[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Pozsony, kiállítás a MKKI-ben

szerkesztette: krónikás, 2006-12-12

A helyrõlAz örökkévaló téma, a NÕ! A teremtmény, aki a félbõl egészet képes formálni, a befogadó, amely anyaöl, a végtelen nyugvó és szülõhelye, elbujni teret adó, szerelemmel védõ isteni ék. A NÕ minden korok legtöbbet szenvedõ alanya.


Hizsnyai Zoltán és Szászi Zoltán



a közönség



a vernisszázs elõtt



Krasztev Péter beszél



Szászi Zoltán



Hizsnyai Zoltán



Hát, szóval...



Elmenõben



Megbeszélés a megnyitó után



Beszélgetés



Beszélgetés



Véget ért a móka mára...




A falevelekrõl

A félelemrõl

A táncról

A tûzrõl

Árulkodókról

Égigérõ Fáról

Csodaszarvasról

Csordanépekrõl

Emese álmáról

Fegyverrõl s vitézrõl

Gótikáról

Korunkról

Mátyás bús hadáról

Párducos Árpádról

Templomról

Tizenkilencedikrõl

Tündérkertrõl

Új idõkrõl s dalokról

Vereckérõl s híres útról

Szászi Zoltán: Item, jut eszembe...

Neki bánatból, fájdalomból, féltésbõl, aggodalomból oly sok jut.
Minden idõk futnak végig Szabó Ottó képein, halványult, mégis elevenen élõ árnyékvonalak, továbbalakítható, átformálható festékfoltok gyanánt. Csak egy dolog kézzelfogható, majdnem a megszólalásig eleven és égetõ ezeken a képeken: a NÕ!

Meztelenségében egyszerre kiszolgáltatott és uralkodó. Végteleníti a folyamatot, mintha minden mögöttes történés csupán õt szolgálná, pedig éppen fordítva. Õ szolgál minden mögöttes történéshez elfogadható elõképet. Kit anya szült az mind csalódik egyszer... Ím a csalódás az idõ könyörtelenségében van, mikor átrohan mindenen, elsöpri, pillanattá gyûri az ezredéveket, álmok foszlánnyá bomlanak, a foszlányokat is levetõ lány arcán egyetlen állandó, az örök változó - az álarc.

Item, jut eszembe, kire mit is hagynék e világból, ha el kellene mennem most és mindörökre. Ráhagynám a világra látásom, a képeket, amelyeket agyamban õrzök, s attól, hogy megéltem, megtapasztaltam õket, már részeivé váltak az én végtelen idõmnek.

E képek közt Szabó Ottó festményei is ott vannak. Item, jut eszembe, a NÕ. Aki hol kitárulkozó, védtelen, hol vonzó, ígértes és soha el nem érhetõ. A megtekert génspirálon leszánkázó életinformációkat továbhordozó, a reménységet, a szebb lehetõségét ringató. A NÕ igaz és örök, csalóka és hamiskás, imádnivaló és gyûlöletet generáló, a NÕ az örök téma. Mert benne van minden félrecsúszott nyakkendõben, minden közönséges mozdulatban, egy reggeli kávéban, egy kanál mézben, egy pillantásban, egy idõtlenné kövesült ölelésben. Minden mulandó, Isten viszont tudja, az ajándékot, az örömöt elrejtette a NÕ-ben, hogy kereshessük és imádhassuk pillanat varázsának és mindenségnek idejében egyszerre. Elmúlik történelem, elsuhannak a szarkalábas vonások a test mögé, csatazaj és háborúk füstje mind csak háttérré mosódik, átformálhatóvá, megváltoztathatóvá válik, mert a NÕ mindent felold. Csókjával, simogatásával, érintésével, lázcsillapító kezével, biztató mosolyával eltörpíti a gigászokat. Aranyalmával játszik, hõsök sorsát fonálon pergeti, jelenbõl múltba dob, újra visszahív, egyetlen intésével átadja az örökséget.

Szeress! Parancsolat ez, egyetlen megfogadandó parancsolat. Szeresd a NÕ-t, szeresd benne magad gyarló földi léted mulandóságát váltsd a NÕ-ben rejlõ idõtlenné. Nézd meg e képeket, láss csodát, vidd magaddal, hagyd rá másokra is a látás tudását, az érzés szépségét, miként én is. Anyagba merült világból éteri felé vedd gondolatban utadat. Minden ecsetvonásnak üzenete van. Az üzenet személyreszóló, megfejtésének kódja a kezedben van. Élj vele!



2006. december 14-én, csütörtökön 17.00 órakor nyílik Szabó Ottó Item címû kiállítása Pozsonyban, a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetében (Palisády 54). Megtekinthetõ január végéig. A kiállítást megnyitja Szászi Zoltán és Hizsnyai Zoltán.


Hizsnyai Zoltán:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mielõtt Szabó Ottó itt kiállított képeirõl szólanék, egy vallomással tartozom. Illik ugyanis megindokolnom, hogy laikusként miért vetemedtem arra (pontosabban: miért hagytam magam arra vetemíteni!), hogy egy képzõmûvészeti tárlat megnyitóján efféle szóbeli megnyilatkozásra ragadtassam magamat.
Úgy egy hónapja éppen valami verscsonkot farigcsáltam, amikor a köröttem tornyosuló könyvhalmokra hanyagul ledobott felöltõmben váratlanul megszólalt egy ismerõs Chopin-keringõ. Oti hívott. Értesített, hogy ekkor és ekkor Pozsonyban nyílik kiállítása, majd minden teketóriázás nélkül megkérdezte, vállalnám-e, hogy írok valamit a megnyitóra. Nem szeretné ugyanis – és mondanivalójának ezt a részét saját értelmezésemben, pamfleteken edzõdött stílusom lebutított verziójával próbálom visszaadni – szóval hogy nem szeretné, ha valami szakember bennfenteskedõ okoskodásait kéne végighallgatnia.
Már megijedtem, hogy valami erõmet meghaladó feladatról van szó – ha felcsendül a keringõ, mindig ez hasít az agyamba elõször –, a követelmények hallatán azonban meg kellett állapítanom, hogy ennyire testhezálló feladatot régen nem kaptam. Nos, ha valamirõl kifejezetten úgy kívántatik beszélni, hogy a szóban forgó dologhoz a megszólaló ne igazán értsen, ahhoz valóban én vagyok a legmegfelelõbb ember, gondoltam. De valahogy mégsem igazán könnyebbültem meg.
Mert hát mi az, hogy érteni valamihez?! Mondjuk, a csavarkötésekhez persze kétségtelenül lehet érteni (bár számomra ez iparistaként sem adatott meg maradéktalanul), de mit jelentsen az, hogy a költészethez vagy a képzõmûvészethez érteni? Behatóan ismerni a meghaladott irányzatokat és a mai trendeket? Vagy hogy a toll másik végérõl is szemléltessem a dilemmát: élvezetes módon fogalmazni, egyedi, gondolatébresztõ szóképeket, jól csengõ rímeket alkotni vagy például az aranymetszés szbályait ismerni és rajzolni tudni elegendõ? Az ilyen lexikai és technikai ismeretek adják egy érvényes értelmezés vagy egy nagy jelentõségû alkotás sava-borsát? A virtuozitás mértéke egyenesen arányos a mûalkotás értékével? A tájékozottság a mûértelmezés fajsúlyosságával?
Dehogyis! A lényeghez, egy sugárzó, szellemdús mûalkotás titkának felfejtéséhez vagy akár a csoda mibenlétének puszta szemléltetéséhez mindezen mûveltségi elemek jottányival sem visznek közelebb. Ha valaki valóban a lényegrõl akar beszélni, önmagukban ezekkel az ismeretekkel nem sokra megy. (No persze kárára sincsenek feltétlenül!)
Igen ám, csakhogy amikorra idáig jutottam a belsõ monológban, és az írás elkezdésének már semmilyen elvi akadálya nem tornyosult elõttem, arra is rá kellett ébrednem, hogy még a legöntörvényûbb mûalkotásokról is szinte lehetetlen úgy beszélni érdemben, hogy az ember nem kapcsolódik valamilyen, már létezõ narrációhoz. Ellenkezõ esetben megvan ugyanis a veszélye, hogy az ember végérvényesen belegabalyodik egymásból kibomló szóvirágaiba, miközben az azokból felszálló terjengõs illatfelhõk kábulatában még mindig azt hiszi, valóban mond valamit. Pedig már réges-rég csak halandzsázik, és a semmitmondó, túllírizált, gondolatpótlékként funkcionálló öncélú költõiség kliséi közt evickélve halad a tökéletes értelmezõi csõd felé.
Induljunk el talán a Chopin-csengõhangból, gondoltam. Vizsgáljuk meg, van-e valami romantikus ezekben a képekben. Küzdelem, heroizmus, sötét, démonikus szenvedély, pátosz – satöbbi. Én úgy látom (jobban mondva, az írás idején – amikor az itt kiállított képeket valójában még nem is tekintettem meg – úgy láttam): mindez bõven bennük van. Különösen a satöbbi. Az a legszembetûnõbb. Vagyishogy ott van ezeken a képeken a romantikus szemlélet vastagon, de ez a Szabó Ottó-i romanticizmus valahogy akként hat, mint a mobilból felhangzó Chopin-keringõ. Megidéz valamit, de korántsem azonos vele. A parafrázisok, az új struktúrákba ágyazott idézetek, az ily módon átértelmezett kultúrtörténeti allúziók pedig a posztmodernre jellemzõek. (Jelentsen bármit is ez a fogalom.) De hát nevezhetõ-e Szabó Ottó bármilyen értelemben is posztmodernnek? Igenis meg nem is. Vagyis nem.
Aztán itt van a szimbolista szál… Vagy talán inkább pre-szimbolista. Nevezetesen a költõként és filozófusként is korszakos jelentõségût alkotó William Blake nevével fémjelezhetõ, irányzatokhoz nehezen kapcsolható hagyományra gondolok. Szabó Ottó számos vásznán felfedezhetõ egy ehhez hasonló irányultságnak, poétikának a nyoma. Képeiben mindig van valami irodalmias is. Vagy mondjuk így: filozofikus. Valami, ami túlmutat a képzõmûvészet legszûkebben értelmezett határain, és egyetemes szellemtörténeti vonatkozásokkal bír. No de nevezhetõ-e Szabó Ottó Blake-követõnek vagy pláne szimbolistának? Dehogy nevezhetõ!
Már csak azért sem, mert kétségtelenül van itt egy absztrakt szál is… Habár igaz, az absztraktnak tûnõ ornamentika mellett az õ képein mindig jelen van a figurativitás is, sõt, ha jobban megfigyeljük, még az absztrakt elemek is igencsak hajlamosak arra, hogy vizuális képzeletünk olvasztótégelyében tárgyak, tájak vagy emberi testrészek – fõleg arcok – ideáivá sûrûsödjenek. Egyszóval: Szabó Ottó sem absztraktnak, sem a figurativitás kizárólagosságát hirdetõ alkotómûvésznek nem nevezhetõ.
No de hát akkor hová soroljuk?
Emberek vagyunk, kliséket gyártunk, osztályozunk, így mûködik az elménk. Erõsen dolgozik bennünk a besorolhatnék, s ha ez nem sikerül, könnyen elöntheti agyunkat a düh. Szabó Ottó esetében pedig a besorolással, bizony, elég nagy bajban vagyunk. Sokan közülünk ilyen esetben hajlamosak egy huszárvágással megoldani a gordiusi csomót: kiválasztanak néhány, logikai láncba rendezhetõ felületi elemet (a sorból kilógó, másra utaló jellemzõk figyelembevételétõl nagyvonalúan eltekintenek), és ezek alapján sommás ítéletet hoznak. Csak nehogy már tovább kelljen törni a fejüket, és esetleg más, korábban kristálytisztának tûnõ elvek alapján definiált kategóriákat, holmi takarosan kiképzett rekeszeket át kelljen szabniuk.
Akik például a mûvészet fejlõdésének – szerintem alapvetõen téves – képzetét preferálják, Szabó Ottó mûvészetérõl akár azt is megállapíthatják, hogy nem korszerû. (Ezt meg én hajlamos vagyok úgy lefordítani saját használatra, hogy nem követi a kordivatot.) Ha a szóban forgó alkotó képi világának egyes elemeit megvizsgáljuk, ez az ítélet akár még helytállónak is tûnhet. Nekem azonban – irodalmár lévén – eszembe jut Füst Milán esete, akinek a költészete már a maga korában is minden elemében korszerûtlennek, múltba révedõnek tûnt. Csakhogy egyben, egységes egészként vizsgálva meg ezt a lírát, azt kell megállapítanunk, hogy Füst Milán a Nyugat egész elsõ nemzedékének minden bizonnyal legegyedibb, legmerészebb, legkísérletezõbb – vagyis legkorszerûbb költõje. És Krúdyval is hasonló a helyzet.
Mi hát a korszerûség?
Az én definícióm a következõ: korszerû mûvész az, aki a kulturális hagyományokat pszichéje aktuális (a korra, a helyre is jellemzõ) állapotának megfelelõen, mély beleérzõképességgel, kreativitással, arányérzékkel és elmélyült mesterségbeli tudással, tehát magas mûvészi színvonalon újraértelmezve képes újból és újból közkinccsé avatni.
Én úgy látom, Szabó Ottó éppen erre törekszik.
Hogy ebbéli törekvése mennyire sikeres – itt a jó alkalom –, ki-ki maga ítélje meg.
Köszönöm, hogy meghallgattak!


* Tallósi Béla írása a kiálltással kapcsolatban



Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :

név: oti e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2007-01-08
Hát... Nagyon sajnálom, kedves MS, az a kép már elkelt. Pázmány Péter, Dunaszerdahely polgármestere vette meg...
név: oti e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2007-01-08
Hát... Nagyon sajnálom, kedves MS, az a kép már elkelt. Pázmány Péter, Dunaszerdahely polgármestere vette meg...
név: oti e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2007-01-08
Hát... Nagyon sajnálom, kedves MS, az a kép már elkelt. Pázmány Péter, Dunaszerdahely polgármestere vette meg...
név: MS e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2007-01-05
Kedves Ottó! Tetszenek a képeid, szívesen megvenném az itt látható legalsót, a "Vereckérõl" címût. Eladó?
név: oti e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2006-12-20
Nekem nagyon tetszett a Szászi-féle megnyitó. A Hizsnyai-féle is. Különben azért szerettem volna, hogy õk nyissák meg a kiállításomat, mivel alkotó embert csak alkotó ember érthet meg igazán. Olyanok akik tesznek a szubjektivista transzcendenciára és a töméntelen baromságra, amit kiállításokon összehordani képes a szakma. Akiket a belsõ kényszerítõ erõ különbözõ dolgok elvégzésére ösztönöz, és már régen túl vannak azon, hogy mit szabad és mit nem. Hogy mit lehet és mit nem... A mûvészi szabadság azt jelenti, hogy miután abszolválták a visszametszegetéseket, miután elsajátították a különbözõ technikai és formai lehetõségeket, miután a gyémántot mesterük elõhozta a szénbõl, annyi oldalt csiszoljanak bele, amennyit csak lehetséges. Tehetségük a gyémánt, amely annál értékesebb, minél több oldala van - ez szabja meg a karátok számát. Sokoldalúság! Ez a pontos kifejezése a lényegnek.
név: krónikás e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2006-12-19
Íme, feltettük Hizsnyai Zoltán megnyitó beszédének szövegét is. Gyönyörû, fordulatos és fondorlatos. Ahogy a Szászié is...
név: Szászi Zoli e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2006-12-19
Hnadfreeset-nek lehet, igaza van. Nem mindenki méltó Szabó Ottó képeihez. Lehet, én se. Megpróbáltam. Nagyon fájt?
név: wazze e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2006-12-17
Gabor Gabor, ha valakinek, hát nekem aztán lehet tegezni a Szászit, mer mink együtt nyõttünk fel!!!
név: gabor e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2006-12-17
wazze, hogy josz te ahoz, hogy csak úgy letegezd a Szászit, mi? hehe
név: wazze e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2006-12-17
na Szászi, jól megkaptad! Most modjad má hát érdems valamit is csinányi? He??????
név: handfreeset e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2006-12-16
A képek jók, de az a szöveg általános, bármire ráhúzható, univerzális, ezt a Hizsnyai jól megmondta már a megnyitón. Nem tudom miért kell Szabó Ottónak ilyen megnyitó, sokkal jobbat is megérdemelne. Nem elég intelektulális ez a szöveg a képeihez. Olyan általános, mint általában a kiállításmegnyitókon hallható szövegek nagyrésze
név: oti e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2006-12-13
örülök, ha tetszik. A vonal nem bûn! Úgy kezelik a szlovák akademisták a vonalat a festészetben, mintha az nem odavaló lenne, mintha csak grafikusok használhatnának vonalat. Aztán a középkori freskókkal mi a helyzet? Botticelli is használta, Leonardónál is érzékelhetõ. Aztán Matisse? Picasso? Léger? Kandinsky?... Én a vonalak szerelmese vagyok. Olyan nekem a vonal, mint filozófiában a "dolog"...
név: MS e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2006-12-13
Ott leszek. Érdekelnek a képeid. Olyanok, mintha fehér alapon fehér hímzést látnék. Óvatos, mértéktartó kifejezés. Furcsa hozzáállás, hogy vonalakat használsz.