[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

karácsony nagyinál

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

wmu meghosszabbitott

 

LitFest

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Vannak nevek

szerző: Lovas Tibor 2010-08-25

 

Vannak nevek

 

Vannak nevek, amik izgalomba hoznak. Régiek, akik a recsegő tranzisztoros rádió kétes vételi minőségén áthallatszódva bűvöltek el először zenéjükkel, újabbak, akiknek a lemezéért sorban álltam, és a legújabbak, akik a számítógépemben szólalnak meg nullák és egyesek szövevényes csipkéjének hangokká való visszaalakítása után. Izgalomba hoznak, mert tudom, hogy másodpercekre, percekre vagy órákra egy más térbe és időbe teleportálnak. Pontosabban térnélküliségbe és időtlenségbe. Muzsikába.
 
 Szakcsi Lakatos Béla minden bizonnyal ilyen név. Rádióban, lemezen, videón, de főleg a színpadon mindig meglepetést okoz. Provokál, kísérletez, kétszer sohasem játssza ugyanazt, mégis minden megnyilvánulása tökéletesen átgondoltnak tűnik. Ötletei kiapadhatatlanok, zongorajátékával történeteket mesél. Történeteiben humor van, dráma, stílusgyakorlat és paródia. Korok zenéit választja keretnek, vagy népek zenéit, más hangszereket utánoz mesterien, és könnyedén irányítja, vezeti zenésztársait ebben a játékban, menet közben találva ki a szabályokat. Néhány zenei gondolatban felvázolja a helyet és az időt, a hangulatot, a szereplőket, eljátssza a díszletet, a kosztümök színeit, felvezeti a "drámát", aztán hagyja a többi hangszert – érkező és távozó szereplőként, hősként vagy intrikusként – JÁTSZANI. Ha a történet nem úgy alakul, ahogy elképzelte, pár hang vagy harmónia erejéig közbeszól, irányt változtat, szerep- vagy álarccserét rendel el egy-egy hangszernek, majd baseballsapkája
ellenzője alól, szokása szerint, szája szélét nyalogatva felügyel, amíg saját „nagymonológjának“ ideje el nem érkezik.
 
Bárkivel van egy színpadon, Vukán Györgyyel, László Attilával, Kőszegi Imrével, Babos Gyulával vagy a többi megszámlálhatatlan hazai és külföldi muzsikussal, mindig egyedi élményt jelent. Tiszteletet parancsoló és ugyanakkor pimaszul provokatív. Zenészt és hallgatót egyaránt elragad, felrepít, hogy aztán a magasban elejtse, majd mire zuhanni kezdene újra elkapja, hogy felemelje és finoman szállítsa le a földre, hosszú időre az élmény feldolgozását célzó majdnem reménytelen kísérletet téve egyetlen foglalatosságává. Az utóbbi években Szakcsi Lakatos Béla egyre gyakrabban választ zenei partnernek egészen fiatal, tehetséges muzsikusokat, és a jazz központi áramlataitól távolabb eső területeken kísérletezik különböző művészetek közös, interaktív megjelenítésével. A népzene, a tánc, a mesemondás, a nonverbális ének, a természetes ütőhangszerek használata Szakcsi irányítása alatt jól illeszkedik a jazz érzelemdús, improvizatív közegébe. Szélesíti annak lehetőségeit, de ugyanakkor korlátok közé is szorítja azt a misztikus régmúlt óta szinte változatlanul öröklődő forma és tartalom tiszteletet parancsoló egyértelműsége.
 
Augusztus közepén Tokajban tűnt fel egy koncert erejéig Szakcsi Lakatos Béla formációja a New Hungarian Gipsy Project. A zenekar nem új, 2004 óta koncertezik. Autentikus cigányzenét elegyít a klasszikus jazz ritmusszekciójával és természetesen zongorajátékkal. Fúziós etnomuzsikának is nevezhetnénk, de a besorolás nem volna pontos, mert nem a két stílus egyesítésére törekszik, hanem a két műfaj eszközeinek, hangszereinek és hangjainak fúziójára. Nagyszerű példa rá a bebopban megszólaló darbuka pergő hangja, vagy Chic Corea dallama egy népdal sorai közé vegyítve, ugyanazon a visszafogott torokhangon, amit a cigánydalok énekléséből ismerünk. A tokaji koncert még ezen felül is tartogatott meglepetést. Roby Lakatos, a Brüsszelben élő hegedűvirtuóz a népzene és a jazz dualitását három pólusúvá változtatta. Az egyensúlyt a Grapelli óta világhírű francia típusú jazzhegedüléssel állította helyre, mintegy ellenpontozva a cigány népzene hatását a központi jazzszekcióra. Játékában komolyzenei és operettelemek tűntek fel, magyarnóta és gipsy swing keveredett beboppal és hard boppal. Roby Lakatos specialitása, a harmonizáló pizzicato, a több húron egyszerre történő pengetés a gitárzene hangulatát hozta a színpadra, gyakran szolgálva alapként az éppen improvizáló zenészeknek.
Lehetetlen volna központi szereplőt találni e tökéletes performansz aladói között. Bárkit emelnék ki, igazságtalan lennék a többiekkel. A kitűnő nagybőgős, Orbán György mindvégig tökéletesen „lépegetett“ és lenyűgözően ritmizált. Visszafogott játéka csak néhány percre kapott szólószerepet, az utolsó zeneszámban. Hogy mégis szinte minden hangja emlékezetes marad, az hihetetlen technikai tudásával és stílusérzékével a fúga szabályai szerint felépített mesterszólójának köszönhető.
 
A zenekar dobosa Mohay András kitűnő ritmikai alapot szolgáltatott a csapatnak az egész koncert alatt. Kreativitását apró fragmensekben adagolta, teátrális mozdulatok és hatásvadász trükkök nélkül. Buddy Rich és Kőszegi Imre hatása volt tettenérhető játékában, mint ahogy csuklómozdulataiban, és hangszínválasztásában egyaránt.
 
Rostás Mónika énekhangja hangszer és verbális eszköz egyszerre, bár a hangszerjelleg egyértelműen dominált előadásában. A dallamok, és a bennük rejlő történetek így a cigány nyelvet nem ismerőknek is ugyanazt a misztikus, megrázó, néha borzongató élményt közvetítették, valahonnan nagyon messziről, térben és időben egyaránt. Kár, hogy csak a koncert legvégén hallhattunk meg hangjában egy teljesen új, kissé rekedtes, szinte már bluesos regisztert, ami hihetetlenül izgalmas színt kölcsönzött az utolsó dalnak.
 
Rostás Csaba énekelt és darbukán játszott. Énekével, szájdobolásával és még ki tudja mennyi hangszer hangjának utánzásával, szketteléssel (ha egyáltalán így nevezhető ez a ritmizáló énekmondás a cigányzenében) egyszemélyes zenekar volt, tökéletes összhangban az énekszólammal, de a többi hangszerrel is. Darbukajátéka nagyszerűen illeszkedett nemcsak a koncert népzenei részeihez, hanem a swing és bebop fragmensekbe is. Különleges élmény volt az előadás közepe táján elhangzó cigány nyelvű mese Rostás Csaba előadásában és a gyönyörű férfitánc, amit a művész bemutatott.
 
A két nagy öreg, Roby Lakatos és Szakcsi Lakatos Béla a koncert alatt szinte végig külön párbeszédet folytattak. Pontosabban szinte végig ugratták egymást, egyre nyaktörőbb köröket futva, bonyolultabbnál bonyolultabb, technikailag szinte kivitelezhetetlen exhibíciókba csalva egymást, hogy utána (ál)szerény mosollyal nyugtázzák a megérdemelt ovációt.
A koncert igazi zenei csúcsához, ritka és megismételhetetlen csemegéjéhez mégsem Roby Lakatos provokálta ki Szakcsit, hanem a nagybőgős Orbán György, a már említett fúgaszerűen felépített szólójával. Erre a mester már csak úgy válaszolhatott, hogy a dallamot mintegy másfél perces ívben „bachhosította“. Dallam, kontrapunkció, szaggatott, csemballót utánzó zongorajáték és egyre nagyobb erővel hömpölygő, szakrálissá lényegült zenefolyam, és egy térnyi, visszafojtott lélegzetű megbűvölt néző, hallgató a tokaji főtéri templom holdfényben fürdő tornya alatt, akik az utolsó hangok után még egy hosszú percig mozdulatlanul meredtek a zongora mögötti baseballsapkára, mielőtt felcsattant a taps.
 
Hosszú idő óta azt tartom jó zenének, ami nekem nem jutna eszembe. Ami olyan harmóniát, dallamot, ritmikát hordoz, ami itt lebeg valahol körülöttem, de mégsem sikerül kiemelnem a csendből, vagy kihámoznom a zajból. A New Hungarian Gipsy Project hosszú időre megszüntette bennem a csendet, és elnyomta bennem a zajt.

Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :