[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

LitFest

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Varju Krisztián műveiről

szerző: Nagy Zopán 2016-05-27

 

Varju Krisztián műveiről

 

Az ismeretlen-ismerős alkotó munkái kapcsán többféle irányú gondolat-sor is meglátogatott…

Beszélhetnék például a ’60-as évekből szétáradó, különféle utakra tévedő fotó-realisztikus festészetről, vagy az avantgárdban oly gyakran meg-hempergő „hiperrealista mélabú”-ról akár, vagy a napjainkban ismét tündöklő, Fehér László, illetve Birkás Ákos által is képviselt, egyre divatosabb, főleg monumentális munkákat létrehozó, szubjektív-dokumentarista, a családi-baráti fényképek földolgozása/átértelmezése általi, a szociózásra is hajazó, az utánzást utánozhatatlanul utánzó – mondhatni –: posz-poszt-expresszív (ugyanakkor a végletekig leegyszerűsített, monochrom festészetet művelő) alkotókról is…

 

Ismétlem: beszélhetnék ezekről… de még inkább, a Krisztiánt gyerekkorától végigkísérő, kísérletező-lázadó-romboló, ám beilleszkedni is próbáló állapotokról (hiszen őt körülbelül 28 éve ismerem), vagy az akvarisztikához, az őslényekhez, a sci-fi-hez, az állatkoponyákhoz, a botsáska-tenyészethez, az anarchista – majd a gótikus és ipari zenékhez való vonzódásáról…

 

Másrészt: a vegyes technikákkal létrehozott (hulladékokat is használó) absztrakt, szenzibilis és labilis lelki világait felsorakoztató, vagy mitológiai hangulatokban tévelygő, álom-jeleneteket feldolgozó, sokszor félbe-hagyott – és megsemmisített képeiről…

 

(Atavisztikus sejtések, az enyészet ironikus illusztrációi… – Mondhatnék efféle rémségeket is, de nem teszem…)

 

Beszélhetnék egy garázsban berendezett zenei műteremről (a „Pokol munkásai”-ról, melyben jómagam is közrejátszottam: főleg kaszán és fűrészen), de hatásos hangréteg-kollázsairól vagy organikus diakép-montázsairól is értekezhetnék, melyek sokrétű agyalások eredményei, ámbátor: nagy odaadással eszkábált, forrasztott, illesztett vas-szörny szobor-kreációiról is szót ejthetnék…

 

Beszélhetnék közösen átélt szürrealista disznóvágásról, esetleg élve-temetés-akciónkról is (melyet inkább feltárásnak, ismeretlen állapotok boncolgatásának nevezhetnék, hisz, folytonosan felületekkel vonja be magát az ember – ismerkedve a körülvevővel, mélységekkel, távlatokkal, hogy majd ismét rétegeket hántson le magáról – és újrakezdje az úgynevezett megismerést)…

 

De nem kívánok hosszasan analizálni, magyarázni (onanizálni) pedig még kevésbé… E helyett inkább, ím-ígyen szólok:

Az alkotói ösvény megtalálása, ez esetben: egyféle kivezetés is a gyermekkor idő-rengetegéből…

Kivezetés a kert, a hátsóépületek, a kamrák, az ólak és padlások (és különféle csalódások) ódon kacat-kincseinek eltűnő-visszatérő „paradicsomából”…

 

És itt, egy hosszabb alkotói korszak le is zárult.

 

Varju Krisztián legújabb munkái egyféle camera obscura-képek. A sajátos lyuk-kamerák szenzibilis természeti lenyomatokat hoznak létre, illetve sokszorosan rétegződött fény-festészeti vetítésekkel tárnak fel bizonyos idő-folyamatokat…

 

A képek létrehozásához sörös dobozokat használ, általában 13×18-as (régen lejárt) Forte fotópapírral, ami majdhogy teljesen körbeér azokban… És itt, egy kis technikai fejezet következik.

 

Levágja az egyik doboz tetejét, egy másiknak pedig az alját. Egy tűvel egy pici lyukat készít, azt belülről kicsit lecsiszolja. Majd a doboz belsejét feketére festi. Belevarázsolja a papírt, amit ragasztó szalaggal rögzít. A papír, így szinte teljesen összeér, de csak annyira hogy a lyuknak még hely marad. Az említett, levágott sörös doboz aljat a tetejére teszi, és fekete szigetelő szalaggal az egészet betekeri, nagyon ügyelve a kialakított lyukra. A helyszínek keresése is mindig tudatos – és gondosságot igényel.

 

A lyukkamerát általában dél felé állítja. Figyelnie kell, hogy észrevétlen maradjon a “gyanús csomag”. A fókusz-távolság nagyon nagy. Az alkotó fára mászik, sziklák szélén egyensúlyoz. Nőnek a növények, a kis objektum takarásba kerül, ha földre helyezi. Egy botra vagy evőpálcikákra erősíti, de a sarjadó füvek, egyebek így is felnyomhatják. A temetőben elszáradt csokrokat dobnak rá, máshol elönti a Duna, madarak támadják meg a fákon, az emberek időnként leszedik, megrongálják.

 

Legtöbbször, 20–30 napig hagyja exponálni, jelenleg van egy közel 40 napos, ami egy erdő mélyéből még mindig exponál. Nagy öröm kibontani a kamerát, amely szinte mindig megajándékozza létrehozóját… Majd szkennelés, fehéregyensúly, átfordítás, invertálás, színhajlítás…

 

És íme, itt élnek és rezonálnak tovább az Idő egy-egy kapszula-bölcsőjéből kibontakozó Sol-fotogrammok, e sejtelmes, hétköznapi „panoráma-képek”, avagy: a fény és a sötétség útjainak újabb kis csodái: a Soligráfiák

 

Megjelent a Tiszatájban, 2016. 04. 30-án

 

 

 

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :