[kapcsolat]   husken

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Radosza Attila

szerző: Gyenes Gábor 2011-03-30

 

Radosza Attila

Radosza Attila barátom művészete kapcsán mindig az absztrakció, a művészeti introvertáltság kérdése merül fel bennem. Vizsgálódjunk kicsit az absztrakció területén!

  
A művészet médiumai csak az érzékszerveink által tapasztalt világból tudnak táplálkozni. A kérdés az, hogy ezt mennyire közvetlenül, vagy közvetetten teszik. Az, hogy az absztrakciót hol tudjuk legzökkenőmentesebben elfogadni, úgy gondolom, azzal van összefüggésben, hogy melyik érzékszervünkkel tapasztaljuk. Az ember esetében az információk legjelentősebb részét a látásból nyerjük, ez után következik a hallás, majd sorban a szaglás, tapintás és ízlelés. Ebből az következik, hogy látásunknak van a legnagyobb felelőssége, és itt bocsátjuk meg ill. szeretjük meg az absztrakciót legnehezebben.
  
Mindig tudni akarjuk, hogy amit látunk, az micsoda. Amennyiben olyat látunk, amiről nem tudjuk micsoda, azonnal a vizsgálásába kezdünk, és ha ezek után sem sikerült bedefiniálnunk, hogy mi is az, saját kategóriával ajándékozzuk meg azt és elnevezzük. A látott világban mindennek van neve – nem szeretjük a talányokat. A fülünk által már kevesebb információt használunk fel (amennyiben működik a látásunk), és megbocsátóbbak vagyunk az ismeretlen hangokkal szemben is. Nem keresünk kifejezést minden zörejre. Így nem várjuk el a zenétől, hogy valóságos hangokból, zajokból álljon össze. A két receptor összehasonlításánál maradva megkockáztatom azt a kijelentést is, hogy a hang inkább az érzelmeket, a kép inkább az értelmezőt hozza izgalomba.
  
A képzőművészetben az absztrakció a huszadik század legjelentősebb programjának mondható. Nagyon furcsa képzavarral élve: a cél az volt, hogy oda juttassuk a szemet, ahol a fülünk van (egyáltalán nem gond, hogy most egy Picasso ugrik be) – hogy fellazítsuk a látvány merev funkcionalizmusát. Az absztrakció nem váltotta fel, hanem kiegészítette az arzenált. A látott világ fragmentumait közvetlenül beépítő hozzáállás ugyanolyan legitim maradt, mint a belülről építkező reáliamentes módszer.
  
Attila esetében egyértelműen az utóbbit láthatjuk. Hogy a szem és a fül vizuális és szimbolikus szerepcseréjénél maradjak: Attila képei kimondottan muzikálisak. (Persze könnyű ezt úgy megállapítani, ha tudom, hogy Attila zenél is.) Szellemünk azon részét hozzák izgalomba, amely a zenére érzékeny. Amit most leírtam, sokkal inkább egy érzés, mint racionális megállapítás. Konkrétan megfogalmazható érvekként a következőkkel tudok szolgálni: A zene közvetlen párja a tánc, a mozgás a kezdetektől fogva. A ritmusra és dallamra ösztönösen mozgunk. További zenei sajátosság az "időbeliség". Attila azzal, hogy gesztusokat merevít ki, egyszerre idézi meg a zenét a mozdulat által és az idő megragadásával.
  
Nem azt akarom mondani viszont, hogy Attila munkái zene-képek, vizualizált muzsikák, klippek. Inkább azt, hogy olyan bázison működnek, amit általában a zenénél tapasztalunk. Nem a látott világ fragmentumai vagy annak leképezései a kiindulópontok, hanem a ritmus, a mozdulat, az érzés és a hangulat. Egy belülről fakadó, vagy onnan előhívott energia lenyomatai.
  
Szintúgy érdekes kérdés Radosza introvertáltsága. Olyan karakter, amely független a külső reakciótól. Attila művészete nem függ a közönség megítélésétől, véleményétől. Persze nem ettől kvalitás. Az ellenkező karakter, az extrovertált művész, aki pont a közönséggel operál, sokkolja vagy átveri azt, szintén legitim, ha jó. Sőt, az egyetemes művészetnek szüksége van közönségre - a jelenben vagy a jövőben -, enélkül nem tud létezni. Inkább a dialógus és a belső monológ különbsége foglalkoztat. Attila művészetének változásai (a figurától az absztrakcióig, a színestől a monokrómig, a felülettől a gesztusig) mind valamiféle gyújtópont felé irányulnak, egyre befelé. Eddig folyamatosan egyszerűsödtek, ugyanakkor egyetemesebbé is váltak építőelemei. Kíváncsi vagyok a Radosza-képek következő fázisára, a további lépésre a zérópont felé.

Radosza attila honlapja


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :