[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Tsúszó-mozaik

szerző: Hizsnyai Zoltán 2013-02-01

 

Tsúszó-mozaik

 

Tsúszó-aforizmák, -verstöredékek és -szövegmorzsalékok

Hizsnyai Zoltán gyűjtéséből

 

Két holtpont között melyik a legrövidebb út?

 
*
 
Amit a
mag ad:
vagy.
 
*
 
Része vagyok az Egynek:
Egy vagyok vele.
 
*
 
(Olvasónapló)
 
Csak a manír, csupáncsak manír,
de néha még az errt sem hallani.
 
*
 
Az önzés legtökéletesebb formája az önzetlenség.
 
*
 
Légy boldog! Szent csak azután lehetsz!
 
*
 
Gátlások nélkül olyan lenne a világ‚ mint a közösülés a súrlódás jelensége nélkül.
 
*
 
(Fruszt-ráció)
 
Míg ez egy kicsi nemzet tagja,
a másik nagy tagjával nemzett.
 
*
 
Törj a sorban legelőre,
s úgy caplass a legelőre!
 
*
 
Na, tessék, mit szóltok hozzá,
hány ingerem van?!
 
*
 
Kamaszkoromban vérig sértődtem, ha egy évvel is fiatalabbnak néztek.
Ma már sokkal bölcsebb vagyok.
 
*
 
„Az mi nem válik valóra fantasiánk világából,
tisztább alakban őrzi meg hitelességét.”
 
(Martossy Borbála Petőfihez intézett 1847-es leveléből)
 
*
 
A szél nem fúj, hisz ő maga a fújás.
Aki bölcs, már nem kell hallgatnia.
Csak kedvtelésből teszi.
 
*
 
Feljebb!
Még feljebb!!!
Legfeljebb
nem sikerül…
 
*
 
Nyitott könyv az életem.
Sajnos, többnyire épp a legszarabb részeknél van kinyitva.
 
*
 
A halál fiatalabb koromban igen sokáig foglalkoztatott.
Most már majd inkább én foglalkoztatom őt.
 
*
Az út mindig a csúcs felé, a kiút azonban nem a hegycsúcson át vezet. Az egy rozsdás csapóajtó mögött nyílik, és még azt se lehet előre tudni, az útnak melyik állomásán. Sziszüphosznak könnyű volt a dolga, ő a titokzatos Hadész áldásos oltalma alatt görgetett, nem volt már tétje az erőfeszítésének. Ámbár az is meglehet, hogy épp ezért volt a nehéztől is nehezebb. Hiszen nem lógott az orra előtt a répa, amely a szóban forgó csapóajtóig mindnyájunkat biztonsággal elvezet.
 
*
 
Ne ragozzuk tovább!
 
Ab
Szint
Én
 
Te
Szint
Én
 
Ő
Szint
Én
 

 

Nekrológ

Vallai Péter

(1946–2012)

 
Valamikor a nyolcvanas években hallottam először élőben verset mondani. A televízióból persze jól ismertem, és már kamasz koromban feltűnt – merthogy ez akkor igencsak feltűnő volt még –, hogy nem szerelmes a saját hangjába, mint a nagy színművészek többsége. És szembetűnő volt az is, hogy mennyire nem szeret lubickolni az emóciókban. Úgy értem, látványfürdőzni. Hogy mindig az értelmet keresi, a gondolati struktúrát próbálja letapogatni a versek érzelmi kulisszái mögött. Hogy érti – és az értelmezés szenvedélyével érzi át a verset. És így aztán még a bonyolult szövetű, bölcseleti utalásokkal át- meg átszőtt, nem igazán versmondásra született opusokat is képes hitelesen megszólaltatni. És sosem csupán hézagpótló modorosságoktól mentesen előadni, hanem hangokból, mimikából, mozdulatokból a helyszínen újraírni. Egyszóval: teremteni.
A mindaddig vizuális jelhalmazokban rejtőzködő Tsúszó Sándor verseinek is ő adott először hangot. Szinte a hangja lett. A mi megismerkedésünk is a Mester segítségével történt még valamikor a kilencvenes évek első felében... Sajnos, az emlékezetem ennyire rövid, de most kivételesen mégse toldanám meg a mindig segítőkész képzelettel. Maradjunk a legmakacsabb tényeknél.
Annyi bizonyos, hogy a Magyar Rádió Tsúszó-műsorában Péter mondta a verseket, az MTV Tsúszó-emlékműsorának pedig nem csupán egyik versmondója, hanem a konferansziéja is ő volt. Aztán a nagy hagyományú „Vasárnapi vers” című műsorsorozat utolsó darabjában elhangzó Tsúszó-verset is ő adta elő. Valamikor az említett rádió- és tévéműsor közötti időben pedig már ő szervezett a Vígszínházban egy nagyszabású Tsúszó-estet, amelyről tudtommal, sajnos, nem maradt hangfelvétel se, pedig mind közül ez sikerült talán a legjobban.
Tsúszó Sándor a népszerűsítés terén soha senkinek nem köszönhetett annyit, mint neki. Tsúszóról kérdezett az utolsó találkozásunkkor is, amikor egy Othello-előadás előtt véletlenül összefutottunk a Vígszínháznál. Már dolgoztam a breviárium első részén, vagy talán már nyomdában is volt. Mondtam, hogy majd átküldöm neki pdf-ben. Nagyon kínos, de már nem emlékszem, hogy betartottam-e a szavamat.
Péter a végzetes nap előtt három héttel, október 16-án 23 óra 47 perckor, Sándor születésnapján jelentkezett utoljára. A Mester facebook-oldalán olvasható bejegyzés így hangzik: „Jó lenne egy Tsúszó-est!”
Vallai Péter halálhíréről értesülve a nem éppen szűkszavúságáról híres, sokat próbált Tsúszó csak a következő két szót tudta leírni:
„Viszlát, Péter!”
Az üzenetet én küldtem át utána az éterbe.
Magam se tudnám jobban megfogalmazni, amit érzek.
 
 
 
* A fönti szövegek először a Tsúszó Sándor-breviárium közeljövőben megjelenő második részében látnak nyomdafestéket (Lilium Aurum, Dunaszerdahely).
 

Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :