[kapcsolat]   husken

FecsoDuncsak

 

Aranyszamár

 

Hazátlanok

 

Szabadság

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Zeman Zoltán
<<< Vissza a főldalra

Pogánytánc

szerző: Hegyi Zsuzsa 2012-10-16

 

Pogánytánc

 

Ritka élmény, ha az ember jó filmre, kitűnőre talál a televízió valamelyik csatornáján. A napokban az ATV lepte meg egy ilyen csemegével a nézőt. A Pogánytánc c. 1998-ban készült, ír-amerikai-angol filmet vetítették.
Rendező: Pat O´Connor, író: Brian Friel, forgatókönyvíró: Frank McGuiness, zeneszerző: Bill Whelan, operatőr: Kenneth McMillan, jelmez: Joan Bergin, vágó: Humphrey Dixon.
A főbb szerepekben: Meryl Streep (Kate), Michael Gambon (Jack), Catherine McCormack (Christina), Kathy Burke (Maggie), Brid Brennan (Agnes), Sophie Thompson (Rose), Rhys Ifans (Gerry).
A forgatókönyvet ugyanannak a Brian Frielnek a regényéből írta Frank McGuiness, akinek a Philadelphia, nincs más út! c. drámáját a Kassai Thália Színház is játssza.

 

A történet helyszíne egy szürke, fülledt levegőjű kis ír falucska, akárcsak az említett darabban. Unalmas, eltékozolt, képmutató életek. Ezúttal a Mundy családé. Öt lánytestvér éli egy fedél alatt egy szürke, ódon házban pattanásig feszült idegekkel, álmatlan éjszakákkal, gyakori, apró összetűzésekkel teli életét. Nővérek – eltérő habitussal, jellemmel, vágyakkal. A családfő szerepében Kate, a szigorú erkölcsű, kiszikkadt tanítónő, akit a háta mögött Gúnárnak csúfolnak, "istenverte, makacs, szenteskedő szuka", mondja róla az egyik húga is. Maggie, a vidám, gunyoros, bolondozó, aki mégis annyi rossz emléket hordoz magában, a háztartást vezeti. Agnes, a robotoló, a csendesen, rabszolgamód kesztyűket kötögető, s a kissé gyengeelméjű Rose istápolója. Rosie-t mindenki félti, hiszen annyira "furcsa". Christina, a romantikus ábrándozó, akit valahai erkölcsi botlása miatt a prűd falu még mindig a száján hordoz. Van egy hétéves, házasságon kívül született fiacskája, Michael (a történet egyes részeit a kisfiú szemszögéből, de a felnőtt Michael narrálásával értelmezhetjük), akinek a nagyvilágban kódorgó, linkeskedő, ritkán látott apja, Garry éppen megérkezik, hogy bejelentse, Spanyolországba megy harcolni Franco diktatúrája ellen.

 

1936 nyarán vagyunk, Írországban, Ballybekben, a Lughnasa (aratóünnep) idején.
A pártában maradt öt nővér kerek és zárt világában most történhetne valami érdekes, örömtelen hétköznapjaik fordulatot vehetnének. Hiszen Garryvel szinte egyidőben érkezik imádott és nagyon régen nem látott fivérük, Jack az afrikai missziójából súlyos betegen – emlékezetkiesésekkel, beszédzavarokkal küzdve – hazatérő katolikus pap. Alaposan fel is forgatja a ház életét, mert különösen viselkedik néha: megvilágosodott, az egyistenhiten kívül a bennszülöttek vallását is magáénak érzi, a lányokat viszont fucsa viselkedésével kínos helyzetbe hozza, a falu sem fogadja be igazán, s vélhetően miatta veszíti el Kate az állását az iskolában. Jack nem tudna segíteni a családon, nem is gondolkodik ezen.

 

A ház lakóinak élete egyre inkább elkomorul. Azt hitték, Jack hazatérésével nagyobb megbecsülésben lesz majd részük. Jack hoz magával valami egészségesebb levegőt, valami mást, mint ami most van. Ámde érezhető már, hogy a Mundy-ház hamarosan végérvényesen széthullik.

 

A gyönyörű, tündöklő nyárban Garry motorozni viszi a fiát meg Christinát, hogy magával csalogassa őt. Christina menne is, de Gerry megbízhatatlan, nem lehet rá huzamosabb ideig számítani, s ő, Christina már megjárta vele. Nem meri elfogadni az ajánlatot. Pedig elvágyik, ahogy Agnes is, aki szintén képtelen elmenni, pedig neki aztán tényleg elege van néha. "Csak elmenni innen" – szakad ki belőle fájdalmasan. Hiszen ebben a szürkeségben, kopottságban csak megfulladni lehet. Kate-et is elbocsátották tanítói állásából, a kézzel készített kesztyűkre sincs már kereslet (kötőüzem épült), így Agnes és Rose is kereset nélkül marad, Jack atya, a hóbortos báty is csak meghalni jött haza. Kate hozzá fűzött reményeit a család összetartásáról nem tudja beváltani.
 

Rose, az együgyű Rosie meg enged egy falubeli férfi csábításának, mert azt gondolja, ha a férfi szereti őt, az pont olyan, mint ahogy ő szereti a csokis kekszet. Érezhető, hogy ez a kapcsolat nem vezethet jóra, de legalább történik vele valami, míg a többiek csak pátyolgatják, temetgetik s megint előszedik a régi szép emlékeiket.

 

A család ősi rendje, a látszatra kikezdhetetlen, szertefoszlik. Eddigi savanyú, férfi nélküli életük (egy általuk teremtett férfi ugyan van a házban – Marconi, a rádió – ők nevezik így, de az is állandóan elromlik), bezárt világuk még szürkébbé kezd válni. Ha igazi férfi került az útjukba, azt mindig keményen megfizették. S ha szökni szerettek volna a szorító, öreglányos összetartozásból, valami furcsa, láthatatlan kötelék sosem eresztette szét őket. Az emberi élet és a boldogulás reménye mindig szertefoszlik.

A nézőnek óhatatlanul a Három nővér meg a Bernarda Alba háza forog szüntelenül a fejében a Mundy-lányok történetét nézve. A tragikusan elfojtott vágyak, a tehetetlenség hasonló megnyilvánulásai. A tespedtségből, az unalomból vagy a kierőszakolt, prűd életformából való kitörés vágya, a tenni akarás, mégis a tenni képtelenség ördögi köre.

 

S a falu készül a híres aratóbálra, ahová ők nem mennek el ugyan, nem szoktak, Kate erkölcsei szerint nem is illenék, de Garry megjavítja Marconit, a rádiót, s a rég nem hallott zenére kedvet kapnak, hogy otthon járják, lehúnyt szemmel, finom mozdulatokkal kezdve, egyre vadabbul és felszabadultan. A táncot. A pogánytáncot.

 

Agnes egy bátor döntéssel Rosie-val együtt hajnalban, titkon elhagyja az otthonukat. A távozó Agnes egyenként megáldja a ház alvó lakóit, Garryt sem hagyva ki, hiszen titokban szerelmes volt belé.

 

De a film csúcspontja az ízes, tüzes, bolondos ír tánc, az öregedő nővérek, a savanyúan is forróvérű, csúnyácska, magányos nők tánca, ami szinte katartikusan hat a nézőre. Hiszen a tánccal minden gyógyítható. S nem számít már, mi lesz holnap.
"Vártam, hogy férfi legyek, hogy elmehessek onnan, de az a nyár!" – mondja Michael, akit élete végéig elkísér e forró, emlékekről, szerelemről, csalódásokról szóló nyárnak az emléke.

 

A néző néha nevet, néha sírni szeretne, mindenesetre nagyon megérinti, megfacsarja lelkét a Mundy-lányok tüzes pogánytáncot járó históriája.

 

P.S.: Ezek a narrátor, a felnőtt Michael mondatai a darab és a film végén: “Ha meg akarnám nevezni ezt az emlék-káprázatot (1936 nyarának emlékéét, amikor a történet játszódik – szerk. megj.), így mondanám: tánc. Tánc: lehunyt szemmel, mert ha a szemek felpattannának, megtörne a varázs. Tánc: mintha a nyelv behódolt volna a mozdulatoknak; mintha most ez a rítus, ez a szavak nélküli szertartás volna a beszéd – a suttogás, amely titkos és szent dolgokat hivatott közölni, mintha ezáltal érintkezhetnénk valamely másik titokzatos világgal. Tánc: mintha az életnek és a reményeinknek végső lényegét találnánk meg ezekben a nyugalmat árasztó dallamfoszlányokban, ezekben a lágy ritmusokban és ezekben a leheletfinom, hipnotikus mozdulatokban. Tánc: mintha a nyelv nem létezne többé, mert nem volna többé szükség a szavakra...“
 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :