[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

MakaiHU

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Végül is ki nyerte meg a háborút? 1. rész

szerző: Kiss László 2014-06-15

 

Végül is ki nyerte meg a háborút? 1. rész

     

     Az oroszok vagy az amerikaiak? Vélekedjünk továbbra is diplomatikusan úgy, hogy a szövetségesek?  

 

     Az elmúlt héten volt a normandiai partraszállás 70 éves évfordulója. Az ünnepségekről finoman megemlékező magyarországi sajtóhírekben most első alkalommal figyeltem fel egy apró kommentre, miszerint a "D" nap belénk ivódott hatalmas jelentőségével szemben orosz szakértők azt állítják, meglehetősen későn jött jelentéktelen hadműveletről van szó, mely a háború kimenetelét nem, vagy csak alig befolyásolta. 
     Nos?
   
     Azt kell mondanunk, az oroszoknak igazuk van. Az európai hadszíntéren aratott győzelem, Hitler legyőzése mindenképpen az ő érdemük. Ezt úgy gondolom, szakemberek régen tudják, de a beállítódás, a világnézet időnként még a szakmaiságba is beleszól, és a súlypontozás néha úgy sikerül, hogy a közvéleményben hamis kép alakul ki. Mert a "D" napot az emberek többsége igen nagy horderejű eseménynek tartja, mellyel esetleg Sztálingrád egyenrangú. Még ma is megtiszteli a megemlékezést az Egyesült Államok elnöke, tehát jelentős esemény volt - jön a következtetés.
   
     Miért van ez? Az USA, a mesevilág iránti rajongás miatt? A jó "piár"-nak köszönhetően? Rengeteg - természetesen nyugati - film dolgozza fel vagy érinti a témát. Vagy talán az is benne van a szövetségesek arányos teherviselésének mítoszában, hogy Közép-Kelet Európa népei a háború után megtapasztalhatták a szovjet igát, s nem volt érdekük az oroszok érdemeinek további hangsúlyozása? "A világ további menete szempontjából "az egyik Sátánt legyőzte a másik" sztori sem túl megnyugtató, tehát be kellett vonni pozitív hősöket, az angolokat, amerikaiakat...? 
     Lehet, hogy mindezek szerepet játszottak a nyugati szövetségesek pajzsra emelésében, de ettől még Hitlert az oroszok verték meg.
   
     Mindezek alátámasztására nézzük a száraz adatokat.
     Meddig harcoltak az európai hadszíntéren a németek és az oroszok? 1941. június 22-től 1945. május 9-ig. Ez egy hónap híján négy év. Meddig küzdöttek az angolok-amerikaiak a németekkel Európában? 1944. június 6-tól 1945. május 9-ig. Tehát ez egy hónap híján egy év, de mondhatjuk úgy is, hogy mindössze 11 hónap. Igaz, az angolok korábban Észak-Afrikában harcoltak, le is győzték Rommelt. Később az amerikaiakkal együtt partra szállnak Szicilián, s délről kúsznak észak felé Olaszországban, de ez a hadjárat lényegében nem gyakorolt semmilyen hatást a háború kimenetelére. Erről tanúskodik beszédes elnevezése is: Csiga-hadművelet. Nem kötött le lényeges német erőket. A hadjáratnak egyetlen érdeme talán, hogy Olaszország kilépett a háborúból. Viszont Hitler szövetségese szánalmasan gyengén szerepelt a háborúban, tehát katonailag az olasz kiugrás szintén semmilyen hatással nem volt a háború menetére. 
   
     Az angolok küzdöttek már 1940-ben is Európában, de ezt a hadjáratot hadászatilag a franciákkal 5 nap alatt elvesztették (a francia miniszterelnök megállapítása szerint), s Dunkerque-től nagy nehézségek árán tudták kimenekíteni seregüket - máig megmagyarázatlan német passzivitás mellett. Ezt a sikeres kimenekítést a szigetországban kitörő örömmel fogadták, a visszatérő katonákat a lakosság hősként ünnepelte. Csak Churchill jegyezte meg borúsan: "...a háborúkat nem evakuálásokkal szokták megnyerni...". Észak-Afrikában pedig úgy győzték le Rommelt, hogy a német tábornok nem kapott utánpótlást, s annak értelmetlensége miatt Hitler lényegében feladta ezt a frontot. Az el-alameini brit győzelemről annyit, hogy Montgomerynek 310 harckocsija volt, Rommelnek 27. S a győzelem után az angol nem merte üldözni a németeket... Harcoltak még a britek Görögországban, Krétán, de mindkét helyen vereséget szenvedtek.
   
     Az angolok katonai szempontból nagyon gyengén szerepeltek a második világháborúban (legalábbis a szárazföldön, de legendás tengeri fölényük is összeomlott volna amerikai segítség nélkül). Az a nagy érdemük, s ez viszont hihetetlenül jelentős, hogy egyáltalán mertek ellenállni, szembehelyezkedni Hitlerrel, akkor is, amikor úgy tűnt, egyedül maradtak. 
     De ez az elvi, erkölcsi ellenállás mikor vezetett volna a németek katonai legyőzéséhez?
     
     A tényeknél maradva nézzük a háború áldozatainak számát. A Szovjetunió 20-30 millió főt veszített, ma sem tudjuk pontosan. A németek 7-8 milliót (ezt sem tudjuk pontosan). Az angolok 304 000 főt (244 000 katona, 60 000 civil). Az amerikaiak 242 000 főt Európában. Hatalmas számok, s ne feledjük, a statisztikák mögött hús-vér emberek vannak, illetve voltak. Tisztelet irányukba, tartozzanak bármely nációhoz. De hogy ki milyen szerepet vállalt a háborúból, beszédesen igazolják a számok.
    Jegyezzük meg, a jelentéktelen lakosságszámmal, politikai súllyal, katonai erővel rendelkező Magyarország közel 1 millió főt vesztett. Általában elmondható, a háború pusztítása térségünkben és Kelet-Európában összehasonlíthatatlanul súlyosabb volt mint Nyugat-Európában.
   
     Nézzük a "D" napot. A 150 000 partraszálló szövetséges katonából 11 000-et öltek meg a németek. Egy nap alatt hatalmas számnak tűnik, de a bevetett erőknek ez nem éri el a 10%-át. Katonai-stratégiai szempontból ez egy nagyon jó arány! Sztálingrádban naponta 7000-8000 ember is elesett, de az nem egy napig, hanem három hónapig tartott. Általában a német-orosz fronton, ha hadjáratokra, ostromokra, offenzívára bontjuk a négy éves szakadatlan harcot, a 10%-os veszteség mindkét fél számára mesebeli arány lett volna. Itt a 30%-os szinte alapnak számított, de nagyon gyakori volt az ettől jóval magasabb, 40-50-60%-os  veszteség. Előfordult 100%-os is. Sok német, orosz alegység és magasabb egység jutott erre a szintre, s törölni kellett őket a nyilvántartásból. Paulus a 6. hadsereg roncsaival megadta magát Sztálingrádban. Ez még mindig 90 000 katona volt. A Szovjetunióból közülük  alig 6 ezren tértek haza 1955-ben. De hasonló volt a sorsa a nagyjából 3 millió orosz hadifogolynak is.
/Folytatjuk/
 

Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :