[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

MakaiHU

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Szövegváltozatok és szövegköziség (3. rész)

szerző: Fried István 2016-10-05

 

Szövegváltozatok és szövegköziség (3. rész)

 

A Rovart folytatja a Kazinczy Napok nyelvművelő rendezvénysorozat előadásainak folytatásokban való leközlését, amelyet 2015-ben indítottunk. A 47. Kazinczy Napok során elhangzott előadásokat Kolár Péter bocsátotta rendelkezésünkre, amit ezúton is köszönünk. 

 

(Kazinczy Ferenc „ön-átírásai”-hoz)

 

A következő részlet (változat) sem visszafogottabb, a változtatás iránya eléggé látványosnak mondható: 

 

„egy még igen fiatal szép leány az ajtón belépve (…) Ollykor körülvivé fekete szép szemeit a templom népén, eggyszer kétszer felnéze a Deákra is, de lelke semmin nem veve részt; a mit magában lele, az őtet inkább érdeklé mint minden egyéb. Gyönyörű ártatlan, mondám,  illyen lehete Klárika, míg megláta Egmontot; te szobádban élsz, kis konyhádban, virágos kertecskédben, s teljes nyugalmadban nem is álmodod még, mi vár rád. A templomban nem volt senki, a ki észre vehette volna, hogy szemeim a lánykán lebegnek, mert senki nem volt, a ki elérthette volna, hogy azt csak festői szemek nézik; leginkább nem vette pedig észre maga a kis Szép. Nem-látom meg többé ezt a leányt, a kit Joshua Reynolds feste, mely Bause rezei között a kis Csinytalan (La petite Rusée) neve alatt találtatik.” /14/

 

Kazinczy alaposan átszerkesztette ezt a passzust, az irodalmiságot némileg csökkentette, viszont a belső monológ segítségével a drámaiságot növelte, érzékelhető feszültséget generálva a figyelő és a megfigyelésről tudomást sem vevő között. S bár a festői szem beiktatásával itt sem mellőzi a szöveg az alig leplezett érzéki érdeklődést, a monologizáló előadás igyekszik egy idillbe hajló képpel enyhíteni, a befejezés ezúttal a festőiség példájával lesz pregnánsabbá: a tűnő szépséget megőrzi a művészi festmény, a létező tünékenységével szemben áll a Reynolds képe segítségével megvalósuló halhatatlanság, az élő leány soha vissza nem térően, föl nem merülően tűnik el az útleíró, a költő életéből-képzeletéből, ám a rézmetszet révén emlékeztető műalkotás felidézheti az emlékezet esendőségében elmosódó leányalakot: a festmény söttétisztája, chiaroscuroja az élmény emlékezetté transzponálódásában kapja meg a leírásba rögzített formát.

 

Még egy, frappánsnak mondható változatot idézek, amely kurta-furcsa előadásban tudatja, miként foszlik szét az áthevült előadásban színre állított jelenet, mi marad a költészet/művészet és valóság programját illusztráló leírásból; ismét a tordai unitárius templom a színhely: 

 

„Kegyetlenül elúnván magamat, physiognómaii s vestiariai [öltözeti] lesegetéseknek eredék, s mustrát tartottam a férfiak és asszonyok rendein, arczaikon, öltözeteiken, bánásaikon. Egy leányarczon s növésen kívül nem láttam többet, a min a szem megnyugodhatott volna.” /15/

 

Ezúttal Kazinczy mintha eltérne a Goethe és Sterne által gyakorolt útleírástól, ugyan szándékában („lesegetés”) volna egy pittoreszk leírás megalkotása, de szándéka kudarccal végződik, nincs miről beszámolnia, a kivétel ismét az a bizonyos leány, aki ugyan egy pontra irányítja a szemet, mégsem annyira, hogy a följebbi leírások ismétlődjenek (ha megváltozott terjedelemben, szerkesztéssel is). Az útleíró ezúttal típusok, jellegzetes alakok után kíváncsiskodik (ilyenekkel Goethe és Sterne ugyancsak bőséggel szolgál), de a figyelő beállítottsága (elúnván magamat) eleve nem teszi lehetővé, hogy az esetlegesen érdektelenből valami érdekesebbet formáljon. Ilyen passzus meglehetősen ritka az Erdélyi levelekben, amelynek egyik célja (volt róla szó) éppen a kedv felébresztése az erdélyi utazások iránt. 

 

Aligha deríthető ki, a terjedelmi okon kívül miért ez a váltás az írásban, hiszen itt nem egy apró részlet visszavonásáról olvashatunk, hanem egy jelenetéről, mely a Kazinczy-életmű bizonyos aspektusainak irányába mutat. Ebben az esetben aligha elegendő, ha a megfelelő passzusok olvasásával elégedünk meg, a teljes újra/átírt változatot kellene szemügyre vennünk ahhoz, hogy megnyugtatólag kijelenthessük: az útleírás különféle változataival kísérletezik-e Kazinczy, vagy csupán az átéltek, tapasztaltak másféle rekonstrukciója vezeti-e tollát, illetőleg: a máskor mindig oly jelentékeny szerephez juttatott irodalom- és/vagy művészetközöttiségről való lemondás egy fiziognómus döntése-e, aki ezúttal nem a látottak színes, érzékletes visszaadására törekszik, hanem a lehetséges pontos megfigyelésre. Akit nem ragad el hevülékenysége, törekvése a költészet és a „valóság” között netán feltáruló szakadék áthidalására, hanem ragaszkodik ahhoz, hogy annyit közöljön, amennyinek „valóság”-fedezetét biztosítani tudja (amennyire emlékezik). 

 

S éppen itt ragadhatjuk meg a változatok eltéréseit, amelyeknek olykor nagyon prózai oka lehet: ti. az, hogy éppen melyik korábbi változat volt kéznél, a korábbi változatok mennyire feleltek meg a kapott visszajelzések nyomán megindított emlékezésnek, képzeleti munkának. Ilyen módon természetszerűleg vannak egymáshoz közelebbi, egymástól távolabbi variánsok. Az első két esetben nyilvánvalók (az eltérések ellenére) az átfedések, aligha dönthető el, hogy az átszerkesztés nyomán melyik érzékelteti jobban a „széplélek” utazó hangulati ingadozásait, művészi látás és tapasztalat összegző fölemelését a művészi szép szférájába. A harmadik változat megfosztódik ettől az akarástól, tárgyszerűségével a merő közlési funkció ellátását vállalja, a nézőpont a leíróé, a műveltségi anyag beleapplikálása nem zavarja a beavatatlant, azt, akihez sem Reynolds festménye, sem a rézmetszet, sem a Kazinczy átültette Goethe nem jutott el. 

 

Mindhárom szöveg „útleírás”, amely mind az angoloknál, mind a németeknél már a XVIII. században virágzott. A levélformájú útleírás pedig két, szívesen gyakorolt prózai műfaj egyesítésével egyszerre állította előtérbe a személyiséget, aki a levelet írja, de korlátozta is „mindentudását”, hol a szövegköziséggel adva át a helyét a „költészet”-nek, hol az útleírásban előtűnő, megszólaló személyiségek nézőpontja szerint formálják a szöveget.

 

Kazinczynak, Goethétől és Sterne-től eltérően, nem adatott meg a távolabbi, külföldre utazás lehetősége; a Fogságom naplójába beiktatott tiroli, cseh- s morvaországi, érthetően rövid utalások kényszerhelyzet szülöttei, ennek következtében a beszűkített perspektíva mintegy „dramaturgiai” funkcióval rendelkezik. Annál szívesebben készíti el belföldi utazásait, amelyekben követi a példaként vett német és angol szerző eljárásainak egyikét-másikát, olykor közvetlenebb szövegösszefüggések feltételezésének is teret kínálva. Egyetlen helyre utalok a továbbiakban: az Itáliai utazás útleírója egy természet létrehozta tüneményben Claude Lorrain festői metódusára vél ráismerni, természet-művészet egymásra gondolásának lehetőségét veti föl Kazinczy a Pályám emlékezete hetedik könyvében (1816), Claude Lorrainre és Claude Joseph Vernet-re hivatkozva. /16/  

 

A természeti és a művészeti szép egymásra vetítésének megfogalmazása sok tekintetben hasonló esztétikai megfontolások nyugtázását teszi lehetővé, a Kazinczynál többnyire megjelenő közvetítésre (a metszetekre) is figyelve. Messze nem elképzelhetetlen, hogy a széphalmi útleíró kezébe kerülő olvasmányok, képek, metszetek nem csekély mértékben járultak hozzá nem pusztán egy széptani ítélet körvonalazásához, hanem a változatok megformálódásához is. Hiszen a szövegközi utalások eleve jelezték, hogy éppen mi foglalkoztatta Kazinczyt, művei, fordításai, metszetei, múzeum- és képtárlátogatásai közül melyek voltak legfrissebb élményei, konkrétabban szólva: tájkép vagy portré indította meg képzeletét a látott, tapasztalt táj, illetőleg a hirtelen feltűnő személy leírására. 

 

A változtatások hogyanja – annyit talán már most le lehetne szűrni tanulságul – korántsem egy merevebb, antikváriusi correctio-elvnek van alárendelve, hanem a műalkotás mind tökéletesebb formájának elérése céljából. Ebben viszont ott búvik meg a goethei önéletrajz alcímében rögzített viszony, a költészet (Kazinczynál, de Goethénél is belefoglalandó a képzőművészet) és a valóság (találkozások, látogatások, kirándulások, könyvtári és múzeumi időzések, különös tekintettel a gyűjtők személyére stb.) összetartozásának, viszonylehetőségeinek műbe foglalhatóságára; ez a természeti és a művészi szép elgondolására késztető útleíró nem is oly rejtett üzenete: az irodalommá formálódó életről, az életté váló irodalomról.

 

/14/ A 8. sz. jegyzetben i.m. 175. E dolgozat szempontjából érdektelen, hogy ez a változat az előbbi – vagy amit korábban idéztem.

/15/ Uo, 508.

 

/16/ Itáliai utazás 196: „A föld fölött a nappal párája leng, úgy, ahogyan csak Claude Lorrain festményeiről és rajzairól ismerjük, a természetben azonban nem egykönnyen láthatni olyan szépen ezt a tüneményt, mint itt.” Italienische Reise, 182: „Über der Erde schwebt ein Duft des Tages über, den man nur aus Gemälden und Zeichnungen des Claude kennt, das Phänomen in der Natur aber nicht leicht so schön als hier.” Erdélyi levelek 159: „De e sötét bús egyenlő minden változás nélkül, vásznan inkább rézbe metszve nem tehetne kívánt hatást; mint a nyugalmas tenger nem, part és szikla s hajó és légi-perspectív nélkül, s a Claudokat és a Verneteket, kik olly csudákat tudtak teremteni, kifárasztanák. Itt magát kell látni az eggyszerű, puszta, nagy természetet, s nem víg napfényben, hanem e bús fellegzés alatt.” Claude Lorrain (1600–1682) a levegő és a fény képi megjelenítésének mestere. Claude Joseph Vernet (1714–1789) a fényhatások érzékeltetésére törő tájképfestő. Két megjegyzés kívánkozik ide. 1) Kazinczy sosem látott tengert. 2) Természet és művészet viszonyát ezúttal eltérő módon látja Goethe és Kazinczy.

 

Kapcsolódó cikkek:

https://www.rovart.com/hu/egy-mkod-szlovakiai-magyar-jogi-kozigazgatasi-nyelv-es-terminologia-kialakitasanak-lehetsegei-2-resz_3463

https://www.rovart.com/hu/egy-mkod-szlovakiai-magyar-jogi-kozigazgatasi-nyelv-es-terminologia-kialakitasanak-lehetsegei-1-resz_3462

https://www.rovart.com/hu/anyanyelv-hasznalati-jogok-a-karpat-medenceben-1-resz_3447

https://www.rovart.com/hu/a-kazinczy-napok-tortenete-1-resz_3415

https://www.rovart.com/hu/a-kazinczy-napok-tortenete-2-resz_3416

https://www.rovart.com/hu/a-nemzethalal-vizioja-1-resz_3430

https://www.rovart.com/hu/a-nemzethalal-vizioja-2-resz_3431

https://www.rovart.com/hu/46-kazinczi-napok-14-resz_3381

 

 

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :