[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

MakaiHU

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Utazások Esterházy Péter koponyája körül II.

szerző: Veress Zsuzsa 2017-11-26

 

Utazások Esterházy Péter koponyája körül II.

 

Ezúttal: Hollandia duplán

 

Nemrégiben azt írtam, hogy az idén, az Esterházy Péter halálát követő gyászévben, olyasmiket olvasok, amiket az ő ajánlása nyomán ismertem meg. Folytatom tehát „gyászmunkámat”.

 

Jelen írásom alcíme becsapós, a kezemet tessék figyelni, mert csalok – ahogy a bűvészek szokták mondani.

 

Ian McEwan ugyanis nem holland, hanem angol. De az a regénye, melyet most ajánlok, az Amszterdam címet viseli.

 

Pedig a könyv nagy része Angliában játszódik, a hősök angolok.

A történet drámaian kezdődik: egy asszony temetésén farkasszemet néz egymással a megözvegyült férj, és a nő három egykori szeretője. A folytatás e négy férfi még drámaibb sorsfordulatait adja elő. A sokszorosan megcsalt férj persze az elején vesztesnek tűnik. Ő csak betongazdag üzletember, a megcsalt férjek szokásos, szánalmas szerepében. Az egyik szerető hírhedten rasszista külügyminiszter, és éppen reményteljes várományosa a miniszterelnöki posztnak. A további két volt szerető pedig kicsoda? Nos, egyikük világhírű zeneszerző, a másik az ország legnagyobb példányszámban eladott napilapjának főszerkesztője. Alapvetően kettejük köré fonódik a két főszálon futó, a szálakat váltogatva előadó cselekmény.

 

A népszerűségben Paul McCartney-val versenyző, de klasszikus zenét író művész, és a The Judge című, beszédes és beszélő nevű újság főnöke egyébként jó barátok is. Egykori szerelmük temetése után furcsa szerződést kötnek. Ennek következményeiről szól a regény. 

 

Ezeket a következményeket a két főhős nem látja előre. Az olvasó azonban már a legelején gyanút foghat, és maximum a regény közepénél már biztos is lehet a végkifejletben. Mivel azonban a cselekmény krimiszerűen izgalmas, nem illik elárulni ezt a végkifejletet. Aki nem jön rá, az legalább végigizgulhatja a sztorit, bár szerintem inkább az izgalmas, ahogyan a négy férfi eljut a végpontig, Amszterdamba.

 

A gazdag férj a háttérben marad, a zeneszerző éppen az ezredforduló megünneplésére rendelt szimfonikus főművén dolgozik, a főszerkesztő beleavatkozik a választási kampányba, de bulvár szintű cikkek megjelentetésével – melybe a másik három férfi is belekeveredik valamilyen módon. A The Judge beszélő neve ekkor válik igazán ironikussá.

Mint ahogy minden egyes szereplő lelki tusája is.

Most mondjam, hogy a legvégén a leghalványabb figura, a megcsalt férj lesz a végső győztes? Mondom. Ez a slusszpoén.

 

De! Bár a cselekmény, a lélektaniság és a karakterek is érdekesek – ez a regény alapvető erkölcsi kérdésekről szól. Minden szereplője valójában nem a maga szakterületének, hanem az önzésnek a zsenije. Végzetük is ebben rejlik: a csak önmagukra figyelésben.

A morális felelősség felvetésén kívül mi tetszhetett még ebben Esterházynak? Talán leginkább a mű nyelvezete, mely azonban (Tandori fordításában), szerintem, nem igazán átütő erejű, inkább csak sejteni lehet, hogy az eredetiben erős.

 

Bezzeg a másik szerzőről, akit ajánlok, nagyon is el tudom dönteni, hogy miért szerette Esterházy Péter!

Cees Nooteboom, aki valóban holland, magáról az írásról ír. (Mint ahogy EP is erről írt egész életében.)

Ezt – A holland hegyek között című –  regényét csak azoknak ajánlom, akik az írásról (no meg az olvasásról) szóló briliáns elmélkedéseket nem szöszölésnek és molyolásnak tartják. Azoknak, akik nem idegeskednek azon, hogy végre mikor hagyja abba az elbeszélő a kitérőket, miképp és hogyan folytatódik tovább az izgalmas cselekmény. (Ne feledjük EP elévülhetetlenül szellemes poénját – amit különben egy ókori római szerzőtől, ifjabb Pliniustól idéz: „Ez nem kitérő! Ez maga a mű.”) Egyébként a sztori ebben a műben is krimiszerűen izgalmas. 

 

De nem ezen van a hangsúly. Vagy a fene tudja. 

 

Nooteboom regényének már a címe is viccesen figyelemfelkeltő, hiszen mindenki tudja, hogy Hollandiában a legmagasabb pont maximum egy háromszáz méteres hepehupa.

De már az első mondat olyan tér-idő koordinátákba helyezi a regényt, ami olvasói felismeréssel, meg az olvasó elbizonytalanításával is jár. Egyrészt rájövünk, hogy a déli országrész határvidékén járunk, ahol valóban vannak hegyek, azaz voltaképpen Belgiumban – ugyanakkor szó esik jelen korunkról, az Európai Unióról, miközben meg mesében találjuk magunkat.

A cselekmény ugyanis Andersen A Hókirálynő című meséjének átköltése. A cirkusz világával, meg a szervezett bűnözéssel fűszerezve.

 

Miközben persze figyelünk a főszereplő szerelmes pár elszakításának és újra egymásra találásának történetére, azért az semmiképpen nem hagyható figyelmen kívül, hogy az igazi főhős a fiktív elbeszélő: egy spanyol útépítő mérnök, aki Hollandiában járt egyetemre, és egy zaragozai iskola üres osztálytermében írja a regényt.

 

Az elbeszélő elmélkedései az útépítés és a regényírás hasonlóságáról folyton félbeszakítják a szerelmesek sztoriját. Valódi útvesztő alakul ki. Tükörszoba, mint az elvarázsolt kastélyban: valaki nézi magát a tükörben, ahogy nézi magát a tükörben...

 

A szöveg mint labirintus a posztmodern kor egyik leggyakrabban alkalmazott módszere.

A spanyol és a holland értelmező szótár szócikkei ugyanúgy fontos szereplőkké lépnek elő, mint ahogy a mese, a mítosz és a regény közti különbségek taglalása a legszebb részei ennek a műnek.

 

És ez még semmi! Labirintusunkban fellépnek filozófusok is, akik az elbeszélő szerint valójában útjukat tévesztett költők. Nem véletlen tehát, hogy a befejező mondat a regényben egy költőtől származó idézet, éspedig Wallace Stevens verséből.

 

A legtöbbször idézett filozófus Platón, aki A lakoma című híresebbnél is híres írásában rögzítette az egész ember, az androgün ógörög mítoszát. Eszerint az Ember valaha Egy volt, és kétnemű. Az Olümposz büntetése, hogy az ember kettévált, férfivá és nővé. A szerelem pedig nem más, mint saját másik felünk keresése.

 

Igaza van az utószót író Földényi F. Lászlónak, aki Nooteboomot mint az utolsó platonistát mutatja be. És alapvetően a melankólia szerzőjeként.

A regény elbeszélőjének párbeszéde az összeurópai filozófiai és irodalmi hagyománnyal valódi csemegévé avatja ezt a rövid művet.

 

Tehát, két „holland”. Az egyik így, a másik amúgy.

Az egyik az erkölcs, a másik a bölcseleti kérdések írója ebben a két ajánlott műben.

Mindkét kérdéskör húsbavágó.

 

Mindkét regény a kortárs világirodalom jelentős alkotása.

 

Kapcsolódó cikk:

www.rovart.com/hu/utazasok-esterhazy-peter-koponyaja-korul-_3666

 

 

 

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :