[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Soproni Marlene

szerkesztette: Lovas Enikõ, 2009-09-29

Soproni Marlene

Az öltözõ készen áll, a kosztümök rendben lógnak a fogasokon, a virágcsokrok a vödrökben, minden és mindenki a mûvésznõt várja. Párizsban, 1969-ben. De a mûvésznõ a hátsó bejáraton lép be, és nem kér az ovációból. Retteg tõle. Nem hisz benne. És hiába sztár – hisz õ maga Marlene Dietrich, az ünnepelt díva – szíve tele van félelmekkel, tablettákkal és alkohollal is csak nehezen oldható rettegéssel.


Soproni Marlene

Soproni Marlene

Soproni Marlene

Soproni Marlene

Abból, ahogy lassan kibontakozik elõttünk jelene és múltja, csak egy derül ki: celebnek lenni a múlt században sem volt egyszerû feladat. Egy magányos nõ hisztériái jelennek meg a színpadon, aki az elõadás utáni ünnepléshez elõre megrendeli a virágcsokrokat és a „rajongókat”, valódi társ helyett csupán régmúlt szerelmeinek fényképe kíséri körútjain, és még hazája sincs, hiszen német akcentussal beszélõ amerikai állampolgár õ, aki már régen nem tudja, hová is tartozik. És fél attól, hogy újra színpadra kell lépnie. Rettegését takarításba, asszisztensnõje szekálásába fojtja, és ha ez sem segít, jön a pia, késõbb a tabletták is. Amennyire nagynak látja a világ, annyira nyomorult. Egy magányos, öregedõ nõ, aki szeretetre és elismerésre vágyik, de csak rajongói lihegést kaphat. Persze, megszokta. Nem is igaz, hogy mást szeretne. Csak játszik. Mindig játszik, az öltözõben is, önmaga elõtt is, nincs már valódi egyénisége, õ csak szerepek sora.

Ha azt várnánk a Pam Gems által írt Marlene címû darabtól, hogy megismerjük belõle a múlt század második felének egyik legelismertebb színésznõjét, csalódnunk kell. Kapunk bár életrajzi adatokat és hozzá korhû fotókat, magát az embert mégsem ismerjük meg. csak a kétségek közt vergõdõ, önmagát áltató, mindenki és önmaga elõl bujkáló színésznõt láthatjuk, és a darab végére zavarodottabbak leszünk, mint az elején voltunk.

Mindig érdekes feladat lehet egy színész számára egy másik színészt eljátszani. Vallhat általa a saját kétségeirõl és vívódásairól is, a közönség elé tárhat egy olyan intim szférát, mely máskor nem elérhetõ. Piros Ildikó a soproni Petõfi Színház vendégjátékában igazi Marlene lett. Nemcsak külsõ megjelenésében vagy az ismert dalok eléneklésekor, hanem hisztériáiban és õrlõdéseiben is. Másfél órán át szakadatlanul a színpadon és a lelkünkben. Játékához bravúros ellenpontként szolgált partnere, az asszisztensét alakító Vásári Mónika. Egyszerre volt cseléd, életrajzíró, szervezõtitkár és titkos rajongó, az arca és a szeme többet mondott rászabott mondatainál. Boldog volt, ha bálványa közelében lehetett. Lenyelt érte mindent. Én meg csak ültem a nézõtéren, és nem tudtam eldönteni, melyiküket sajnálom jobban.

Történt pedig mindez a Kassán megrendezett Közép-európai Színházi Fesztiválon.

Kozsár Zsuzsanna


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :