[kapcsolat]   husken

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Vámos Miklós

szerkesztette: skitzz, 2008-03-28

Vámos MiklósVámos Miklósnak lenni jó dolog. Õtvennyolc éves vagyok, megjelent huszonnyolc könyvem (ezekben van egyébként öt nagyon rossz, és érdekes módon ezeket nem érte negatív kritika), további kiadatlan hat.


Vámos Miklós
Vámos Miklós
Vámos Miklós
Vámos Miklós

Legtöbbünknek Vámos Miklós azt a halkszavú és egykedvû, ugyanakkor kimondottan szimpatikus figurát jelenti, aki a tíz-egynéhány évvel ezelõtt sugárzott Lehetetlen c. mûsorban mesélt és beszélgetett.  Feledhetetlen volt az ott kialakult történetmesélõ hangulat és az asztalnak támasztott behemót bõrtáska. Elejétõl fogva tudtam, hogy Vámos Miklós író, de csak késõbb olvastam tõle.
Nem tudom különválasztani az írói mivoltát a tévés személyiségtõl, mindkét médiumban meghatározónak tartom. Írásaiban is az a fajta realizmus és történetközpontúság érzékelhetõ, mint a Lehetetlen, Rögtön vagy a Két ember mûsorvezetõjében. Íróként klasszikus realista gondolatközpontúnak mondható, könyvei tele vannak autobiografikus elemmel. Élõ beszédnyelven ír, mindenféle írói maniér nélkül. Tévés személyiségként számomra Vitrayval és Kepessel ekvivalens.
2008. január 31- én az Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének pozsonyi  elõadótermében Németh Gábor beszélgetett vele, ebbõl válogattam össze néhány gondolatot.

 A mondanivalóról:

-Egyszer egy Németországban készült riportban megkérdezték tõlem, hogy mi a véleményem a mondanivalóról. Én elõre felkészültem erre a kérdésre, és kinéztem a szótárból a választ németül: ennivaló, innivaló, mondanivaló. Majd feltették a kérdést a posztmodern Eszterházynak is, aki azt találta mondani, hogy „mondanivaló nem kell a prózaíráshoz“. A riporternõ kicsit megszeppenve tovább kérdezte:
- És gondolat?
- Gondolat sem kell.
Majd pedig Sinclairt idézte: „Gondolat? Gondolata mindenkinek lehet. Nekem nem gondolat kell, hanem egy tweed zakó...“

A nyelvezetrõl:

-Csak akkor tudok írni, ha van a fejemben egy mondanivaló, és úgy érzem, hogy ezt olyan szinten meg tudnám fogalmazni, ahogy szeretném /soha nem megy olyan szinten egyébként/, és az olvasónak ettõl egy kicsit jobb lesz. Nem tudom megmondani, mennyivel, mivel és hogyan lesz jobb, de ha ezt nem sikerül magammal elhitetni, akkor nem tudom megírni a könyvet. Aztán következik az a kérdés, hogy melyik figura és stílus tudná ezt a mondanivalót a leginkább kifejezni. Az én munkafolyamatom más mint a posztmoderneké, akik abból indulnak ki, hogy megírnak egy jó mondatot, aztán még egyet, és így tovább. Az én könyveim egysége minimum egy bekezdés, ha nem egy egész oldal, és ezekben nagyon rossz mondatok is lehetnek. Egyik kedvencemet, a realista Tolsztojt például az egyik legpocsékabb stilisztának tartják az oroszok, mert hétköznapi mondatokat használt. Az én könyveimben is találhatóak nagyon gyenge mondatok, de ezeket az esetek többségében a szereplõk gondolják vagy mondják, nem a szerzõ, másrészt direkt köznapi nyelvet használok. Franciaországban például nem lehetne így írni, mert ott az irodalmi nyelvet használják a mai napig. Senki nem beszél úgy az utcán, mint a francia regényekben. Én felesküdtem az élõ beszédre. Lehet, hogy ez egy nagy hülyeség, de ez van. Ez az ars poeticám.

A kritikusokról:

-Minden kritikát kezembe veszek és rémülten olvasom azzal a tudattal, hogy hátha igaza van, hátha én egy nagyon rossz író vagyok, de nyolc perc alatt gyógyuló sebek ezek. Néha kifejezetten az az érzésem, hogy a kritikus egy elõítélet bûvöletében olvassa a könyvemet. Amikor elõször elolvasom az adott kritikát, mindig a szívembe talál. Miután megynyugszom, még egyszer nekimegyek, és aláhúzom a szövegben a tényszerû megállapításokat. Ha a mondatok ötven százalékát nem húzom alá, akkor irrelevánsnak tartom a kritikát. Szívesen vitatkozom egyébként a kritikákról, csak nem az íróikkal. Például amikor az egyik így kezdõdik, hogy „az elmúlt három hónapban olyan fergeteges könyvkampányt kapott az Utazások erotikába (persze lefelejtik az alcímet), hogy az szédületes. Rossz irányba megy- kérdezem én: mi köze a kampánynak a könyvem irodalmi színvonalához? Van, hogy azzal kezdõdik: Vámos Miklós az egyik legnépszerûbb ember az országban, mert televíziós szereplései...- ez folytatódhatna tévékritikaként, de nem- most azonban kiadott egy regényt. Na nézzük...
Különösen komolyan veszek viszont olyan kritikákat, amelyek elemeznek. Van olyan kritikus, akit becsülök, bár nagyon letolta az írásaimat. Ez renben is van, a szöveget le lehet tolni, tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok hibátlan sem íróként, sem emberként és nem is szerethet mindenki.

Miért nem akar Vámos Miklós más ember bõrében lenni:

-Vámos Miklósnak lenni jó dolog. Õtvennyolc éves vagyok, megjelent huszonnyolc könyvem (ezekben van egyébként öt nagyon rossz, és érdekes módon ezeket nem érte negatív kritika), további kiadatlan hat. Könyveim nagyon jól eltartanak, külföldön is megjelennek. Egy véletlen folytán egy tévémûsorba csöppentem, hirtelen országos ismeretséget kaptam, az emberek elkezdtek szeretni. A legjobb pillanatban sikerült külföldre jutnom. Két családot sikerült alapítanom, az egyiket sajnos tönkre is tettem. Volt viszont huszonnégy jó év. Van egy harminc éves nagylányom, aki jelenleg Londonban él és boldog; amikor hazajön, akkor én is az vagyok. Másik családomban két négyéves ikerfiam van. Mai napig különbözõ sportokat tudok ûzni úgy, hogy nem nagyon nõnek fejemre a harminc évesek. Nincsenek betegségeim és nem híztam el túlzottan. Én egy szabad ember vagyok. Például ha én most eldöntöm, hogy átköltözöm Bécsbe, vagy hogy mostantól egy évig nem csinálok semmit- megtehetem. Ha van kedvem valahova elmenni, elmegyek ingyen, ha nincs, kérek érte sok pénzt. Az egyetlen imám, hogy a fölsoroltak maradjanak is így lehetõleg minél tovább.


Az élet és irodalom párharca:

- Könyveimben az emberi viszonyokkal foglalkozom, legyenek azok családiak vagy barátiak. Az eddigi repertoárból bántóan hiányoztak viszont a testvéri viszonyok. Van egy komoly mondanivalóm a tesvérekkel kapcsolatban: a rivalizálás. Kitaláltam hát egy családot, elkezdtem vele foglalkozni és hirtelen eszembe jutott az életem, vagyis az általam vélt legjobb forrás. Realista írónak tartom magam, a saját vonásaimat rakom a könyveimbe. Ebbõl következett, hogy a nõvéremmel való konfliktusaimat kellett volna megírnom, de nem mertem. Az élet és irodalom párharcából mindig az életet választom: A nõvérem ilyen, minek bántsam érte? A regényt nem írtam meg.

Feldolgozta: Gyenes Gábor


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :

név: braun e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2008-03-31
Jó-jó, de mi lenne, ha mindenki Vámos Miklós lenne? Mert ha annak lenni jó???