[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

filmvetítés

 

Logopédiai előadás

 

két százalék

 

NuridsányÉva

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Zeman Zoltán
<<< Vissza a főldalra

Szisz

szerkesztette: Lovas Enikõ, 2009-12-20

Szilágyi Domokos- Katona György rajza
Bocsásd meg, Úristen, ifjúságomnak vétkét. Állítólag ezt a (református bûnbánati énekként is ismert) Balassi-idézetet írta valahová nem sokkal az öngyilkossága elõtt.


Nem emlékszem rá, mikor és hol, és mit olvastam tõle elõször. Egy biztos: mikor 1991-ben Katona Gyuriról, a férjemrõl, kiderült, hogy õ Szilágyi Domokos-rajongó, akkor már én is az voltam.

2006-ban, amikor Szisz halálának harmincadik évfordulója volt, egy hosszú költészetnapi mûsort rendeztem diákjaimmal csak az õ verseibõl. Istene és ördöge együtt szerepeltek ebben a mûsorban. Pedig akkor még „nem tudtam se én, se mások, hogy õk ketten jó barátok” (ahogy ezt az Istenrõl és az ördögrõl a Ghymes is megfogalmazta).
Akkor tudtuk meg mindannyian, amikor Sziszrõl hamarosan kiderült, hogy besúgó volt. Goethe Faustja úgy kezdõdik, mint a bibliai Jób könyve, hogy a Sátán és a Mennybéli fogadást kötnek az ember lelkére. Faust – Goethénél, és csak nála, egyedülállóan – a legvégén megmenekül. Szisz elbukott, elvesztettük a fogadást.

Akkor azt hittem, ebbe belepusztulok. Olyan volt, mintha az apámról, a szerelmemrõl derült volna ki. Így is volt. Egyik nagy szerelmemrõl derült ki…

Emlékszem a sajtóból Tamás Gáspár Miklós cikkére, aki kései siratóját valahogy úgy fejezte be, hogy szeretné átölelni Szisz keskeny vállát – de hát nem lehet, hiszen halott. Belehalt.

Az eset jobban megrázott, mint amikor Tar Sándorról, Szabó Istvánról, Vikidál Gyuláról vagy Esterházy Péter apjáról derült ki ugyanez, hiszen Szisz nemcsak akkora költõ volt, mint ide Vlagyivosztok, hanem erkölcsi példakép is. Sokunknak. Mint József Attila.

Nos, ezt kellett átértékelni. Sokunknak.
Úgy veszem észre, ezt ki-ki magában végzi el. A szenzációt keltõ hír után azonnal sokan írtak róla, csalódásukat, kétségbeesésüket fogalmazták meg sokféleképpen – de ahogy múlik az idõ, egyre nagyobb a csend Szilágyi Domokos körül. Mintha mindenki zavarban lenne. Nem merjük újrajelölni a helyét az úgynevezett irodalmi kánonban. Magyarországon például a kétszintû érettségi bevezetése óta szerepel az emelt szintû szóbeli tételek listáján – mint választható XX. századi költõ, de eddig még nem realizálódott a dolog. (Már a 2010-es tételek is nyilvánosságra kerültek. Ezúttal sem szerepel tételként.)

Én elvégeztem magamban újraolvasását és újraértékelését. Megkísérlem megosztani veletek, mire jutottam.

Essünk túl a nehezén. Most már másképp olvassuk, másképp értjük e szavakat:

„Játsszunk életesdit –
játékomat esdd itt,
játékodat esdem,
nélküled elesten,
hogy sátán, se isten
föl már nem emelhet,
s mint az anyamellet
csecsemõ (ki mellett
csak a szárazdajka):
kéri, el nem éri:
én is, mint affajta
kisded, gyámoltalan,
kérlek számolatlan
szókkal, kérdlek: látsz a mi
játékunkban (boldog
és elnyûtt koboldok)
játékon-is-túlit –
(jaj, az idõ múlik –
„akarsz-e játszani?”)      /Játékok I./

„Játsszuk, ami nincs, de lehetne.
Játsszuk, ami nincs, de szeretne
lenni. Esendõ mimagunkat.
Társaink meg mikor unnak?
Játsszunk – nem gyermeki babra (= babrálás),
nem, nem megy a játék babra,
hogy megfõzve az ember megenné:
ó, építõ, ne éhezz!

Az építés is véres.

Tanú rá Kõmûves Kelemenné.”     /Játékok II./

A Napforduló címû vers ragyogó példa a nálunk Babits által elhíresült objektív lírai megoldásra. A költemény ugyanis nem más, mint Faust monológja Mephistóhoz. Úgy olvastuk, hogy ez a fausti, mindent akaró ember számvetése, az európai emberé, aki számára a cél a küzdés maga – annál is inkább, mert tele van a vers Madách-reminiszcenciákkal. És ez az olvasat érvényes is maradt. De azért beleborzongunk ezekbe a sorokba: „Tessék, / mehetünk, itt van az úgynevezett lelkem, / viheti. / Bár, õszintén szólva, nem tudom, mit eszik rajta.”

Ilyen sorokat tucatjával lehetne idézni még… De legyen elég ennyi. Ebbõl is látni, hogy az életmûben benne van az, ami benne van.

De mást is lehet látni ebbõl a néhány idézetbõl. Például azt, hogy Szilágyi Domokos nagyon-nagyon más, mint amit az erdélyi költõkrõl gondolunk mi, anyaországiak. Ha azt halljuk, „erdélyi költõ”, akkor a következõket várjuk: közérthetõ nyelvezet, népies stílus, fõ téma pedig a Trianon utáni magyarság üldöztetése és helytállása, valamint a szülõföld tájainak megidézése. Ezek a közhelyek az esetek többségében igazolódnak is. Nem így Szisz esetében. A Szilágyi Domokos-összest végig lehet olvasni úgy, hogy az olvasó (ha nincsenek a verseken kívüli információi) esetleg rá sem jön, hogy erdélyi költõt olvas.
Szisz ugyanis elsõsorban európai.

Mi sem áll tõle távolabb, mint a népies stílus. Legfeljebb önironikusan használja néhány szösszenet erejéig. („Tarisznyámba rókagomba, / rege – róka – rejtem, / a lakásom katakomba, / s akkor rúgnak valagomba, / mikor nem is sejtem, / rege – róka – rejtem.”)

Ma már – úgy vélem – közérthetõ. De a 60-as, 70-es években, amikor élt és írt, ezzel is problémák akadtak. Az ezzel kapcsolatos olvasói és szakmai kritikákra, valamint a népiesség-erdélyiség hiányára reflektál szenzációs ars poeticájában, a Hogyan írjunk verset? címûben.


„1.§ Egyedem-begyedem-tengertánc.
2.§ Hajdú sógor, mit kívánsz?
3.§  a, Azt instállom, esedezem, óhajtom, kívánom, kérem, követelem, parancsolom, hogy érthetõ legyen, a betyár nemjóját!
      b, Azt instállom, esedezem, óhajtom, kívánom, kérem, követelem, parancsolom, hogy jó legyen, a nemjóját a betyárnak! Színvonalas. Európai! És ázsiai, afrikai, amerikai, antarktiszi. (...) Ja igen, és ne csak európai stb., hanem csíkszentjehovai is legyen.”

Hát õ nem volt csíkszentjehovai.

Az összeurópai hagyományhoz kötõdött, a Kunst der Fugéhoz, Mozarthoz, Honeggerhez, Bartókhoz.
Meg Csokonaihoz, Vörösmartyhoz, Babitshoz, Kosztolányihoz és Radnótihoz, Weöres Sándorhoz. Jellemzõ – és talán nem véletlen – hogy a felsoroltak közül egyik sem erdélyi. Õket viszont nem én, nem a szakma, hanem õ maga nevezi meg: idézi õket, játszik velük, rájátszik témáikra, motívumaikra – párbeszédet folytat velük.

De legeslegjobban József Attilára hasonlít. „Én játszom ugyan, de ti vegyetek komolyan” (Nyár).
A világhiány, a létszomj, a Semmivel való farkasszemet nézés, a felnõni nem tudás, a szinte mellbevágó okosság ugyanúgy jellemzi õt is. Akácsak az ezekkel egyidejûleg jelen lévõ tündéri játékosság és szeretetre méltó gyermekiség, és igen, a tragikus hangoltság és a pátosz.

„... Akár a nap az esttõl,
elválik test a testtõl
és el a kéj a vágytól,
férfi és nõ az ágytól,
az akarat a szótól,
el a cukor a sótól,
pokol a magas égtõl,
befejezés a végtõl,
a kezdet a nyitástól,
sírás a csitítástól,
az eszmény a valótól,
élõ a meghalótól,
halott az élve-holttól,
és ama zsák a folttól,...
... a szólott szó is szótlan,
a való is valótlan,
a létezõ is létlen,
a vétkezõ is vétlen,
az ártatlan is ártó,
a föld égrekiáltó,
és tettetõ a tettes,
és kedvetlen a kedves,
és a kegyes kegyetlen,
az összesség egyetlen,
több a kevés a soknál,
és több a csönd a szóknál,
és csupa seb vagyok már,
s már nem szól senki értem,
 s én nem értem. Nem értem.”   /Utóhang/


Nem tudom, nálatok, felvidékieknél mi a helyzet – nálunk, Magyarországon Szisz ismertségét és befogadását éppen nem tipikus erdélyisége, európai és magyarországi kötõdései akadályozták. (Ezen talán túl lehetne már lépni.)
És még valami más is akadályozza. Emiatt a valami miatt sokan – már akik egyáltalán ismerik – torzóban maradt Bábelként, valami féltehetségként olvassák. Nos, ezen is ideje túllépni. Az a valami ugyanis nem más, mint hogy Szilágyi Domokos – ahogy mondani szokták – messze megelõzte korát. Tudniillik posztmodern volt már akkor, amikor még ezt a szót sem hallottuk.
Helyesbítek. Posztmodern eszközöket használt. (A különbség kifejtésébe most nem mennék bele. Könyvtárnyi szöveg lenne. Elég legyen annyi, hogy ha a posztmodernt a relativizmussal, a pluralista értéksemlegességgel jellemezzük, akkor õ igenis az abszolút értékek kiküzdésére és kimondhatóságára használt posztmodern eszközöket, bár a dolog problematikussága, az értékválság jelenléte jól látható életmûvében.)
Olyan stílust, nyelvezetet, írástechnikát használt, amire – ma már – vannak szakszavak.
Tehát találkozhatunk vendégszövegekkel (pl. a Bartók Amerikában címû egyik legismertebb versében is) és az intertextualitás egyéb eszközeivel is. A palimpszeszt szót például le is írta. (És írt is ilyet, ld. Apokrif Vörösmarty-kézirat 1850-bõl c. versét)
Szóval átírt, újraírt, felülírt klasszikus szövegeket.
Vannak olyan nyomdatechnikai megoldásai – nem nyelvi jelek, (paragrafusjel, matematikai jelek szövegdoboz, egyebek), szóközépen, nem szótaghatáron való törés, az olvashatóság technikai problémáit felvetõ megoldások, mint például a vízszintes-függõleges sorok kombinálása, és így tovább – melyek nem vezethetõk le pusztán az avantgarde elõzményekbõl.
Mindezek ma már közismert eljárások. Az újabb erdélyi költõknél is. Ahogyan az összeurópaiság is.
Csak õ korán kezdte ezt.

Tehát arra jutottam, hogy Szisz igenis akkora költõ, mint ide Vlagyivosztok.

Ha a Házsongárdi temetõben járok, mindig meglátogatom. És imádkozom. Katolikus vagyok, hitem szerint az ima segít rajta.
Bocsásd meg, Úristen, ifjúságának vétkét.



Veress Zsuzsa

(a Szilágyi Domokos-portré Katona György rajza)


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :

név: hanna e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2010-01-15
köszönjük zsuzsa.
név: Jóska e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-12-27
https://www.rovart.com/foto/orig/10061.jpg