[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

MakaiHU

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Rozsnyó város jelentősége Felső-Magyarország fejlődésében (2. rész)

szerző: Kovács Ágnes 2017-11-26

 

Rozsnyó város jelentősége Felső-Magyarország fejlődésében (2. rész)

 

Az írás a Szent György Lovagrend XXIV. nyári egyetemének egyik előadása, amely 2017. július 27-én hangzott el Rozsnyón.

 

 

II. 

Rozsnyó város jelentősége 

Felső-Magyarország ipari-gazdasági fejlődésében

 

 

Felső-Magyarország számos helye, kiváltképp Rozsnyó környéke keletkezését és virágzását a bányászatnak köszönheti, és ez az ősidők óta folytatott ipar adott munkát és módot a mindennapi kenyér megkereséséhez. Sajnos, ez már csak az elmúlt századokra igaz. Nem egy helyen, ahol egykor virágzó bányászat volt, s a lakosságnak az szolgált fő kereseti forrásul, ma már nyomaival is alig találkozunk, és a régi dicsőségnek, a királyi kiváltságoknak és szabadalmaknak emlékéűl alig maradt meg egyéb a város nevéhez fűződő „bánya” jelzőnél. /13/ 

 

A középkorban még a nemzetközi kereskedelem és forgalom gyerekkorát élte. Ezért az egyes országok nyersanyag- és ipari termékeiben mutatkozó fölöslegeknek és hiányoknak kiegyenlítése alig volt lehetséges. Az áru- és vagyoncserének szükséges eszközét, a pénztilletőleg a pénz előállításához szükséges anyagot, az ezüstöt és aranyat csupán csak a belföldi, hazai bányákból lehetett megszerezni. Ezért a bányászatnak Magyarországon is, sőt éppen Magyarországon rendkívül nagy közgazdasági és közművelődési fontossága volt.

Ha még fontolóra vesszük, hogy a bányászat a korai századokban a koronának külön jövedelmi forrása is volt, hiszen a bányákból nyert nemesfémeket csak a királyi kamaránál volt szabad – mégpedig a valódi értéknél jóval kisebb áron beváltani, s ezenfelül a bányavállalatok még bányavámot, bányaadót, vagyis urburát is fizettek, elképzelhető, mekkora és mennyi érdek fűződött az ércbányászat virágzásához s megmagyarázhatók azok a szabadalmak és kiváltságok, amelyeket a bányavárosok és a bányászattal foglalkozók az Árpád-házi királyoktól kezdve élveztek. /14/ 

Felső-Magyarország bányavidékeinek fénykora – így Rozsnyóé is – a mohácsi vészig terjed. Rozsnyó olyannyira felkapott helynek számított, hogy még danczigi és brüsszeli kereskedők is örömest vásároltak itt bányatelepet. Bányaipara később mind jobban hanyatlott. Nem csoda, hisz alig van város, amely annyi viszontagságos időt látott, mint Rozsnyó. De erről fentebb már szó esett. 

 

II.1

A bányászat, mint meghatározó jelentőségű tényező Felső-Magyarország fejlődésében – általános áttekintés /15/

 

 

A Kárpát-medencében megtelepült magyarság számára a vasércbányászat és kohászat létfontosságú gazdasági ágazat volt, mivel ez biztosította a fejedelmi-királyi hadsereg fegyvereit a mezőgazdaság szerszámszükségleteit és a nép egyéb használati eszközeit. /16/ 

A magyar királyság bányászata egyben meghatározó jelentőségű volt Európa nemesérc gazdálkodásában is. A korabeli utazók visszaemlékezéseinek tanúsága szerint a 12. században a Magyarország iránti érdeklődés jelentős ezüst és aranybányászatának következménye. Hozzá kell azonban tennünk, hogy a 14. századig a magyar aranyérc túlnyomó része földfelszíni mosásból származott. A 10–12. századi ezüsttermelés térbeli elhelyezkedése többé-kevésbé megegyezik az aranybányászat körzeteivel. /17/

Az 1130-ban megindult osztrák pénzverés is jórészt a magyar ezüstre alapozódott, de a vámkönyvek tanúsága szerint hasonlóan jelentős szerepe volt a Kárpát-medencében kibányászott ezüstnek a németalföldi, svábföldi és flandriai pénzverésben is.

 

A tatárjárás utáni újjáépítéshez szükség volt a gazdag ércbányák művelésére, s az ehhez elengedhetetlen szakembereket királyi utasításra, s jelentős kiváltságokkal hívták a magyar királyság bányavidékeire. 

 

A 13. század második felében a történelmi Magyarország vasércbányászatának és nyersvastermelésének súlypontja áttevődött a Gömör-Szepesi-érchegység területére, vagyis Felső-Magyarországra. /18/ A felső-magyarországi bányavidék Miskolctól észak felé Eperjesig terjedt, és nyugatról kelet felé haladva belefoglalta Dobsinát, Alsósajót, Iglót, Rozsnyót, Rudabányát, Miskolcot, Svedlért, Szomolnokot, Gölnicbányát, Eperjest, Idát, Jászót, valamint Kassát, Telkibányát, Szépbányát. Ezen települések és városok között voltak királyi bányavárosok is, mint Rozsnyó, Rudabánya, Telkibánya, Jászó, Gölnicbánya, Szomolnok és Igló. A bányákban aranyat, ezüstöt, rezet, ólmot, higanyt, ónt és sót bányásztak. /19/ 

Ezekre a településekre német nyelvű bányászokat telepítettek le, főként a Morva-vidékről, az általuk lakott bányatelepeket az uralkodó bányavárosi rangra emelte. A középkori Magyarország gazdaságában kitüntetett helyet foglalt el a nemesércbányászat. Európa aranyigényének körülbelül 2/3-át (80%-át), ezüstszükségletének 1/4-ét a magyar bányák elégítették ki. A kincstár bevételei szempontjából különös jelentősége volt a bányászat támogatásának, így már az Árpádok korában jelentős kitermelés indult meg. A hospesek avagy vendégek által benépesített bányatelepeket korán szabad királyi városi rangra emelték az uralkodók. 

IV. Béla városfejlesztő törekvései eredményeként alakultak ki az első bányavárosok, /20/ mint Besztercebánya, Selmecbánya. A bányaszabadság – a kutatás és művelés szabadságának – adományozásával IV. Béla jelentősen hozzájárult az ércbányászat fejlődéshez. A bányavárossá válás alapvető feltétele elsősorban a bányászat és a nagy hozam volt, így történhetett, hogy bányáik kimerülése után egyes városok elveszítették rangjukat. 

Károly Róbert uralkodása alatt a bányászat egyedülálló módon fellendült, hisz a nemesércekből vert pénzek mögött egy erős, s biztos termelésű bányászat kellett hogy működjön. Károly Róbert művelési monopóliumot adott a bányavárosok polgárainak. Bárkinek birtokán szabadon kereshettek, csupán a királynak fizettek bányaadót (urburát). Később – cseh mintára – visszaállították a bányaművelési szabadságot és a jövedelem egy része azé lett, akinek a birtokán a bánya feküdt.

A 13. század második felében kibontakozó réztermelés a Garam-vidéken (Breznóbánya, Besztercebánya stb.) és a Gömör-Szepesi-érchegységben (Gölnicbánya, Szomolnok stb.) gyors ütemben fejlődött. A réztermelés növekedéséhez – a kedvező geológiai feltételek mellett – a tiroli és thüringiai bányászok és kohászok betelepítése is nagyban hozzájárult. A jelentős fejlesztések ellenére is csak ún. fekete (nyers) rezet állítottak elő, amelyet nagy tételekben külföldre szállítottak (pl. Németországba, Flandriába, Svédországba, Velence közvetítésével Egyiptomba és Szíriába). /21/ 

Nagy Lajos király is gondos gazdája volt a magyar bányászatnak. 1351-es dekrétuma, amely az Aranybulla átirata és kibővítése, oly értelemben foglakozik a bányászattal, hogy igyekszik tisztázni a földtulajdon és a bányászati jog összefüggéseit. 

Mátyás uralma alatt ismét fellendült a bányászat. Az uralkodó 1486-ban megerősítette az alsó- és felső magyarországi bányavárosok kiváltságait, s a városoknak elengedte a kincstár részére fizetendő adót. A kiváltságolt bányászat haszna egyedülálló volt. Mátyás jövedelme, amely vetekedett Anglia királyának jövedelmével, nagyrészt az un. regale jogból befolyó pénzből származott, melynek legnagyobb tétele a bányászat és a pénzverés volt. Magyarország Európa gazdasági életének számottevő résztvevője volt ezekben az évtizedekben. 

A magyarországi nemesfémtermelés a 16. századig vezető szerepet játszott Európában, több évszázadon át e bányászat és kohászat által megtermelt arany, ezüst és réz volt az egyetlen jelentős kiviteli cikk. A bányászat a 15. századra olyan magas szakmai színvonalon működött, hogy gyakran hívtak magyarországi bányászokat dolgozni Angliába, Oroszországba és Franciaországba. A magyar királyok jövedelméről évszázadokon át vezetett, pontos összeírásokat ismerünk. A királyi kincstár bevétele az Árpád-házi királyok idejében még kisebb részben származott az un. regáliákból, ám ezen belül ezeknek jelentős része a bányászatból, s a pénzverésből származott. A pénzügyi és bányaigazgatás párhuzamosan fejlődött és a 14. századra össze is olvadt.

A Felvidéken a 15. században a két bányászati körzet az Alsó- és Felső-Magyarország 7–7 szövetséges bányavárossal és sok egyéb bányahellyel létezett. A Szepes, Abaúj, Borsod vármegyékben fekvő bányavárosokat felső-magyarországiaknak nevezték. /22/ 2017-ben 530 éve, hogy megalakult a Felső-magyarországi Bányavárosok Szövetsége. A szövetségbe az alakuláskor megállapított sorrend szerint Gölnicbánya, Szomolnok, Rudabánya, Jászó, Telkibánya, Rozsnyóbánya és Igló tartoztak. 1487 decemberében ezek a települések Kassán kötöttek egyezséget arról, hogy a bányászati kérdésekben a Gölnicbányai Bányászati Jog szerint fognak eljárni. Ezek a középkorban kiemelkedő bányavárosok olyan szövetséget hoztak létre, amely abban az időben nagy jelentőséggel bírt. A szövetség a bányavárosok jogainak védelmezője volt, szabályozta a vállalkozásokat a bányászat terén, s nagy jelentősége volt a történelmi Magyarországon a gazdaság, a jogi szabályozás és közigazgatás fejlődése szempontjából is. A Kassai Statútum szabályozta a bányavárosok rangsorát és a bányamester hatáskörét is. Első helyen állt Gölnicbánya, Igló a 7. helyet foglalta el. Ennek a legnagyobb jelentősége, hogy a hét bányaváros küldöttei összejöttek, és írásba foglalták azokat az alapszabályokat, amelyek alapján egyeztették a bányajogi előírásaikat és bírósági szervezeteiket. Ez a bírósági fórum szempontjából volt nagyon jelentős. Szabályoztak különféle bányajogi megoldásokat, például azt, hogy a tilosban bányászkodókkal szemben hogyan kell fellépni. /23/ A felső-magyarországi bányavárosok szövetségéhez tartozó települések címerének közös vonása a keresztbe tett bányászcsákány és -ék. Egyes vélemények szerint ez a szövetség jelvénye volt. Különleges a felvidéki bányavárosok (Szomolnok, Rozsnyó, Igló, Szepesremete) címerében látható rózsa, ami ezen városok összetartozására utal. /24/

A 16. században – a vasérc térbeli megoszlása és a közlekedési infrastruktúra fejletlensége miatt – a nyersvasgyártás és -feldolgozás szétszórtan kisüzemekben (vasolvasztó hutákban és vasverő hámorokban) történt. A 16. század második felében Magyarországon 70 vasérclelőhelyen vagy annak közelségében összesen 160 vasmű működött. A legtöbb vasipari központban általában 1–3, ritkábban 4–6 vagy 6-nál több vasmű üzemelt. A vasércbányászat és kohászat nem volt királyi monopólium, a bányák, huták és hámorok egy-egy feudális birtokhoz tartoztak (egyébként a vasművek korai tőkés vállalkozásoknak értékelhetők, mivel árutermelői üzemek voltak és bérmunkásokat alkalmaztak – egy-egy vasmű 5-6 embert foglalkoztatott, a háttérágazat, tehát az anyagmozgatás és -szállítás, a faszénégetés további munkásoknak adott munkalehetőséget). A Gömör-Szepesi-érchegység (tehát Felső-Magyarország) bánya- és kohászati központjaiból Lengyelországba, Erdélyből a román fejedelemségekbe exportáltak nyersvasat és különböző késztermékeket, kardot, kaszát, kést, fejszét stb. Az alsó- és felső-magyarországi bányavárosokban a termelés irányítása egy prekapitalista nagyvállalkozó, Thurzó János kezébe került, aki a 15–16. század fordulóján a nemzetközi kereskedelmi tőke bevonásával (ezek voltak a Fuggerek) a termelés és kereskedelem korábban nem ismert szervezetét hozta létre. /25/  A 15. század végétől a 16. század közepéig a Thurzó–Fugger-vállalkozásnak köszönhetően a termelés fellendült, s ez időben Magyarország Európa első réztermelő és -exportáló országa volt.

Gömör megyében a háborús idők folyamán sok fegyvert gyártottak; a 16–17. században Jolsván, Dobsinán, Rozsnyón. A csetneki fegyverkovácsok céhe egyike volt a legnagyobbaknak. A háborúk, a páncéling használatba vétele és a fegyverzet tökéletesítése a virágzás igen magas fokára emelték a térséget, amely tetőpontját Rákóczi Ferenc idejében érte el. Rákóczi – főleg stratégiai érdekeket tartva szem előtt – nagy súlyt helyezett a gömöri vasipar, különösen a fegyvergyártás fejlesztésére. Állandó iparfelügyelőt nevezett ki, akinek buzgólkodása által több olvasztó keletkezett s ekkor alakult a dobsinai kardgyár is. /26/

A bányászat a török alól való felszabadulás 1711-es időpontjától a 19. század végéig tartó periódusban nagymértékű fejlődést mutatott. A 18. század a magyar ércbányászat virágkora volt, amely azonban utolsó nagy és jelentős fellendülése volt ennek az iparágnak. A birodalmi gazdaságpolitika jelentős figyelmet fordított a kincstári bevételekben oly jelentős arányú magyar bányászat fejlesztésére. 

Ebben a korszakban robbanásszerű változás zajlott le a bányászat technikai és tudományos fejlődésében is. A 18. századi bányák már igazi nagyüzemként működtek. Több ezres munkáslétszámukkal működésük már nemcsak technikai, ásványtani, fizikai problémákat vetett fel, de munkaszervezési és gazdaságossági kérdéseket is jelentett működtetőiknek. 

A 19. század elejétől azonban a bányászatból származó bevételek már csökkentek. A készletek kezdtek kimerülni, s bár az 1830-as évekre az ezüstbányászat ismét konszolidálódik, de a 18. század rendkívüli gazdaságosságát soha többé nem fogja elérni. Hasonló volt a helyzet a rézbányászattal is, amely ugyan megtartotta országos jelentőségét, de azt az európai méretű fontosságát, amely a 16. században jellemezte működését, soha többé nem érte el.

Ezek után a jövő bányászatát az eddig kis jelentőségű vasércbányászat és a kőszénbányászat megjelenése reprezentálta. A 19. század közepére a termelt értékek tekintetében a vasgyártás már megelőzte a nemes- és színesérctermelést Magyarországon. Ebben az időben már megjelennek a számos kisvállalkozást egyesítő részvénytársaságok. 

A Habsburg uralkodók olyan rendtartást léptettek életbe, mely sok tekintetben korlátozta az egyéni vállalkozást. Az országgyűlések magyar bányatörvény megalkotását sürgették, de eredménytelenül. A központi hatalom törekvéseivel szemben a felső-magyarországi bányavárosok az ércbeváltás és értékesítés biztosítására megalapították a Felsőmagyarországi Bányapolgárságot /27/, ez 1895-ben oszlott fel. /28/

Gömör megye földbirtokosai és tőkepénzesei nagy figyelmet szenteltek a szépen jövedelmező vasiparnak. Társulatok keletkeztek, amelyek kivették a vasipart a magánvállalkozók kezeiből. 

De nemcsak a tőke-társulás, hanem a megye vastermő területének vagyonos és nagytekintélyű birtokosai is sokat tettek a vasipar fejlesztése érdekében; a Nádasdyak, Andrássyak, Coburgok mindinkább tudatára ébredtek annak, hogy a föld mélyében bőven található vas kiaknázása és a kohászat nemcsak jövedelmet hajt, hanem a vasipar művelésével egyszersmind hazafias érdemeiket is gyarapítják.

1808-ban Gömör megyében 9 nyersvas-kohó és 81 tótkemence volt. Műszakilag és technológiailag fokozatosan tökéletesedtek a nyersvas feldolgozásának műveletei. Így 1836-ban a csetneki "Concordia" társaság a kohó- és kavarórendszert honosította meg s ezzel a vasipar új korszakát nyitotta meg, míg Andrássy György gróf dernői vasgyárában alkalmazta a vasipar terén külföldön szerzett tapasztalatait s gyárát úgyszólván az új találmányok kísérleti telepévé rendezte be. Coburg-Koháry herceg pohorellai gyárában is fontos újítások történtek.

1865-ben Gömör megyében összesen 24 vasfinomító-gyár működött éspedig a vashegy-rákosi csoportban 7, a dobsina-alsó-sajói csoportban 12, a rozsnyó-nadabulai csoportban 2, a hrádekiben 3. /29/

A 20. századi magyar bányászat modern nagyiparként van jelen a gazdaságtörténetben. A 19. század végi robbanásszerű gazdasági fejlődést az európai gazdaságtörténet "második ipari forradalomként" szokta jellemezni. Magyarországon nagyjából a kiegyezés idejére alakultak ki az újabb technikai forradalom eredményeinek tömeges adaptálására a feltételek. 

A fellendülés azonban nem érintette a színesfém bányászatot, folytatódott a régóta tartó hanyatlása. A bányák berendezése elavult, a termelés stagnált. A felvidéki ezüstbányákat az ezüst árának rohamos romlása miatt csak állami szubvencióval lehetett fenntartani.

 

/13/  http://www.tankonyvtar.hu/en/tartalom/tkt/osztrak-magyar/ch17s08.html

/14/  http://www.tankonyvtar.hu/en/tartalom/tkt/osztrak-magyar/ch17s08.html

/15/ http://www.kbm.hu/hu/node/6

/16/ http://mek.oszk.hu/09500/09536/html/0008/17.html

/17/ Rozsnyón folyt ezüstbányászat is.

/18// http://mek.oszk.hu/09500/09536/html/0008/17.html

/19/ Uo. 

/20/ A bányavárosok Magyarországon a középkorban a szabad királyi városok és a mezővárosok mellett a városok harmadik csoportját alkották. A bányavárosokat mentesítették a vám, a tized, a harmincad alól, papjaikat, bíráikat és szenátoraikat maguk választották, a királynak közvetlenül adóztak és az uralkodó zászlaja alatt teljesítettek katonai szolgálatot. Mivel lakosságuk jelentős részben német eredetű volt, a reformáció legkorábban e városokban terjedt el. A települések lakói szigorú rendelkezésekkel maguk szabályozták életüket. A káromkodást például megégetéssel, a lopást és rablást akasztással, a gyilkosságot kerékbetöréssel, a részegséget és vasárnapi verekedést kézlevágással büntették. /https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1nyav%C3%A1ros/

/21/ http://mek.oszk.hu/09500/09536/html/0008/17.html

/22/  http://felvidek.ma/2014/08/felso-magyarorszag/

/23/ Az egykori dicsőség már csak emlék. Új SZÓ, 2007. december 19., szerda 

/24/  http://mek.oszk.hu/09500/09536/html/0008/17.html

/25/  http://mek.oszk.hu/09500/09536/html/0008/17.html

/26/ http://mek.oszk.hu/09500/09536/html/0008/17.html

/27/ A felsőmagyarországi bányapolgárság a vármegyében a bányaművelőknek közös érdekeik megőrzése, fejlesztése s így a bányászat fejlődése céljából alakult. A bányapolgárság történetében két fő korszakot különböztethetünk meg: az egyik az, amikor a bányák az 1747-ik évben bányaüzemük támogatására egyesületet alapítottak, a másik pedig az, amikor termékeik földolgozására és értékesítésére 1836-ban saját hutáikban saját önálló olvasztást teremtettek. Mind a két korszakban nagy nehézségekkel kellett a bányapolgároknak megküzdeniök, mert 1836-ig folytonosan a kincstár nyomása és önkénye ellen küzdöttek és teljesen kegyelmének voltak kiszolgáltatva. De a saját olvasztásuk engedélyezésének kieszközlése után is sokféle akadály fölött kellett győzedelmeskedniök, különösen az első berendezések s az ezekhez szükséges forgalmi tőkének a beszerzése körül. És e tekintetben a legnagyobb érdemeket Andrássy György gróf szerezte magának, kit méltán nevezhetünk a mai felsőmagyarországi bányapolgárság alapítójának.

/28/ /http://mek.oszk.hu/09500/09536/html/0008/17.html/ 

/29/ https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1nyav%C3%A1ros

/30/ http://mek.oszk.hu/09500/09536/html/0008/17.html

 

Kapcsolódó cikk:

www.rovart.com/hu/rozsnyo-varos-jelentsege-fels-magyarorszag-fejldeseben-1-resz_3678 

 

 

 

 

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :