[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Trianon

szerző: Kiss László 2010-06-04

 

Trianon

   Ugyan már. Mosolygós puha internacionalisták. Harsány, naív, "rántotthúsos" csapat. S köztük számtalan más vonulat. Pont annyi, ahány magyar létezik. Akinek nem adatott meg a butaság biztos boldogsága, annak fáj. Valahogy mindig fáj. Csendesen, harciasan, vérlázítón vagy méltósággal, de fáj. És tűrni. Tűrni, tűrni a végtelenségig. Hiszen bűnösök vagyunk. Azt mondják. Sokan. Tehát úgy is van. Tűrni, tűrni. Évtizedek óta ezt hagyják örökségül a családok gyermekeikre. Határon innen tiszteletteljes hűvös nyugalommal. Határon túl... hogy is? Azt én nem tudom. Mert kiváltságos vagyok. "Soha nem fogod megtudni, mit érzünk, ha átmegyünk a határon..." Igen. Én ezt soha nem fogom megtudni. De miért van ez így? Miért kell természetellenes pátosszal szólnia egy határontúli magyarnak Magyarországról? Mert valamit elrontottak. Kilencven éve. Kreáltak egy békét, ami épp azt nem hozta el, ami a neve. Senkinek sem jó. Annak sem, aki azt hiszi.


   1920. június 4-én a versailles-i Trianon kastélyban a magyar delegáció aláírta az első világháborút lezáró békediktátumot.

 
   Vigyázni kell az utolsó szóval. Van akit bánt. Vigyázni kell. Mindig. Még mindig? Végül is minek lehetne nevezni az olyan szerződést, amelynek alanyát meg sem kérdezték? Apponyi grófot meghallgatták ugyan. Beszéde nagy hatást keltett. De már minden el volt döntve. Csak formalitás volt az egész. A győztesek diktáltak.
   Belementünk a háborúba. Minek is? Sok értelme nem volt. Több volt benne a dinasztikus érdek, mint a gazdasági-politikai. Ne szépítsünk, a magyar parlament is megszavazta. Mégsem önálló államként léptünk hadba. A külügy, hadügy és az ezekhez tartozó pénzügy az Osztrák-Magyar Monarchiában a császár kezében volt. Harcoltunk. Valamiért. Az antant a monarchia gyengeségét, érthetően kihasználta. Lázította a nemzetiségeket. (A németek is hazaszállították Lenint, hátha csinál egy kis zűrt, és megszabadulhatnak az orosz fronttól. Igazuk lett.) Ugyanezt tette Bécs a magyarokkal szemben 1848-49-ben. De akkor ez taktika volt. Az udvarnak esze ágában sem a volt nemzetiségi igényeket kielégíteni. A magyarok veresége után ők azt kapták jutalmul, amit a magyarok büntetésként. Keserű tapasztalat. A kiegyezés után komolyan vettük a kisebbségi kérdést. Olyan liberális nemzetiségi törvény született, amilyen ma sincs Európában. Ez nem nagy szólam. Csak el kell olvasni.


   Lehet, hogy az antant ígérgetése is üres szólam maradt volna, ha nincs az orosz forradalom. De a kommunista állam kiesett mint potenciális, németeket sakkban tartó francia szövetséges. A gall rettegés megszülte a kisantantot. Csekély erő, de mégis jobb a semmitől. S ezt Magyarország rovására lehetett csak megteremteni. Segítette, s az indoklás szükségességét törölte a magyarországi két zűrzavaros év (Károlyi, Kun Béla). Magyarország hat évi háború után végletesen legyengülve nézett szembe a ténnyel.
   A Magyar Királyság területe (Horvátország nélkül) 282 000 km2-ről 93 000 km2-re csökkent. Lakóinak száma 18,2 millióról 7,6 millióra apadt. Az elcsatolt területek lakosságának nagyobb része ugyan nem magyar nemzetiségű volt, de 3,3 millió magyar került a határokon túlra. Tragédia, hogy ezen magyarok túlnyomó többsége a magyarság lakta törzsterületen élt, tehát az új határ mélyen belevágott a magyar nemzettestbe. A népek önrendelkezési joga...? Lehet ezt a döntést másképp magyarázni, lehetett-e más a cél, minthogy Magyarországot jelentéktelenné téve, geopolitikailag, katonailag kiszolgáltatott helyzetbe taszítani? A nagyszámú határon túlra szorult magyarral örökre elhintve a szomszédokkal az ellenségeskedés magvát, egy pici államokból álló Közép-Kelet Európát létrehozni, mely semmi konkurrenciát nem támaszt többé a nyugatnak, s engedelmes félgyarmata lesz? Lehetett más a cél? Aligha. Ha kell, ad katonát, ha kell, ad olcsó munkaerőt, ha kell, megveszi a felesleget.


   Vagy a másik verzió. Azt sem tudták, mit csinálnak. Ha belenézünk nyugati egyetemek történelemkönyveibe, megkeressük a térségünket taglaló fejezeteket, bocsánat, oldalakat,  megdöbbenünk. Megdöbbenünk, mit tudnak, mit tanítanak rólunk. Semmit. És még azt is pontatlanul. A térségről, nemcsak a magyarokról. A hányaveti felelőtlenséget sem zárhatjuk ki a döntés meghozatalában.
   A szomszédok mosolya. Az aláírásig. Aztán a terror. Köztisztviselők, papok, értelmiség elűzése. Névelemzés, reszlovakizáció. Tízezrek tengődnek magyarországi vagonlakásokban egy évtizedig. Az iskolák elvétele. A parasztság kisemmizése. Fábry Zoltán írja 1932-ben: "1919 elején Kárpátalján nem volt egyetlen egy cseh sem. Ma harmincezren vannak... Bátyu. A lakosság száma 2400. Kilencvenöt százalékban kisgazda és magyar... a gróf Lónyay birtok 3400 hold. Földbirtokreform... a csehek lehozattak 75 legionista családot, ezek kapnak a Lónyay birtokból 3398 holdat ingyen... - tehát a magyarok - kapnak összesen kettő hold földet ötezer koronáért - temetőre!"
   A magyar tunya. Buta. Vagy gyáva. A baszkok államot akarnak. Az írek is marják az angolokat. Terror. A magyar gyáva. Inkább folyóiratokat szerkeszt, kínkeservvel iskolákat hoz létre. Nyel és kimagasló kultúrát teremt határon túl. Balogh Edgár, Eszterházy János, Szüllő Géza, Szvatkó Pál, Áprily Lajos, Kós Károly, Reményik Sándor, Dsida Jenő, Kemény János, Szenteleky Kornél, Herczegh János. Csak a régiek. És elnézést a többiektől.

   Ekkora országcsonkítás példa nélküli a történelemben. A két világháború között kényszerpályán a magyar külpolitika. Revizionizmus, irredentizmus. Talán még a szomszédos országok értelmiségének egy-egy tagja is elismerte a lelke mélyén, hogy a magyarok nem is tehetnek egyebet. Milyen nép lenne az, amely meg sem próbálja visszaszerezni, ami az övé volt? Megpróbáltuk. Nem sikerült. A még mindig ki nem beszélt bosszú a határon túli magyarokat érte. Fájdalom és szenvedés. És csak tűrni, tűrni. Bűnös nemzet. Kollektív bűnösség. Hogy olyan amúgy nincs is...? Kit érdekel az itt...?
   A kommunizmus. A nemzetiségek híd szerepe... Jól hangzik. Szőnyeg alá söprés. A magyar abban a csapatban is gyanús volt. Mert nem szláv. Meg is buktattuk a kommunizmust. Bosszúból. Persze. Még Romániában is egy magyar buktatta meg. Egy magyar merte először felemelni a szavát a conducator ellen. De ez is agyon van hallgatva, és soha nem fog történelemkönyvekben szerepelni. Mert valakit bántana. Biztos.
   A történelmi jog. Elavult és nevetséges? Aki az USa-ba települt, elfogadta az ottani feltételeket. Aki békés és nem békés eszközökkel visszaszerezte ősi hazáját, megszenvedvén azt, az ENSZ elismerte. Önsajnálat? A magyarnak nincs joga, pedig "megszenvedte már..." Vagy még nem eléggé?
   Történelemhamisítás. Történelemkreálás, a semmiből. Mintha a történelemmel lehetne magyarázni a jelent. Hova ez az igyekezet? A reményeket is fölülmúló ajándék mögé kell állni ideológiával? Csak nem?
   Trianon óta a magyar degenerált. Nem találja a helyét. A nevezetes népszavazás. Van még egy olyan nép, ahol ez így végződött volna? Árgus szemekkel vizsgáljuk egymást. Óvatosak vagyunk. A másik hogy áll ezzel a kérdéssel...? Meddig mehetek el? Eddig jóra tartottam ezt az embert, de a következő mondat után...? Tragédia. Tragédia, hogy még egymás között is tabu Trianon.


   Megbékélés. Jó lenne. Beletörődéssel? Nem hiszem. Csak úgy elvi alapon. Hova tűntek a kelták, gepidák, osztrogótok, vizigótok, longobárdok, alánok, hunok? Nem tudtak tartós állami keretet szervezni, s eltűntek. A magyarok tudtak a Kárpát-medencében, s ennek köszönhetik, hogy fennmaradtak. És mások is ennek az államnak köszönhetik. Ha magyar, szlovák, román, szerb együtt ünnepelné augusztus 20-át, ott, azon az ünnepségen elkezdődne valami.
   Az évszázados elnyomás badarsága. Régi terminológia szerint a nemes szipolyozta a jobbágyot, a szerbet, románt, szlovákot. És a magyart is. De védte is Muhinál, Nándorfehérvárnál, Mohácsnál, Eger váránál, Trencsénynél, Munkácsnál, Isaszegnél. Sikerrel. Sikerrel, mert megmaradtunk. Mindannyian. Bármelyik királyunk könnyedén kikergethette volna a nemzetiségeket. De nem tették. Elnyomás? A második világháború utáni lakosságcsere-egyezmény kudarcot vallott. A szlovákok vonakodtak Magyarországról kitelepülni Csehszlovákiába. Mégis mi vagyunk a bajkeverők, akadékoskodók Európában. Mert mi mondunk valamit, és öten mást. Mi jön le ebből egy angolnak...? El tudja azt egy francia képzelni, milyen érzés lehetett egy kárpátaljai magyarnak élete során öt országban élni, pedig ki sem tette a lábát falujából. A berlini fal sok száz német családot vágott el évtizedekre egymástól. Ezt mindenki tudja, s könnyezi a nagyvilágban. A trianoni határok több tízezer magyar családdal tették ugyanezt. És erről ildomosabb inkább hallgatni.


   "Ez alkalommal nem akarok védőbeszédet tartani azon eljárás fölött, amelyet Magyarországon a nem magyar fajok állítólagos elnyomása tekintetében követtek. Csak annak állítására szorítkozom, hogy nagyon örülnénk, ha a tőlünk elszakított területeken magyar testvéreink ugyanazon jogoknak és előnyöknek birtokában lennének, amellyel Magyarország nem-magyarajkú polgárai bírtak."
   Tartalmilag ez a beszéd akár tegnap is elhangozhatott volna. Pedig ezek Apponyi Albert gróf szavai. A híres védbeszéd. Trianon, 1920. január 16.
 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :