[kapcsolat]   husken

Rákóczi

 

természet

 

MaJel nyitva tartás

 

kitüntetés

 

MTN

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Zeman Zoltán
<<< Vissza a főldalra

Világ világossága mögöttem

szerző: Veress Zsuzsa 2010-09-13

 

Világ világossága mögöttem

 

az ki rég szólt vala magyarul

szólana már idegen

sSzabadabb ércfuvolákon,

mint szárnytalan sziszegő sás

vagy érdesÉs törni ért levelek

egyenes, szaggató tagolásában:

 

tedd vaddá magad, valódon

átnövő vadonod közepette,

medvepofájú sebed a tápod:

 

bűvöld érzékeid egykedvű fákba,

már karmaid erei szűrik

az egek áporult leheletét,

mint kinek így telik tüdeje

idejét tőzegbe vetítve: nincs

oldata a szónak csak tömbanyaga.

 

Ezt a verset Siklós István írta.

 

Játsszunk! Játsszuk azt, hogy semmit nem tudunk a szerzőről (és ez a legtöbb Rovart-olvasó esetében bizonyára így is van, hiszen Siklós István nem népszerű költő): nos, mi olvasható ki róla pusztán ebből a műből?

A kezdő sor azt engedi sejteni, hogy a költő idegen nyelvű közegben élt, a zárlat pedig azt, hogy ebből a hátrányból egyfajta előnyt kovácsolva nyelvfilozófiai kalandozásba fogott. Feltűnő persze az is, hogy a vers nem szabályos, nem rímel, ugyanakkor nagyon is ’kötött’ –ha nem a hagyományos értelmében használjuk ezt a szót: azaz tömbszerű, zárt szöveg. Konstatálhatjuk enyhén archaizáló nyelvezetét, az erős, látomásos képeket. De a központozás hiányosságát, és a hagyományos mondatalkotás helyesírásának felrúgását is, ahogyan azt a különös – csak vizuálisan érzékelhető, felolvasásban vagy szavalásban nem igazán érvényesülő – sajátosságot is, ahogy két helyen is egybeíródnak a kötőszavak az előttük vagy utánuk álló melléknévvel, a szóhatáron nagybetűs kezdéssel.

 

A költőnek ezt a stiláris jellegzetességét Papp Tibor, a párizsi Magyar Műhely alkotója szóösszetolásnak nevezte el, megkülönböztetve a szóösszetételtől, ami természetesen egészen más dolog. Ez a helyesírási – vizuális jegy az avantgárddal és neoavantgárddal, a magyar műhelyesek által is képviselt lettrizmussal rokonítja Siklós Istvánt. Ámbár ő maga erről azt mondta, hogy a szanszkrit költészet hasonló eljárását próbálta a magyar nyelvbe átültetni. A cím nélküli (azaz a kezdősorral címkézett versek) gyakorlata, és a kisbetűs mondatkezdések sokasága, a központozás időnkénti elmaradása e. e. cummings nevét juttatja eszünkbe. A képek jellege pedig az olyan látomásos vonulatot, amilyet John Donne, a metafizikus költő; vagy később Dylan Thomas képviselt, illetve az amerikai–angol imagizmus alkotói, Ezra Pound és az őt mesterének valló Nobel-díjas T. S. Eliot.

 

Látnivaló, hogy csalok (’a kezemet figyeljék’, mint a bűvészmutatványoknál), hiszen az idézett versből kiolvasható információkat átcsúsztattam a versen kívüli tudnivalók ismertetésébe. Innentől kezdve tehát felfedem a lapokat:

Siklós István 1956-ban, húsz évesen emigrált Londonba, és bár a nyolcvanas években többször hazalátogatott, sőt a ’89-es fordulat után kulturális diplomáciai szerepet is vállalt a fiatal magyar köztársaság képviseletében, mégiscsak londoni magyar költő maradt, 1991-ben bekövetkezett haláláig.

 

Az idézett vers az ember5húrral című, 1968-as kötetéből való. Ezzel a könyvvel kapcsolatban nem véletlenül említődött meg Heidegger, hiszen a benne szereplő költemények sűrű szövésű képekből állnak, mégis hallatlanul elvontak. Nem is nagyon lehet megállapítani a szituáltságukat, nemigen van bennük az, amit lírai alanynak szokás nevezni. Az világos, hogy a versek „lenn a földi lenniségben” szólalnak meg, de nem annyira a létezőről, mint inkább a létről, magáról beszélnek.

 

Ez a babitsi módon európai és elitista, pilinszkysen nehezen érthető és elvont költő elhatárolódott a vele kortárs magyarországi irodalom olyan hagyományaitól, mint a vallomásosság, a közéleti szerepvállalás és (nép)képviseleti beszédmód, a politizálás. Ámde1956-ról mégis belső kényszerből kellett írnia. Sokáig érlelődött ez az írás. Az itthon agyonhallgatott, meghamisított forradalom 25. évfordulójára jelent meg a csöndErdeje előtt című, nagyszabású, huszonnégy részből álló poémája.

 

„állok csöndErdeje előtt.

ördögöt elnyelő sűrűsége

elemészti őt, elemészt engem.

 

koponyám poklában égő

szavaim ki kell oltani.

most kell kimondani.

 

…vigyorgok, összezárt állkapcsok, csönd

mögött – bár üldözött torzonborzan

igazság van

nemcsak viszonylagosan, –

őrizvén jogaim:elmagyarázni

amit bőrömön tapasztaltam,

miután vásárra vittem…

 

…mondhassam magosan:

ezt hiszem,

nem hiszem.

elhiszem

hiszen: nincs ellenem,

ki nem hisz nekem –…

 

…mondhassam mélyen:

magát a dolgot

tárgyilagosan…

 

…mondhassam keverve:

…gyűlölnöm ne kelljen…

irtani, megalázni, tiprani,

aki mást akar mondani…”

 

Ezekből a sorokból is érezhető, hogy egészen más ez a hang, mint mondjuk Illyés Gyuláé. Neve nem véletlenül került ide, hiszen a csöndErdeje előtt című művet emlegették Illyésnek A reformáció genfi emlékműve előtt című hosszúversének ellenpárjaként. Siklós István nemcsak őt, de még Arany Jánost is elmarasztalta politikai, közösségi költészete miatt. Szerinte az ilyen költészet szerepeket és nem kockázatot vállal. Ő azt mondja, kockázatot az vállal, aki: „figyelmének tudatos karmait saját tehetségébe vájja, nem tartozik sehová, nem fél a magánytól”. Ehhez köthető (a szembenézés kockázata) című Siklós-mű, mely nyugati szemszögből bírálja a magyar múlt-, nyelv- és irodalomszemlélet megannyi sztereotípiáját. Teszi ezt úgy, hogy idéz Mészöly Miklóssal és Illyés Gyulával folytatott párbeszédeiből. Czigány Lórántot, emigráns írótársát is idézi.

(Az itt következő részletek szerzőit szándékosan nem jelölöm. Izgalmas játék találgatni, vajon négyük közül melyikük mondhatta? És persze: hátha akad valaki, aki utána akar nézni, és végigolvassa a művet.)

„…rokon izgalom a különböző értékek iránt, az európait nem szembeállítani a lelkesen nemzetivel…”

Vagy: „Nincsenek közvetlen feladatok, csak hivatás van. Elhivatottság önmagunkkal szembenézni. A megsejtett tévhitek, rossz beidegződöttségek sunyi ábrázatát felkutatni. A bukást, nagy megrázkódtatásainkat, mélyresüllyedéseinket pátosz és vigaszkeresés, népmesei vagy lírai igazságszolgáltatás nélkül ábrázolni:…1849-ről, a világháborúról, 1956-ról.”

Vagy: „…a magyarosság álnyelvészeti elmélet. Az értelmiség a magyar nyelv elszigeteltsége fölött érzett bánatában hozta létre….Döntő jellegzetességeit a népnyelv glorifikálásával alakították ki. Herder Volksgeist elmélete volt a példa. A népnyelvet… misztikus ideológiai fegyverré kovácsolta, és vele az irodalmat…meghódította a provincializmus…De mérjük e…tételt az irodalomhoz. Mert hiszen az irodalom: nyelv….Klasszikusaink mögött ott él a latinos műveltség. Nemcsak a stíluson, a lényegszemléleten hagyott nyomot…”

És: „Vagy hazajöttök vagy nincs rátok szükség. Le lesztek írva.”

Ennek a szövegnek a zárlata a „világ világossága mögöttem” sor.

 

Azt írtam, ’szöveg’, hiszen az ember5húrral utáni érett Siklós-művek nehezen nevezhetők meg másként. Ritmusos, olykor rímes, képgazdag részletek; archetipikus mítosztöredékek, műveltségélmények váltakoznak prózai betétekkel, dialógusokkal, néven nevezett szerzők könyveiből származó idézetekkel. Ezáltal a költészet közeledni látszik a tudományos szövegekhez, egyszersmind a korábban már említett Ezra Pound Cantoihoz is.

 

Nem csak ezt az angolszász hagyományt asszimilálta saját lírájába Siklós István.

Egy interjúban azt mondta, hogy azért ment éppen Londonba, mert voltaképpen Indiába vágyott. S hol tudnak többet az indiai kultúráról, mint éppen Angliában? Tanult is az egyetemen szanszkrit nyelvet (melynek következménye lett sajátos szóösszetoló lettrizmusa), de eljutott Indiába is, még a Dalai Lámával is találkozott. Bár itthon protestáns neveltetést kapott, s a Károlyi-Biblia nyelvét nagyon szerette (ez a nyelvi hatás is jól érzékelhető versein), a kereszténységet nem találta kielégítőnek a maga számára. A hinduizmus és a buddhizmus lett az, ami egyrészt rokonítja őt Szabó Lőrinccel és főként Weöres Sándorral, másrészt a legtermékenyebb hatást gyakorolta rá.

Tetten érhető ez az ÓM. mani=padme=hum, ÓM. kezdetű (című) kései hosszú szövegében is, melyben a tibeti buddhizmusról ír. „ÓM / együvé tartozás / MANI / egyesítés / bennső egyenlőség / PADME / alkotó látomás / HUM / teljessé válás útja / nagy mantra útja / cselekvés útja”. Idéz a Dalai Lámával folytatott beszélgetéséből is. „mint a tibeti buddhisták / általában a beszédet csaknem / mindig nevetéssel kezdi, mintha / jelezni akarná a szavak hiába- / valóságát, az emberi mibenlét / nevetséges voltát. / noha én érkeztem / a kérdező szerepében mihelyst leült  / ő kérdezett: Magyarországról, a tibeti- / ekéhez hasonló magyar sorsról….

…a japán buddhisták hivatalosan ezerkilencszázharminchárom óta Bódhiszattvának tekintik Kőrösi Csoma Sándort. a tibetiek is annak tartják?

(kitörő vidáman): lehetséges, ez bizony lehetséges, csakhogy végtére is igen kevesen ismerik, de lehet, hogy Bódhiszattva”(– válaszolta a Dalai Láma Siklós Istvánnak, amikor az arról érdeklődött, hogy a mi Kőrösinket náluk szentként tisztelik-e.)

Ez a prózai párbeszéd lírai szövegek közé ékelődik be, melyekben a költő tibeti mítoszokat, buddhista tanítók szavait, ars poetica-szerű definíciókat fogalmazott verssé. „meggondolandó mondandó / gondolatból ki nem fordítható / se félreérthető, se magyarázható, / se lebontható, / se nem építhető. / legendaStörténelem: ugyanaz, / múlt méhében létező, születő. / nem többÉs nem is kevesebb: igaz. / máskéntMegMásként / mondható, de mégse más.”

 

Vannak, akik Siklós Istvánt (áradó, zsúfolt kozmikus–biologikus képei miatt) Juhász Ferenchez hasonlították. Némely szövegei esetében találó ez a hasonlat, de én egész életművét tekintve inkább két másik költőhöz hasonlítanám:

Siklós István egyfelől hallatlanul indulatos, kőmorzsoló, sziklagörgető szenvedélyekkel viaskodó látomásos alkotó – másfelől ugyanezzel a rettenetes erővel mederben tartja indulatait, roppantul visszafogott, szinte szertartásosan fegyelmezett. Ez engem az angol William Blake-re és a magyar Berzsenyi Dánielre emlékeztet.

 

Talán nehezen emészthetőek a Siklós-szövegek, de igyekeztem a leginkább közérthető részleteket idézni tőle, hogy a Magyarországon kívüli magyar irodalom egy érdekes és jelentős (és általam szeretett) nyugati képviselőjét is bemutathassam.

 

 

(A felső kép: Siklós István kézírása a Mani Padme Hum-ból)


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :