| Majd két hétig élvezhettük Erzsike kiváló fõztjét, a ház és a kert nyugalmát, Veszprémet, a Balatont, valamint a nyugodt alkotás tranzszerû állapotát.
Veszprém egy nagyon kellemes, dunántúli kisváros a Balatontól tíz kilométerre. Az óvárosban reneszánsz, barokk, klasszicista és szecessziós házak kapaszkodnak a dombokra. A várból tágas a kilátás az óvárost ölelõ házakra, a ligetre és a viaduktra. A szocialista panelépítészet csak hellyel- közzel tudott belerondítani az egységes és jól karbantartott városba, plázák és hypermarketek is csak módjával fordulnak elõ.
Vendéglátóink kertesházában laktunk, amelynek pincehelyiségeiben és a szabadban dolgoztunk. Az említett pincehelyiségek kiállítóteremnek is kivállóan megfeleltek, állíható fényeikkel, listáikkal.
A szimpóziumon Bitay Zoltán festõmûvész, Bitay Katalin grafikus- és textilmûvész, Petrovics István szobrász Erdélybõl, Szabó Ottó és jómagam Felvidékrõl, Magyarországról Goór Imre és Katona György vettünk részt. Érdekes volt látni, ahogyan a hasonló világkép és szimpátia határozta meg az ülésrendet az asztalnál, a helyek szétosztását a mûtermekben, majd a kiállítás falain. Katona Györggyel és Szabó Ottóval dolgoztunk egy teremben, majd egymás mellett lógtak a képeink a falon, egymás mellett ültünk az asztalnál.
Katona György egy keresztelõ Szent János kinézetû, kiváló festõ, aki legalább öt különbözõ stílusban alkot. Egy nagyszívû kaotikus ember, nem szeret és nem is tud rendszerezni, gondok vannak a bal és jobbal, nincs koordinációs készsége, viszont boldog. Engem megnyugtat az, hogy õ boldog. Van ebben egoizmus is, nekem is írnom kell egyet a levegõbe, míg megtudom, melyik a jobb.
Örömmel ismertem meg Petrovics Istvánt. Egy vastagkarú, maszkulin erdélyi szobrász, kozmopolita és érzésem szerint született nõcsábász. A garázstetõ alatt faragott kariatídájának formáit a nõi látogatók idomaiból gyúrta össsze. />Írta: Gyenes Gábor
|
.jpg "MaJel nyitva tartás")
