star trek

Hét év után újabb Star Trek landol a mozikban. Ezennel búcsút inthetünk Patrick Stewart legénységének és a szédítõen mû gumimaszkoknak, mert az Enterprise gyökereihez tért vissza, tiszta lappal kezdve, megreformált látványvilággal. 

   Hét év után újabb Star Trek landol a mozikban. Ezennel búcsút inthetünk Patrick Stewart legénységének és a szédítõen mû gumimaszkoknak, mert az Enterprise gyökereihez tért vissza, tiszta lappal kezdve, megreformált látványvilággal. 

   J.J. Abrams már egy ideje bevéste magát a film és tévésorozatok rajongóinak emlékezetébe. A forradalmi Alias és Lost létrehozása mellett Tom Cruisenak is adott egy újabb löketet lefelé ívelõ karrierjében, a Mission Impossible sikeres harmadik részével, és az ál-dokumentarista „shaky cam” filmek koronázatlan királyát, a Cloverfieldet is tetõ alá hozta producerként.

   Ezért volt meglepõ, habár sohasem félt kísérletezni, hogy olyan státusz kiépítése után, amikor már akármelyik stúdió akármelyik akciófilmjét kezébe adta volna, inkább egy ízig-vérig sci-fi-re csapott le. A Star Trek-et a mai cinizmusban nem szegény közönségnek nagyvásznon tálalni nem kis feladat. Egyedül a már meglévõ rajongótáborra támaszkodnia a stúdiónak egy ekkora projektnél leginkább egy öngyilkos lépést juttathatott az eszébe, de Abrams nevével már rögtön némi garanciát kaptak arra, hogy 150 milliós kiadásuk bõven megtérül majd.

   Az elõzetesektõl kezdve mindenki bizakodott a film minõségét illetõen, mivel egyaránt kompromisszumképesnek látszott a képi világ a mai nézõk és vérbeli rajongók szemével is. Még nagyobb öröm azonban a végterméket látva, hogy a vizuális siker ellenére (amivel gyakran megelégednek egy-egy öreg filmsorozat újrafeldolgozásánál) Abramsék jóval mélyebbre hatolnak. Egyrészt a sci-fi veteránok eredettörténetét mesélik el nekünk új, nagyon látványos köntösben, másrészt még össze is kötik a klasszikus Enterprise kalandjait az új történettel egy érdekes húzással. Az új Star Trek így valahol az alternatív univerzum és „prequel” határán mozog.

   Kapunk könnyedén megkedvelhetõ fõhõsöket, jó történetet, humort, gyönyörû effektusokat és akciójeleneteket, mindent, amit egy nyári sikerfilmnél kívánhatunk. Nem sértik az ízlésünket felületességgel, ahol a látvány teljesen öncélúan elnyomna minden mást, ami a mûfajban manapság annyira gyakran megesik.
A fiatal szereplõgárdának biztos sok bizonyítanivalója van még fõleg a „trekkiek” szemében, hogy valaha is a legendás elõdeik mellett emlegessék majd õket, de nagyon jó úton indultak el. Legtöbbjüket az elmúlt évek sikersorozataiból, vagy könnyed komédiáiból ismerhetjük. James T. Kirk-et alakító Chris Pine éppen ezzel a filmmel robbant be, de  pl.: a fiatal Spock megtestesítõje, Zachary Quinto a Heroes sci-fi sorozat egyik fõszereplõje, John Cho már régóta színészkedik, de a neve leginkább a Kalandférgekbõl mondhat valamit, Karl Urban pedig már kergette Matt Damont bérgyilkosként a vásznon. Van a felhozatalban azért bejáratottabb tag is, mint a fõ-gonoszt alakító, make-uptól alig felismerhetõ, Eric Bana (München, Trója, A Sólyom végveszélyben) és az angol komédiák kultikus alakja, Simon Pegg, de tartogatnak más meglepetést is. Akármennyire is korlátozottak számban egyesek jelenetei a relatívan rövid játékidõ miatt, mindent kihoznak belõlük. Az egyensúly pont itt érezhetõ a legjobban, legalább két filmre elegendõ forgatókönyvet sikerült tempósan, mégsem elsietetten feldolgozni. Tragédián, fõhõsök közti konfliktusokon, szerelmen és az elvetemült Nero pusztításán kívül az újonc Kirk-et még egy jeges bolygó felszínén is sikerül mefuttatni, miután kisebb összetûzésbe kerül egy hegyesfülû felettesével és kiutasítják a hajóról.
 
   Tovább regélni kár lenne, mindenki, aki régi Star Trek fan, vagy szereti a mûfajt és egy jó ideje igazán tisztességes sci-fi-re vágyik, meg kell hogy nézze Abrams eddigi legbátrabb munkáját. Személy szerint csak nagyon felületesen követtem mindig is a Star Trek szériát, azt is olyan korban, amikor ha nem volt éppen elérhetõ a Cartoon Network, akkor Picard kapitánnyal kompenzáltam a szórakozást (aki már nem is ennek a generációnak a tagja). Ezzel ellentétben a Star Warsnak nagy rajongója vagyok, a világa sokkal közelebb áll a szívemhez, mégis van egy olyan érzésem, hogy itt méltóbban kezelték a legendát (ha újat igazán nem is mutatnak, csak sikeresen keverik a meglevõ receptet), mint amikor a bizonyos zöld kis alakot elkezdték számítógép animációval kung-fu pózokba állítani pár éve. Ennek ellenére jogtalan lehet az összehasonlítás, mivel mindig is magasabbak voltak a technikai és kreatív standardjai Lucas ûreposzának, de örülnék, ha a változatosság kedvéért most õ hozná a fejõtehenét az Abramsék által felállított szintre, olcsó, animált sorozatos bõrlehúzásai helyett.

Írta: Hushegyi Ádám