[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

természet

 

MMA irodalmi

 

Hadifogoly

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Zeman Zoltán
<<< Vissza a főldalra

Tragédia egy plázában

szerkesztette: SZABÓ OTTÓ, 2010-04-03

Kicsiny Balázs: A szobafestõ halálaA MoM Park bevásárlóközpont egyik félemeletén van egy doboz.
Egy egészen nagy, szürkére festett doboz, nincs rajta semmiféle látványosság: se világmárka felirat, se hétvégi szuper extra akciót hirdetõ villódzó, vagy éppen minimál stílusú tábla.


Kicsiny Balázs



Kicsiny Balázs



Kicsiny Balázs



Kicsiny Balázs

... Kicsiny Balázs A szobafestõ halála címû alkotásáról van szó.

Csupán négy ablak van rajta – az egyetlen csalogatónak mondható momentum, ami megragadhatja a shoppingoló közönség figyelmét. Két butik között talán benéznek ide, még ha nem is remélhetnek eget rengetõ és a hülyénekismegéri árzuhanást. Minden emberben fellelhetõ ösztön ez. Na, nem a radar módjára árengedményes cédulák böngészése (vagy talán manapság már az is), hanem a meglesés, a bepillantás, a kukkolás (utóbbi fényében máris érthetõvé válik számunkra, miért pont a Kis Magyar Pornográfia keretein belül állította ki Kicsiny ezt a munkáját). Arról a mechanizmusról beszélek, ami bizonyára mindannyiunkkal elõfordult már, hogy tudniillik mindenféle engedély nélkül (vagy talán pont ezért) meglessük (és kilessük) mások életét (és életterét), mikor nyári délutánokon bepillantunk a nyitott ablakokon.
Ennek a szobának a falait tetõtõl talpig (még a mennyezetét is) fekete-fehér kockák borítják. Ilyen színûre festette a (szoba)festõ, befejezte a nagy mûvet, igen, a gép forog, õ meg pihen. Meghalt ugyanis. Valószínûleg a nyakát törte, fekszik a padlón, mellette hevernek harci kellékei: az ecsetek meg a festékes vödrök. Se nem Marat, se nem Sardanapal (bár David és Delacroix minden bizonnyal megbotránkozna ezen a hirtelenjött párhuzamon). Csak egy egyszerû szobafestõ (?). Tragédia ez egyáltalán? Beszélhetünk-e értékvesztésrõl egy halandó esetében, aki talán arra vállalkozott, hogy Vasarelyt háromdébe transzformálja - ha ez egyáltalán megfordul valakinek a fejében?
A slusszpoén (?) persze az, hogy nemcsak a szoba, de a szobafestõ is (szintén tetõtõl talpig) pepitában pompázik. Befestette magát, gondolhatjuk. Akár. Vagy olyanná vált, mint saját alkotása. Akár. Vagy pont fordítva. Annak ellenére, hogy a tér igenis valóságos, körüljárható és kézzelfogható (Kicsiny ezt tartja az egyik legfontosabb tulajdonságnak, ha alkotásról van szó), itt érezzük valóság és illúzió határainak elmosódását, megkérdõjelezhetõségét.
Visszatérve még a kukkoláshoz. Azzal, hogy Kicsiny megnyitja elõttünk a teret, hatalmat ad a kezünkbe. Olyat, mely a többi kukkolós hatalomhoz hasonlóan „mindent a szemnek, semmit a kéznek” hatalom: az eseményekbe, még ha szeretnénk, sem avatkozhatunk be – a tragédia megtörtént. Bámulunk egy halottat, egy hullát, mert annak bámulása (mint azt Platóntól megtanulhattuk), bár sokszor nehezünkre esik bevallani, igenis élvezetet és gyönyört okoz. Annak ellenére, hogy A szobafestõ halálát (talán minden ízében) elsõ ránézésre igencsak szokatlannak találjuk (mindenkibõl a „mi keresnivalója van Kicsiny Balázs munkájának egy plázában?” kérdés bukik ki), valahol mégis klasszikus kiállítási szituációval van dolgunk. Behajolunk az ablakon, úgy, ahogy annak idején nagyra becsült magyar költõink féltve õrzött bútorait nézegettük, míg a korlát (mely legtöbbször függönyrojtra emlékeztetett) engedte. Akaratlanul és a lehetõ legnagyobb természetességgel vesszük fel a nézõ, a szemlélõ, a múzeumlátogató szerepét: meg sem fordul a fejünkben, hogy bemásszunk az ablakon, pedig megtehetnénk. (Talán Kicsiny célja az üveg nélküli ablakkeretekkel az volt, hogy bevonja a nézõt, és cselekvõvé transzformálja?)  
Az idõ ott benn statikus, a halál oka ismeretlen, balladai homály fedi, ahogy azt is, hogy a szobafestõ vajon kényszerbõl vagy önszántából (hogy elefántcsonttoronyba vonulva beteljesítse saját sorsát) került ebbe a térbe és helyzetbe.
A többi bábura a kirakatüvegek mögött nem tekintünk tragikus hõsként (talán a szobafestõre sem): õk nem halottak, életszerûen pózolnak – végzik a dolgukat. Ebben nincs semmiféle tragédia. Hacsak az nem, hogy a rájuk aggatott ruhanemûket testükkel töltsék meg.

Miután megírtam a fentieket, visszatértem a tett helyszínére, hogy fotókat készítsek. Meglepve tapasztaltam, hogy a létrát valaki összecsukta, s néhány aprópénz is került a (szoba)festõ teste köré. Ha csoda nem is történt, hiszen „hõsünk” nem támadt fel a halott (bábuk) közül, de változás minden bizonnyal: interaktívvá vált Kicsiny alkotása (?). 

Mayer Kitti Hanna


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :