[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

MakaiHU

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Sándornak, tisztelettel

szerző: Szászi Zoltán 2011-03-14

 

Sándornak, tisztelettel

Március 15-re, Rimaszombatnak!

Kedves Sándor!


Esőre áll az idő, mint azon a 163 évvel ezelőtti napon. Megmossa a fákat, meg a lelkeket legalább. Azon gondolkodtam, legyen-e a megszólításod a tekintetes őrnagy uram, de mégis inkább a baráti megszólítást, a kedves Sándort választanám. Már csak azért is, mert nem a kard volt a te igazi fegyvered, hanem a toll, s bizony, azzal lehet olyan sebet is ejteni, mely mindörökké beforratlan marad!
Tudod-e, kedves Sándor: sokunknak te magad lettél a szabadság, te magad vagy a példa, az örökláng. Mekkora súly is ez, mekkora megtiszteltetés és micsoda végzet, amely téged ide is iderendelt? Ide, ebbe a városkába, vigyázni azokat, akik téged magukénak választottak. Állsz itt Rimaszombat szívében, a másik állandó rimaszombatival egy téren. Azzal, akivel életetek boldog ifjúságában barátok voltatok, s végül szó nélkül vált ketté utatok. Megújult-e ott a régi barátság, ahol vagytok? Csak remélem…

 

Már lassan patinásodik köpenyed, kémleled az eget, hogy arra, napnyugat felé mi is történik. Jön-e hírt hozó felhő, jeleznek-e madarak csapkodó repülésük ívén mit is láttak, látnak történni itt e kies tájon élőkkel. Ha mostanában erre járnál, ha úgy adná időd és lehetőséged, hogy poros köpenyű vándorként helyet keress pihenéshez, bármikor nyitva az ajtóm. Nem a földön kéne hálnod, ahogyan akkor, hanem itt a szívemben, agyamban heveredhetnél le. Ahol már régóta bent lakozol, s ott verseket indítasz újraregélni. S be is lépsz te ide hozzám oly gyakran, ha felütöm verseidet.  A szellemkapun átlépőt, mint nem hideg síri világ dermedt leheletét fúvót, hanem mint az örök emberi szabadság izzó sugarát látlak, mely fényt hoz az éjbe, és még ragyogóbbá teszi a nappalt.
Ki óhajthatott náladnál jobban magának s népének szabadságot? Te mindenkié lettél, s benne is maradsz már azokban örökké, kik valaha is olvasták, megtanulták verseid egykor. Ki az, ki kisajátíthatna téged, hogy magát villogtassa a te fényedben? Ki homályosíthatná el a te tiszta, őszinte vágyadat, mely versekben testesült meg, s abban az egyben, amely ha máskor nem is túl gyakran, akkor legalább ünneped napján, március 15-e elhangzik még olykor néhány helyen. Tán még a Nemzeti Múzeum lépcsőin is.


Emlékszem, siheder diákkoromban Pesten járva ott álltam egy tavaszi nap délutánján azon a helyen, hol a legendák szerint elmondtad a verset. Borzong a lelkem attól a boldog érzéstől még most is, ha csak rágondolok. Ám észrevétlen tovarebben a szárnyas idő, látod, már 163 éve annak a napnak, mely egybeforrt a neveddel.
Esküszünk és esküszünk… s bizony az ünnep után kevésszer jut már csak eszünkbe, mire is esküdtünk, s hányszor is?
Patinásodik a köpenyed, te az ég felé nézel, mert soha nem voltál lehajtott fejű, meghunyászkodó ember. Neked talán mindennél fontosabb volt és maradt a te szent érzésed, mindennél fontosabb volt, még az életednél is a szabadságod.
Suhancnak, ránctalan arcú kis suhancnak képzellek, heves ám megfontolt szavúnak, ki ragyogó szemével királyoknak, császároknak, pribékeknek, vad dzsidásoknak nézett szemébe, állva a tekintetet.
 

Tudnék-e én szemedbe nézni? Mernék-e? Nem tudom. Tudom azt, sajna a magad népe is olykor szennyel fröcskölt be. Mikor képviselni kívántad őket, a saját szülőföldeden, a kiskunságban élőket, a nép, a te néped inkább az olcsó mámort kínálóhoz fordult, s nem emelt a téged megillető helyre. Hát istenem, így van ez, mert aki tudja, hogy felelős emberként kiáll a tömeg elé, s szavát hallatja, a tömegnek szemébe mondja, meri mondani az igazságot, annak inkább elébb, mint utóbb, de biztosan akadnak szennyet fröcsögtetői, ellenségei, gyalázói.


Te mindezen csalódások ellenére is megmaradtál és megmaradsz minden időkben a tiszták tisztájának, a szabadság megtestesítőjének. Nehéz-e neked ez, nem tudhatom, de amint játszik arcodon a szél meg a nap sugara, látom, semmiség ez. Csak egy tünemény…


Ha jó apád, s anyád sírjánál járok, ott a nemzeti sírkertben, egy főhajtásra mindig megállok. Látom, mily békésen megférnek egymás alatt s mellett a Petrovics, a Hrúz, a Petőfi nevek. Boldog ölelésében az örökkévalónak. Ott szerb gyökerű atyád, csendes szavú szlovák édesanyád, ott István öcséd, Pistukám, s ott az örök hitves és fiad is, akit oly keveset tudtál karodon ringatni. Hogy a te csontod hol porlad? Nem tudni azt, de hogy eszméid nem porladnak el soha, abban bizonyos vagyok.


Hány nyelvre is fordították le verseid? Megszámolni sok lenne. Hány nép ismerheti így meg a te mérhetetlen nagyságodat? Hányan vannak mégis, kiknek ilyenkor, Petőfi napján mégis csak a ruhája ünnepel, s nem a lelke. Hányan vannak, akik torozva várják, megint miként is mesterkedhessenek a nép, annak szabadsága ellen, miközben tenyérnyi kokárdát varrattak maguknak, s azzal tüntetnek, de azért vigyáznak, sokan meg ne lássák, hátha baj lesz még abból.
 

Ha van szabadság, akkor az egyéné csak addig lehet jogosult, amíg mások szabadságát nem korlátozza. Tán erre is figyelmeztetsz te minket, s arra is, vegyük észre mindazokat, kik a legdrágább kincsednek vetnek tőrt.  Kik rabságot, butaságot, megalázottságot, sötét és embertelen eszméket suttogva netán büszkén kiállva terjesztenek, s akik nem restek bármikor köpönyeget fordítani, ha éppen egyéni gyarapodásuk úgy kívánja.  Erre is figyelmezz minket, Sándor!


Hozzuk ide elébed a tavasz virágait. A Te napod van, Petőfi napja. Hozzuk eléd a virágokat, s nem neked, nekünk van arra szükségünk, hogy oda letehessük azokat lábad elé, a hideg kőre. Bűnbánati áldozati ajándékként, mert nem vigyáztunk, nem vigyázunk eléggé az élet, a földi pálya egyik fontos ajándékára, a benned megtestesülő, veled azonossá vált szabadságra.
Nem esküszöm, semmire nem esküszöm már, nehogy hamisságon érj, s nehogy hamisságon érjem magam. Csendesen felemelem fejem, mert előtted, nem meghajolni kell, hanem tehozzád hasonlóan felemelt fővel nézni bele az örökkévalóba.

 

Petőfi napja van, a te napod van, kedves Sándor! Biztass minket!
 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :