[kapcsolat]   husken

horrorvacui

 

bojarcuk

 

mizsák

 

Karácsony nagyinál 2019

 

retRock

 

eNRA RV 2019

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Zeman Zoltán
<<< Vissza a főldalra

RÁKÓCZI ÉS KASSA. THÖKÖLY IMRE VISSZATÉRÉSE KÉSMÁRKRA

szerző: Dr. Nora Baráthová 2019-05-27

 

RÁKÓCZI ÉS KASSA. THÖKÖLY IMRE VISSZATÉRÉSE KÉSMÁRKRA

 

A Magyar Kormány a 2019-es évet Rákóczi Évnek minősítette. Ezért a RovArt honlapján sorozatban megjelentetjük a Kassai Polgári Klub által szervezett nemzetközi konferencia előadásait II. Rákóczi Ferenc és bujdosótársai hamvainak 110 éves hazahozatala alkalmából. A konferencia 2016. október 26–29-én volt Kassán, a Kelet-szlovákiai Múzeumban.

 

A történelmi Magyarországon az egész 17. századot és a 18. század elejét a magyar nemességnek a császári Habsburg-család abszolutisztikus hatalma elleni felkelések egész sorozata jellemezte, mely hatalom nem tartotta tiszteletben a nemesség jogait.

 

1678-ban tört ki a felkelés, melyet a késmárki születésű Thököly Imre (1657–1705) vezetett. A felkelők kezdeti sikerei után 1681-ben Lipót császár arra kényszerült, hogy Sopronba országgyűlést hívjon össze, mely visszaállította a magyar nemesség jogait és a nádori hivatalt, /1/ törvénybe iktatott bizonyos minimális vallási szabadságjogokat, és engedélyezte a protestánsok számára, hogy Magyarországon ún. artikuláris templomokat építsenek – kettőt-kettőt minden vármegyében és egyet-egyet a szabad királyi városokban, amelyek közé tartozott Késmárk is. Ezt a határozatot tartjuk a Thököly-féle felkelés legnagyobb sikerének, mivel a nemzet nagy részét érintette.

 

A felkelés leverése után Imre a feleségével és közvetlen bajtársaival Törökországba távozott, ahol Izmid városában (valójában Izmit) halt meg 1705. szeptember 13. napján. Közvetlenül a halála előtt, 1705. szeptember 3-án írta meg végrendeletét. /2/ Birtokait nevelt fiára, II. Rákóczi Ferencre hagyta – többek között Késmárkot is. Egyúttal azt kérte, „ne engedje, hogy Törökországban temessenek el, még ha az tovább tartana is, vigyenek ki Erdélybe vagy Magyarországra, és temessenek el engem megerősített, kulcsra zárt városban, evangélikus templomban, emlékül tegyenek koporsóm fölé zászlót és epitáfiumot.” A végrendelet nem vált valóra. A Rákóczi vezette felkelést a 18. század elején elfojtották, társaival együtt ő maga is Törökországban lelt menedéket, azt viszont már Thököly nem érte meg.

 

Kétszáz évig pihentek a „rebellisek” – Thököly Imre és felesége, Zrínyi Ilona, Rákóczi Ferenc, Bercsényi Miklós, Esterházy Antal és a többi száműzött – földi maradványai török földben. A 19. század végén terjedt el a magyar hazafiak körében az a gondolat, hogy hozzák haza a nemzeti hősök hamvait Magyarországra. A gondolat legkiemelkedőbb hirdetői dr. Thaly Kálmán és dr. Thallóczy Lajos történészek voltak.

   

Ezen kezdeményezésnek köszönhetően I. Ferenc József osztrák-magyar császár és király 1904. április 18. napján kiadta a határozatot Thököly és Rákóczi hamvainak hazaszállítását illetően, s a határozatot később megerősítette a törvény, mellyel felmentették őket az eredeti vád és megbélyegző ítélet alól. Ugyanazon év végén a magyar delegáció elutazott, hogy tárgyaljon a török kormánnyal, mely engedélyezte a hamvak kivitelét az országból. A delegáció feladata volt megtalálni és azonosítani a hősök földi maradványait. 

Rákóczi és hívei a megadott helyen voltak, viszont nehézségek merültek fel Thököly kapcsán. Az ő sírját 1904. december 21-én kezdték el keresni. Kétnapi ásatás után bebizonyosodott, hogy Thököly maradványai nincsenek a keresztény örmény temetőben levő sírkő alatt. A kutatóknak egy régi információra kellett hagyatkozniuk, mely Thököly titkárának, Komáromi Jánosnak a naplójából származott, miszerint a fejedelem egy megjelölt platán alatt van eltemetve. A fa megvolt, de az eltelt idő alatt a gyökerei elterebélyesedtek, az ásás nagyon veszélyes volt. Végül 3 m mélyen sikerült megtalálni a sírüreget. A koponya sértetlen volt, a csontok a közéjük nőtt gyökerek miatt elmozdultak, ezért az összeszedésüket nagyon óvatosan végezték. Találtak arany- és ezüstszállal hímzett szövetdarabokat is, bőrdarabokat, buzogány vagy tőr markolatát. /3/ A temetőből a földi maradványokat és a sírkövet Konstantinápolyba (Isztambul) szállították. 

   

Rákóczi, valamint az anyja és társai hamvait a kassai Szent Erzsébet-dómban szándékoztak elhelyezni (katolikusok voltak). Tisza István magyar miniszterelnök még az exhumálás előtt, 1904 júliusában kérdéssel fordult a késmárki evangélikus egyházhoz, hogy hajlandók-e átvenni Thököly hamvait. Az egyházi vezetők 1904. augusztus 1-jén megtartott ülésükön a javaslatot örömmel elfogadták, /4/ és az elhelyezést illetően három lehetőséget kínáltak: az 1717-ből származó artikuláris fatemplom, az új evangélikus templom 1894-ből, amely a legmegfelelőbb lenne, és a várkápolna 1657–1658-ból, ahol azonban problémás lett volna az elhelyezés, mert abban az időben a katolikus egyházhoz tartozott.

A kormány megbízásából 1905. március 18-án Zsilinszky Mihály közoktatásügyi államtitkár érkezett a városba, hogy megtekintse a felkínált objektumokat. /5/ A vendégek elmentek az új templomba és a várba, ahol nagyon alaposan megtekintették a várkápolnát. Este bankettet rendeztek a tiszteletükre a Freyer szállóban a város képviselőinek részvételével. Jelen volt Burgyán Aladár is – a késmárki választókerület képviselője a magyar országgyűlésben. Zsilinszkynek bizonyára leginkább a várkápolna tetszett, mert másnap is elment megnézni.  

Késmárkon ugyan nem hoztak döntést, de a város már természetesnek vette, hogy Thököly hamvait szülővárosában helyezik el. A várost megörvendeztette az az ígéret is, hogy a hazahozatal aktusa nemzeti ünnepség lesz, s azt az állami költségvetésből fogják fedezni. Dr. Schwarz Károly polgármester március 21-én pályázatot írt ki a vár előtti térség rendbehozatalára. /6/ Az 1901-es nagy tűzvész elpusztította a vár tetőzetét, az attikák egy részét, a párkányfal déli és nyugati részét, valamint a bejárati toronytól balra álló kisebb házakat. A romokat ugyan eltakarították, de a vár előtti térség rendezetlen maradt. A munkálatokat, sőt, a park kialakítását is már 1905 júliusában befejezték. /7/

 

Egyszerre csak hirtelen fordulat állt be, s úgy véljük, mindennek az okát abban kell keresni, hogy Zsilinszky elégedetlen volt a lehetséges késmárki kegyeleti helyekkel. Az Országos Képzőművészeti Bizottság (Landes Ausschuss für bildende Künste) az 1905 júliusában tartott ülésén úgy döntött, arra kéri a magyar kormányt, hogy Thököly hamvait a sírkővel együtt Eperjesen helyezzék el és nem Késmárkon! /8/ Az eperjesiek ezt azzal indokolták, hogy Thököly ott tanult, és hamvainak Késmárkon történő elhelyezése nem lenne összhangban a végrendeletével sem. 

A változtatást illető döntés nemcsak Késmárkot lepte meg kellemetlenül. A várost 1905. augusztus 1-jén meglátogatta Prónay Dezső, a Magyarországi Evangélikus Egyház egyetemes felügyelője, aki úgy nyilatkozott, hogy szerinte Thököly hamvait Késmárkon kell elhelyezni. /9/ Augusztus 23-án megérkezik az elismert történész, Thaly Kálmán is, és megígéri, mindent megtesz azért, hogy Thököly Késmárkon legyen, mivel a fejedelmet illetően Magyarország egyetlen városának sincs olyan joga, mint Késmárknak. /10/  Késmárk pártjára állt Angyal Dávid történész is, aki megírta a Késmárki Thököly Imre c. monográfiát, de ugyanakkor értékelte Eperjes jelentőségét is a Thököly-féle felkelésben. /11/

Ám Eperjes sem tétlenkedett. Erről tanúskodik egy ismeretlen szerző cikke, mely a Kaschauer Zeitungban jelent meg. /12/ Azt írja benne, hogy Eperjes deputációt küld Budapestre a miniszterelnökhöz azzal a kérelemmel, hogy Eperjest jelölje ki a temetés helyszínéül, mert Késmárk nincs abban az állapotban, hogy méltó nyughelyet biztosítson Thököly hamvai számára, Eperjesnek viszont megvan ez a lehetősége: a régi evangélikus barokk templom. Késmárkon csak egy megfelelő hely van a hamvak elhelyezésére – a várkápolna, amely azonban a katolikus egyház tulajdonába tartozik; az új templom nincs bebiztosítva tűzvész ellen, és a tervezett célnak nem felel meg szecessziós kinézete miatt sem. (A templom eklektikus stílusban épült, nem szecessziósban – megj. N. B.)

Eperjes missziója bizonyára nem volt nagyon sikeres, vagy egyáltalán el se mentek Budapestre, mert 1905 októberének elején megérkezett Késmárkra az Országos Emlékbizottság (Landeskomission für Kunstdenkmäler), hogy megnézze az új evangélikus templomot. A bizottságnak tetszettek a templom hatalmas terei, és azt javasolta, hogy éppen ott helyezzék el a fejedelem hamvait. Valójában kérdéses, hogy Késmárkon két különböző bizottság járt-e, ill. a bizottságok megnevezését csak az újság kiadója keverte össze. /13/ 

Amikor Eperjes tudomást szerzett a dologról, új deputáció összeállításáról döntött, hogy elküldje azt Berzeviczy Albert közoktatásügyi és kultuszminiszterhez (Sárosból származott). /14/ Ezúttal a misszió sikerrel járt, bár akkor a miniszter már Lukács György volt, aki úgy határozott, hogy Thököly hamvait mégis Eperjesen helyezik el az evangélikus templomban. /15/ Talán Zsilinszky Mihály államtitkár is szólt az ügy érdekében, akinek Késmárkon legjobban a célra alkalmatlan várkápolna tetszett. /16/ 

Az 1905-ös és 1906-os évben a vita átterjedt pl. az Egyetértés c. magyar napilap, az Eperjesi Lapok c. hetilap, a kétnaponta megjelenő kassai Kaschauer Zeitung és a késmárki hetilap, a Karpathen-Post oldalaira is. Eperjesért „harcolt” dr. Flórián Károly, az Eperjesi Kollégium Jogakadémiájának professzora, gyülekezeti, szeniorátusi és területi igazgatósági tag, aki a helyi Thököly-bizottság nevében írt. Érveit cáfolta dr. Oppel Jenő, a késmárki gimnázium professzora (az iskola líceum néven szerepelt). /17/ A vitát dr. Flórián Károly „Erkölcstelen politika a Thököly-hamvak körül” c. cikke váltotta ki, /18/ mely az Eperjesi Lapokban jelent meg, s a szerző három vitatható pontot emelt ki a megoldásból, mely Thököly Imre hamvainak Késmárkon történő elhelyezésére irányult: 

1. Eperjes szerint nehéz azt állítani, hogy Thököly késmárki földesúr volt, hisz Késmárkon csak gyerekként élt, és 1670-ben, a vagyonelkobzáskor 14 éves volt. 

Késmárk válasza: a vagyonelkobzásra 1671. november 6-án került sor. II. István 1670-ben halt meg, Imre volt az egyetlen örökös. Az általa vezetett felkelés során többször is elfoglalta Késmárkot. Végrendeletében Késmárkot Rákóczira hagyta. 

A valóság: egyiknek sem volt igaza. Késmárk már 1651-ben 50 000 aranyért kivásárolta magát a Thököly család magánföldesúri hatalma alól. A vár ugyan még családi birtok maradt, de a császár általi konfiskálás után Rueber Ferdinánd birtokolta, 1702-től pedig Késmárk városa.

 

2. Eperjes a fejedelem hamvainak eltemetését illetően vitatható helyszínről beszél. Imre ősei a Szent Kereszt Katolikus Templomban vannak eltemetve, mely a Thökölyek idején a protestánsok tulajdonában volt. Eperjes azt hangsúlyozza, hogy Imre ott járt iskolába, diákként 1668. január 22-étől az 1670. év közepéig látogatta a kollégiumot, sőt szerepelt  Ladiver Illés A bátor Papinianus c. drámájában, ahol a magyar király szerepét játszotta.

Késmárk válasza: Thököly 11 éves koráig Késmárkon járt iskolába, s csak Vitnyédi István és Ostrosith (a kollégium pártfogói) unszolására engedte el II. István a fiát, Imrét Eperjesre, de az 1670-es év közepén hazahívta. Azután a nagyenyedi kollégiumba ment (jelenleg Románia, Aiud), 1671 novemberében már ott volt, és ott tanult 2 vagy 3 évig. Tehát nemcsak Eperjesen tanult, ahogyan azt az eperjesiek állítják. 

A valóság: nem ismeretes, hogy Imre éppen abban az időszakban látogatta volna a késmárki evangélikus gimnáziumot, amikor a vár állandóan ellenséges viszonyban volt a várossal. Viszont lehettek onnan magántanárai. 

Késmárk tovább érvel: Thököly Imre Késmárk szülötte volt, és a neve mindig összefonódott ezzel a várossal és várával. A várkápolnában ugyan nem helyezhetők el a hamvai, de itt van az új reprezentatív evangélikus templom 1894-ből. 

Eperjes tiltakozik: az új templom tűz martalékává válhat, sőt mi több, szégyenletes helyen épült fel, az egykori vizesárok helyén, mely körbevette a késmárki erődítményt. Thököly pedig azt kérte, hogy védőfallal körülvett városban temessék el. 

Késmárk dr. Oppel személyében válaszol: ha a késmárki templom az árok helyén áll, akkor az eperjesit meg egy ideig a jezsuiták birtokolták. Késmárk még egy adag rosszindulattal azt is kikiabálta Eperjesről, hogy míg Thököly felkelő seregei már 1678-ban Késmárkon voltak, Eperjes akkor még Thököly seregei ellen harcolt.

A valóság: Késmárkon abban az időben városi vizesárok már kb. 150 éve nem létezett, az erődítményből pedig csak torzó maradt, Eperjeshez hasonlóan. Ami a tüzet illeti, az nevetséges érv, hiszen bármilyen objektum leéghet. Az eperjesi templom több mint száz évig volt a jezsuiták kezén, míg a késmárki templomokat mindig az evangélikusok birtokolták.

 

3. Miben rejlik a politika erkölcstelensége? Dr. Oppel ironikusan reagált, hogy erre az válaszoljon, aki a politikában dolgozik, de Burgyán képviselő inkább hallgatott. A professzor záró szavai: mivel Thököly Imrét még mindig késmárki grófnak hívják, ezért Késmárkon kívül más város nem tarthat igényt a hamvaira. 

Amikor a Késmárk és Eperjes közti újságháború nem csillapodott, sőt inkább fokozódott, és miközben a két város más városok örömére lassan már nevetségessé is vált, maga a miniszterelnök, Fejérváry Géza volt kénytelen beavatkozni, levelet írva mindkét város vezetésének, /19/ melyben azt kérte, mindkét városból jelenjen meg a megbeszélésen három meghatalmazott férfi. Ő maga kérte a Magyar Tudományos Akadémia tagjainak részvételét, hogy a vitás ügyeket megoldhassák. 

 

A döntéshozó bizottságot végül az új miniszterelnök, dr. Wekerle Sándor hívta össze, aki elődje szellemében járt el. Az ülésről készült jegyzőkönyvet teljes terjedelmében megjelentette a Karpathen-Post /20/ és bizonyára más lap is. 

A két versengő fél találkozójára Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián került sor 1906. május 22-én. Az ülésen dr. Zsilinszky Mihály elnökölt (Eperjes felé hajlott), a kormány megbízottjai voltak dr. Thaly Kálmán (Késmárk felé hajlott) és dr. Thallóczy Lajos (egyelőre neutrális). Eperjest a Kollégium Jogakadémiájának dékánja, dr. Mikler Károly képviselte, az egyház képviseletében érkezett Draskóczy Lajos lelkész és dr. Flórián Károly. Késmárkot Burgyán Aladár országgyűlési képviselő, az egyházat pedig Dianiska Frigyes lelkész és dr. Oppel Jenő képviselte.   

Az ülés határozottan kezdődött. Burgyán képviselő egyenesen arra kérte az eperjesieket, hogy álljanak el a kérelmüktől, mert Késmárknak előjoga van Thökölyt illetően. Dr. Mikler ezt a jogot ugyan elismerte, de nem állt szándékában elállni a hazafiatlanság vádja nélkül. Ismét három pontot hozott fel – a várkápolna lehetetlen, az új késmárki templom alkalmatlan és előnybe helyezte az eperjesi templomot. Késmárk opponált, így végül a szót át kellett venniük a legelhivatottabbaknak – a történészeknek, mert látták: így a vita nem vezet sehova. Dr. Thaly Kálmán, a csaknem 70 éves tudós, a magyar nemesi felkelések elismert szakembere, aki 1906. augusztus 26-án Késmárk díszpolgára lett, /21/ kijelentette: egy város sem kötődik annyira Thököly nevéhez, mint Késmárk. Az izmidi sírkőre is Késmárki Thököly van írva. A késmárki várkápolnába nem vihetők a földi maradványok. Az új templom ugyan nem a legjobb művészi alkotás (!), de Thaly azt javasolja, hogy a templom falát kibontva építsenek hozzá kápolnát neobarokk stílusban. A történelmi jogot illetően Késmárktól nem tagadható meg az elsőbbség, és ő mint történész, erre szavaz. Dr. Thalóczy úgyszintén arra szavazott, hogy Thököly hamvait Késmárk szerezze meg. A „bírálóbizottság” elnöke, dr. Zsilinszky nem fűzött hozzá semmit, akarva-akaratlan ki kellett mondania a döntést, mely ellen már fellebbezésnek helye nem volt: mivel a bizottság többsége Késmárkra szavazott, a kormánynak azt fogja javasolni, hogy Thököly hamvait a késmárki új evangélikus templomban helyezzék el. 

A hamvak hazahozatalának dátuma és elhelyezésük módja még július közepén sem volt biztos – ezt állapította meg a késmárki egyháztanács (ma presbitérium – megj. N. B.) és a konvent ülése 1906. július 15. napján. /22/ A presbitérium október 17-i ülése már nagyon konkrét volt: kijelölték az embereket az elszállásolás, étkezés, díszítés biztosítására és a templomban a rend fenntartására. Elkészült az istentiszteletek programjának tervezete is. /23/ A város vezetése is jelen volt, mivel a központi Thököly-komisszió munkáját a polgármester, dr. Schwarz Károly vezette. 

Az ünnepélyes napokra minden házat ki kellett díszíteni állami, ill. késmárki zászlókkal, girlandokkal állami vagy késmárki színekben, Magyarország, Késmárk vagy Thököly címerével. A városban nappal és este díszkivilágításnak kellett lennie. Legnagyobb gondot az elszállásolás jelentette a város számára – képviselői kijelentették, hogy a vendégek elszállásolását tekintse minden késmárki lakos hazafiúi erkölcsi kötelességének.  

A rendezvényen több késmárki vállalkozó is „élősködött” – pl. Nürenberger József, aki fával kereskedett, tribünt építtetett a városháza elé kb. 500 ember számára – a helyért minden érdeklődőnek fizetnie kellett. Prandl Gusztáv cukrász egy koronáért kínálta a specialitást, a „Thököly-tortát”, Wiesner J. F. kereskedő biztosította a fejedelmet ábrázoló emlékérem kiadását és a fényképezést, s az ünnepség után kb. 25 fényképből álló sorozatot kínált megvételre. Sauter Pál nyomdája a várossal és az egyházzal együttműködve két alkalmi brosúrát adott ki. /24/

A város vezetése az egész rendezvényre 10 000 koronát hagyott jóvá azzal a feltétellel, hogy a költségek egy részét Szepes vármegye fogja fizetni, és hozzájárulását megígérte a kormány is, bár korábban kijelentette, hogy mindent egyedül fog finanszírozni. A város lakosaihoz intézett felhívás tartalmazta ezt a mondatot is: „Manapság minden siker a pénztől függ.” Ettől az emlékezetes magyar mondattól eltelt 110 év, de sajnos, a helyzet nem változott. 

 

Rákóczi, valamint a családtagjai és társai hamvait 1906. október 29. napján helyezték el a kassai Szent Erzsébet-dómban. Thököly hamvainak elhelyezésére a következő napon került sor – 1906. október 30-án. Természetesen Késmárkon már senki sem él a szülővárosba történő hazaszállítás szemtanúi közül, így csak a helyi lap, a Karpathen-Post Thököly Imrének szentelt ünnepi számából indulhatunk ki, /25/ mely 1906. november 1-jén jelent meg (44. sz.), és további más újságokból.  

   

1906. október 30. napján éjfél után egy órakor indult el a különvonat Thököly Imre fejedelem hamvaival Késmárkra, ahova nyolc órakor érkezett meg. A felettes hatóság és az egyház képviselőiből álló kíséret úgyszintén a vonaton volt. Eljött Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter, Apponyi Albert közoktatási és kultuszminiszter, Darányi Ignác földművelésügyi miniszter, Josipovich Géza tárca nélküli miniszter, Justh Gyula a képviselőház elnöke, az országgyűlés felső- és alsóházának tagjai, állami hivatalok és egyes városok képviselői. A város nevében Schwarz Károly polgármester vette át a vonatból a koporsót. Az állomás előtt Kossuth Ferenc miniszter mondott beszédet, majd Thaly Kálmán, akinek beszédét „Éljen - Vivát!” üdvrivalgás kísérte. Azután a díszőrség a koporsót elhelyezte a díszes gyászhintóban, és lassan felsorakozott a díszmenet. A menet élén két huszár – rendőr haladt, utánuk következett Zsedényi-Okolicsányi Eduárd, Szepes vármegye joghatósági bizottmányának tagja, majd a város, az állam, egyesületek, iskolák képviselői, a felkelésben résztvevő család leszármazottja, gróf Vay Ádám, a Thököly család női ágának leszármazottai, a késmárki férfi dalárda, mely fellépett az állomáson, a várban és a templomban, az evangélikus egyház és a református egyház képviselői, élükön báró Prónay Dezsővel, a Magyarországi Evangélikus Egyház egyetemes felügyelőjével és báró Bánffy Dezsővel. A fejedelem hamvai a vörös-arany gyászhintóban voltak, azt hat fehér ló húzta, előttük hat „kuruc” és három huszár. A menet az állomástól haladt a vár felé, ahol Prónay Dezső mondott beszédet.  

A menet a várból az új evangélikus templomhoz ment. Ott a Tiszamenti Evangélikus Egyházkerület esperesei vették át a koporsót, és az oltárhoz vezető lépcsőn levő katafalkra helyezték. A templom jobb sarkában volt előkészítve a szarkofág, felette sátorformájú baldachin Thököly címerével. A templom falain 88 koszorú volt elhelyezve. /26/ A templomba bárki nem mehetett be, a belépés korlátozására elsősorban a nőket figyelmeztették, /27/ a kórust fenntartották az énekkarok számára. A templomi belépőjegy 20 fillérbe került, a prédikációt pedig 30 fillérért lehetett megvásárolni. 

   

Az ünnepi istentisztelet rendje magyar nyelvű volt. Először elénekelték az evangélikus himnusz, az Erős vár a mi Istenünk első strófáját dr. Luther Mártontól. Ezután gróf Széchényi Sándor, a főrendi ház alelnöke szólt az összegyűltekhez. A prédikációt Terray Gyula gömöri főesperes tartotta. Köszöntőt mondott Prónay Dezső egyetemes egyházi felügyelő is. Az oltár előtti imádságot és a hamvak megáldását Zelenka Pál, a Tiszamenti Evangélikus Egyházkerület püspöke végezte. Az istentisztelet az állami himnusszal ért véget. Az ünnepség utolsó aktusára délután 16 órakor került sor. Az egyház nevében a helyi evangélikus lelkész, Dianiska átvette Thököly hamvait. Egyúttal elfogadták a jegyzőkönyvet, mely szerint a város és az egyház képviselői vállalták, hogy a fejedelem hamvait mindörökre kegyelettel megőrzik.

A Thököly-komisszió (előbb bizottság is) a november 5-én megtartott ülésén megállapította, hogy a készpénzben rendelkezésére álló összeg, a 14 000 korona elegendő volt a kiadások fedezésére. Az egyház kiadásai 3 879,78 koronát tettek ki, amihez 2 000-t Hohenlohe fejedelem ajándékából használtak fel. /28/ A Thököly-komisszió az említett ülésén döntött arról is, hogy emlékművet állítanak Thökölynek. Erre a célra a gyűjtés 1906. október 31-én kezdődött. Hivatalos megnevezése: Thököly Denkmal Baufond /29/ (Építési alap a Thököly-emlékmű megépítéséhez). A füzetben az 1906–1936 közötti évekből vannak bejegyzések. Míg 1906-ban 17 adományozó volt, akik 689,42 koronát adtak, 1907-ben – amikor Thököly születésének 250. évfordulójáról emlékeztek meg – 924 adományozó van bejegyezve, az összeg pedig 16 605,06 koronára emelkedett. 1908-ban 20 537,52 korona volt a számlán. Úgy véljük azonban, hogyha a szobrot fel is állították volna az Osztrák–Magyar Monarchia idején, azt az I. CSSZK ideje alatt Késmárkon ugyanúgy likvidálták volna, mint  Petőfi emléktábláját, mely a ma már nem létező Korona vendéglő falán volt (Késmárkon tett látogatásakor ott töltötte az éjszakát 1845. május 3-áról 4-ére), és Kazinczy Ferencnek a Főtér 78. sz. házán elhelyezett emléktábláját (Késmárkon tanult az 1768–1769-es években). Végül 1936. november 6-án /30/ került sor az alap képviselőinek együttes ülésére az evangélikus egyház helyi képviselőivel (abban az időben csak német gyülekezet volt, a szlovák 1940-ben jött létre – megj. N. B.). Az egyház átvette az alap pénzét – a teljes összeg 68 114,35 Kč volt. A pénz további sorsa nem ismert. 1945-ben Szlovákiában a német egyházat megszüntették.

Úgyszintén 1906-ban kezdődött a gyűjtés a Thököly Imre Múzeum megalapítására – Schwarz polgármesternek átadták az október 30-i menetben használt gyászlobogót (kornéta) és a tajtékkőből készült pipát, melyet állítólag a fejedelem egyszer használt. /31/ Ezen tárgyak további sorsa ismeretlen.  

Egyetlen, ami megvalósult, az a mauzóleum volt az új evangélikus templom mellett. Építését az Országos Emlékbizottság finanszírozta. Thaly javaslatára kibontották a templom falának északi részét. A hozzáépítetett rész viszonylag kicsi és egyszerű, nem hat zavaróan a templom hatalmas építményén. A mauzóleum tervét Sztehlo Ottó építőművész készítette, az építmény kivitelezője pedig Schwarz Kornél György késmárki építész volt. A mauzóleum bejáratát a belső oldalról sgraffito díszítés ékesíti, ami Löschinger Hugó budapesti festőművész alkotása. 

Az egyház szeptember 25-én, Thököly Imre születésének évfordulóján akarta megnyitni a mauzóleumot, de akkor éppen választások voltak. /32/ Végül az időpontot illetően 1909. október 30-ában állapodtak meg – pontosan három év telt el a hamvak hazahozatala óta. 

Az ünnepi aktus vendégei között ott volt Salomon Géza szepesi főispán, báró Forster Gyula, a Műemlékek Országos Bizottságának elnöke (Landeskomission zur Erhaltung der Kunstdenkmäler) és Sztehlo Ottó, ugyanezen bizottság tagja, továbbá Zelenka Pál püspök. /33/ A templomban, az oltárhoz vezető lépcső előtti katafalkon volt a Thököly földi maradványait tartalmazó rézkoporsó, azt áthelyezték a mauzóleumban levő márványszarkofágba. Prédikációt az új lelkész, Kirchknopf Gusztáv tartott. Báró Forster a mauzóleumot „örök időkre” átadta az egyháznak és a városnak, amit jegyzőkönyvbe foglalva erősítettek meg. /34/ 

A szarkofágon kívül a mauzóleumban helyezték el az Izmidből származó eredeti sírkövet, valamint az új síremléket Thököly mellszobrával, mely az ismert magyar szobrász, Holló Barnabás alkotása. A szarkofág mindkét oldalán magyar szövegek vannak. Ezeket Thaly Kálmán javasolta, aki azonban a mauzóleum megnyitását már nem érte meg. A helyiségben látható a hamvak Késmárkra történő ünnepélyes hazahozatalára emlékeztető zászló és takaró is, melyek valószínűleg utánzatok. A mauzóleum, melynek gondját kizárólag a Késmárki Evangélikus Gyülekezet viseli, mindmáig látogatható, és biztosított az idegenvezetés. 

 

Thököly Imre mindig Késmárkhoz tartozott – nemzetiségétől függetlenül. Az ő érdeme is a ma Késmárkon álló legértékesebb építészeti műemlék – nemzeti kulturális műemlék, mely 2008-ban került fel az UNESCO Világörökségi Listájára –, az 1717-ből származó barokk artikuláris fatemplom – a protestánsok vallási üldöztetésének nehéz korszakát idéző emlék. 

 

/1/ Magyar törvénytár 1657-1740.évi törvényczikkek. Budapest: Franklin-társulat, 1900, 284–287. o.

/2/ THALY, Kálmán. Késmárki Tököly Imre és némely főbb híveinek naplói és emlékezetes írásai 1685–1705. In: Monumenta Hungariae historica 2. 1868. Pest: Akadémia Történelmi Bizottsága, 1868, 399–410.o.

/3/  http://hadtorteneti.blog.hu/2012/10/30/thokoly_imre_hazahozatala_es_ujratemetese

/4/  http://www.huszadikszazad.hu/1904-augusztus/politika/thokoly-imre-hamvai-kesmarkon Politika 1904 |Augusztus

/5/ NN. Die Beisetzung der Gebeine Thökölys. In: Karpathen-Post, 26. évf., 12. sz., 1905.3.23., 2. o.

/6/ SCHWARZ, Karl. Hirdetmény - Kundmachung. In: Karpathen-Post, 26. évf., 12. sz., 1905.3.23., 1. o.

/7/ NN. Die Regulierung des Thököly Platzes. In: Karpathen-Post, 26. évf., 29. sz., 1905.7.20., 2. o.

/8/ NN. Die Asche Thökölys. In: Karpathen-Post, 26. évf., 28. sz., 1905.7.13., 2. o.

/9/ NN. Baron Desiderius Prónay. In: Karpathen-Post, 26. évf., 31. sz., 1905.8.3., 2. o.

/10/ NN. Thaly in Késmárk. In: Karpathen-Post, 26. évf., 34. sz., 1905.8.24., 2.o.

/11/ ANGYAL, Dávid. Késmárk és Eperjes vitája. In: Századok - A magyar történelmi társulat közlönye, 40. évf., 4. sz., 1906, 373–375. o. 

/12/ NN. Die Beisetzung Thökölys. In Kaschauer Zeitung, 67. évf., 109. sz., 1905.9.19., 1. o. A cikket átvette a Karpathen-Post is, 26. évf., 38. sz., 1905.9.21., 2.o.

/13/ NN.  Die Asche Thökölys. In: Karpathen-Post, 26. évf., 42. sz., 1905.10.19., 3.o.

/14/ NN.  Auf Thököly Asche... In: Karpathen-Post, 16. évf., 43. sz., 1905.10.26., 3. o.

/15/ NN.  Die Asche Thökölys. In: Kaschauer Zeitung, 67. évf., 138. sz., 1905.11.28., 1. o. Detto: Die Asche Emeris Tökölys, 67. évf., 143. sz., 1905.12.9., 2. o. 

/16/ NN. Die Asche Thökölys. In: Karpathen-Post, 26. évf., 50. sz., 1905.12.14., 2. o.

/17/ OPPEL, Jenő, Dr. Válasz Dr. Flórián Károly jogakadémiai tanár úrnak "Erkölcstelen politika a Thököly hamvak körül" írt czikkére. In: Karpathen-Post, 27. évf., 4. sz., 1906.1.25., 1–2. o.

/18/ FLÓRIÁN, Károly: Erkölcstelen politika a Thököly hamvak körül. In: Eperjesi Lapok, 31. évf., 52. sz., 1905.12.31.

/19/ NN. Vom Zeitgeist. In: Karpathen-Post, 27. évf., 10. sz., 1906.3.8., 3. o. 

/20/ NN. Az országos Thököly-bizottság 1906. május 22-én, d. u. 5 órakor a m. tud. Akadémia kistermében tartott ülésének jegyzőkönyve. In: Karpathen-Post, 27. évf., 24. sz., 1906.6.14., 1–2. o. 

/21/ NN. Koloman Thaly - Ehrenbürger Késmárks. In: Karpathen-Post, 27. évf., 35. sz., 1906.8.30., 2.o.

/22/ Jegyzőkönyv a késmárki ág. h. ev. egyházközségnek 1906. évi július hó 15-én megtartott egyháztanácsi és egyházi közgyűléséről. In: Protokol der Verhandlungen des evang. Gemeinde... (olvashatatlan) Freistadt Kesmark... (olvashatatlan) von 8. Marz 1885 bis 12. Dez. 1909. 284–287. o. Elhelyezve: Archív ECAV v Kežmarku, CA 2151.

/23/ Jegyzőkönyv a késmárki ág. h. ev. egyházközség tanácsának 1906. évi október hó 17-én tartott üléséről. In: Protokol der Verhandlungen des evang. Gemeinde... (olvashatatlan) Freistadt Kesmark... (olvashatatlan) von 8. Marz 1885 bis 12. Dez. 1909. 288–293. o. Elhelyezve: Archív ECAV v Kežmarku, CA 2151.

/24/ BRUCKNER, Győző (zost.). Késmárki Thököly Imre fejedelem emlékezete. Késmárk: Sauter, 1906. 24 o.  

NN. Tájékoztató Thököly Imre fejedelem hamvainak hazaszállítása... Késmárk: Sauter, 1906. 16 o. 

/25/ NN. Beisetzung der Gebeine Thökölys. In: Karpathen-Post, 27. évf., 44. sz., 1906.11.1., 2–3. o.

/26/ NN. Zur Thökölyfeier. In: Karpathen-Post, 27. évf., 45. sz., 1906.11.8., 2. o.

/27/ NN. Tájékoztató Thököly Imre fejedelem hamvainak hazaszállítása... Késmárk: Sauter, 1906, 14. o.

/28/ NN. Gemeinde Versammlung. In: Karpathen - Post, 27. évf., 49. sz., 1906.12.6., 2. o.

/29/ Thököly Denkmal Baufond 1906. Oktober 31. „Thököly – szoboralap” pénztárkönyve. Elhelyezve: Archív ECAV v Kežmarku, CA 2102. 

/30/ Protokoll, aufgenommen am 6. November 1936. Elhelyezve: Archív ECAV v Kežmarku, szignó nélkül, agenda 1936-ból.

/31/ NN. Thököly Reliquien. In: Karpathen-Post, 27. évf., 51. sz., 1906.12.20., 4.o.

/32/ Jegyzőkönyv felvétetett az "Egyházi választmány" 1909. augustus hó 13-án megtartott ülésén. In: Protokol der Verhandlungen des evang. Gemeinde... (olvashatatlan) Freistadt Kesmark... (olvashatatlan) von 8. Marz 1885 bis 12. Dez. 1909. Az oldalak már számozatlanok. Elhelyezve: Archív ECAV v Kežmarku, CA 2151.

/33/ NN. Beisetzungfeierlichkeit Emerich Thökölys. In: Karpathen-Post, 30. évf., 44. sz., 1909.11.4., 1–2. o.

/34/ NN. Als Nachtrag zur Thökölybeisetzungfeier... In: Karpathen-Post, 30. évf., 45. sz., 1909.11.11., 2. o.

 

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :