[kapcsolat]   husken

FecsoDuncsak

 

Aranyszamár

 

Hazátlanok

 

Szabadság

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Zeman Zoltán
<<< Vissza a főldalra

PICASSO ÉDES BOSSZÚJA

szerkesztette: Kopócs Tibor, 2006-02-13

aktSajnálom a jelenlegi nemzedék mûvészeit. Egy bolondokháza udvarán versenyeznek rúdugrásban rúd nélkül, léc nélkül és remény nélkül. Ami engem illet, a modern mûvészet sérti az intelligenciámat.


Éjjeli halászat

gitáros

Guernica

hérom zenész

Les Demoiselles - avignoni kisasszonyok

A matador és a meztelen nõ

Meninas - Velázquezre

Meztelen nõ és dohányzó férfi

pipázó

önarckép

EPHRAIM KISHONT

 
Válaszom az a kétórás filmem volt, amelyet a tévé számára forgattam Húzd ki a dugót, a víz már forr címmel Picasso mûvészeti testamentumának szellemében.
Picasso meglepõ üzenetét elsõ ízben 1952. május 2-án tették közre Madridban, és késõbb többek közt az ismeretlen olasz kritikus, Giovanni Papini publikálta Libro Nero c. könyvében. Õ volt az, aki a legnagyobb izgalmat keltette elsõ, a mûvészetrõl szóló könyvem olvasói közt (E. Kishont: Picasso egyáltalán nem volt sarlatán). Mit is állít Picasso ebben a mûvészeti végrendeletében?

„Amióta a mûvészet nemcsak a kiválasztottak eledele, a mûvész felhasználhatja tehetségét fantáziájának összes szeszélyeire és átváltozásaira. Megnyíltak az utak az intellektuális szemfényvesztés elõtt. Az egyszerû emberek nem lelik örömüket a mûvészetben, és a kedélyüket sem javítja fel. De a rafinált emberek, a gazdagok, az ingyenélõk és a hatásvadászok szüntelenül keresnek benne valami figyelemreméltót, eredetit, bátrat és illetlent.
A kritikusok elégedettek voltak temérdek viccemmel, amelyek eszembe jutottak, és annál inkább csodálták õket, minél kevésbé értették.
Ma nemcsak híres vagyok, hanem gazdag is.
Ha azonban egészen egyedül vagyok, nem tekinthetem magamat mûvésznek a szó szoros értelmében.
Giotto, Tiziano és Goya nagy festõk voltak. Én csak bohóc vagyok, aki megértette korát, amelyben élt, és mindent, amit elért, a butaságnak, kortársai kapzsiságának és önteltségének köszönhet."

Ennek a testamentumnak hosszú története van. Századunk elején a fiatal és akkor még teljesen ismeretlen Picasso megfestette néhány barátnõjét, és csak úgy, puszta szeszélybõl afrikai maszkokat helyezett a fejükre, amelyek nagyon tetszettek neki. Nem tudjuk, milyen meggondolásból nevezte el Picasso ezt a talányt Les Demosseles d'Avignon-nak (Avignoni kisasszonyok). Az ördög tudja, miért kiáltották ki ezt a semmitmondó képet a kritikusok a század legjelentõsebb mûvészeti alkotásának. Mindenesetre azóta is azzal etetik az emberiséget a gyermekkortól kezdve, hogy Picasso kubista képei egy látnok misztikus mûvei.

Az évek folyamán az emberek megszokták, hogy Pablo Picasso nevét olyan áhítattal ejtsék ki, mint Mózesét vagy Jézus Krisztusét. Anélkül, hogy bárki keresné a gyökerét, hogyan is jöttek létre ezek a szokatlan mázolmányok, és mi is az a fenomenális valami, ami emberhez hasonlít ugyan, de az oldalán van a szeme, és a lábán négy ujjat számolunk.

Ha mégis akadna egy hitetlenkedõ, aki kételkedne a mû minõségében, a guruk felemelt mutatóujjal elmagyarázzák neki, hogy a világ õrült tempóban változik, és hogy minden az intenzív modernizáció és a gondolkodás radikális változásának jegyében zajlik, ezért senki sem várja el kora mûvészétõl, hogy úgy fessen, mint azelõtt, hogy ötujjú kezeket alkosson.

Csakhogy az eretnekek eretnekek maradnak. Rögtön megszámolják az ujjaikat a saját kezükön, és csalódottan állapítják meg, hogy az õ kezükön még mindig csak öt ujj díszeleg. Végül azonban a legbizalmatlanabb eretnek is elismeri, hogy ebben az ügyben minden ellenállás hiábavaló, és még hangosabb tapsba kezd, mint a többiek. Picasso hatása a hálószobákat is eléri. Grandiózus képe, az Ölelés valószínûleg sok párt ihletett meg, hogy utánozzák, de kérdés, hogy a férfinak sikerült-e Picasso-módra behajtania babája lábát. A választ Picassónál keresd...
Néhányan keresték is, de nem találtak semmit. És így nagy és csodálatraméltó önmegtartóztatással kiszabadultak a guruk befolyásának bilincsébõl. Picasso nem volt bohóc. Zavart korának szarkasztikus kommentátora, az emberi butaság nagy levéltárosa volt.

Egyszerûen imádta a cirkuszosokat, talán azért, mert számára az egész élet egy nagy cirkusz volt. Kék korszakának cirkuszi környezetbõl megmaradt képei valóban felettéb virtuóz mûvek. Picasso sarlatán sem volt. Ha akarta volna, festhetett volna ugyanúgy, mint Giotto vagy Tiziano.
Csakhogy nem akarta.
Pontosabban - nem akarta addig, amíg meg nem értette azt az alapvetõ elvet, hogy az embereknek nincs saját nézetük, hogy már nem tudják megbecsülni a kézzel alkotott értékeket, hogy térdre esnek az anomáliák elõtt, a hajuknál fogva rángatott, erõltetett fércmûvek láttán, és azt képzelik, hogy ezáltal õk is rendkívüliekké válnak.

Picasso azonban igazán okos ember volt: „Nem estem a fejemre, hogy a drága idõmet valamilyen esztétikára pazaroljam. Miért ne nyújtsak ezeknek a jó embereknek kétorrú asszonyt vagy két asszonyt egy orral, ha ez ennyire tetszik nekik?"
Hozzátartozóit, rokonait azonban kizárólag realisztikusan ábrázolta, és mindig csak egy orral. Otthon nem akart semmilyen cirkuszt.

Várható volt, hogy gúnyos következtetéseim dühös reakciókat is kiváltanak. Ezek egyike Reinhard Müller-Mehlis tollából származik, aki a Welkunst címû folyóiratban a nekem címzett levélben kifejtette ama meggyõzõdését, hogy az „állítólagos Picasso-féle testamentum nem más, mint hamisítvány". Lehet hogy Mühler-Mehlisnek igaza van. Picasso a testamentumát sosem igazolta, Németországban csak 1957-ben jelent meg, és Giovanni Papini kritikus nagy zavart keltett vele.

Csakhogy Picasso a testamentumát egyetlen szóval soha nem is cáfolta, jóllehet elegendõ ideje lett volna a tiltakozásra vagy valamilyen jogi lépés megtételére, mert mint tudjuk, csak 1973-ban halt meg.
De nem tett semmit.
Vajon miért?


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :

név: Gromit e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2006-04-06
Vajon nem az individuális mitológia egyik példaértékü esetével állunk szembe?
név: tatár e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2006-03-06
Hát, ez igen érdekes. Egyetlen vélemény sincs... Mi van a modern skolasztikusaival?