[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Szeretném megköszönni a nőknek, hogy részt vettek az életemben...“

szerző: Kovács Ágnes 2012-04-10

 

Szeretném megköszönni a nőknek, hogy részt vettek az életemben...“

 

A pozsonyi színművészetin az első bemutatkozása érdekesre sikerült. Azt mondta a tanárának, Martin Hubának, hogy: „Remélem, nem fogok csalódni ebben az iskolában. Én ugyanis focizni szerettem volna, csak felvettek ide." Az osztálytársai – akik ma már országszerte ismert színművészek – ezt hallva, meg voltak rökönyödve.

Martin Huba viszont így válaszolt: „Igyekezni fogunk, hogy ne okozzunk majd csalódást önnek.“ 

 

Ha jól tudom, három lételemed van: a színház, a zene és a foci, bár nem biztos, hogy ez a sorrend is pontos. 

Igen, három lételemem volt, a következő sorrendben: foci, zene, színház. És ez mindaddig érvényes volt, amíg fel nem vettek a színművészeti főiskolára. Akkor a zenekarom széthullott. Az egyetem alatt pedig a harmadik ligában fociztam, de csak teremfocit, mert az iskola mellett nem tudtam elegendő időt szentelni a sportnak. Így aztán a színház fokozatosan átvette a foci helyét is. Ráadásul, ha egy hosszabb időt kihagysz a fociban, utána már nagyon nehéz visszatérni hozzá. Bár álmodoztam arról, hogy még egyszer sikerülhet. Hiszen, amikor befejeztem a főiskolát, még nagyon fiatal voltam. Tehát lehetett volna folytatni a labdarúgást, de akkor jött ismét a zene, én meg nem igazán tudtam eldönteni, hogy mit akarok. Aztán idővel a sorrend zene-színház-focira változott, és ez így is maradt sokáig. Mára pedig már kiöregedtem a fociból, és csak a zene meg a színház maradt.

 

Színművész létedre miért a zenét részesíted előnyben a színházzal szemben? 

Én mindig a zenében szerettem volna sikeres lenni. Aki színházi ember, annak ezt furcsa is hallani. Számomra nyilván fontosabb, hogy azzal hassak az emberekre, ami a saját alkotásom. Hiszen ha egy festőművésznek az a feladata, hogy valamit lemásoljon, az nem ugyanolyan öröm, mint ha a saját alkotását mutathatja meg. Hasonlóan vagyok én a színházzal is. Mert a színészet mindig reprodukciója valaminek, annak ellenére az, hogy egy színdarabot sokféleképpen el lehet játszani, és meg lehet rendezni. A szövegek kötöttek, adottak. Még akkor is, ha a dramaturg alakít rajtuk, vagy ha minimalizálják a szöveget, az alap adott marad. A színészethez való viszonyom egyébként azóta lett jobb, hogy a zenekarommal komolyabb szinten kezdtünk el zenélni. Azt is el tudom képzelni, hogy a jövőben a kettőt összekössem majd: a színházat és a zenét. Jó lenne valamilyen módon bevinni a színházba azt a zenét, amit mi művelünk. 

 

A rendezés nem érdekel? Hiszen akkor bizonyos szempontból saját alkotást hoznál létre?

Igen, ezen sokat gondolkodom. Vannak rendezők, akik megengedik, hogy szabadjára engedjem a fantáziámat, és az általában működni is szokott. Jó ötleteim vannak, meg jó meglátásaim, de hogy egy társaságot vezessek az általam elképzelt gondolati síkon...? Másrészt meg túl jóságos is vagyok. Azaz sokáig kedves vagyok, viccelgetek a próbákon, szeretek laza lenni, de a színészekkel, azt hiszem, nagyon hamar összevesznék. Nem csodálkoznék, ha az általam rendezett darab próbája alatt ők is lazábbak lennének, én meg nem tudnám őket kordában tartani. Kompromisszumot kéne tudnom kötni velük. De ez nehéz lenne, mert nagy teret engednék nekik, aztán hirtelen kirobbannék, és nem értenék, hogy miért. 

 

Az előbb azt mondtad, hogy valamilyen módon szeretnéd belevinni a színházba a zenéteket. Van már ötleted a megvalósításra vonatkozólag? 

Mindenekelőtt valami olyasmit kellene letennünk az asztalra, amiből tudni lehet majd, hogy hozzáértők vagyunk. Biztos vagyok benne, hogy a zenekarral tudnánk olyan zenét írni, amit a színház használni tudna. Csak ehhez megfelelő darabnak, a színháznak pedig kellően nyitottnak kéne lennie. Talán az lenne a megoldás, hogy ha valamilyen elképzeléshez mi hoznánk az ötletet. Például zenét írhatnánk egy darabhoz... Különben sok művészfilmet is nézek, és ahhoz is kedvet érzek, hogy ebben a műfajban mutassak meg, találjak ki valamit. Egyébként bármi eredetit kitalálni az egy örök kihívás. 

 

Maradjunk még a színháznál. Tulajdonképpen milyen indíttatásból lettél te színész? 

Az alapiskolában anyukám gyerekszínjátszó csoportjában, a Bodrogközi Apró Színpadban játszottam, aztán táncoltam a Apró Bodrogközi Tánccsoportban, amit apám vezetett. A császár új ruhájában ötévesen hangzott el az első mondatom a színpadon, hogy „De hiszen a királyon nincs is semmi ruha!“ Aztán édesanyám mellett végigszerepeltem az alapiskolát, de csak egyszer jutottam el a kerületi szavalóversenyre. Gimnáziumban, a második osztályban Lovas Enikő fedezte fel bennem az előadói tehetséget, és negyedikes voltam, amikor bekerültem a vers- és prózamondó verseny országos döntőjébe, ahol második helyezést értem el a Mese a botor nyusziról című tanmesével. De akkor sem fordult meg a fejemben, hogy színésznek menjek. Aztán az történt, hogy elmentem Tőketerebesre focizni, ahol próbajátékon vettem részt. Kiválasztottak, úgy, hogy a szüleim nem is tudtak az egészről. Ezt követően felvételiztem a színművészetire, mert édesanyámék ezt szerették volna. Engem úgy neveltek, hogy tiszteletben tartsam a szüleim véleményét. Anyám pedig azt mondta, hogy Királyhelmecről én vagyok az első, akit felvettek a színművészetire, úgyhogy ne találgassak a fociról. 

 

Térjünk vissza a zenére, ha egyszer az a legfontosabb az életedben. Van egy Semi Holsen nevű együttesed is. Mesélnél róluk?

Nehéz lenne pontosan meghatározni a zenekar stílusát. Az alapító tagok: a korábbi zenekarom, a Waterfall dobosa, Kóbori Dávid és jómagam. Ehhez csatlakozott Szabó Nándi. Kezdetben így hárman zenéltünk, és az első koncertjeink elég viccesre is sikerültek, mert a mostani dobosunk, Dávid nem nagyon tudott gitározni. Később jött hozzánk Oravec Gabi, aki először nem is akart zenélni, de az egyik próba után nálunk ragadt. Kobák Olivér szólógitárosként csatlakozott a zenekarhoz, tavaly májusban. Így lett a mostani, végleges felállás.

 

Mi lett a Waterfall-lal?

A Waterfall végül megcsömörlött, pedig szerettem volna vele valami többet elérni. Volt egy bécsi koncertünk, ahol talán kitörhettünk volna, de azt hiszem, nem igazán tudtuk megragadni a lehetőséget. A versenynek, amin indultunk az első díjazottja 40 ezer ember előtt játszhatott volna. Tudtam, hogy nem lesz több ilyen lehetőségünk. Az én elképzelésem az volt, hogy legalább a színpadi show-ban legyünk látványosak, ha zeneileg még nem is vagyunk a kellő szinten. De a srácok úgy gondolták, hogy a zenénk inkább pontos legyen, mintsem show-elemekkel teli. Ez lett a vég. Én tovább akartam lépni, tovább zenélni, de abban a felállásban már nem lehetett. Azt akartam, hogy a Waterfall egy bulis, energikus zenekar legyen. Nagyon sok ötlet maradt megvalósítatlan.

 

Az új formációban, a Semi Holsenben megtaláltad a számításaidat? 

A Semi Holsen zenekarban azt látom a  srácokon, hogy élvezik a zenélést, az alkotást. Körülbelül negyven számot írtunk másfél év alatt, míg a Waterfall-lal hét év alatt írtunk huszonötöt. Azt gondolom, hogy nagyon jó irányba tart az együttes, és úgy érzem, hogy ebben az esetben nem csak egy populáris rockzenét játszó zenekarról, hanem valami sokkal többről van szó.

 

Mit szeretnél elérni a zenekaroddal?

Most valami olyasmit próbálunk kitalálni, ami miatt felfigyelnének ránk. Elég nehéz a zenei életbe, úgymond, betörni. Mindig vannak felkapott zenekarok, itt is, Magyarországon is. Nyilván nem elég az ismertséghez megnyerni egy tehetségkutató versenyt, hiszen néhányat mi is megnyertünk már, legutóbb Nyíregyházán. Jutalmul szilveszterkor kétezer ember előtt játszhattunk, ami fantasztikus érzés volt. Nemrég Pozsonyban, ahol korábban nem is ismertek minket, sikeres koncertet adtunk. Pesten, a Pecsában meghirdetett versenyen is nagyon jó kritikákat kaptunk. Szóval az irány jó, csak azt kell kitalálnunk még, hogy mi az, amivel robbantani tudnánk. A zenekar energiáját ne az adja, hogy Nádasdi Peti ugrál a színpadon! Arra kell törekednünk, hogy mint zenekar egyre kreatívabbá váljunk. Bármi dolog megvalósításánál pedig minden attól függ, hogy mennyire akarod azt. Ha igazán akarod, akkor meg is valósul. A tesóm, aki az Intim Torna Illegálnak a tagja, állandóan piszkál bennünket, hogy még mindig tehetségkutató versenyekre járunk, holott már nem azokon lenne a helyünk. A Semi Holsenben rajtam és Szabó Nándin kívül mindenki huszonéves, látszik a motivációkon, hogy itt két teljesen más korosztály találkozik, hiszen én  harmincnégy éves vagyok, Kobák Olivér pedig huszonegy. A zenében pedig általában észre lehet venni a zenészek közti korkülönbségeket. A huszonévesek már egy más világban élnek. Persze szerencsés esetben a különbségek össze is tudnak tartani egy csapatot. 

 

Térjünk rá a filmezésre. A tavalyi év nagy sikere – gondolom számodra is – a Barackliget c. film bemutatója volt. Szerettél filmezni? 

Filmezni nagyon jó volt. Mondták is, hogy szeretett a kamera, éreztem, hogy hol van, hogy mikor merre kell fordulnom... A Barackliget volt talán a filmes karrierem csúcsa, és minden szempontból pozitív élmény volt. Ám ha ezek után azt hinném, hogy most már mindenhová hívni fognak, akkor csalódnék. A filmet elismerték, de ez ennyi volt, nem jöttek újabb ajánlatok. Igaz, azóta háromszor játszottam már az Ordinácia v ružovej záhrade (Rendelő a rózsakertben) tévésorozatban, meg a Dušičky c. játékfilmben – amelyben Bandor Éva játssza a főszerepet – volt két forgatási napom. Ez utóbbi tetszett, a forgatókönyv is, elvállalnám, ha adódna még ilyen. Sorozatokba azonban nem játszanék, talán csak ha a helyzet úgy hozná, az anyagiak miatt. Nálunk, szerencsére, a szlovákiai sorozatokban színművészetit végzett emberek játszanak. De Magyarországon, például a Barátok közt-ben vagy a Jóban-rosszban-ban nem. Magyarországon, sajnos, sokszor az utcáról hoznak be a tévésorozatokba embereket. Ez szégyen. Itthon, mondjuk az Ordináciában, vagy a Panelákban (Panelházi történetek) – amiben az egyetemi osztálytársaim játszanak – nincsenek amatőrök. Mindenki, aki új arc a filmben, az is profi. Valószínűleg ezzel tudják tartani a nézettséget. És persze lehetőséget adnak a kezdő színészeknek is, így ők legalább meg tudnak élni a keresetükből... Magyarországon egyébként nagyon gyakran lesznek ún. no name-emberek a sztárok. (Szlovákiában vajon miért bukott meg a Való világ, és Magyaroszágon meg hogyhogy már az ötödik évad fut?) Kíváncsi volnék, hogy Törőcsik Mariék vajon mit gondolhatnak erről? 

 

Tudjuk, hogy sokáig nem gyakoroltad a színészmesterséget. Mielőtt tavaly leszerződtél volna a Kassai Thália Színházhoz, évekig voltál a szülővárosodban, Királyhelmecen a művelődési ház igazgatója. Mi köt téged a városodhoz?

Királyhelmec egy olyan város, amelynek vezető szerepének kellene lennie a Bodrogközben, és diktálnia kellene egy olyan tempót, aminek a csodájára járnának. Hiszen minden adottsága megvolt és meg is van hozzá. Sajnos mára – súlyos szó, tudom – elkorcsosult már az a vidék, és lassan mindenki elköltözik onnan, aki értelmiségi.

 

De te nem mész el...

Én nem megyek el. Kassáról mindig hazajárok, mert ott vannak a legjobb barátaim, ott van a zenekarom is. Talán ez egy afféle Don Qiujoté-s szélmalomharc a részemről, hogy királyhelmeciként bizonyítsak... Hiszek abban, hogy Kazahsztánból is lehet valaki befutott ember, vagy ha úgy tetszik, sztár. Nem hiszem, hogy ehhez például nekem Pozsonyban vagy Pesten kellene élnem. Tehát, vagy megjárod azt az utat, ami miatt odafigyelnek rád az emberek, akárhol is leszel, vagy pedig hiába minden. Királyhelmecről pedig mindig azt gondoltam, hogy az egy jó hely, olyan, ahová érdemes elmenni, és ahová visszatérni is mindig érdemes. 

 

Nemrég voltak a helyhatósági választások. Mondd, te odatennéd az arcod egy választási billboardra, például olyan jelölthöz, aki a programjában azt ígéri, hogy felemeli a keleti régiót?

Ez érdekes, mert volt már ilyen, másfél éve. Akkor független képviselőjelöltként egy nagyon jó, gyerekkori barátom és zenésztársam kampányához, Pataky Karcsiéhoz adtam az arcomat. Ő a Híd színeiben indult. Hogy milyen majmok az emberek! Ha csak eszembe jut, hogy milyen emberek jöttek a dumájukkal, hogy „Szevasz, hídember!“, meg „kis Széchenyi“...! Ezek abszolút primitív megnyilatkozások voltak. Én viszont – mivel egy gyerekkori barátomról volt szó – tudtam, hogy Karcsi milyen ember, és azt is, hogy mit csináltam vele végig például az elmúlt öt évben, amikor együtt szerveztük a Királyfeszt nevű fesztivált, amibe a saját pénzünket raktuk bele, és többször majdnem belefúltunk... Ezért álltam mellé, és nem pedig azért, mert valami haszonra számítottam a Hídtól, mert akkor nyilván nem egy széttört Mercivel jártam volna évekig. Érte valószínűleg újra odaadnám az arcom, mert tudom, hogy bízhatok benne, és hogy képes volna a régión segíteni. Igen, odaadnám a nevem vagy az arcom ahhoz, amiben hiszek. Most is. 

 

Szerinted mitől válik valaki sikeres emberré?

Azt, hogy sikeres voltam például a zenekarommal, hogy jól sikerültek a dolgaim a színházban vagy a filmekben is, nagyban a nőknek köszönhetem. Tehát szeretném megköszönni nekik, hogy részt vettek az életemben, és azzal, hogy szétverték az agyamat meg a lelkemet, hozzájárultak a sikereimhez. Jó volna, ha mi, férfiak tudatosítanánk azt, hogy a nőknek köszönhetünk mindent. Ez nagyon fontos. A sikereknek az okozója – közvetve – az a katarzis, amit átél az ember akkor is, ha véget ér egy kapcsolat, és persze akkor is, amikor valami elkezdődik. Ezt idézem fel, amikor játszom. Szeretem, ha a játékom mögött tartalom van. Az pedig csak úgy sikerülhet, ha fel tudod idézni a jó meg a rossz pillanatokat. 

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :