[kapcsolat]   husken

BistRovásHU

 

Karácsonyi nyitva tartás

 

karácsony nagyinál

 

wmu meghosszabbitott

 

MaJel nyitva tartás

 

MakaiHU

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

Vigyázz szem, mit teszel!

szerkesztette: krónikás, 2006-01-03

mooreA filmmûvészet abszolút pluralizmusát éljük, egy kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy mindenki kiélheti örömét-bánatát egy általa elkészített, rosszabb esetben összeeszkábált filmben. Legyen az akár játékfilm akár dokumentumfilm!


Kocsis Tibor

Kocsis

Kocsis

Kocsis

Kocsis Tibor

Moore

Moore

Moore

vigyázz szem

Az elõbbi – az én véleményem szerint, de a közhiedelemmel ellentétben – sokkal õszintébb mûfaj. Helyesbítve, a játékfilm hazug külsõvel õszinte, míg a dokumentumfilm õszintén hazug – az alkotók szándéka szerint, illetve ellenére.


Az általános filmes elmélet alapján a kamera az alkotó szeme, azaz olyan érzékszerv, amely az õ perspektívájából láttatja a világot, míg a nézõ látszólag passzív befogadásra van ítélve. Azaz, lenne, ha pusztán ámulni járnánk (mint) a moziba, ám ha dokumentumfilmet vetítenek, akkor a nézõ sokkal ingerlékenyebb állapotban lép be a terembe és szívügyének érzi a láttatott valóságba való beleavatkozást.

A játékfilm esetében azonban tisztában van azzal, hogy a történet csak kitaláció, ezért – részben tudat alatt – úgy választja ketté a látottakat, hogy az egyik „csak” fikció a másik „viszont” valóság. Amikor Michael Moore amerikai dokumentumfilm-rendezõ közönség elé bocsátotta a Kóla, puska, sültkrumpli (Bowling for Columbine) c. dokumentumfilmjét és elérte, hogy a K-Mart üzletlánc ne árusítson többé töltényeket, a „szemének” köszönhette sikerét.

Ugyan nagyon látványosan talált megoldást részbeni gondjára, de a probléma alapvetõ forrását nem sikerült kiküszöbölnie (és amíg az amerikai nép amerikai, nem is fogja senki), miszerint a fegyverekkel való élés ne a velük való visszaélés csúfneve legyen.

A közönségben „elõidézett” érzelem a nemes cél és az igényes elvárások ellenére csak egy hosszú fejcsóválást, ill. egy nép feletti morális megbotránkozást eredményezett. ågy aztán a probléma valóságos megoldásában sem maguk az amerikaiak, sem pedig a környezetük nem tudott segíteni. Amíg a világ habzó szája az amerikaiak bizalmatlanságára ugatott, addig a kanadai átlagember a bizalom és a józan ész metaforája lett – legalábbis ebben a filmben.

A dolgot továbbgondolva a káoszelmélet pillangójának veszedelmes szárnya által elõidézett tornádó fergetegében, megérkezünk Verespatakra, Erdélybe. Aki látta Kocsis Tibor magyar dokumentumfilm-rendezõ filmjét, az Új Eldorádót, az alaposan csalódik a kanadaiakban.

Nemcsak pusztán becsapottnak érzi magát az eddig megvétózhatatlannak hitt morális feljebbvalóságukban az amerikaiakkal szemben, hanem egyfajta hanyag brutalitást is tulajdoníthat nekik. Ennek az az oka, hogy a verespataki lakosokat egyszerûen „át akarják rakni” (értsd: telepíteni) egy szomszédos helyre, mintha mi se történt volna.

Csak az arany érdekli õket, semmi több…(Business is business, a pénz beszél, a kutya ugat, leromboljuk a házatokat, de ti teljes nyugalomban élhettek tovább, csak pár kilométerrel arrébb. Miért csodálkoztok? Ez tényleg egyszerû, nem kell rögtön felkapni a vizet).

Kocsis Tibor „szeme”, a két film forgalmazási arányát figyelembe véve viszont határozottan „tevékenyebb” volt Michael Moore-énál. A közönségsikeren kívül felmutatható eredményeket ért el filmjével: anyagi támogatásokat szerzett Verespatak jogi védelmére és különbözõ juttatásokat Verespatak lakóinak. Mindemellett a film a magyarországi általános iskolák tanulói számára is hozzáférhetõvé vált. Ez nem semmi, hisz egy nemzet közös érzelmét és tettrekészségét korbácsolta fel Kocsis Tibor „szeme” egy érzelgõsségtõl messze távol álló alkotással.

Talán korai következtetés lenne, azt mondani, hogy a „dokumentáló szem” akkor dolgozik a leghatékonyabban, ha egy társadalmi réteg moralitását egy konkrét problémába csomagolja, melyet mi viszonylag pártatlan „szemmel” követünk. Majd miután az adott téma konkrét tettekben is megnyilvánul, leleplezõdik a társadalommorál katasztrofális állapota.

A közvetlen hatást senki nem tudja kiszámítani, mivel a probléma felvázolása és a közönség befogadása emberi tényezõktõl függ. Ha ellenkezõképp lenne, akkor valószínûleg csak az nem lenne sikeres filmmûvész, aki nem akar az lenni. Nem szeretném Michael Moore-t, se a filmjeit kritizálni, hiszen világosan érzékelteti a megoldásra váró problémák komolyságát.

Azt kell elsõsorban eldöntenünk, hogy mi a „szem” feladata a filmmûvészetben, milyen mértékben szabad beleavatkozni a valós életben a láttatott helyzetbe.


Szerzõ: Samuelis László


 



Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :