét bejelenti az utolsó versszakban. Mert Ő mindent tudott, azt is tehát, hogy a passió-történetek soha nem ott érnek véget, hogy az ártatlan áldozatot leveszik a keresztről…

 

Mindkét palimpszeszt lemond erről a „magyar messiás” szerepről. Varró Danié direkt módon.

Mindkét kései átirat az eredetiével fordított sors- és élettörténetet fogalmaz meg: nem a kudarc, nem a vereség, nem a hiány határozta meg curriculum vitae-jüket – viszont (viszont!) a heroizmus sem osztályrészük.

KAF ellentmondásosnak látja a szerepét: „vidám iszony”. Egyfajta clown-szerepnek érzi a sajátját („maszk”, „grimasz”) – de hát az udvari bolond szíve joga (legalábbis Shakespeare óta) az igazság fanyar, bolondos formában való kimondása. A befejezés pedig afféle kesernyés legyintés, olyan, mint a vers ősmintájának szerzőjétől (a „Vidám és jó volt…” kezdetű sírfelirat vége): a „no de hát ne búsuljatok” mondat.

 

Varró Dani verse rendjén valónak tekinti, hogy a költőnek immáron nem kell se csatában, se a síneken végeznie, hogy normál „teperés” és normális polgári létforma az osztályrésze. A palimpszeszt befejezésében megfogalmazódik, hogy a „kis ez-kis az”, a semmi különös élet fölött is ott ragyog az azúr. Az Úr.

 

Persze, csak ha költőről van szó.

 

 

Varró Dániel: Harminckét éves múltam – önfelköszöntő költemény

Kovács András Ferenc: Bírálóimhoz. Születésnapomra. Plágium!

Születésnapomra


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :