[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

karácsony nagyinál

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

wmu meghosszabbitott

 

LitFest

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Versforraló (1. rész)

szerző: Kovács Ágnes 2018-05-09

 

Versforraló (1. rész)

 

A Vesforraló című irodalmi pályázat a Petőfi Program keretén belül, a Rovás szervezésében, Magyarország Kassai Főkonzulátusának támogatásával valósult meg, amelyet magyar középiskolások körében hirdettek meg. 

A beérkezett és beválogatott pályaművekből egy kiadvány is készült és a Rovart felületén is közöljük ezeket a verseket. 

 

A díjazottak: 

I. díj: Bari Fatima

II. díj: Gaboda László

III. díj: Bombicz Eleonóra

különdíj: Csajkovsky Tímea

különdíj: Homolya Krisztina

 

Anthony Michael

 

Egy karácsonyi vásár

 

Megállok, s körbenézek,

Egy utolsó pohárra még éppen csak benézek.

Éppen csak megállok?

Éppen csak körbenézek.

Igen, így van, én csak ÉPPEN ezt tehetem.

Ezt s nem mást, mert nekem 

éppen csak ez jár.

Hallom, épphogy hallom

A susogást, a zenét, a gyöngéd csók hangját, baráti jókívánságokat, a tiszta gyűlöletet.

Éppen csak hallom, éppenhogy érzem a cigifüstöt, a búfelejtő bor illatát, ó, a mámorító bor. Éppen csak beleiszok, épp csak belefúlok, mert nem bírom már megállni, hisz itt az ideje, hogy egy picit én is elfelejtsem búmat. Bár nem örökre, hisz ő el nem felejthető. Ő, éppen ő az, aki mindig veled marad, de miért? Miért pont ő? Nem lehet cserélni. Nem kérdés, kijelentés.

S éppen csak hallom, éppen csak érzem, ebben a nagy magányban, a szorongató sötétségben a hangját. Suttogva ordítja, ez még csak az eleje. Ennek itt még nincsen vége.

Épp csak egy pillanatra, éppen egyre azt hittem vége, de kiderült, hogy mégse.

 

 

 

Bari Fatima

 

amióta tudom mire 

 

csendes béke ez 

rég nem zuhanunk 

a jó repülő oka 

azóta álmodok is

jazzt hallgatok kávézok 

nem fésülöm ki a hajam 

nagy ablakos lesz a házam egyszer 

remélem marad még napfény

csak biciklivel járok 

folyópart meg színes házak

lehet kávézónk lesz 

sokat írok

nem lesz olyan édes a sütemény 

ezért járnak majd sokan 

majd nyugodtan 

mert sziget lesz az

addigra göndör a hajam 

és nem sietünk majd

ugye nem?  

 

 

ezentúl 

 

én nem nagyon akarok regényeket írni mert ott hosszú ideig kell ugyanazt akarni

nem mintha másképp lenne egyébként

amióta álmodom hiszem

megfogható a levegő 

érezhető 

az út visz el a lábam helyett 

összetörni az üveg tud

már nem vátesz 

ember akarok 

lenni semmi 

kezet fogó 

majd megírom miért 

 

azóta vagyok végtelen hálás hogy látok pedig nem tiszta 

és talán az Isten azért szeret minket annyira

mert mindig vasárnap fogadjuk meg 

hogy ezentúl csak szeretni fogunk

 

színház 

 

néha azért beszélek hangosan a fejemben 

hogy meghalljam amit gondolok 

apám szerint tanárnak lennék jó 

anyám nem igazán tudja 

amúgy én az lennék aki most nem 

nagymamám a kedvenc ebédemet főzi 

ha fél hogy meghalok 

de hisz ez nem olyan egyszerű 

reggelente összeszedem a harmatot 

éjjel kifacsarom 

hasonulok 

ebédre valami görögöt 

te nem érzed hogy ez nem az a Föld? 

ha majd lesz mondandóm 

akkor 

addig csak a fehérekre lépek 

nemet mondok 

teszek valamit ami (nem) helyes 

most hallom 

színház lesz a kapcsolat álmomban 

legyen úgy

jó étvágyat

 

 

 

Bombicz Eleonóra

 

Werdende Mutter

 

Amikor azt álmodom, hogy

gyereket várok,

a hátamon ébredek.

 

Ahogy a te gyereked

a karomon ül,

minden pöszén

utánam ismételt szó

visszhangot ver

a véremben, és

megmérgezi a

kétellyel,

hogy vajon

lesz-e egy másik

élet, aminek

a fele én vagyok.

 

Ha kiszárad a fa, amire

fészket raknék,

elfoglalom az erdőt.

 

Nem akarom, hogy

a méhnyakam

egyetlen funkciója

az legyen, hogy

majd egyszer

megöljön;

hogy a mellem

csupán mások

fantáziájával töltött

lufi legyen,

amire szájkosarat adok,

meg kényszerzubbonyt.

 

Azt akarom, hogy valakinek

a szívverésem

jelentse az otthont.

 

Mondják, hogy nekünk

a család már nem fontos.

Én meg azt mondom,

hogyha kell,

máglyát rakok a valaha volt

összes álmomból

és meggyújtom –

csak a születendő gyermekem

mentem ki, és elrejtem,

hogy eszetekbe se juthasson

vele harcoltatni a

ti harcaitok.

 

Ha én gyereket szülök, annak

szárnya lesz,

és majd sírok, ha repül.

 

Éjfél a folyónál

 

Bámulom a szétterülő

tarka fényeket,

és nem értem,

miért nem elég valakinek

a csillagos ég;

aztán rájövök, hogy ez más –

emberek az álmaikat viszik

ilyenkor az utcákra,

hogy a levegőbe röpítve

úgy láthassák meghalni őket,

ahogyan születtek:

magasan, tündökölve.

A jóból sose jut elég,

és a szikrákból most

azok arca rajzolódik az egekre,

akikért egy darabot

feladtak belőle anélkül,

hogy egy percig is bánnák.

Hallgatózom.

Szétrobbanó ábrándok zaját

viszi a víz.

 

 

 

Csajkovsky Tímea

 

A mindenség elmélete

 

Mezítelen léptek a frissen nőtt pázsitban 

Nyári szellő simogatása a tópart előtt selyempokrócon Párizsban

Szívem perctérfogatának dorombolására súgtad az igent

Pocsolyától ázott cipőfűzőm hosszán a mosolyod csínja

A jó minden de veled még jobb szindróma

Az egzisztenciális avagy anélkül mi veled 

A minden a biztonság

A part a lóca a fába vésett irónia

Mi a nevünket ríja

A százszorszépben a százegyedszerre is 

A rapaui veled nekem nemcsak húsvéti

Nekem a Valentin is

A csoda a takarmányban a kelbimbó

A kalász hogy új élet

Terem 

A vadász az őz a szarvasbőgés rejtelme

Hogy megyek ha hívsz hogy érzem az ösztön

Hív hogy lépjek hogy ne féljek

A jótól a rossztól s az hogy csak éljek

Addig s csak amíg 

a világegyetem az univerzum a természet

Minden

Te vagy 

Csak addig éljek amíg te

S már a tavaszt látom.

 

 

 

Gablyasz Dániel

 

Skizofrénia

 

A bús dereng-borong, míg a derűs derengésének dobja üresen dong.

A Haragos, mint King-Kong, komor-keserű komondorként keres komoly keselyűt, kivel hajba kapva, arcra csapva keservesen keresi dühének kulcsát.

A Lusta, mint lomha lajhár, lopódzik lukakba, hol lezserséget lel.

Az Irigy, mint káros mirigy, termel hormont, mely hol ront, hol még inkább rosszkedvet von maga után.

A Félős, mint kis elsős, retteg, teste romokra remeg, és rémképek rontják az aligha rémséges realitást.

Az Író, mint bíró, ki bűnöket felró, ki mondatokban mondja a pert, és szavakban a vádat, szöveggel húz fel örök erődöt és várat.

 

 

 

Görög László

 

Néztem

 

Elszállt a darvakkal,

Elszállt délre,

Messze tőlem,

Oda, ahol senki,

De senki se bántja.

Oda, ahol a darvak

Festik fehérre,

Fehérre

A nappal nyugtató kék zászlaját.

Gyökeret vert,

Vert lábam a földbe,

És csak néztem,

Ahogy szállt,

Szállt a darvakkal délre.

Eltűnt lassan,

Lassan a nap mögött.

 

Én csak állok,

Állok és sírok,

Sírja fölött.

 

Interbito

 

Ahhoz, hogy más ember legyél,

le kell, hogy vesd magad

az elmúlás legmélyére,

és ott kell hagyni minden fájdalmat,

sérelmet.

Majd összeszedni az ezer részre tört testedet,

és minden erőddel segíteni másokon.

 

Dummodo

 

Ha boldog vagy, éld meg a szomorúságot,

Ha irigy vagy, légy lelkileg gazdag,

Ha szerelmes vagy, légy egy kissé hűtlen

magadhoz, de hűséges a világhoz

és a benne lakó emberekhez.

Ha ezekre képes vagy, lehetsz még valaki!

 

 

 

Homolya Krisztina

 

Pillanat

 

Kiszállnék belülről valami taszít oda

Ahová te nem akarod

Hogy körülöttem legyen a karod

Eltakart szemekkel is odatalálnék

Ahol még nem járt egyikünk sem

Ha ott megtalálnám magunkat

Tátongó lyuk bennünk a másik helye

Mióta teher hogy vagyunk

De lehet hogy csak a hiány mondatja 

Amit még saját pulzusod is megtagad

 

Veled szemben

 

Eltakart szemekkel

Veled szemben

Nem képzelődöm nem látom

Amit te igen

És csak kérdezném 

De téged ez bánt

A legjobban mikor

Ott kéne állnom 

De te nem akarod

Mert nem álltál még messze tőled 

A helyemben

Eltakart szemekkel

Veled szemben

 

Színpad a lépcsőn

 

Tele volt üres üvegekkel

És bomlott a szájából a cigifüst

A szemüvegéről a fény úgy pattant vissza

Mint jövőbe látó üvegszem

 

Csak nevetett gyerekes álmainkon

Ő már tudta az igazat

De nem rombolta le az illúziót

Csak egy mosoly kíséretében tekintete továbbhaladt

 

Az ajkait figyeltem ahogy néha-néha mozdul

De indokolatlan volt a jelenet

Úgy döntött inkább máshol jár

S én nem kaptam több szerepet

 

Megvarrom lelked pedig már több rajta a folt mint az anyag

Két fülsüketítő ordítás közötti csendem vagy

Úgy veszel körül mint télen a napfény kevés melege és úgy karcolod a bőröm mint a darabokra szaggatott jégdarab olvadás után

Míg te feléled a másodperceim addig én tűnődöm hogy mi lennék neked a télben ha eszedbe jutna hogy nekem te mi vagy

Zúzmara és kemény fagy

 

Fotók: Köteles Bálint

 

 

 

 


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :