[kapcsolat]   husken

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Szemekbe zárt titkok

szerző: skitzz 2011-01-03

 

Szemekbe zárt titkok

Hossza 127 perc, nemzetisége argentin-spanyol, rendezte Juan José Campanella, írta Juan José Campanella, Eduardo Sacheri.  Szereplők: Soledad Villamil, Ricardo Darrin

 

A „nem amerikai“ kategória számunkra azért is megbízható, mert önnön mivolta kizárja Hollywood sztárjait és kliséit, így általában autentikusabbnak éljük meg.   

Juan José Campanella műve egységes, intenzív élményt nyújt, lassan, de erőteljesen gördül a két idősíkon futó történet, és pár perc alatt magába szippant minket a film. Klasszikus technikával, elemekkel operál, mégis újszerű a kevercs. Meghatározhatatlan egy szóban például a műfaja, csak felsorolással lehetséges: krimi, triller, melodráma, történelmi film, love story.

 

A történet két idősíkja az Argentína számára parázsló 1978-as és a nyugodt, nosztalgiázásra megfelelő 2003-as évben fut. Esposito, az idősödő, alvászavaroktól szenvedő nyugalmazott törvényszéki nyomozó memoárjait írja. Egy 25 évvel azelőtt történt kéjgyilkosság nyomozása köré fonja élményeit. Megakad az írásban, mert azt érzi, nem kerek a történet. Visszautazik hát huszonöt év után az Andokból volt munkahelyére, és megpróbálja folytatni otthagyott élete dolgait. A gyilkosság nyomozása volt élete legintenzívebb időszaka, mivel akkor konfrontálódott a nagy erőkkel: a szerelemmel, szenvedéllyel, gyűlölettel, elnyomó rendszerrel, osztálykülönbséggel, halállal. A nyomozás közben szeretett bele volt főnöknőjébe, Irenébe, aki a Cornellen végzett és egy menő mérnök menyasszonya volt, míg ő csak egy névtelen főiskolát tudhatott maga mögött. Az elkapott kéjgyilkost felmentette és pozícióba állította a katonai rezsim. Legjobb barátját és kollegáját, Sandovalt tévedésből Esposito helyett lőtték agyon a gyilkos bérencei. Esposito kénytelen volt eltűnni, mivel veszélybe került az élete, és szerelme sem tudott beteljesülni. Így hát visszatérte után huszonöt év múltán ott folytatja, ahol annak idején abbahagyta: felkeresi Irenét, valamint a meggyilkolt lány özvegyét, és tovább nyomoz. Kiderül, mindenki élete valahol az ügy kapcsán akadt el. Két és fél évtizedre lemélyhűtve - tartósítva maradtak a sorsok. Akár egy messzi földről visszaérkezett cowboy, vagy a Paris Texas Trevise, Esposito leporolja, majd megoldja a régóta nyitva hagyott problémákat.

           

A történet elmesélésén túl igazából az erőkről, főleg a szenvedélyről szól a film. Valahogy úgy definiálja Campanella ezt az erőt, hogy szenvedély az, amiről nem tudunk lemondani vagy ha megtesszük, vagy megfosztanak tőle, megáll körülöttünk az idő. Ha jobban megfigyeljük, elég drámai ez a krédó, mivel mindenkinek csak egy esélyt enged meg az életében. Ha egyszer is elherdáljuk a szenvedélyünk, vagy ne adj´isten elveszik tőlünk, élőhalott nosztalgiázó inszomniás zombivá válunk, mint Esposito, vagy az özvegy Ricardo, esetleg merev önkontrollal elérhetjük, hogy képesek legyünk eljátszani az elégedettséget, mint Irene, aki viszont emlékezni nem mer. Természetesen nem logikai, hanem érzelmi úton kódolódik bennünk ez az alapvetés. Ezzel a szemüveggel tanít meg minket befogadni. Így nagyon intenzíven tud zongorázni emócióink skáláján a film.

 

Felmerül a kérdés, hogy mi hitelesíti a kérdéses krédót. A legeslegklasszikusabb filmes erények: a tökéletes szereposztás, feszes dramaturgia, zseniális színészvezetés és színészi teljesítmények (többször hosszabb felvételeken keresztül csak egy merev portrét látunk, mégsem áll meg a történet, a szemekben zajlik tovább). Hiába tudjuk, hogy az élet valamivel struktúráltabb, szeretjük a filmet, és együtt lélegzünk vele.

 

Vonnegut definiálta egyszer a művészetet valahogy úgy, hogy a tulajdonképpen meghatározott kereteken belül - egy rajzlapon egy versben, egy etüdben – rendet teremtünk. Ennek a magyarázatnak egy gyönyörű manifesztációját vélem felfedezni Campanella alkotásában. A világ és életünk dinamikus és kaotikus egyvelegéből kiemelt egy-két – számára fontos – elemet, és ezt több szempontból közelítette meg. Egy precíz, tiszta rendszer jött létre, amelyet mégsem racionálisan tudunk értékelni, hanem érzelmi élménnyel gazdagít bennünket. Mindenkinek ajánlom, aki igazi filmes élményre vágyik.

 

 

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :